Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai

A könyv a sport alapszakos hallgatók (BsC) részére alapszintű ismereteket közvetít. A sport alapszakos hallgatók tananyaga nem egyeztethető össze a hagyományos képzés tananyagával. A végzősök nem lesznek tanárok, ennek értelmében más a képzés tartalma. Az alacsonyabb szintű végzettséghez szerkezetileg más szakanyagot kell összeállítani. A hagyományos képzéshez képest az atlétikai versenyszámok kisebb egysége jelenik meg. Tanárként tanítani, csak a testnevelő tanári mesterképzés (MsC) befejezésével lehetséges, ezért az alapszakos képzésben a hallgatók az atlétika általános tartalmával ismerkednek meg. A könyv azoknak a hallgatóknak íródott, akik különféle sportágakat különböző szinten űznek és nem feltétlenül atléták, de megismerkedhetnek az atlétika szépségével, mozgásanyagával, a megtanulásához nélkülözhetetlen gyakorlataival, történetével, szabályaival. Ennek értelmében testnevelő tanári és atlétika edzői mesterképzés tananyagtartalmát annak mélységében nem tartalmazza. Aki magasabb szinten kíván foglalkozni az atlétikával, tehát okleveles szakedző vagy okleveles testnevelő tanár szeretne lenni, azoknak további ismeretekre lesz szükségük, további szakirodalmakat kell tanulmányozniuk.

A könyv tartalmában a közelmúltban készült atlétika szakkönyvek ismeretanyagát, eredményeit, a legjobb atléta szakemberek tapasztalatait használja fel. Az oktató célzatú gyakorlatok összeállításánál figyelembe vettük a jelen gyakorlati szakembereinek módszereit, azokat az eljárásokat, melyekkel országos és nemzetközi sikereket értek el tanítványaikkal.

A felvételeken szereplő sportolók tudása az alapszinttől a világszínvonalig terjed. Az oktatás részében többször választottuk a gyermekeket, fiatalokat, hiszen a tanulás során hasonló vagy az atlétikában gyengébb tudású sportszakos hallgatóknak történik az ismeretek átadása (tornászok, labdajátékosok, úszók, stb.).

A könyv 4 fő területet érint az atlétikában, a történetet, az oktatást, a technikát és a szabályokat. Míg az eddigi tankönyvek néhány kivételtől eltekintve általában külön-külön tartalmazták a fenti témákat, itt egyben jelennek meg. A tapasztalatok szerint ezek azok a területek, amelyek átfogó képet adnak az alapszakos hallgatóknak az atlétikáról.

Az atlétika kialakulásának, történetének tanulmányozása hozzásegíti a hallgatókat a jelen mozgásanyag megismeréséhez, megértéséhez, továbbá a sportági ismeretek bővülésével kiegészíti az általános műveltséget is. Az elektronikus tankönyv pótolhatatlan előnye, hogy a megértés szempontjából felhasználja a kor technikai eredményeit, az internet, a számítógép, a videomagnó, a nagysebességű filmfelvételek által közvetített lehetőségeket. Bőséges történeti film- és képanyag egészíti ki a szöveges részt, hála a mai technikai–műszaki színvonalnak, lehetőség nyílott néha közel 100 évvel ezelőtti, régi mozgások felidézésére, neves sportolók megismerésére. Láthatunk megdöntött és jelenleg érvényben levő világcsúcsokat. Mivel az elektronikus tankönyv a természetéből adódóan folyamatosan frissíthető, így a legújabb és legjelentősebb atlétikai események is folyamatosan bekerülhetnek a tananyagba.

Az oktatással foglalkozó fejezet részben szakít az eddig megjelent oktatást tárgyaló szakkönyvek tematikájával, tulajdonképpen gyakorlatgyűjteményt takar, azokat az előkészítő és rávezető gyakorlatokat, amelyek elősegítik a mozgások elsajátítását. A többpróba versenyszámainak oktatását nem választottuk külön, az egyéni versenyszámok amúgy is tartalmazzák az ide vonatkozó fejezeteket. Mivel az oktatásmódszertan és a testnevelés tantárgy-pedagógia gerincét a mesterképzés szolgáltatja, ezeket a részeket a könyv nem taglalja, az alapszakot végzett hallgatók jelentős része egyébként sem a tanári pályát választja. A gyakorlatok tárháza széleskörű, bizonyos értelemben túllép az alapok elsajátításának fokozatain. Ezzel biztosítani kívántuk a kiemelkedő szintű tanulók fejlődésének lehetőségét. Az erősítő hatású gyakorlatoknál azonban szigorúan figyelembe kell venni az egyéni fejlődési és életkori sajátosságokat. Az előkészítő gyakorlatok végrehajtása a versenyszámok mozgásanyagának megtanulásához többnyire a kondicionális és koordinációs alapokat adja, míg a rávezető gyakorlatok már egészben vagy részben tartalmazzák az adott technika mozgásanyagát. A gyakorlatok felvételénél jeles sportolók és jeles oktatók, edzők nyújtottak önzetlen segítséget.

A technikákat ismertető fejezetben a versenyszámok mozgásanyagának végrehajtási módjával ismerkedhet meg az olvasó. Betekintést nyerhet a gyakorlat megkezdésétől a gyakorlat befejezéséig tartó folyamat apró részleteibe, a mozgás időben és térben végbemenő változásaiba.

A szabályokat leíró fejezet a Magyar Atlétikai Szövetség 2010-től érvényes, a könyv tartalmához tartozó legfontosabb versenyzési szabályait tartalmazza. Megismerésük fontos, mert egyrészt a hallgatóknak szakmai gyakorlatokon, kisebb atlétikai versenyeken versenybírói feladatokat kell ellátnia, másrészt, a mesterszak elvégzése után, ha tanárként vagy edzőként fog dolgozni, szükség lesz a versenyzési szabályok ismeretére.

A felsőoktatásban az oktatás célja nem csak a tárgyi tudás egyoldalú átadása, hanem olyan gondolkodásmód kialakítása, amely képessé teszi a hallgatót az önálló ismeretszerzésre, az önálló problémamegoldásra, végső soron az élethosszig tartó tanulásra. Nem elhanyagolható az a hatása sem, hogy rákényszerül a hallgató az önálló tanulás megtanulására és a tanulmányi felelősségvállalásra. A mozgásos tananyagtartalmak megtanulásánál azonban mindenképpen nélkülözhetetlen az oktató jelenléte, lényeglátása, hasznos tanácsai. A szakember rálátását nélkülöző mozgástanulás hibás, később nehezen javítható ismeretek rögzítését jelentheti, amelyek meghatározóak lehetnek a sportolók további fejlődését illetően.

A SZERZŐK

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondunk mindazon sportolóknak, edzőknek, akik a könyv elkészüléséhez szakmai tudásukkal, önzetlen segítségükkel hozzájárultak.

Dobók: Császár Katalin, Fazekas Róbert, Gyurácz Réka, Kürthy Lajos, Márton Anita, Németh Kristóf, Savanyú Péter, Prohászka Tamás, Lezsák Balázs, Völgyi Helga.

Futók: Berecz Bernadett, Cindrity Attila, Gyurasits Fanni, Hódi Nóra, Juhász Lilla, Kamarás Ákos, Kása Tibor, Kiricsi Berill, Kívés Bendegúz, Kívés Blanka, Kőhalmi Mercédesz, Kőhalmi Vivien, Németh Nóra, Szlatárovics Orsolya, Tóth Bettina, Vörös Adrienn.

Gyalogló: Major Ferenc, Marinka Zsolt.

Ugrók: Virovecz István, Hoffer Krisztina, Hódi Nóra, Berecz Bernadett.

Többpróbázó: Kovács Norbert, Kun-Szabó Balázs, Schneiker Ádám.

Edzők: Annus Adrián, Hoffer József, Kívés István, Lengyák György, Németh Zsolt, Vágó Béla.

Az atlétika felosztása

Olimpiai (nemzetközi) versenyszámok

Futószámok

Rövidtávfutás:

100 m
200 m
400 m

Középtávfutás:

800 m
1500 m

Hosszútávfutás:

5000 m
10 000 m
maraton

Váltófutás:

4 × 100 m
4 × 400 m

Gátfutás:

100 m női
110 m férfi
400 m női – férfi

Akadályfutás:

3000 m női – férfi

Gyaloglás

20 km
50 km

Ugrószámok

Távolugrás
Hármasugrás
Magasugrás
Rúdugrás

Dobószámok

súlylökés
gerelyhajítás
diszkoszvetés
kalapácsvetés

Összetett versenyszámok

Tízpróba (férfi)

első nap: 100 m, távolugrás, súlylökés, magasugrás, 400 m
második nap: 110 m gátfutás, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás, 1500 m

Hétpróba (női)

első nap: 100 m gátfutás, magasugrás, súlylökés, 200 m,
második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m

Nemzetközi fedettpályás versenyszámok

Futószámok:

60 m
400 m
800 m
1500 m
3000 m
60 m gát
4 × 400 m váltó

Ugrószámok:

Távolugrás
Hármasugrás
Magasugrás
Rúdugrás

Összetett versenyszámok:

Hétpróba

Egyéb versenyek, versenyszámok (nemzetközi, hazai, megyei, diák, stb.)

Utcai futóversenyek:

Nemzetközi (Bécs–Budapest)
Városi, iskolai
stb.

Mezei futóversenyek:

Nemzetközi (vb, Eb)
Országos, megyei
stb.

Teremversenyek:

egykörös futás
többkörös futás
medicinlabda dobás
helyből távolugrás
stb.

Egyedi meghívásos:

Ugrógála (Salgótarján)
Dobógála (Szombathely)
stb.

1. fejezet - Az atlétika nemzetközi- és magyarországi története

Tartalom

Az atlétika fejlődésének általános története

Futások

A rövidtávfutás nemzetközi története
A rövidtávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A közép- és hosszútávfutás nemzetközi története
A közép- és hosszútávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A váltófutás nemzetközi története
A váltófutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A gátfutás nemzetközi története
A gátfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
Az akadályfutás nemzetközi története
Az akadályfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Gyaloglás

A gyaloglás nemzetközi története
A gyaloglás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Ugrások

A távolugrás nemzetközi története
A távolugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A hármasugrás nemzetközi története
A hármasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A magasugrás nemzetközi története
A magasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A rúdugrás nemzetközi története
A rúdugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Dobások

A gerelyhajítás nemzetközi története
A gerelyhajítás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A súlylökés nemzetközi története
A súlylökés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A diszkoszvetés nemzetközi története
A diszkoszvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében
A kalapácsvetés nemzetközi története
A kalapácsvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Összetett versenyek

Az összetett versenyek nemzetközi története
Az összetett versenyek magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Az atlétikai világcsúcsok fejlődése a nemzetközi atlétikai szövetség nyilvántartása szerint

Atlétikai világrekordok (IAAF statistics)

Kiemelkedő magyar eredmények statisztikái

Az atlétika fejlődésének általános története

i. e. VIII. sz.

Az atlétika fogalomkörének legrégebbi irodalmi emléke, a görög epika halhatatlan művelőjének, Homérosznak a nevéhez fűződik. A neki tulajdonított két remekmű, az Iliász és az Odüsszeia soraiban többször visszatér az „athlészisz” (a küzdés), az „athlétai” (a küzdő) és az „athlothetai” (az atlétikai versenyrendező).

Az atlétikai mozgásformákban rejlő edzési, képzési, nevelési, akarat- és erkölcsfejlesztő értékeket az ókori világ valamennyi állama felismerte. Emlékei éppúgy fellelhetők az ó indiai eposzokban, mint a kínai jade köveken vagy az egyiptomi síremlékek falfestményein.

A mai felfogásunknak megfelelő atlétikai tevékenység intézményes formái az antik görögség ifjúvá avatási rítusaihoz, vezérkiválasztó próbáihoz és a hőskultuszban fogant temetkezési szertartásaihoz vezethetők vissza. A győzelmi ünnepségek, békekötések és vendégfogadások nem múlhattak el a legrátermettebb fiatalok erőfitogtatása, gyorsasági és ügyességi próbái nélkül. Így például az Iliász VIII. énekében találunk egy lüktető elevenségű „sportverseny tudósítást” arról, hogyan mérte le Alkinosz, a phaiákok vendégszerető királya a földjére tévedt Odüsszeusz képességeit. Odüsszeusz vállalta a próbát, majd „fogta a vastag diszkoszt, mely nehezebb volt sokkal, mint aminőkkel eddig a phaiák férfiak ott versenyt hajítottak. Jól megpörgetvén izmos keze elhajította; – s az a többi jelen túlszállt, a kezéből könnyedén elszabadulva.”

Hellaszban ringott tehát az atlétika bölcsője. Mai szemmel nézve is csodálatosan magas fokra fejlesztették a szabadok testkultúráját.

Különféle hagyományos és alkalmi versenyeik közül a legjelentősebb a négyévenként megrendezett olimpiai játékok volt. Legkedveltebb versenyszámai – akárcsak napjainkban – az atlétikai versenyek voltak. Olü mpia szent ligetében csodálatos stadiont építettek a versenyek lebonyolítására. Az első tizenhárom olimpián csak stadionfutást rendeztek, amelynek távja 192,27 m volt. Később azonban a hosszabb távú futások, a távolugrás, a diszkoszvetés, majd a gerelyhajítás is műsorra került. Megbízható írásos emlékek hiányában ma is vitatott kérdés, hogy az ókori görögök az ugrást és a dobást helyből, balbiszról* vagy lendületszerzéssel végezték-e. Tény az, hogy a források utalnak erre is, arra is. A görögök testkultúrájából a rómaiak sokat átvettek, de sajátos társadalomszerkezetük nem tette lehetővé, hogy elérjék a görög játékok színvonalát.

(Balbisz: 80 × 70 cm-es emelt kidobóhely, amely 15 cm-től 5 cm-ig lejtett a dobás iránya felé)

i. e. 776

Az első 14 olimpián csak stadionfutás szerepelt (192,27 m)

i. e. VI. sz.

Stadionfutók, görög vázakép.

Több arénát építettek, melyek mérete azonos volt, többnyire homokos talajjal.

A győztesek babérkoszorút, a későbbiek során pénzjutalmat kaptak.

A nőknek tilos volt látogatniuk a versenyeket (a férfiak meztelenül versenyeztek).

i. e. V. sz.

Pindarosz már kifejezetten olyan ifjakat illetett az „athlétai” jelzővel, akik a versenyszerűen űzött futó-, dobó- és ugrószámokban, valamint birkózásban és ökölvívásban szereztek dicsőséget városuknak.

i. e. II. sz.

Az i. sz. II. század második felének híres ókori orvosa, a görög származású Galenus a különleges életmódot folytató, nagy teljesítményt nyújtó versenyzőket nevezte atlétáknak. Plinius római író 9 kötetes levélgyűjteménye jelzői értelemben használta az „athletica ars” (atlétikai művészet) kifejezést.

Középkor

A középkori Európa embereszményét megfogalmazó keresztény egyház az atlétikai tevékenységeket is ellentmondásosan értelmezte. Az antik hagyományt, mint a bűnös testiség jelképét elvetette. Ugyanakkor eltűrte, hogy az atlétika módosult formában, mint a lovagi testnevelés eszköze, a feudális urak szórakozása és a népünnepélyek látványossága, tovább éljen. Ez a folyamat legkifejezettebben Angliában figyelhető meg.

Itáliában híressé váltak a Rómában rendezett „testaccó” versenyek. A környező vidékekről összegyűlt fiatalok négy futószámban és rúdugrásban mérkőztek egymással. Svájcban a kődobás volt a legkedveltebb versenyszám a vásár- és ünnepnapokon. A középkori életforma rendi jellege azonban nem tette lehetővé, hogy az atlétika szélesebb körben, kontinentálisan elterjedjen. Akadályozta ezt a népek, nemzetek elzártsága is. Történelmi szerepe azonban mégis jelentős, mert részben átmentette a görög testkultúra vívmányait, részben pedig olyan új mozgásformákat hozott létre, amelyek beépülhettek a modern sporttevékenységbe.

1154–1192

II. Henrik angol király gyepes térséget jelölt ki a városok mellett, ahol a fiatalság futásban, ugrásban és dobásban gyakorolhatott.

1566–1625

I. Jakab király már csak a nemesség részére engedte meg az atlétikai futás, ugrás, dobás gyakorlását. A reneszánsz korában ezeket a gyepes térségeket olyannyira benépesítette a fiatalság, hogy a zsúfoltság megszüntetésére. A nemes ifjak fogadásos versenyeket rendeztek különböző távú futásokban, távol- és rúdugrásban, kő-, farönk- és szálfadobásban. Az évszázadok során ezeknek a versenyeknek olyan hagyományai alakultak ki, hogy még ma is évenként megrendezik. A skóciai Barmoral községben gyűltek össze a dicsőségre vágyó versenyzők, hogy sajátos népviseletükben megmérkőzzenek egymással. A játékok jelentőségét mutatja, hogy a legfőbb patrónus mindig maga az angol király volt. John Taylor skót költőnek a játékról szóló, már 1600-ban közismert költeményét ma is szavalják és éneklik.

Újkor

A reneszánsz, majd a polgári forradalmak hatására a középkor hitbuzgó, önsanyargató világából kitört ifjúság élénk érdeklődéssel fordult az ókori görög kultúra felé. Bár a nép tömegeit érintő ünnepi atlétikai vetélkedőket I. Jakab betiltotta, a polgári ifjúság megismerkedett a görög testkultúrával. Ennek hatására az atlétika új fejlődésnek indult. Mezőn, országúton megkezdődött a versengés, eleinte fogadásos, kihívásos, páros versenyek formájában. Legkiemelkedőbb úttörői a pedesztriánok voltak, akik a futárszolgálat mellett fogadásból, mai szemmel nézve is kitűnő eredményeket értek el.

1715–1810

Véglegessé vált a skóciai Barmoral játékok teljes műsora, amely az alábbi versenyszámokból állt: 28 fontos kő dobása helyből és lendülettel (kb. 12,5 kg); kalapácsvetés 14, 16 és 22 font súllyal, 127 cm hosszú nyéllel; gerendahajítás; versenyfutás 700–2000 yardon; kardtánc; skót birkózás; magasugrás; távolugrás; zsákban futás; akadályfutás; rúdugrás (1895-től).

1801

Robert Barclay kapitány 41 nap és 16 óra alatt 1000 mérföldet futott úgy, hogy minden egymást követő órában egy mérföldet tett meg, a fennmaradó időt pihenéssel, alvással töltötte.

1806

Mason őrnagy Norfolkban megalapította az első sportegyesületet. A klubtagoknak gyakorlóhelyül pedig megépítette az első atlétikai pályát, a Necton Guildet, amelynek talaja természetesen gyepes volt. A fiatalság zöme azonban a pályán kívül gyakorolt és versenyzett. Az arnoldizmus hatására a college-okban meghonosodott, szokássá vált a sportszerű életmód.

1800-as évek eleje

Az első hivatalos atlétika verseny Oxfordban. Megindultak az egyetemek közötti atlétikai versenyek.

1850

Az első angol atlétikai bajnokságot 68 résztvevővel rendezték meg. Az elért eredmények szerények, de tá mpontul szolgálhatnak annak a hatalmas fejlődésnek a lemérésére, amelyet az atlétika napjainkig megtett: 440 yard 55 s; magasugrás 175,5 cm; rúdugrás 305,0 cm; súlylökés 10,52 m (213 cm-es négyzetből); kalapácsvetés 24,50 m.

1860-as évek

Sorra alakulnak az atlétikai klubok, a klubok központjai az egyetemek.

1866

Megrendezték az első angol atlétikai bajnokságot.

1867

Különválasztották az amatőröket és a professzionistákat.

Elkészült az első salakborítású futópálya.

1871

Megépül az első salakpálya New Yorkban.

Megjelent a salakhoz jobban alkalmazkodó szöges cipő.

1895

A XIX. század második felére az atlétika, kilépve az angol szigetországból, fokozatosan elterjedt az európai kontinensen, sőt átkelve az óceánon, Amerikában is meghódította a fiatalokat. A századforduló végére felmerült a nemzetek közötti találkozók igénye. Megrendezték az első nemzetek közötti atlétikai versenyt a New York AC–London AC között. A nagy becsvággyal vívott küzdelemben az újhaza csaknem megsemmisítő vereséget mért az óhazára. Néhány eredmény: 100 yard 9,8 s; 440 yard 49,0 s; 120 yard gát 15,4 s; magasugrás 197 cm; távolugrás 686 cm; súlylökés 13,23 m (a győztesek valamennyien amerikaiak).

1896

Jelentős fordulópont az atlétika történetében. Több lelkes sportember – élen a francia Coubertinnel – sikerre vitte az ókori olimpia felújításának gondolatát. Fáradozásuk eredményeként megrendezték Athénban az első újkori olimpiai játékokat. A versenyek gerincét – akárcsak a múltban – itt is az atlétika képezte. A szokatlan méretű márvány stadion – a maga nemében csodálatos látvány – és laza talaja nem kedvezett ugyan az eredményeknek, de a világ figyelmét felhívta a békés összefogásra, a testkultúra fejlesztésére.

Az elért szerény eredmények tükrözik a rendezésben való járatlanságot és a földes pálya minőségét: 100 m 12 s; magasugrás 181 cm; 400 m 54,2 s; távolugrás 635 cm; 800 m 2:11,0 s; hármasugrás 13,71 m; 1500 m 4:33,2 s; rúdugrás 3,30 m; 110 gát 17,6 s; súlylökés 11,22 m; diszkoszvetés 29,15 m

1912

Megalakult Stockholmban a Nemzetközi Amatőr Atlétikai szövetség. A négyévenként megrendezett olimpiai játékok, a nemzeti szövetségek és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség megalakulása, az egyre szélesebb körben elterjedő nemzetek közötti találkozók újabb lendületet adtak az atlétika fejlődésének. Az észak-európai országok – Finnország, Svédország – felzárkóztak az akkori nagy atlétanemzetek – Anglia, Amerika – mellé. Az olimpiai játékokon, a nemzetközi porondon megjelentek a „színes bőrűek”, elsősorban az amerikai négerek és a japánok.

1920

Az atlétika fejlődését – legalábbis Európában – az I. világháború törte meg. A nagy világégés után

1920-ban rendezték meg újra az olimpiát, de olyan diszkriminációval, hogy a legyőzött országok – Németország, Ausztria, Magyarország – nem vehettek részt rajta.

1920-as évek

Önálló női nemzetközi atlétikai szövetség alakul, megszületnek az első női világcsúcsok (100 m/12,8 mp, 200 m/26,8 mp). A testkultúra és sport békés eszméjének, népeket, nemzeteket összefogó hatására újra találkozhattak a világ legjobbjai. A kontinentális bajnokságok tovább növelték az atlétika népszerűségét és elősegítették fejlődését. Az 1920-as évek az atlétika történetének egyik aranykorát jelentik. A versenypályákon megjelenő „fekete bőrű” futók, ugrók gyors egymásutánban írták át az akkor már nyilvántartott világcsúcslistát.

1928

Amszterdamban bekapcsolódtak az olimpiai versenyzésbe a női atléták, és már az első versenyeken – az első olimpiájukon, később a kontinentális bajnokságokon is – bizonyították eredményeikkel a női atlétika életrevalóságát.

1934

Megrendezték az első Európa-bajnokságot.

1936

A XI. nyári olimpiai játékokon tovább szélesedett a résztvevő nemzetek és sportolók köre. A béke gondolatát Berlinben azonban már erősen beárnyékolta a „nemzeti presztízs”, a nacionalizmus megnyilvánulása is.

1939

Kitört a II. világháború, az atlétika fejlődését is visszavetette. Elmaradtak az olimpiák, az Európa-bajnokságok, a nemzetek közötti találkozók.

1948

A fasizmus leverését követően a sokat szenvedett nemzetek csak lassan találtak magukra a sport területén is. A Londonban megrendezett olimpia szerény atlétikai eredményeivel még nem érhette el az előzőek színvonalát.

1952

Az atlétikában rejlő értékek, az atlétika népszerűsége, elterjedtsége azonban újra fellendítette a sportágat. A küzdőtéren megjelentek a Szovjetunió, majd a felszabadult gyarmati népek sportolói, akik felpezsdítették az atlétika vérkeringését. 1952-től kezdve mondhatjuk, hogy az olimpiák, a kontinentális bajnokságok, az interkontinentális kupák, az UNIVERSIADE-k valóban a világ ifjúságának találkozói.

1964

Salak és műanyag keverésű pályatalaj megjelenése.

Elektromos időmérés alkalmazása

1966–67

Műanyag borítású pálya megjelenése.

1968

A magaslaton és a műanyag pályán sorra születnek a világcsúcsok Mexikóban.

Irodalom:

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 23–35.

Futások

A rövidtávfutás nemzetközi története

i. e. 3000

Dion isten tiszteletére rendezett játékokon futóverseny 600 láb távolságon.

i. e. 776-tól

Az első 13 olimpián csak az 1 stadiontávot (régi nevén „aulos” = 192,27 méter) futották.

Több arénát építettek, melyek mérete azonos volt.

Futósávokat jelöltek ki, a szélességük 128 cm.

A futók fából vagy kőből készült rajttámlát használtak. A verseny kürtjelre kezdődött. Kiugrásért pénzbüntetés járt. Több ciklusban készültek fel a versenyzők, egy éven keresztül csak az edzéssel foglalkoztak, a korszak kiemelkedő futója volt a spártai Ladas. A győztesek babérkoszorút, a későbbiek során pénzjutalmat kaptak.

A nőknek tilos volt látogatniuk a versenyeket (a férfiak meztelenül versenyeztek).

i. e. 724-től

Bevezették a 2 stadiontávot is („diaulos” = 384,54 m).

i. e. 628-tól

Az ifjúsági korúaknak is rendeztek 1 stadiontávos versenyt.

A nőknek „Héra játékok” néven külön rendeztek versenyeket 160,25 méteres távon.KözépkorA római testacco versenyek része a rövidtávfutás.

1806

Az első feljegyzett időeredmény, melyet az angol Cook futott (120 yardon 12 mp).

1808

Cook 200 yardon 20 mp (országúton, füves réten futottak).1849Reed (angol) 440 yardon 48,5 mp (pontatlan órák, gyakorlatlan időmérés).

1866

Az első angol bajnokságon versenyszám volt a 440 yard futás (a győztes ideje 55 mp).

1871

Szöges cipő megjelenése.

Salakpálya megjelenése (New York).

1887

Térdelőrajt (kézstart) megjelenése.

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 100 yard 9,8 mp, 440 yard 49 mp).

1896 – Athén

Az első újkori olimpia győztesének eredménye

100 m: 12 mp Burke (USA)
400 m: 54,2 mp Burke (USA)

1900 – Párizs

Az olimpiai staféta bevezetése (100–200–400–800 m).

1912 – Stockholm

Amerikai színes bőrű versenyzők (Craig, Reidpath) győztek.

1920 – Antwerpen

Paddock (USA) 100–300 yardig a világcsúcstartó.

1924 – Párizs

A futósávokat a vonalakon kívül eddig kötéllel is elválasztották.

Abrahams (GBR) 100 m/10,6 mp

Eric Liddell (SCO) 400 m

1932 – Los Angeles

Amerikai fölény alakult ki.

Tolan (USA) 100 m/10,3 mp, 200 m/21,2 mp

Carr (USA) 400 m/46,2 mp

1936 – Berlin

Owens (USA) 100 m/10,2 mp

1948 – London

Fanny Blankers Koen (HOL) 200 m/24,4 mp/4 aranyérem.

Dillard (USA) 100 m/10,3 mp

Wint (JAM) 400 m/47,2 mp

1952

Remigino (USA) 10,4 mp

Jackson (AUS) 100 m

1960 – Róma

A férfiaknál megtörik az amerikai fölény.

Hary (GER) 100 m

Berruti/200 m/ITA

A nőknél a „fekete gazella” Wilma Rudolph (USA) 3 aranyérem.

1964 – Tokió

Salak és műanyag keverésű pályatalaj.

Elektromos időmérést alkalmaztak.

1966–67

Műanyag borítású pálya megjelenése.

1968 – Mexikó

A gyors műanyag pályán világcsúcsok születnek.

Hines (USA) 100 m/9,89 p video1 video2

Smith (USA) 200 m/19,78 mp

Ewans (USA) 400 m/43,86 mp

1972 – München

Borzov (USSR) 100–200 m/müncheni olimpia/I. helyezett

Nőknél Stecher (GER) 100–200 m/müncheni olimpia/I. helyezett

1980

Goehr (GDR) 11,01 mp

1985

Koch (GER) 400 m/47,6 mp

1986

Goehr Marlies (1983) 10,91 mp

1988

Joyner (USA) 100 m/10,49 mp

Johnson (CAN)

1991

Lewis (USA) 100 m/9,86 mp

1992

Christie (GBR) 100 m/9,96 mp

1993

Devers (USA) 100 m/10,91 mp

1996

Johnson (USA) 200 m/19,32 mp

Bailey (CAN)

1998

Jones (USA) 100 m/10,66 mp

2004

Gatlin (USA) 9,85 mp

Campbell (JAM) 22,06 mp

2007

Powell (USA) 100 m/9,77 mp

Gay (USA) 100 m/19,76 mp

2006

Greene (USA) 6,39 mp

2008

Bolt (JAM) 6 világcsúcs 2 év alatt (9,72 mp–9,69 mp–9,58 mp–19,3 mp–19,19 mp–37,10 mp)

Shelly Ann Fraser (JAM) 10,78 mp

2010

Lemaitre (FRA) 100 m/10,11 mp

Sailer (GER) 100 m/11,09 mp

A rövidtávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1865

Pesti futótársulat megalakulása, fő versenyszáma a 120 öles (227,5 m) futás.

1896

Szokolyi Alajos, 100 m – athéni olimpia, III. helyezett

1913

Mezei-Wiesner Frigyes 300 m/36,4 mp/világrekord

1920-as évek

Nemzetközi szintű rövidtávfutóink

Gerő Ferenc, 100 m/10,5 mp,

Barsi Kászló, 400 m/48,3 mp

1934

Sír József, 200 m/21,5 mp/torinói Eb/II. helyezett

Sír József, 100 m/10,7 mp/torinói Eb/III. helyezett

1935

Kovács József, 300 y/30,0 mp/világrekord

Nagy Edit, 100 m/13,1 mp

1943

Bánhalmi Ferenc, 400 m/48,9 mp

1951

Gyarmati Olga, 100 m/12,3 mp

1954

Adamik Zoltán, 400 m/47,6 mp/berni Eb/III. helyezett

Kazi Aranka, 400 m/56,6 mp

1956

Goldoványi Béla, 100 m/10,6 mp

Neszmélyi Vera, 100 m/11,8 mp

1960

Munkácsi Antónia, 200 m/24,1 mp

1963

Csutorás Csaba, 100 m/10,5 mp, 200 m/21,1 mp, 400 m/46,7 mp

Kazi Olga, 400 m/54,9 mp

1966

Munkácsi Antónia, 400 m/53,9 mp/budapesti Eb/II. helyezett

1967

Nemesháziné Markó Margit, 100 m/11,5 mp

1969

Mihályfi László, 200 m/21,0 mp

1969–1972

Balogh Györgyi, 100 m/11,4 mp

Balogh Györgyi, 200 m/23,3 mp/helsinki Eb/II. helyezett

Balogh Györgyi, 400 m/52,7 mp

1973

Rózsa István, 400 m/46,7 mp

1975

Tóth Éva, 400 m/52,9 mp

1976

Gresa Lajos, 60 m/6,4 mp fedett pályás világcsúcs

Gresa Lajos, 100 m/10,3 mp

Kőnye Irma, 100 m/11,3 mp

1979

Orosz Irén, 200 m/23,31 mp

1980

Pál Ilona, 400 m/52,46 mp

1981

Újhelyi Sándor, 400 m/46,83 mp

1982

Újhelyi Sándor, 400 m/47,14 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

Nagy István, 200 m/21,41 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

1983

Nagy István, 200 m/20,79 mp

1984

Petrika Ibolya, 400 m/52,60 mp

1986

Menczer Gusztáv, 400 m/45,97 mp

1987

Kovács Attila, 100 m/10,09 mp, 200 m/20,11 mp

Ecsekiné Juhász Erzsébet, 100 m/11,53 mp

1989

Molnár Tamás 400 m/45,97 mp

1990

Forgács Judit, 400 m/53,02 mp/fedett pályás Eb/III. helyezett

1992–1997

Barati Éva, 100 m/11,57 mp, 200 m/23,79 mp

1998

Gyulai Miklós, 200 m/20,67 mp

Szekeres Judit, 400 m/53,08 mp

2000

Dobos Gábor, 100 m/10,21 mp

2000–2010

Petráhn Barbara, 200 m/23,73 mp, 400 m/52,05 mp

2002

Németh Roland, 100 m/10,27 mp/müncheni Eb/III. helyezett

Szabó Enikő, 100 m/11,46 mp

2003

Szeglet Zsolt, 400 m/45,67 mp

2010

Deák Nagy Marcell, 400 m/46,28 mp

Nguyen Anasztázia, 100 m/11,98 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 47–50.

http://www.youtube.com/watch?v=yafsL1ZKKs8 http://www.youtube.com/watch?v=IPWkSHaflVU

http://www.youtube.com/watch?v=k63DLvCNGkA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=u18_-87Pb6U&NR=1&feature=fvwp

http://www.youtube.com/watch?v=aU3yxIl cmhY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=-kr_XJ9XMbM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YEUD_LwsDUI

http://www.youtube.com/watch?v=P8I7NMeTExU&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=RTfBClsSXRE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=4kNP1XR2AB4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KUN60PWyn58&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1kPacxSEqQs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EtB3LDzwlus&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=wyGDo8wPPy4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=54KyNxKi2EY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1xqXO9cj8uE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=UVS mpBLnSXY&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=zHtTJvE-ag4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OD4OUTXvtRU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WqgnA25yEvc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Nu98eWfLPmc

http://www.youtube.com/watch?v=LtmTQvyzs0A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=--lzACn0aZ8

http://www.youtube.com/watch?v=8cFV9_ISi-g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_MCJAc96lXs http://www.youtube.com/watch?v=FxWCZiNj5rM

http://www.youtube.com/watch?v=L8kc6MfplhE http://www.youtube.com/watch?v=qrPAXJTX-Kg

http://www.youtube.com/watch?v=MCSxLJK4_-I&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=HYJbrmGvqUY&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=ykNrODgFd_k&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc http://www.youtube.com/watch?v=bfb4VOOwOOI

http://www.youtube.com/watch?v=fRdrtp5YAxU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=sG4hzrN-NaY&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A közép- és hosszútávfutás nemzetközi története

Ókor: i. e. 776.

Az első 13 ókori olimpián az egy stadiontávot futottak, régi nevén „aulos”-nak hívták (192,27 méter)

i. e. 724.

A 14. olimpiától a kettő stadiontáv „diaulos”, később a több stadiontáv a „dolichos” (7–24 stadiontáv), került bevezetésre

Középkor

A római testacco versenyek része volt a közép- és hosszútávfutás

1100-as évek vége

II. Henrik gyepes helyet jelöltetett ki gyakorlásra

1600-as évek eleje

I. Jakab csak a nemesek részére engedélyezte a testedzést

1700-as évek vége

A skót Barmoral község népi játékainak része volt a 700–2000 yardos futás

A futárszolgálatot ellátó pedesztriánok fogadásból versenyeztek, közülük többen hívatásos versenyzőkké váltak

1871

Szöges cipő megjelenése

Salakpálya megjelenése (New York)

1892

Borel (FRA) 4:24/az első világrekord

1896

Elack (AUS) 800 m/2,11 mp, 1500 m/4:33,2 p/athéni olimpiai/I. helyezett

1904

Lightbody (USA) 800 m/1:56 mp/olimpiai/I. helyezett

1908

Wilson (GBR) 1500 m/az első 4 percen belüli eredmény

Londoni maraton

1912

Jackson (USA) 3:56,8 p/olimpiai I. helyezett

Kolehmainen (FIN) 5000 m/14:36,6 p, 10 000 m/31:20,8 p/stockholmi olimpia/I. helyezett

1924

Nurmi (FIN) 1500 m/3:52,6 p

A finn futók a napi két edzés megalapozói

Nurmi és Ritola

1928

A női 800 méter olimpiai versenyszám lett

Filmek az amsterdami olimpiáról (Ritola, Nurmi/FIN

1930

Boston maraton

1936

Berlini maraton

1939

A németek kialakították a résztávos edzésmódszert

Harbig (GER) 800 m/1:46,6 p

1940-es évek

A svédek bevezették a fartlek-módszert

Hagg (SWE) 1500 m/3:43,0 p, 5000 m/13:58,5 p

1950-es évek

A csehek növelték a résztávok számát és idejét, csökkentették a pihenőidőt.

Zatopek (CZE) 5000 m/14:06,6 p/10 000 m/28:54 p, maraton/2:23:03,2 p londoni olimpia/3-szoros I. helyezett (5000 m, 10 000 m, marathon) video1 video2

1956

Kuc (URS) 5000 m/13:35,0 p

1955–1956

Iglói Mihály vezetésével a magyarok továbbfejlesztették az intervallumos módszert, 1500 métertől 10 000 méterig minden világcsúcsot megdöntöttek

Iharos (HUN) 1500 m/3:40,8 p

Tábori (HUN) 1500 m/3:40,8 p

Rózsavölgyi (HUN) 3:40,6 p

1960

Bikila (ETH) maraton

1960-as évek

Lidiard (NZL) edző kidolgozta a maratoni edzésmódszert

1965

Clark (AUS) 10 000 m/27:39,4 p

1972 és 1976

Viren (FIN) 5000 m/13:24,77 p, 10 000 m/27:40,40 p/müncheni és montreáli olimpia/2-2-szeres I. helyezett

1986

Kristiansen (NOR) női 5000 m/14:37,33 p

1995

Ribeiro (POR) női 5000 m/14:36,45 p

1998

Gebrselassie (ETH) 5000 m/12:39,36 p

Gebrselassie (ETH)–Tergat (KEN)

2000

Szabó (ROM) női 5000 m/14:40,80 p olimpiai I. helyezett

2004

Hicham El Guerrouj/3:34,19 p

2005

Bekele (ETH) 10 000 m/26:17,53p/világrekord

2007

Legath (USA) 5000 m/13:45,87 p

Defar (ETH) 10 000 m/14:57,91 p

Osakai maraton/2:15:58 p

2008

Dibaba (ETH) női 5000 m/14:11,15 p/világrekord

Bekele (ETH) 5000 m/13:00,76 p

2010

Dibaba (ETH) 2mérföld/9:12,23 p

Lewamdowski (POL) 800 m/1:47,08 p

A közép- és hosszútávfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1896

Dáni Nándor (800 m) 2:11,8 mp/athéni olimpiai/II. helyezett

Kellner Gyula (maraton) 3:06:35 p/athéni olimpia/III. helyezett

1900

Speidl Zoltán (800 m) olimpiai V. helyezett

1908

Bodor Ödön (800 m) 1:56,6 p/londoni olimpia/IV. helyezett

1913

Rajz Ferenc 500 m/1:07,6 mp/világrekord

1930-as évek

Kelen János edző versenyzőinél a finnekhez hasonlóan bevezeti a napi két edzést.

1934

Szabó Miklós (800 m) 1:52,0 mp/Eb I. helyezett

Szabó Miklós (1500 m) 3:55,2 mp/Eb II. helyezett

1936

Szabó Miklós (2000 m) 5:20,4 mp/világrekord

1937

Szabó Miklós (2 mérföld) 8:56,0 mp/világrekord

1941

Csaplár András (20 000 m) 1:03:01,2 mp/világrekord

1946

Czaplár András dr. (10 000 m) 30:35,4 p/Eb III. helyezett

Fekete Ilona (800 m) 2:24,9 p

1951

Bácskai-Bleha Anna (800 m) 2:18,5 p

1954

Szentgáli Lajos (800 m) 1:47,1 mp/Eb I. helyezett

Kovács József (10 000 m) 29:25,8 mp/Eb II. helyezett

Kazi Aranka (880 yard) 2:11,6 p/világrekord

1955

Rózsavölgyi István (1000 m) 2,19 mp/világrekord

Tábori László (1500 m) 4:40,8/világrekord

Iharos Sándor (3000 m) 7:55,6/világrekord

Iharos Sándor (5000 m) 13:40,6/világrekord

1956

Iharos Sándor (1500 m) 4:40,6 p/világrekord

Iharos Sándor (10 000 m) 28:42,8 p/világrekord

1956

Rózsavölgyi István (2000 m) 5:02,2 mp/világrekord

1956

Kovács József (10 000 m) 28:52,4 mp/melbourne-i olimpia/II. helyezett

1957

Kazi Aranka (800 m) 2:08,6 p

1960

Rózsavölgyi István (1500 m) római olimpia/III. helyezett

1962

Kazi Olga (800 m) 2:05,0 p/Eb III. helyezett

1964

Szabóné Nagy Zsuzsa (800 m) 2:03,5 p/tokiói olimpia/IV. helyezett

1966

Mecser Lajos (10 000 m) 28:27,0 p/Eb II. helyezett

Tóth Gyula (maraton) 2:22:02,2 p/olimpiai III. helyezett

Szabóné Nagy Zsuzsa (800 m) 2:03,1 p/Eb II. helyezett

1972

Kulcsár Magdolna (800 m) 2:03.1p

Ligetkutiné Szenteleki Sára (1500 m) 4:17.7 p

1974

Zsinka András (800 m) 1:48,5 p/fedett pályás Eb II. helyezett

1977

Zemen János (1500 m) 3:46,6 p/fedett pályás Eb III. helyezett

1978

Lipcsei Irén (800 m) 2:01.5 p

Lázár Magdolna (1500 m) 4:11.1 p

1979

Paróczai András (800 m) 1:48,2 p/fedett pályás Eb III. helyezett

1980

Paróczai András (800 m) 1:50,3 p/fedett pályás Eb II. helyezett

1981

Wéninger Katalin (800 m) 2:01,69 p, (1500 m) 4:11,79 p

1985

Szabó Karolin (10 000 m) 32:45,7 p

1986

Verébné Fazekas Erika (5000 m) 15:38,93 p

Szabó Karolin (10 000 m) 32:07,64 p, (maraton) 2:30,30 p

1988

Urbanik Sándor (5000 m gyaloglás) 18:45,91 p

Rácz Katalin (1500 m) 4:12,14 p

1989

Szabó Erzsébet (800 m) 2:03,67 p

Rácz Katalin (1500 m) 4:12,41 p

1995

Káldi Zoltán (10 000 m) 29:05,3 p

1998

Varga Judit (800 m) 2:03,81 p/fedett pályás Eb III. helyezett

2000

Korányi Balázs (800 m) 1:48,42 p/fedett pályás Eb III. helyezett

2001

Földingné Nagy Judit (maraton) 2:39:02 p

2002

Kálovics Anikó (5000 m) 15:56,0 p

2005

Papp Krisztina (1500 m) 4:12,26 p

2010

Minczér Albert (10 000 m) 29:53,54 p

Kálovics Anikó (10 000 m) 32:33,41 p

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 67–70.

http://www.youtube.com/watch?v=HUpW6blZLyQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ej_OSWREUyo

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ej_OSWREUyo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=LoFC3ibJXTw&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=PUN9WrzutFU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=L_ojRWiN0Dg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=XdYHCSAMDr4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nQmqEIYI-GU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1H_JzBVqkuI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Vnyx06yjhU4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5D56ZAvcxN0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tsJYzZ1I8pw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=X9xYkF5As2w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=z-sHYX3-c1U&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Sa7STALJbmM&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=PStN-Vj5hpY

http://www.youtube.com/watch?v=ui4VMaZ-kXY

http://www.youtube.com/watch?v=IzLSu8bvkLY

http://www.youtube.com/watch?v=9ZtkNWR4DS4&feature=fvw

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A váltófutás nemzetközi története

Ókorban

Fáklyafutásnál (futárszolgálat) a fáklyákat átadták a következő futónak.

Középkor

Staféta: az olasz „staffa” (kengyel) szóból ered, a futárok időnként lovat és kengyelt váltottak.

1890-es évek

Megjelennek a váltóversenyek:

a távok hossza és a résztvevők száma még változó volt,
érintéssel, zászló- és botátadással kísérleteztek,
egyhelyben állva kellett várni a botot, ezért néha ütköztek a futók.

1908

Felveszik az olimpia versenyszámai közé a stafétaversenyt, melynek távja 200–200–400–800 méter volt (I. helyezett: USA/3:29,4 p).

1912

Versenyszám lett az olimpián a 4 × 100 és a 4 × 400 méteres futás, jelenleg is ezeket futják a versenyeken (I. helyezett: GBR (4 × 100 m) 42,4 mp).

Az ütközések elkerülése miatt a botot repülőrajttal vették át a futók.

20 méteres váltózónát jelöltek ki

1924

USA/4 × 100 m/41,0 mp/párizsi olimpia/I. helyezett

1936

USA/4 × 100 m/39,2 mp/berlini olimpia/I. helyezett

1948

London (HOL) női 4 × 100 m/47,5 mp

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc

London/férfi 1600 m váltó (USA) 3:10,4 p

http://www.youtube.com/watch?v=dG57AAtkvls

1962

A repülőváltás távját (ráfutás a váltózónára) váltózóna előtt 10 méterrel meghosszabbították

Az előváltást is szabálytalannak minősítik.

1964

Tokyo (USA) férfi 4 × 100 m

1968

Mexico (USA) női 4 × 100 m/42,8 mp

1972

München (USA) férfi 4 × 100 m/38,19 mp

1976

Montreal (USA) férfi 100 m

1985

(DDR) női 4 × 100 m/41,37 mp/világrekord

1987

Róma (DDR) női 4 × 400 m/3:18,63 p

1992

Barcelona/férfi 4 × 400 m/2:55,74 p/világrekord

2000

Sidney (USA) férfi 4 × 100 m/37,61 mp

2004

Athén (GBR) férfi 4 × 100 m/38,9 mp

Athén/

2008

Peking (USA) női 4 × 100 m/42,31 mp

Peking (USA) női 4 × 400 m/3:18,55 p

Peking (JAM) férfi 4 × 100 m/37,10 mp

Peking (USA) férfi 4 × 400 m/2:55,39 p

2009

Berlin (USA) férfi 4 × 400 m/2:57,86 p

Berlin (USA) női 4 × 400 m/3:17,83 p

2010

Barcelona (FRA) férfi 4 × 100 m/38,11 mp

Barcelona (UKR) női 4 × 100 m/42,29 mp

Barcelona (RUS) férfi 4 × 400 m/3:02,14 p

A váltófutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1908

Simon, Wiesner, Nagy, Bodor (200–200–400–800 m) 3:32.5 p/olimpia/III. helyezett

1919

A magyar bajnokságok versenyszámai ebben az időben:

5 × 100, 5 × 400, 5 × 500 méter

1922

A futók áttértek a négytagú váltószámokra

1924

Rózsehegyi, Muskát, Kurunczi, Gerő (4 × 100 m váltó) 42,0 mp/párizsi olimpia/IV. helyezett

1932

Kresz Margit, Genersich Gabriella, Csermák Teréz, Kael Anna (TFSC) 53,2 mp

1934

Forgács László, Kovács József, Sír József, Gyenes Gyula (4 × 100 m váltó) 41,4 mp/Eb III. helyezett

1948

Tima, Barta, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 41,6 mp/londoni olimpia/IV. helyezett

1949

A közepesnek mondható 100 méteres egyéni eredmények mellett a váltótechnika tökélesítésével értek el eredményeket.

A magyar váltó a világranglista élén állt/40,7 mp.

1952

A „villámikrek” Zarándi, Varasdi, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 40.5 mp/helsinki olimpia/III. helyezett

1953

Garay Sándor, Béres Ernö, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor/5:29,2 p/világrekord

1954

Zarándi, Varasdi, Csányi, Goldoványi (4 × 100 m váltó) 40,6 mp Eb I. helyezett

Magyar válogatott (880 yard) 6:32.6 p világrekord

Tábori László, Mikes Ferenc, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor (4 × 1500 m) 15:21,2 p/világrekord

Bánsági, Orosz, Kazi (3 × 880 yard) 6:36,2/világrekord

Orbán Irén, Dénes Ida, Greminger Jánosné, Neszmélyi Vera (DSE) 4 × 100 m/48,0 mp

1955

Mikes Ferenc, Tábori László, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor (4 × 1500 m) 15:14,8 p/világrekord

1959

Kovács Lajos, Szekeres Béla, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István (4 × 1 mérföld) 16:25,2 p/világrekord

1963

Heldt Erzsébet, Orbán Irén, Németh Ida, Kispálné Skultéty Eta (UDSC) 47,9 mp

1971

Pusztai Éva, Nemesháziné Markó Margit, Balogh Györgyi, Papp Attiláné (VASAS) 45,9 mp

1975

Balogh Györgyi, Szabó Jánosné, Sebők Klára, Siska Xénia (VASAS) 45,9 mp

1986

Hobinka Zsolt, Karaffa László, Karlik Pál, Tatár István (BHSE) 4 × 100 m/39,01 mp

1988

Barati Éva, Balázs Éva, Kőnye Irma, Gazdag Zsuzsa (BHSE) 45,57 mp

1998

Steinmetz Éva, Lőrincz Krisztina, Barati Éva, Vaszi Tünde (BHSE) 45,63 mp

2000

Nyilasi Péter, Kilvinger Attila, Dombi Zétény, Bédi Tibor (4 × 400 m váltó) 3:09.35 p/ fedett pályás Eb/III. helyezett

2010

Szabó László, Pauer Géza, Gyömbér Zoltán, Pásztor Gábor (FTC) 41,87 mp

Bartha Zsóka, Varga Bianka, Schmelcz Fanni, Nguyen Anasztázia (BHSE) 45,99 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 78–79.

http://www.youtube.com/watch?v=mh-YLy_wnrc

http://www.youtube.com/watch?v=vGzFfQwWoQ8

http://www.youtube.com/watch?v=pVpl6RwpMNM

http://www.youtube.com/watch?v=cETQwJ9N5D0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EWcZoNqbX6g

http://www.youtube.com/watch?v=YnYRKIBXJLg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nt38AsO7eXQ

http://www.youtube.com/watch?v=sX9cuIII1Ss&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=si5seEjRQrQ

http://www.youtube.com/watch?v=lo_a_G2o_Lw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=cfo2C6a906E&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_KIlkrVZb-g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=59g3xbZ-3sQ

http://www.youtube.com/watch?v=eW7Fd5hQMm4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gqgYz8i_PIg&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=oz7QK1rKPsQ

http://www.youtube.com/watch?v=NV70hFUxWuk

http://www.youtube.com/watch?v=0_bORU1R2U0&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A gátfutás nemzetközi története

1837–1838

Angliában már voltak egyetemek közötti versenyek.

A gátak ősei a különböző magasságú sövények, kerítések, rögzített akadályok voltak.

A gátfutás az akadályfutásból fejlődött ki, a versenyek eleinte füves területen folytak.

1860-as évek

A gátak nem, vagy nehezen dönthetők, sérülésveszélyesek voltak.

Óangol stílusú technika (közelről ugrásszerű elrugaszkodás, hajlított térddel való lendítés, függőleges, elcsavarodott törzs, rövid és magas súlyponti pálya).

Az eredmények összehasonlíthatósága és az egységes mérés érdekében elkezdték építeni a körkörös atlétikai pályákat.

1871

Szöges cipő megjelenése.

Salakos pálya megjelenése (New York).

1890-es évek

Kraenzlein (USA) kialakította a modern gátvétel alapjait (nyújtott térddel való lendítés, előredöntött törzs, „gátülés” a gát felett, a rálépés távolságát növelte (180 cm), a lelépését csökkentette (160 cm).

A versenyek távjai általában 120 yardon (gátmagasság 106,7 cm) és 440 yardon (gátmagasság 91,4 cm).

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 100 yard gát 15,4 mp).

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 110 gát: 17,6 mp.

1904

Az olimpián a férfi 400 m gáton még csak 76,2 cm volt a gátmagasság.

1919–1963

A 200 m gátfutás időszaka.

1919

Hoffer Béla (400 m gát) 59,4 mp/a 400 m gátfutás első bajnoka.

1920-as évek

Bevezették az egy irányba dönthető gátakat, így csökkent a sérülésveszély, gazdaságosabbá válhatott a technika.

Megjelenik a női gátfutás, a gátak magassága (61–75 cm között) és a gáttávolságok(4–6–8 gáttal) még változóak.

1921

Meghatározták a gáttávolságokat.

1926

A női gátfutás távját 80 méterben határozták meg.

1928

Megjelentek az állítható fémgátak.

1930-as évek

Bevezették a könnyen billenő fémgátakat (a „hintaló” talpú és a felső részen billenő)

A mai modern technikát Thomson (CAN) és Towns (USA) alkalmazta először.

1932

A női gátfutás is olimpiai szám lett.

1934

Hardin (USA) 400 m gát/50,6 mp

1935

Owens (USA) 200 m gát/22,6 mp

1936

Towns (USA) 13,7 mp

Berlini olimpia

1939

Testoni (ITA) női 80 m gát/11,3 mp

1948

Fanny Blankers Koen (HOL) 80 m gát/11,2 mp (4-szeres olimpiai bajnok)

1950-es évek

A női gátfutók egymás után érték el a világcsúcsokat.

Strickland (AUS) 80 m gát/10,9 mp

Jermolenko (URS) 80 m gát/10,8 mp

Gastl (BRD) 80 m gát/10,6 mp

1953

Litujev (USR) 400 m gát/50,4 mp (elsőként 13 lépéssel a gátak között)

A gáttechnika javítása mellett főként a futóteljesítmény javítására törekedtek a futók.

1956

Olimpia 80 m gátfutás

1958

Davis (USA) 400 m gát/49,2 mp

1968

Korsakova (USSR) 80 m gát/10,2 mp

Hemery (USA) 400 m gát/48,1 mp

1969

A női gátfutás eddigi távját 80 méterről 100 méterre hosszabbították, a gátak számát a férfiakéhoz hasonlóan 10-re emelték.

1972

Akii-Bua (USA) 400 m gát/47,82 mp

1973

Milburn (USA) 110gát/13,2 mp

1974

Bevezetik a női 400 m gátfutást, magassága 76,2 cm, a többi távolság megegyezik a férfiakéval.

Kacperczik (POL) női 400 m gát/56,51 mp

1975

Drut (FRA) 110 m gát/13,0 mp

1976

Rabsztyn (POL) női 100 m gát/12,48 mp

1977

Moses (USA) 400 m gát/47,45 mp

1978

Makajeva (USSR) női 400 m gát/54,78 mp

1981

Nehemiah (USA) 110 m gát/12,92 mp

1983

Moses (USA) 400 m gát/47,02 mp

1984

Brisco-Hooks (USA) 400 m gát/1984

1986

Stepanova (RUS) női 400 m gát/52,94 mp

1992

Young (USA) 400 m gát/46,78 mp/világrekord

Devers (USA) 100 m gát

2003

Pechonkina (RUS) női 400 m gát/52,34 mp/világrekord

2004

Hayes (USA) 100 m gát

2007

Xiang (CHI) 110 m gát

2008

Robles (CUB) 110 m gát/12,87 mp/világrekord

Kallur (SWE) női 60 m gát/világrekord

2009

Walker (JAM) női 400 m gát/2009

2010

Barcelona/Eb/110 m gát döntő

A gátfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1863

Akadály- és gátfutó versenyeket rendeztek Pozsonyban.

1965

Az első hazai hivatalos atlétikai versenyen szerepelt a 120 yardos (10 gát) gátfutás.

1875

Az első hazai hivatalos atlétikai versenyen volt 120 yardos gátfutás.

1890-es évek

Réti Pál az óangol stílus képviselője.

Szokolyi Alajos (110 m gát) 17,6 mp az első hivatalos országos csúcstartó.

1896

Szokolyi Alajos (110 m gát) athéni olimpián indult.

1901–1914

A 120 yardos gátfutás időszaka, 1915-től már csak 110 m gáton versenyeztek.

Vargha Pál (120 yard gát) 18,6 mp/az első bajnok.

Solymár Károly (120 yard gát) 15,8 mp/az utolsó bajnok/1914.

1910-es évek

Kovács Nándor (120 yard gát) 16,8 mp és Solymár Károly (120 yard gát) 15,4 mp meghonosították Kraenzlein technikáját.

1915

Solymár Károly (110 m gát) 16,2 mp/az első 110 m gát bajnoka.

1919–1963

A 200 m gátfutás időszaka.

Helfer Béla (200 m gát) 27,8 mp/az első bajnok.

Csányi Zoltán (200 m gát) 24,1 mp/az utolsó bajnok/1963.

1919

Hoffer Béla (400 m gát) 59,4 mp/az első bajnok.

1930

Somfay Elemér (200 m gát) 25,4 mp

1933

A magyar bajnokság versenyszáma lett a 80 m gátfutás.

Vértessy Katalin (80 m gát) 12,5 mp

1934

Kovács József (110 m gát) 14,8 mp/Eb/I. helyezett

Kovács József (200 m gát) 23,7 mp

1938

Kovács József (400 m gát) 53,3 mp/Eb/II. helyezett

1942

Hidas Ödön (110 m gát) 14,8 mp

1948

Lombos Dezső (400 m gát) 54,8 mp

1950-es évek

Gyarmati Olga (80 m gát) 11,2 mp

Reczetár Imre (110 m gát) 14,7 mp

1952

Lippay Antal (400 m gát) 52,8 mp

1958

Somogyi Nándorné (80 m gát) 11,3 mp

1963

Csányi Zoltán (110 m gát) 14.6 mp/a 200 m gát utolsó bajnoka

1966

Oros Ferenc (400 m gát) 53.2 mp

1968

Mélykuti Béla (110 m gát) 14,1 mp

Balogh Györgyi (80 m gát) 11,2 mp/az utolsó 80 m gát bajnoka

1969

Kiss Mária (200 m gát) 28,3 mp

Tóth Gyuláné (100 m gát) 14,3 mp/az első 100 m gát bajnoka

Ringhoffer Zsolt (400 m gát) 51,7 mp

1974

Árva István (400 m gát) 50,8 mp

Bruzsenyák Ilona (100 m gát) 13,1 mp

1976

Milassin Lóránd (110 m gát) 13,8 mp

1979

Mohácsi Éva (400 m gát) 57,30 mp

1986

Siska Xénia (100 m gát) 12,92 mp

1984

Bakos György (60 m gát) 7,75 mp/fedett pályás Eb/II. helyezett

Szalai József (400 m gát) 50,59 mp

1985

Bakos György (60 m gát) 7,60 mp/fedett pályás Eb/I. helyezett

1986

Simon Balla István (400 m gát) 49,62 mp

Siska Xénia (100 m gát) 12,92 mp

1987

Szopori Erika (400 m gát) 56,90 mp

1989

Palombi Margit (100 m gát) 13,48 mp

Antók Zsófia (400 m gát) 58,39 mp

1996

Kovács Dusán (400 m gát) 49,88 mp

1997

Szekeres Judit (400 m gát) 56,65 mp

Kovács Dusán (400 m gát) 49,38 mp

1999Bálint Zita (100 m gát) 13,4 mp

2000

Csillag Levente (110 m gát) 13,58 mp

2002

Vári Edit (100 m gát) 13,22 mp

2005

Dezső Ákos (400 m gát) 50,0 mp

2007

Vári Edit (100 m gát) 13,28 mp

2010

Kiss Dániel (110 m gát) 13,39 mp/barcelonai Eb/III. helyezett

Koroknai Tibor (400 m gát) 52,26 mp

Juhász Fanni (100 m gát) 13,80 mp

Farsang Evelin (400 m gát) 61,37 mp

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 87–90.

http://www.youtube.com/watch?v=1CzF0ZXc7A0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=icD7fJTIEnk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Uaeo9mabCoc

http://www.youtube.com/watch?v=M1Bbq_ABNfQ

http://www.youtube.com/watch?v=yE4vFj2Xdcc

http://www.youtube.com/watch?v=p-WW8oa4hm0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Ku_A2mM9yao

http://www.youtube.com/watch?v=31ivI3djjsw

http://www.youtube.com/watch?v=Cusv0cgqgY8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=dH_6YE8TNrQ

http://www.youtube.com/watch?v=bIPwHFvINVk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=vxAqMZ2W7rs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=TjLyrlEbNv0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=3T_3Rged1ck&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=dVzU_2Jve4I

http://www.youtube.com/watch?v=-817A37IhLE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gRF6XyzeoaE&feature=channel

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Az akadályfutás nemzetközi története

1900-as évek eleje

Még nem volt egységes az akadályok mérete, helye, a távja, sok helyen a mezei futás része volt. Elmozdíthatatlan akadályokat, különböző helyeken levő vizesárkokat kellett a versenyzőknek legyőzniük. Általában 2500 és 4000 méter között volt a verseny távja.

1920

Először szerepel az olimpia műsorán a 3000 m akadályfutás.

A legjobb eredmény 10:00,4 p.

1920–40-as évek

Főként a finn futók jeleskedtek a versenyeken (Ritola, Nurmi, Iso-Hollo).

1948

Londoni olimpián hármas finn siker született.

Megjelennek a csak akadályfutásra specializálódó futók.

1952

Ashenfelter (USA) 8:45,4 p/az első 9 percen belüli futó

1954

Rozsnyói (HUN) Bern/8:49,6 p/az első hivatalos világcsúcs tulajdonosa.

Szabályban rögzítették a pályán a vizesárok helyét.

Rozsnyói (HUN) 8:49,6 p/berni Eb/I. helyezett

1950-es évek

Teret hódít a gátazáshoz hasonló akadályvétel.

Az eredményességben megjelentek a szovjet és a lengyel versenyzők (Rzsiscsin, Chromik, Krzyszkowiak).

1964

Roelants (BEL) futott először 8:30 percen belül

1968

Biwott (KEN) sajátos technikával átugrotta a vizesárkot.

1972

Gerderud (SWE)

1976

Malinowski (POL) és Gerderud (SWE) párharcából a világcsúcs 8:10 alá szorult.

1978

Rono (KEN)

1984

Olimpiai férfi döntő

1992

Kiptanui (KEN) 8:02,08 p

2007

Kemboi (KEN)

Weidlinger (AUT)

2008

Kiproto (KEN) 8:10,34 p

2009

Berlin

Az akadályfutás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1954

Rozsnyói (HUN) Bern/8:49,6 p/az első hivatalos világcsúcs tulajdonosa.

Rozsnyói (HUN) 8:49,6 p/berni Eb/I. helyezett

1967

Jóni István/8:32,06 p

2002

Tóth Lívia/9:50,26 p az első bajnok

2006

Erdélyi Eszter

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 112–113.

http://www.youtube.com/watch?v=P74DINxsh-M

http://www.youtube.com/watch?v=3cLGZHe4UmE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Qe6DoB8_aI4

http://www.youtube.com/watch?v=X9jsmDJMJaI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=SfzNT6-tl1A

http://www.youtube.com/watch?v=fWfKWNnUnZU&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=g_s6ahuPCwQ

http://www.youtube.com/watch?v=hk_TgtS2qHY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=K5Tz4pSPsN0&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Gyaloglás

A gyaloglás nemzetközi története

1700-as évek

A pedesztrianizmus magába foglalta a „versenyjárást”, melynek szabályai voltak (az egyik láb mindig legyen a földön, a sarok a lábujjnál előbb érjen a talajra).

A többnyire fogadásos versenyeken versenybírók ügyeltek a szabályok betartására.

Megjelentek az első gyalogló szakkönyvek.

1896

Az olimpián szerepelt a 3000 m gyaloglás, de a sorozatos szabálytalanságok miatt nem hirdettek eredményt.

1908

A londoni olimpia óta különböző távokon, de folyamatosan versenyszám a gyaloglás (3000 m, 10 000 m, 20 000 m, 30 000 m, 50 000 m).

1931

Campeonato EEUU de 50 km marcha

1936

Coney Island Race Walk

1945

Eastleigh Victory 50 km Walk

1948

Mikaelsson (SWE) 10 km/45:13,2 p

1950-es évek

Megjelent a hajlítottlábas technika, melyet gazdaságtalansága miatt később elhagytak.

1956

A 20 km és az 50 km-es gyaloglás maradt a versenytáv.

Spirin (USSR)

1960

Római olimpia/50 km

1961-től

Lugano Kupa rendezése.

1964

Tokiói olimpia/50 km

1970-es évek

Elsősorban a keletnémet és mexikói versenyzők kerültek a világ élvonalába.

1976

A montreáli olimpián csak 20 km-en rendeztek versenyt.

1987

IAAF World Cup of Walking

1992

2010

A gyaloglás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1904–1924

A férfi 30 km-es gyaloglás időszaka

Pető Márton (30 km) 3:06:13 p/az első 30 km-es bajnok

Hajdú Miklós (30 km) 3:01:21,3 p/az utolsó 30 km-es bajnok

1909–1954

A férfi 10 km gyaloglás időszaka

Szablár Péter/53:14,2 p/az első 10 km-es bajnok

Kun Sándor/46:00,8 p/az utolsó 10 km-es bajnok

1919–1923

A 3 km gyaloglás időszaka

Szablár Péter/14:51,6 p/az első 3 km-es bajnok

Hóra Ferenc/14:37,7 p/az utolsó 3 km-es bajnok

1935

Jánosi Rezső (50 km) 5:03:13 p/az első 50 km-es bajnok

1952

Róka Antal (50 km) 4:31:27,2 p/helsinli olimpia/III. helyezett

Róka Antal (50 km) 4:31:21,6 p/Budapest/világrekord

1954

Róka Antal (50 km) 4:31:32,2 p/berni Eb III. helyezett

1955

Rácz Zoltán (20 km) 1:34:57,4 p/az első 20 km-es bajnok

1963

Havasi István (50 km) Lugano Kupa/I. helyezett

1965

Kiss Antal (50 km) Lugano Kupa/II. helyezett

1966

Havasi István (50 km) 4:27:54,6 p

1968

Kiss Antal (50 km) mexikói olimpia/II. helyezett

1971

Dalmati János (50 km) 4:19:26.6 p

1980

Sátor László (50 km) 4:02:44 p

1984

Alföldi Andrea (10 km) 55:43 p/az első bajnok

1987

Veréb Rudolf (50 km) 3:57:32 p

1988

Urbanik Sándor (5000 m) 18:45.91 p/budapesti fedett pályás Eb III. helyezett

1990

Urbanikné Rosza Mária (10 km) 45:08 p

Sátor László (50 km) 3:51:06 p

1994

Dudás Gyula (50 km) 3:55:23 p

1995

Ilyés Ildikó (20 km) 1:39:39 p/az első bajnok

1997

Szebenszky Anikó (10 km) 43:50 p

1999

Urbanikné Rosza Mária (20 km) 1:31:05 p

2000

Czukor Zoltán (50 km) 3:55:48 p

2001

Urbanik Sándor (50 km) 3:48:41 p

2002

Füsti Edina (10 km) 46:40 p

2008

Füsti Edina (20 km) 1:36:59 p

2010

Madarász Viktória (20 km) 1:37:30 p

Helebrandt Máté (20 km) 1:27:17 p

Novák László (50 km) 4:21:16 p

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 116–117.

http://www.youtube.com/watch?v=9lz0W7OJdgE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=N3Pyyg7EB1U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=7fPSJOs9jXU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=-RDVFe6b_og

http://www.youtube.com/watch?v=mU0n-Dqf mps

http://www.youtube.com/watch?v=5ahc-Ra-PM8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gfbDrn9RPdE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=X5gNG9jig0c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OptSPHQh7xc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=RVOxy4 × Qe24&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Lv-dQYesXTc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=3rmxHf9XSLI&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Ugrások

A távolugrás nemzetközi története

Ókori görög olimpiák

(i. e. 400 körül)

Szerepelt a helyből, a nekifutásból és mélybe ugrás.

Kézi lendítőeszközök (halter) használata.

http://en.wikipedia.org/wiki/Halteres_(ancient_Greece)

Emelvényről (batir) elugrás.

Az ugrások hossza az elugróvonaltól a sarok nyomáig számított.

A leérkezés helyének fellazítása.

Egyik versenyszáma volt a pentatlonnak. KözépkorA népi játékokon főként lendületből, nekifutással ugrottak.

1700-as évek vége

A skót Barmoral község népi játékainak része a távolugrás.

1800-as évek második fele

Szabályok kialakítása, melyek lehetővé tették az eredmények összehasonlítását.

Ugrottak helyből és lendületszerzésből is.

Az ugrások hosszát az elugróvonaltól a sarok nyomáig mérték.

1865

595 cm a legjobb eredmény.

1868

Gosvellem (GBR) 640 cm

1874

Leim (IRL) 705 cm

1886

Az elugrógerenda megjelenése (USA) biztos elugrást eredményezett, az ugráseredmények. javultak

A 3+3 kísérlet bevezetése

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 686 cm).

1896

Az első távolugró olimpiai bajnok Clark (USA) 635 cm.

1900

Guggoló technika Prinstein (USA) 750 cm.

1901

Az elugrógerenda bevezetése a leérkező hely előtt.1920Az elugrás és a leérkezés helye egy szintre került.

Homorító technika Pettersson (SWE) 731 cm.

1921

Lépő technika Gourdin (USA) 769 cm.

1924

Ollózó technika DeHart Hubbard (USA)

Az első helyből ugrás olimpiai bajnoka Ewry (USA) 321 cm

1930

12 mm emelt nyomjelző az elugróvonal mellett.

1935

Owens (USA) 813 cm/ollózó technikával túljutott a 8 méteren

1948

Nekifutó pálya és a belépést jelző plasztilin csík kialakítása.

Női távolugrás mint versenyszám először szerepel az olimpián.

Gyarmati Olga olimpiai bajnok/569 cm

1952

Biffle (USA) 757 cm

1960

Másfél olló „hitch-kick” technika megjelenése Boston (USA) 835 cm.

1968

Beamon (USA) 890 cm a mexikói olimpián

1980

2,5 ollózó technika Myriks (USA) 874 cm

1987

Emmijan (USSR) 886 cm

1988

Lewis (USA) 876 cm

Chistyakova (RUS) 752 cm/világrekord

1990

Pedroso (CUB) 870 cm

Dreschler (GDR) 730 cm

1991

Powell (USA) 895 cm

1992

Joyner (USA)

1999

Fiona May (ITA) 7,11 m

2006

Gomes (POR) 679 cm

2007

Howe (ITA) 847 cm, Phillips (USA) 830 cm, Saladino (PAN) 857 cm

2008

Maggi (BRA) 704 cm, Lebedeva (RUS) 703 cm, Okagbare (NGR) 691 cm

Johnson (GBR)

Kappler (GER) 663 cm, Johnson (GBR) 681 cm, Kolchanova (RUS) 704 cm

2010

Sdiri (FRA) 820 cm

Gomis (FRA) 824 cm

A távolugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1875

A férfiak tornász dobbantóról ugrottak.

1894

Az ugrás hosszát az elugrás helyétől mérték.

1897

Zachár István (599 cm) az első hazai országos csúcs.

1910

Kovács György/710 cm

1928

Lukács Éva/489 cm/az első női országos csúcs.

1930-as évekBalogh Lajos/730 cm

Koltai Henrik/743 cm

Gyuricza István/751 cm

1932

Káel Anna/492 cm, az első országos bajnok.

1937

Csák Ibolya/511 cm (1936-ban magasugró olimpiai bajnok).

1940

Tolnai Ilona/554 cm

1947

Fekete Ilona/555 cm

1948

Gyarmati Olga/569,5 cm/londoni olimpia/I. helyezett

1948–1956

Gyarmati Olga 8 bajnoki címet szerzett

1950–1959

Földessy Ödön 9 bajnoki címet szerzett

1952

Földessy Ödön/730 cm/helsinki olimpia/III. helyezett

1953

Gyarmati Olga/623 cm

1954

Földessy Ödön/751 cm/berni EB I. helyezett

1960-1973

Kalocsai Henrik/780 cm, 10 bajnoki címet szerzett

1964

Kispálné Skultéti Eta/602 cm, 5 bajnoki címet szerzett

1970-es évekNémeth Gyula/792 cm

1974

Bruzsenyák Ilona/665 cm/római EB/I. helyezett

1977

Erdélyiné Szabó Ildikó/655 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/II. helyezett

Szalma László/778 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/III. helyezett

1978

Erdélyiné Szabó Ildikó/649 cm/milánói fedett pályás Eb/II. helyezett

1978-1988

Szalma László/830 cm, az első 8 méter feletti magyar ugró, 7 bajnoki címet szerzett.

Szalma László/783 cm/milánói fedett pályás EB 1. helyezett

1980-1992

Vanyek Zsuzsa/669 cm 10 bajnoki címet szerzett

1983

Szalma László/795 cm/budapesti fedett pályás Eb/I. helyezett

Pálóczi Gyula/790 cm/ budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1984

Novobáczky Klára/669 cm

1985

Pálóczi Gyula/815 cm/athéni fedett pályás Eb/I. helyezett

Szalma László/815 cm/athéni fedett pályás Eb/II. helyezett

1988

Szalma László/803 cm/budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1989

Almási Csaba/797 cm

1993

Ordina Tibor/804 cm

Ináncsi Rita/650 cm

1996-2008

Vaszi Tünde/673 cm, 11 bajnoki címet szerzett

2000

Ajkler Zita/663 cm

2002

Vaszi Tünde/673 cm/münchen/Eb/III. helyezett

2003

Lőrincz Imre/798 cm

2004

Margl Tamás/792 cm

2010

Ecseki Dániel/765 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 150–153.

http://www.youtube.com/watch?v=D3bxb1Yic2g&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=1TZwFJJAbvU

http://www.youtube.com/watch?v=0pIX7qo2Qhw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Lt4IVJE0eC8&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=DEt_Xgg8dzc&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=n-GFWkK9SXM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ykekeh90IXg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ybEs3j_MmrA

http://www.youtube.com/watch?v=RlQrnP1DN7Q

http://www.youtube.com/watch?v=6WoWLJaK2ec&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=0GymzS8p6_g

http://www.youtube.com/watch?v=9N7qMqx9rNs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0vOBvpK09YU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WjhxjlQJAKM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=xEpeCVQkbtA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5UlxCwq-LOs

http://www.youtube.com/watch?v=yBa3Ib9XqQc

http://www.youtube.com/watch?v=F5bf753MBy8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=6GPwdgIc4w8

http://www.youtube.com/watch?v=plCsP6MVduI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=FWXac0POXSI&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A hármasugrás nemzetközi története

1465

Züricki lövészünnepély keretében szerepelt páros lábbal helyből és egy lábbal nekifutásból.

1880-as évek

Német versenyeken váltott lábbal ugrottak (B–J–B vagy J–B–J).

Skót és ír versenyeken ugyanazzal a lábbal ugrottak (B–B–B vagy J–J–J).

1892

Bloss (USA) 14,78 m

Ő alkalmazta a Hop-Step-Jump-ot (az első két ugrás ugyanarról a lábról).

1893

Shanakar (IRL) 15,26 m

1896

Athénban még mindkét formában ugrottak, az olimpia után vezették be a mai formát, az első két ugrást ugyanarról a lábról végezték.

Conolly/13,72m-rel győzött

A sérülésveszély miatt sok helyen évtizedekig betiltották a hármasugrást.

1911

Ahearne (USA) 15,51m

1920-as évek

Északi (svéd, finn) technika ugrásai százalékokban: 39,5–22,5–38.

Ausztrál technika ugrásai százalékokban: 39,5–33–27,5.

1924

Winter (AUS) 15,52 m

1930-as évek

Megjelentek a japán ugrók, a gyorsaság és az erő összhangjára törekedtek:

Oda 15,58 m,
Nambu 15,72 m,
Osima 15,82 m,
Tajima 16,00 m.

1934

Az ugródeszkát 11 méterre vitték a leérkezőhely szélétől.

1955

Silva (BRA) 16,56 m, ugrásai százalékban: 37–30–33.

1950-es évek

Megjelenik a szovjet hármasugró iskola (Scserbakov, Kreer, Rjahovszki)

meredek vagy erőtechnika,
az első két ugrásban kamatoztatták a sebességet,
páros karú lendítést alkalmaztak,
bevezették az aktív talajfogást,
az ugrások százalékban 38,5–30,5–31.

1960

Szmidt (POL) 17,03 m, a lapos, gyorsasági technika kialakítója.

A nekifutási energiát lapos első ugrással mindhárom ugrásra elosztotta.

Ugrásai százalékosan: 35–30–35.

1968

Oliviera (BRA) 17,89 m

1980

Szanyev (USSR) 17,07 m

Moszkvai olimpia

1988

Szöuli olimpia férfi döntő

1992

Conley (USA) 18,17 m

1995

Edwards (GBR) 18,16 m

1995

Kravets (UKR) 15,50 m

Smith (JAM) 15,19 m

1996

Edwards (GBR) 17,63 m

1999

Tsiamita (GRE) 15,07 m

2000

Etone (CMR)

Edwards (GBR) 17,71 m

2004

Lebedeva (RUS) 15,36 m

2007

Lebedeva (RUS) 15,14 m

Evora (POR) 17,74 m

2008

Pekingi olimpia női döntő

Pekingi olimpia férfi döntő

2010

Tamgho (FRA) 17,90 cm, Girat (CUB) 17,36 m

Kuznyetsov (UKR) 17,29 m

A hármasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1887

A Herkules nevű sportlap megemlíti, mint versenyszámot.

1896

Szokolyi Alajos/12,30 m az olimpián.

1901

Dános Árpád/13 m

1903

Mező Béla/13,61 m

1920

Gáspár Dezső/14 m

1921

Somfai Elemér/14,51 m

1931

Bácsalmási Péter/14,74 m

1950-es évek

Puskás Antal/14,99 m

Bolyki István/15,41 m

1959

Németh Róbert/15,37 m

1960-as évek

Kalocsai Henrik/16,73 m

1966

Kalocsi Henrik/16,59 m/budapesti Eb/III. helyezett

1969

Cziffra Zoltán/16,85 m/athéni Eb/II. helyezett

1978

Katona Gábor/16,58 m

1979

Bakosi Béla/16,90 m

1980

Bakosi Béla/16,86 m/sindelfingeni fedett pályás Eb/I. helyezett

1982

Bakosi Béla/17,04 m/athéni Eb bronzérmes

1982

Bakosi Béla/17,13 m/milánói fedett pályás Eb/I. helyezett

1983

Bakosi Béla/16,90 m/budapesti fedett pályás Eb/III. helyezett

1984

Bakosi Béla/17,15 m/göteborgi fedett pályás Eb/III. helyezett

1986

Bakosi Béla/16,93 m/madridi fedett pályás Eb/III. helyezett

1988

Bakosi Béla/17,25 m/budapesti fedett pályás Eb/II. helyezett

1991

Megjelent a női hármasugrás

Fekete Ildikó/13,05 m az első bajnok

1993

Pálóczi Gyula/16,79 m

Fekete Ildikó/13,71 m

1999

Czingler Zsolt/16,98 m/maebashi fedett pályás vb/III. helyezett

Bálint Zita/13,94 m

2003

Tölgyesi Péter/16,30 m

Miklós Éva/13,66 m

2005

Farkas János/15,47 m

2006

Ajkler Zita/13,66 m

2010

Kiss Dániel Botond/15,25 m

Babos Rita/13,39 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 174–177.

http://www.youtube.com/watch?v=JzYhDlbsLgM

http://www.youtube.com/watch?v=xfaE-4 × sx-g

http://www.youtube.com/watch?v=ExFdU4zDSjo

http://www.youtube.com/watch?v=E-lZLCN2_SU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=hAC1qLiJSA8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=atLuJoQXh4w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Ta-fKEfUjk4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=lFm6i2nhTYQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tRIq0fBSwJ8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=OVPRxFVsBp8

http://www.youtube.com/watch?v= cmUZLIes-TU

http://www.youtube.com/watch?v=ao2kgXxAr4o&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tr1sNwRTMd8

http://www.youtube.com/watch?v=3XSdgNcI49A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Z26JXiGM2Hg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EzDAsYI-270

http://www.youtube.com/watch?v=7m6gjPNVYC8

http://www.youtube.com/watch?v=waWRxJ_QUKM

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A magasugrás nemzetközi története

Középkor

Katonai kiképzési anyag.

Szórakozásszerű vetélkedések része.

1700-as évek

Megjelenik a gimnasztika mozgásanyagában.

Wathusi törzsi szokásoknál a férfivá avatás egyik eleme.

A skót Barmoral község népi játékainak része a magasugrás.

1860–1890

A katonai akadályugrásnál kerül előtérbe.

1866

A magasugrás szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 175,5 cm).

1800-as évek vége

Kialakul az átlépő technika.

1895

Ollózó technika megjelenése (Sweney/USA 195 cm).

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 197 cm).

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 181 cm.

1900

Gönczi Lajos olimpiai III. helyezett.

1912

Guruló technika megjelenése (Horine/USA 200 cm).

1920

Ollózó technika

1922

Az első női világcsúcs/146 cm (ollózó technika).

1924

Osborne (USA) 204 cm

1928

A léctartó lapok egymás irányába fordítása.

Ollózó magasugrás film az amsterdami olimpiáról

1930

Hasmánt technika megjelenése (Spencer/USA).

1932

Guruló technika megjelenése a női ugrók között.

1936

Albritton (USA) 207 cm

Csák Ibolya (HUN) 162 cm olimpiai bajnok

Berlini olimpia férfi döntő

1941

Hasmánt technika, Fanny Blankers-Koen (HOL) 170 cm

1948

Londoni olimpia

1950-es évek

Szovjet magasugró iskola térhódítása (Gyacskov edző vezetésével).

1952

Walter Davis (USA) 206 cm

1956

Ollózó technika a nőknél, Balázs Jolán (ROM) 190 cm.

1957

Sztyepanov (USSR) 216 cm megtöri az amarikai és ír hegemóniát.

1950-es évek vége

A jobb kitámasztás érdekében két sarokszöget használnak a cipőkön.

Emelt (maximum 13 mm) sarokmagasságú szöges cipő.

1961

Hasmánt hegemónia, Brumel (USSR) 228 cm

1960-as évek közepe

Szivacs leérkező helyek elterjedése.

1968

Hasmánt technika hajlított lábas lendítéssel, Matzdorf (USA) 229 cm.

1968

Flop technika megszületése, Fosbury (USA)

1970-es évek

A hasmánt és a flop technika közötti verseny éleződése:

Flop, Stones (USA) 230 cm

Hasmánt, Jascsenko/USSR 235 cm (a legnagyobb hasmánt eredmény)

Nőknél hasmánt technikával Ackerman (GER) 200 cm, Simeoni (ITA) 201 cm.

1972

Női flop technika, Meyfart (GER) 193 cm

1987

Mögenburg (GER) 235 cm

Sjöberg (SWE) világrekord

Kostadinova (BUL) 209 világrekord 2 3 4

1988

Threnhardt (GER) 242 cm

1980-as évek

A flop technika kiszorítja a hasmánt technikát.

1992

Henkel (GER) 207 cm

1993

Sotomayor (CUB) 245 cm/világrekord, fedett pályás világrekord

2005-től

Férfiak:

Holm/SWE (slow)

Thomas (BAH) 235 cm

Bednarek (POL) 235 cm

Nők:

Bergqvist (SWE)

Vlasic (CRO)

Friedrich (GER) 206 cm

Green (SWE) 201 cm

A magasugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1903

Dános Árpád/169 cm

1904

Gönczy Lajos/182 cm

1908

Dr. Somodi István/188 cm/londoni olimpiai/II. helyezett

Gönczy Lajos/175 cm/londoni olimpia/III. helyezett

1914

Wandener István/188 cm

1925

Gáspár Jenő/193 cm

1927

Késmárky Kornél/190 cm

1935

Bódosi Mihály/200 cm/magyarként elsőként ugrotta

1936

Kádárné Csák Ibolya/olló/160 cm/berlini olimpiai/I. helyezett

1938

Kádárné Csák Ibolya/olló/164 cm/bécsi Eb /I. helyezett

1956

Hangya István/193 cm

1965

Medovárszky János/204 cm

1967

Komka Magdolna/184 cm/hasmánt

1968

Noszály Sándor/209 cm/guruló

1969

Tihanyi József/211 cm

1971

Major István/217 cm/szófiai fedett pályás Eb/I. helyezett

Kelemen Endre/217 cm/szófiai fedett pályás Eb/III. helyezett

1972

Major István/224 cm/grenoble-i fedett pályás Eb/I. helyezett

Szepesi Ádám/218 cm

1973

Major István/220 cm/rotterdami fedett pályás Eb/I. helyezett

1974

Major István/220 cm/göteborgi fedett pályás Eb/II. helyezett

1975

Kelemen Endre/219 cm/katowicei fedett pályás Eb/II. helyezett

1977

Major István/223 cm

Sámuel Edit/186 cm/San Sebastian-i fedett pályás Eb/III. helyezett

1978

Jámbor József/226 cm/flop

1979

Mátay Andrea/192 cm/bécsi fedett pályás Eb/I. helyezett

Mátay Andrea/198 cm/flop/fedett pályás világcsúcs

Háromszoros világcsúcstartó

1980

Mátay Andrea/193 cm/sindelfingen-i fedett pályás Eb/II. helyezett

1982

Sterk Katalin/199 cm/milánói fedett pályás Eb/III. helyezett

1983

Gibicsár István/220 cm

1986

Németh Gyula/226 cm

1995

Deutsch Péter/222 cm

2000

Fehér Román/216 cm

2002

Győrffy Dóra/195 cm/bécsi fedett pályás Eb/II. helyezett

2005

Boros László/228 cm

2008

Harsányi Olivér/214 cm

2010

Fayojomi Dávid/208 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 193–195.

http://www.youtube.com/watch?v=1CzF0ZXc7A0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=DQmWq-0aXMY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0Dg0RPWZg98&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Xzdu4GI_ZHI&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=NqrXaA5qzas&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=JdF8UlZ6etc

http://www.youtube.com/watch?v=FogWW147dBk&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=Id4W6VA0uLc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EUMo-4zUvLc

http://www.youtube.com/watch?v=_zdDeu-RWtQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=zS9wFK9u18o&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=S06F5CcL7EA

http://www.youtube.com/watch?v=xo56swo_FFc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=wN2XnDS0aGc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=UCli3CooW_w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=FyDPimIghDY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=fRwetGXEF1I&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YY7BwyKCDnY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=8OHX3TtYQSU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=vWde8sMxe1w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=x4yhE5KEPq0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=AjMlRrBM8r4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KhF1c4InaMo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=yz mptZyuo4s

http://www.youtube.com/watch?v=X7GXG056_HY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Y4fRDbevHTI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=TADJh_DZOfE&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=A_6xzjJ3pTE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=_vRSs8_IXAs

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A rúdugrás nemzetközi története

Középkor

A római testacco versenyek része a rúdugrás.

A rúddal elsősorban a távolságra ugrottak.

1780 körül

Guths Muths a torna versenyszámai között már alkalmazta a fiatalok testi nevelésére a rúdugrást, keményfa rudakat alkalmaztak, amelynek a végén vashegy volt.

1850

Megjelentek a bambuszrudak és a „zászló” technika.

1866

A rúdugrás szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 305 cm).

1879

Van Hounten (USA) 316 cm, az alsókar csúsztatás bevezetője.

1890-es évek vége

Megjelent a letűző gödör és a fémhegy a rúd végén.

1895

A skót Barmoral község népi játékainak része a rúdugrás.

1896

Az első újkori olimpia győztesének eredménye 3,30 méter.

1912

Wright (USA) 402 cm az első hivatalos világcsúcs.

1925

Hoff (NOR) 425 cm

1928

Merev rudak voltak, homokba érkeztek a versenyzők.

Rúdugrás az amsterdami olimpiáról

1929

A betűző szekrény megjelenése a rúdugrásban.

1936

Berlini olimpia

1940–50-es évek

Warmerdam 477 cm

1960

Bragg (USA) 480 cm, az utolsó világcsúcs fémrúddal.

1961

Davis (USA) 483 cm, az első világcsúcs műanyag rúddal.

1950-es évek

Megjelenik az alumínium- és az acélrúd.

1952

Richards (USA)

http://www.youtube.com/watch?v=xTiue4naosQ

Warderman (USA)

1956

Richards (USA)

1960-as évek

Megjelentek a rugalmas, könnyű, testsúlyra méretezhető műanyag (Sky-Pole, Cata-Pole, Pacer III, „banán”) rudak.

Nikula (FIN) rúdugrás/500 cm

Pennel (USA):

tíz világcsúcsot állított fel
a csúsztatás helyett a bal kar aktív munkáját fejlesztette ki, eltolta magától a rúdat, lábait sokáig mélyen tartotta

1962

Yasuda (JAP) 425 cm

1984

Bubka (URS) 590 cm

1991

Tarasov

1993

Szergely Bubka az első 6 méter feletti rúdugró (1985)

Bubka (UKR) 615

1997

Bubka (UKR)

2004

Feofanova (RUS) 470 cm

2008

Isimbeyeva (RUS) 504 cm

Balachonova (UKR) 465 cm

Lukyanenko (RUS) 601 cm

Golubchikova (RUS), Balachonova (UKR), Feofanova (RUS)

2009

Stuczynski, Dragila, Johnson ~ 2009 USA Pole Vault Team

2010

Ázsiai Játékok

A rúdugró technika forradalma „hasmánt” technika

Isinbayeva (RUS) 506 cm

A rúdugrás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1913

Szabó Kálmán/313 cm, az első hivatalos eredmény

1910

Szatmári Kálmán/365 cm

1941

Zsuffka Viktor/400 cm, az első 4 méteres ugró

1949-1956

Homonnay Tamás/430 cm

1969

Shulek Ágoston/481 cm

1975

Steinhacker Róbert/502 cm

1981

Fülöp László/530 cm

Horváth Attila/65,32m/tokiói vb/III. helyezett

1984

Salbert Ferenc/550 cm

1988

Bagyula István/565 cm/sudbury ifjúsági vb/I. helyezett

1991

Bagyula István/590 cm/tokiói vb/II. helyezett

Universiade (1991–1993–1995) I. helyezett

1992

Bagyula István/580 cm/genovai fedett pályás Eb/II. helyezett

1995

Szabó Zsuzsanna/375 cm, az első országos bajnok

1997

Szemerédi Eszter/400 cm

1999

Szabó Zsuzsanna/435 cm/Maebashi fedett pályás vb/III. helyezett

2002

Molnár Krisztina/445 cm (volt tornász olimpikon)

2005

Skoumal Péter/530 cm

2006

Szörényi Zoltán/545 cm

2010

Szabó Dezső/520 cm

Erős Enikő/420 cm

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 232–233.

http://www.youtube.com/watch?v=x2GR-v0umo4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=tjEbaVkhN0Q

http://www.youtube.com/watch?v=kH-pAXnlmkA

http://www.youtube.com/watch?v=HUDK-YHp_OI

http://www.youtube.com/watch?v=Ryv48mvoqEo&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=cV2qY1w9AFg

http://www.youtube.com/watch?v=-jQiqUrN92Y

http://www.youtube.com/watch?v=xJKvn8ap9-0

http://www.youtube.com/watch?v=uQ34Pc-1dBA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=HAuhYLN51OM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=eyEmE_btqKM

http://www.youtube.com/watch?v=8_RfK2rp2To

http://www.youtube.com/watch?v=7NXUiXyRVUI

http://www.youtube.com/watch?v=1FrureAG8rI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=0U3BIP5UcZc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=f2TuNv0AFsE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=QGTdEhUW0nE

http://www.youtube.com/watch?v=PwJsmDowiYU&feature=channel

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Dobások

A gerelyhajítás nemzetközi története

Őskor

Az ősember egyik fő élelemszerző eszköze és védekező-támadó fegyvere volt a dárda. A dárdával gyakorlásként, a vadászat eredményessége érdekében kitömött állatokra célba dobtak.

Ókor

A görögöknél harci és vadászati eszközként használták a hajítódárdát, mellyel célra és távolságra dobtak A fiatalok rövidebb, könnyebb és vékonyabb szereket használtak /1/, ezekből alakult ki a gerely (230–240 cm, 400 gr).

Az ókori olimpiákon i. e. 708-tól a pentatlon egyik versenyszáma volt.

Versenyeken tompa hegyű, rövid gerellyel dobtak (Polükleitosz Doriforosz szobrán látható).

Keosz és Szamosz szigetén külön gerelyhajító versenyeket rendeztek.

Létezett a szíjjal ellátott fogantyús gerely (az aiginai diszkoszon látható).

Dobtak balbiszról (emelvényről), amiről nem volt szabad lelépni.

Dobtak határvonalig való nekifutásból, amin nem volt szabad túllépni.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a gerendahajítás.

1780

Skandinávok a gerely méreteit meghatározták: 280 cm/800 gr /2/.

1906

A „jubileumi olimpián” jelent meg először a gerelyhajítás (úgy dobták, hogy középen és a végén is meg lehetett fogni).

Felvették az olimpia versenyszámai közé.

1908

Az olimpián középen és szabad (a végén) fogással is versenyeztek a dobók.

Az olimpián mindkét stílusban a svéd Lemming nyert.

Az északi versenyzők távolságra, a magyarok inkább célba dobtak.

Az északi népek gerelyhajítói fémjelzik a versenyeket.

A „svéd gerely” terjedt el nemzetközileg (260 cm/800 gramm), mert messzebbre szállt a nehezebb és rövidebb magyar gerelynél.

1909

Amerikában először jegyzik a gerelyhajítás rekordjait.

Finnországban megjelenik a női gerelyhajítás.

1912

A középfogásos dobást véglegesítették.

Rendeztek kétkezes dobást is, bal és jobb kézzel is dobtak, az eredményeket összeadták (győzött a finn Saaristo/61 + 48,22 m).

1914

Az angol bajnokságon bevezették a gerelyhajítást, az első bajnok a magyar Kóczán Mór.

1919

A finn gerelyhajító technika megjelenése.

1920-as évek

A modern gerelyhajító technika megalapozója a finn Myyrä (finn technika), csípőjét a dobóhelyzetbe érkezéskor a lendület megtörése nélkül fordította el (azelőtt a „lábváltás térdfordulattal” mozdulatot végezték).

1928

A svéd Lundkvist az amszterdami olimpián 70 méter feletti dobással nyer.

1932

A finn Järvinen (FIN) több technikai változtatást végzett.

http://www.youtube.com/watch?v=Ud5lowOSYJU

Új, a róla elnevezett ma, is alkalmazott fogásmódot használta
Nekifutás közben a homloka magasságában tartotta a gerelyt
Lekészítéskor a csípőmagasságig engedte le a gerelyt
Szökkenéses, ritmusos előkészítő lépései voltak
Kidobás előtt „ívfeszítést” végzett
A női gerelyhajítás olimpiai versenyszám lett, a bajnok Didrickson (USA) 43,62 m

1930-as évek

A svéd és a finn gerelyhajítók párharca folytatódott.

A svédek rövidebb úton, a váll fölött készítették hátra a gerelyt.

1948

A kidobó körív bevezetése.

1949

A női világcsúcsot 50 méter felett Szmirnickaja (USR) 53,41 m tartja.

1950

A 4 méter széles nekifutó sáv végét 8 méteres sugarú körívvel zárták, erre merőlegesen mérték a dobások távolságát.

Az amerikai Held (81,75 m) jobban navigáló (rövidebb, könnyebb és vastagabb hegyű gerelyt készített. 1952

Zatopkova (CZE)

1955

Ozolina (USR) 61,38 m túljutott a 60 méteren.

1956

Megjelent a hegyével egybeépített svéd „Seefab” gerely (Danielsen (NOR) 85,71 m).

1966

A spanyol Felix Erausquin a gerely forgással történő kidobásával kísérletezett (100 méter) de veszélyessége miatt az IAAF betiltotta a technikát.

1970-es évek

Orosz, német és magyar gerelyhajítók érik el a legjobb eredményeket a világversenyeken.

1972

Lusis (USR) 93,80 m

Wolfermann (GER) 94,48 m

1976

Németh (HUN) 94,58 m

Vezető gerelymárkák: Held, Apolló, Sandwick.

A női gerelyhajítás meghatározó egyénisége Fuchs (GER) 69,16 m, nyeri a müncheni/1972 és a montreáli/1976 olimpiát.

1984

Uwe Hahn (GDR) 104,80 m

1988

Felke (GER) 80,00 m

1996

Rantanen (FIN) 67,94 m

2000-es évek

Zelezny (CZE) 98,48 m

2005

Obergfoll (GER) 70,03 m

Menendez (CUB) 71,70 m

2007

Pitkamaki (FIN) 90,36 m

2008

Spotakova (CZE) 72,28 m

2009

Nerius (GER) 67,30 m

Thorkildsen (NOR) 91,28 m

2010

Abakumova (RUS) 68,89 m

TOP 10 férfi

TOP 10 nő

A gerelyhajítás magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Középkor

Megtalálható a dárda és a gerely a magyarok ősi fegyverei között.

A szórakozás egyik eszköze volt a „rúdhányás”.

1800-as évek eleje

Az iskolásoknak tiltják a dárdavetést.

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

A gerelyhajítás Európában elsősorban Magyarországon volt divatos versenyszám.

A magyar gerely öt láb (150 cm) hosszú és 2 kg tömegű volt.

Főként célba dobtak a gerellyel (céloszlopra helyezett emberfejet ábrázoló tárgyra).

1891

Középiskolásoknak országos versenyen volt „gerelyvetés célba” versenyszám.

1895

Versenyt írtak ki távolságra dobásban.

1896

Réthy Menotti/34,5 m

1911

Kóczán Mór a gerely végén való fogással világcsúcsot (60,64 m) dobott, négyszeres világcsúcstartó.

1912

Kóczán Mór/55,50 m/stockholmi olimpia/III. helyezett

1920-as évekKözépen fogással 60 méter felett elsőként Csejthey Lajos dobott.

Szepes Béla/66,70 m

1928

Szepes Béla/65,26 m/amszterdami olimpia/II. helyezett

1933

A női gerelyhajítás a bajnokságok versenyszáma lett.

Szepes Kató/34,90 m

1938

Várszegi József III. helyezett a párizsi Eb-n/72,78 m (Magyarországon elsőként jutott túl a 70 méteren).

1948

Várszegi József/67,03 m/londoni olimpia/III. helyezett

1947

Regdánszky Matild/38,88 m

1955

Krasznai Sándor/72,05 m

1956

Vígh Erzsébet/51,04 m

1958

Kulcsár Gergely/75,26 m/stockholmi Eb/III. helyezett

1960

Kulcsár Gergely/78,57 m/római olimpia/III. helyezett

1964

Kulcsár Gergely/82,32 m/tokiói olimpia/II. helyezett

Rudasné Antal Márta/58,24 m/tokiói olimpia/II. helyezett

1966

Kulcsár Gergely/80,54 m/budapesti Eb/III. helyezett

1968

Kulcsár Gergely/87,06 m/mexikói olimpia/III. helyezett

Németh Angéla/60,36 m/mexikói olimpia/I. helyezett

1969

Ránkyné Németh Angéla/57,76 m/athéni Eb/ I. helyezett

dr. Vidosné Paulányi Magda/58,80 m/athéni Eb/II. helyezett

1976

Németh Miklós/94,58 m/világrekord/montreáli olimpia/I. helyezett

http://www.youtube.com/watch?v=OolXUfNTk0g

1977

Hat magyar gerelyhajító az örök virágranglistán:

1. Németh Miklós/94,58 m,
8. Paragi Ferenc/91,98 m,
19. Boros Sándor/88,42 m,
24. Kulcsár Gergely/87,06 m,
45. Erdélyi György/85,48 m,
53. Csík József/85,10 m.

1979

Fekete Viktória/59,68 m

1980

Paragi Ferenc/96,72 m/világrekord

1982

Janák Mária/61,38 m

1984

Temesi András/81,74 m

1987

Malovecz Zsuzsa/62,60 m

1989

Stefán László/75,14 m

1990

Hartai Katalin/62,44 m

1994

Zsigmond Kinga/62,42 m

1998

Belák József/73,78 m

2000

Szabó Nikolett/59,92 m

2003

Horváth Gergely/81,55 m

2007

Frajka Xénia/55,08 m

2009

Olteán Csongor/80,01 m

2010

Nagy Xénia/54,10 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 267–273.

http://www.youtube.com/watch?v=xAz5bn4dn5k&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=_GKGq0HWlSg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ipJmBJqyWZU

http://www.youtube.com/watch?v=OolXUfNTk0g

http://www.youtube.com/watch?v=nZkGyWAxUhM

http://www.youtube.com/watch?v=QGuVV7UYe7g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BgmYH-tx-Lw

http://www.youtube.com/watch?v=yyDlOtduzec&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=g2mHcNWyr9U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=xyMCaug7LXM

http://www.youtube.com/watch?v=w2nmzwknVco

http://www.youtube.com/watch?v=A5wdaSwVeTo&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=5ujHEiIrFaA

http://www.youtube.com/watch?v=W0BHjzS9c-s

http://www.youtube.com/watch?v=sttYiNt8ICQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=o3ut1rgRZBc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=jmiwWyIULNU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=QMyVtjw8heg&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A súlylökés nemzetközi története

Ókor

Az ókori görögök különböző súlyú kövekkel dobtak:

Egy Olümpiában talált 143,50 kilógrammos kő feliratán olvasható, hogy „Bübon, fején át túldobta Ophoiász dobását” (vélhetően két kézzel).

A szintén ókori „Kődobó”(1.) bronz szobrán fellelhető a mai egykezes súlylökés ősi formája.

Középkor

Svájcban vásár- és ünnepnapokon népszerű volt a különböző méretű kövek dobása.

A balkáni és a skót népi játékok műsorán szerepelt a különböző méretű kövek dobása.

A skótok helyből és nekifutásból, egykezes lökő mozdulattal, gerenda mögül dobtak, a kövek súlya 21–28 font (9,5–12,7 kg) között változott.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a helyből és lendületből történő 28 fontos kő dobása (12,698 kg).

1800-as évek

Az erőgyakorlatoknál használt kődobásoktól különváltak a vasgolyókkal végrehajtott súlylökésszerű dobások.

1866

A súlylökés szerepelt az első angol bajnokságon, ahol 2,13 méteres négyzetből dobtak, a győztes eredménye 16 fontos súllyal (7,256 kg) 10,52 m volt.

Ebben az időszakban helyből és nekifutásból is dobtak, az angolok a nekifutás távolságát 7 lábra korlátozták (213,5 méter) és négyzet alakú fakeretből dobtak.

1895

Az első nemzetközi verseny a New York AC és a London AC között (a győztes eredménye 13,23 m).

1896

Az első újkori olimpián 2 × 2 m négyzetből beugrás nélkül dobtak, győztesének eredménye 11,22 méter.

1900

A „dobónégyzet” lett a hivatalos dobóhely, mérete 2,135 méter.

Szabályként fogadták el, hogy a dobószert nem szabad a váll vonala alá vinni.

1904

Az olimpián (St. Louis) 50 font (22,68 kg) súlyú golyóval is versenyeztek.

1906

Bevezették a dobókört, átmérője 2,135 méter.

1908

Megjelent a „bástya”.

1900-as évek eleje

A skót Dinnie eredménye (16 fontos kővel) 13,10 méter.

Amerikában a kisebb súlyú 8–12–14 font (3,63–5,44–6,35 kg) szerek terjedtek el, ami a jobb technika kialakulását segítette (oldalfelállásos technika, dobás utáni lábváltás, felugrással dobás).

1909

A korszak legnagyobb (2 méter magas, 130 kg) dobója Rose (USA) 15,54 m.

1912

McDonald (USA) 15,34 m/stockholmi olimpia/I. helyezettje a „beugrás” közben a felsőtestét a jobb dobóterpeszbe érkezés miatt visszatartotta.

Az olimpián kétkezes versenyt is rendeztek.

1920

Pörhöla (SWE)

http://www.youtube.com/watch?v=pDUfKJF-U2c

1930-as évek

„Északi stílus”: az erőközlés szempontjából kilökéskor mindkét lábnak a talajon kell maradni (a testtömeg mozgási energiáit sajnos kihasználatlanul hagyta).

1934

Torrance (USA) 17,40 m (jó technika és nagy testtömeg).

A nőknél Mauermeyer (GER) 14,38 m eredménye kiemelkedő.

1948

Fonvill (USA) 17,68 m technikája: félig háttal felállás, lapos és gyors beugrás, visszafelé döntött, csavart és mélyebb törzshelyzet, dobóterpeszben a támasztó láb korai, gyorsabb talajfogása, kilökéskor a lábak emelőmunkájának teljes kihasználása.

A női súlylökés felkerül az olimpia versenyszámai közé.

1949

Fuchs (USA) 17,95

1950-es évek

Megjelentek a betonozott dobókörök

Parry O’Brien (USA) 19,53 m video2

elsőként dobta túl a 18 és 19 métert (10 alkalommal javított világcsúcsot)
a háttal felállásos, becsúszással végrehajtott technika meghonosítója
a versenyidőszakot néha többhetes felkészülési időszakkal szakította meg
az erőfejlesztést korszerű szinten végezte

Andrejeva (URS) túljutott a 15 méteren

Zibina (URS) 17,62 m/világcsúcsot javított

Még két évtizedig szovjet fölény jellemezte a női súlylökést.

1960-as évek

Amerikai fölény a világversenyeken:

Nieder (USA) eredményével túljutott a 20 méteren

Long (USA) 20,64 m/1964

Matson (USA) 21,78 m/1967

1970-es évek

Feuerbach (USA) 21,82 m/1973

Albritton (USA) 21,85 m/1976

Beyer (GER) 22,15 m/1978

1972

Csizsova (URS) 21,02 m/müncheni olimpia/női I. helyezett

1976

A nőknél európai fölény uralkodik a világversenyeken:

Hrisztova (BUL) 21,89 m/montreáli olimpia/női I. helyezett

1980

Slupianek (GER) 22,06 m

1983

Fibingerova (CZE) 22,36 m

Smith (NED) 21,29 m

1990

Barns (USA)

1995

Halvari (FIN) 20,93 m

2000

Harju (FIN) 21,39 m

2004

Korshaneko (RUS)

2007

Hoffa (USA) 22,00 m

2008

Vili (NZL), Ostapchuk (BLR), Gonzalez (CUB), Li (CHN), Rosa (ITA)

2010

Shot Put Final Mens European Champs Barcelona

Womens Shot European Champs 2010 Barcelona

A súlylökés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

Középkor

Az írásos emlékek szerint a középkori Magyarországon a kődobás kedvelt vetélkedési forma volt (2.)

1870-es évek

Külön dobóversenyeket ritkábban, többnyire más versenyszámokkal együtt (leggyakrabban a távolugrással) rendeztek összetett versenyeket.
Damjanovich Bertalan nyert a távolugrásból és kődobásból álló hivatalos összetett versenyen, ahol, eredménye 14 láb 7 hüvelyk (4,4 méter), a golyó súlya nem ismert.
A súlygolyók mérete (7,25–8–12–17,5–35 kg) változó volt.
Voltak versenyek, ahol nemcsak a távolságot, hanem a magasságot is mérték.
Különböző magasságú emelvényről dobtak, lelépni nem volt szabad.

1875

Vais Géza a MAC első nyilvános „súlydobás” viadalán 16 fontos vasgolyóval 19 láb 1 hüvelyk (580 cm) távolságra dobott.

1879

Molnár Lajos „Athletikai gyakorlatok” című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1891

7,256 kg-ban véglegesítették a súlygolyó tömegét (még ekkor is deszkáról dobtak).

1892

Angol mintára földről dobtak és áttértek a 7 láb hosszú fakeretre (3.).

1895

Réthy Menotti 6,85 méter (a golyó súlya 17,5 kg).

1900

Crettier Rezső/12,05 m/párizsi olimpia/IV. helyezett

1908

Magyarországon is bevezetik a dobókört (2,135 m).

1912

Mudin Imre/12,81m/stockholmi olimpia/VI. helyezett

1914

Mudin Imre magyar csúcs 14,08 méter

1920–1930-as évek

Darányi József/15,77 m, háromszoros „kétkezes” világcsúcstartó (rendszeres és speciális erőfejlesztést végzett).

1957

Fehér Mária/14,36 m

1962

Varjú Vilmos/19,02 m/belgrádi Eb/I. helyezett

1964

Varjú Vilmos/19,39 m/tokiói olimpia/III. helyezett

Nagy Zsigmond/18,88 m/tokiói olimpia/V. helyezett

1966

Varjú Vilmos/19,43 m/budapesti Eb/I. helyezett

1968

Lendvainé Bognár Judit/17,78 m/mexikói olimpia/IV. helyezett

1972

Varjú Vilmos/20,10 m/müncheni olimpia VIII. helyezett

1971

Varjú Vilmos/20,45 m

1976

Faragó János/19,11 m

1980

Kácsor István/19,84 m

1988

Szabó László/19,54 m

Szélingerné Horváth Viktória/17,90 m

1994

Kóczián Jenő/19,50 m

1995

Vörösné Herth Hajnal/15,72 m

1999

Dívós Katalin/16,04 m

2002

Kiss Szilárd/20,56 m

2004

Biber Zsolt/20,55 m

2004

Kürti Éva/16,06 m

2008

Kürthy Lajos/20,14 m

2010

Marton Anita/17,52 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 267–273.

http://www.youtube.com/watch?v=lKlAe8dKOyk

http://www.youtube.com/watch?v=9uZPA288hmA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=lovMDZzrLa0

http://www.youtube.com/watch?v=RMSM__KvBkk

http://www.youtube.com/watch?v=GqBfFwb30pM

http://www.youtube.com/watch?v=q597r2H3c7A&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=erUtOjd7bR8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=5E7_rH8K2d8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=9AAZ7nWsOTY

http://www.youtube.com/watch?v=BOSZm3zJS5Q&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ICS6jif5d7U&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=yvw8WtSKmZw&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=BjuwHFFKr0c

http://www.youtube.com/watch?v=Rm46uGrWXds

http://www.youtube.com/watch?v=Ha435kZnZxU&feature=related

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A diszkoszvetés nemzetközi története

Az ókori görög olimpiák versenyszáma

(i. e. IV. századtól)

Az egyik versenyszáma volt az ókori olimpián a pentatlonnak.

A szobrász Müron „Diszkobolosz” nevű szobra kifejezi az ókori diszkoszvetés lényegét, a technikát, az izmok előfeszített helyzetét, a dinamikát.

Célba és távolságra is dobták a „harci korong” sportváltozatát.

Középkor

A kelták a forgómozgás többféle változatát művelték a népi játékaikon.

1793

Guts-Muts (GER) könyve, a „Gimnastik für Jugend” említi a diszkoszvetést.

1859

Az antik mozgásformával először a görögök dobtak ismét az athéni nemzeti olimpián

1896

A dobók régi hellén módon, félig térdeléses helyzetből, egy 70 × 80 cm emelvényről („balbisz”-ról, ami elől 5 cm, hátul 15 cm magas volt) dobták a diszkoszt, a lábakat tilos volt felemelni dobás közben, a dobás után leléphettek.

Garrett (USA) 29,15 m/athéni olimpia/I. helyezett (a görögökkel ellentétben állásból, szélesen lengetve dobott.

1897

Söderström (SWE) lépegetéssel forgott a kidobás előtt.

A dobónégyzetet 2,50 méterre növelték.

1897

A pördülettel végrehajtott dobás megjelenése.

1900

Bauer Rezső/36,04 m/párizsi olimpia/I. helyezett 1,5 forgással dobott

1928

Forgással dobtak, de védőháló még nem volt

1929

Krenz (USA) magas pördülettel hajtotta végre a mozgást, a végén lábtartás cserét végzett.

1950-es évek

A betonozott dobókörök és a védőhálók megjelenése.

A dobók növelték a torziót (váll és csípőtengely).

Oerter (USA) video2

1952

Iness (USA) 55,03

1953

Széchenyi először dobta ki a diszkoszt a levegőből.

1960

Sylvester (USA) széles pályán vezette a láblendítést

1965

Danek (CZE) 65,22 m

1970-es évek

Wilkins, Delis, Plucknett, Danneberg, Powel, Bugar, Valent, Burns, Stadel, Hjeltnes, Kolnootchenko, Schmidt, Rashchupkin, Oerter, Swarts, Tuokko, Bruch

video

1976

Wilkins (USA) 70,86 m

1982

1985

1999

2000

2004

2007

Dietzsch (GER) 69,51 m

2008

Harting (GER) 69,43 m, Malachowski (POL) 69,15 m

TOP 12 férfi

Pekingi olimpia női dőntő

Pekingi olimpia férfi döntő

2009

Barrios (CUB), Grasu (ROM), Samuels (AUS)

Semenova (UKR), Saykina (RUS)

2010

Mens Discus Throw London IAAF Diamond League

A diszkoszvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1900

Bauer Rezső/36,04/párizsi olimpia/I. helyezett

1903

Fóthy Nándor/41,80 m

1914

Ambrózy Károly/45,28 m

1919

Görök az egy és háromnegyed forgással gyorsított, a jobblábas lépést ugrásszerűen hajtotta végre.

1924

Toldy Sándor/42,76 m

1930

Marvalits Kálmán/45,75 m

1933

Nadányi Ágnes/34,49 m

1934

Donogán István/45,915 m/torinói Eb/III. helyezett

1940

Horváth Vilmos/50,61m

1943

Szepesvári Tessza/35,6 m

1952

Józsa Dezsőné/42,92 m

1954

Szécsényi József/51,58m/berni Eb/III. helyezett

Klics Ferenc/52,81 m

1960

Szécsényi József/58,26 m

1962

Kontsek Jolán/52,82 m/belgrádi Eb/III. helyezett

1968

Kleiberné Kontsek Jolán/54,90 m/mexikói olimpia/III. helyezett

1970

Kleiberné Kontsek Jolán/59,72 m

1971

Fejér Géza/61,54 m/helsinki Eb/III. helyezett

1976

Tégla Ferenc/64,12 m

1980

Szegletes Ferenc/60,04 m

Herczeg Ágnes/60,68 m

1986

Kripli Márta/62,36 m

1989

Ficsor József/62,56 m

1991

Horváth Attila/65,32 m/tokiói vb/III. helyezett

2000

Dívós Katalin/56,44 m

2002

Fazekas Róbert/68,83 m/müncheni Eb/I. helyezett

2003

Fazekas Róbert/69,01 m/párizsi vb/II. helyezett

2004

Kővágó Zoltán/67,04 m/athéni olimpia/II. helyezett

Kürti Éva/56,47 m

2010

Fazekas Róbert/66,43 m/barcelonai Eb/III. helyezett

Kővágó Zoltán/67,16 m

Marton Anita/52,47 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 330–334.

http://www.youtube.com/watch?v=8V2jtHvk0AI&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=RsSsIWTnZt4

http://www.youtube.com/watch?v=0qVnLK2olmo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EmQFROoqP3c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=iIQHOvcC38A

http://www.youtube.com/watch?v=KlDEeSe_25U

http://www.youtube.com/watch?v=RbxcDIj_pLU

http://www.youtube.com/watch?v=xaMEGQCxddY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=vrwJEvpeHyM&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=1Mc2TlmxBao&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=RqXOydFHS6c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=gTHpJA8actA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BT-oKBHxUpo

http://www.youtube.com/watch?v=5n7NCViB5TU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=YrWl43uKoME

http://www.youtube.com/watch?v=FhFMZHGJnx4&NR=1&feature=fvwp

http://www.youtube.com/watch?v=aqo66-4lJK0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=Dll5N4mReew&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=XoT5Dv0JO2k&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=BERvPz1e_AU

http://www.youtube.com/watch?v=TlwJfzlZZsE

http://www.youtube.com/watch?v=zyIyFSWXOOg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=MX3pMatfTlA

http://www.youtube.com/watch?v=NV1lFsMuxgY

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

A kalapácsvetés nemzetközi története

i. e.

Skótok, írek ünnepi játékain harci kocsik kerekeit dobálták.

Középkor

Prizma alakú vasfejet fa nyéllel dobtak.

1500-as évek eleje

VIII. Henrik is vetett kalapácsot.

1700-as évek

A skót Barmoral község népi játékainak része a 127 cm hosszú nyelű, 14, 16, 22 font súlyú kalapácsok vetése.

1866

A kalapácsvetés szerepelt az első angol bajnokságon (a győztes eredménye 24,5 m) vonal mögül helyből dobtak.

1880

A forgásos kalapácsvetés megjelenése.

1890-es évek

Írek és skótok egymás ellen versenyeztek.

A kalapács méretei: súlya 7,256 kg, alakja gömb, a vasnyél hossza 122 cm.

Mitchel/45,22 m egy forgással dobott.

1900

A kalapácsvetés olimpiai versenyszám lett.

Flanagan (USA) két forgással dobott.

1913

Ryan/57,77 m három forgással dobott, sarok–talp forgással.

1936

Christmann (GER) a német dobó iskola megalapítása

a fizikai képességek fejlesztése,
hosszú forgási sugár kialakítása,
nyújtott karral forgás,
kölső talpélen forgás,
a szer mélypont felé gyorsítása.

Hein (GER) 56,49 m, Blask (GER) 55,04 m

http://www.youtube.com/watch?v=GXL3Yxk0sK0

1937

A magyar bajnokság versenyszáma lett.

1937

O’Callaghan (IRL) 59,56 m

1948

Balogh Lajos a torziós technika kidolgozója

a talpforgás idejének lerövidítése, gyors talajfogás,
a csípő és a válltengely közötti szögelfordulás, torzió.

Németh Imre (HUN) 59,88 m/olimpiai bajnok

1950-es évek

A beton dobókörök és a védőhálók megjelenése

1952

Csermák József (HUN) 60,34 m olimpiai bajnok

1956–1965

Connolly (USA)

1968

Zsivótzky Gyula (HUN) 73,76 m/olimpiai bajnok

(Lovász Lázár harmadik, Eckschmiedt Sándor ötödik)

1969

Bondarcsuk (RUS) 75,50 m

1978

Zajcsuk (RUS) 80,14 m

1978

Riehm (BRD) 80,32 m

1988

Szedih (RUS)

1992

Abduvaljev (RUS) 82,54 m

Asztapkovics (RUS) 81,96 m

Nyikulin (RUS) 81,38 m

Gécsek (HUN) m

1996

Kiss (HUN) olimpiai bajnok

Atlantai olimpia

2000

Zvaruk (RUS) 81,43 m

Asztapkovics (RUS)

83 méter felett dobó magyarok

2002

2004

2006

2007

Heidler (GER) 74,76 m

2008

Kozmus (SLO)

2009

2010

Pars Krisztián (HUN)

Melinte (ROM)

A kalapácsvetés magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1879

Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című könyvében többek között már szerepel a „súlyvetés, a discusdobás, a kalapácsdobás és a gerelydobás”.

1948

Németh Imre/56,07 m/londoni olimpia/I. helyezett

Háromszoros világcsúcstartó

1952

Csermák József/60,34 m/helsinki olimpia/I. helyezett

Németh Imre/57,74 m/helsinki olimpia/III. helyezett

1954

Csermák József/59,72 m/berni Eb/III. helyezett

1958

Zsivótzky Gyula/63,68 m/stockholmi Eb/III. helyezett

1960

Zsivótzky Gyula/65,79 m/római olimpia/III. helyezett

1962

Zsivótzky Gyula/69,64 m/belgrádi Eb/I. helyezett

1964

Zsivótzky Gyula/69,09 m/tokiói olimpia/III. helyezett

1966

Zsivótzky Gyula/68,62 m/budapesti Eb/II. helyezett

1968

Zsivótzky Gyula/73,36 m/mexikói olimpia/I. helyezett

Kétszeres világcsúcstartó, az évszázad atlétája

Lovász Lázár/69,46 m/mexikói olimpia/III. helyezett

1980-90-es évek

Németh Pál dobóiskola

Tánczi Tibor,
Vida József,
Szitás Imre,
Gécsek Tibor.

1990-es évek

Gécsek Tibor80,14 m/spliti Eb/II. helyezett

Dívós Katalin

1993

Gécsek Tibor/79,54 m/stuttgarti vb/III. helyezett

1995

Gécsek Tibor/80,98 m/göteborgi vb/III. helyezett

1996

Kiss Balázs/81,42 m/atlantai olimpia/I. helyezett

1998

Gécsek Tibor/82,87 m/budapesti Eb/I. helyezett

Kiss Balázs/81,26 m/budapesti Eb/II. helyezett

1999

Németh Zsolt/79,05 m/sevillai vb/II. helyezett

1996–2003

Gécsek Tibor/83 m

Dívós Katalin/69,05 m

2002

Annus Adrián/81,17 m/müncheni Eb/I. helyezett

2003

Annus Adrián/80,36 m/párizsi vb/II. helyezett

2007

Nickl Vanda/64,39 m

2010

Pars Krisztián /79,06 m/barcelonai Eb/III. helyezett

Orbán Éva/67,49 m

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 357–360.

http://www.youtube.com/watch?v=YBkob5daFX0

http://www.youtube.com/watch?v=cl9VoH-iuLQ

http://www.youtube.com/watch?v=KkaNefb76sk

http://www.youtube.com/watch?v=4qAE2PrCVhY&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=nmVANv9sHnw

http://www.youtube.com/watch?v=eqCuzGRsfFg

http://www.youtube.com/watch?v=s4fIZTcqJj8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=uJhQPg-8AIw&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=GQueUVCHl24

http://www.youtube.com/watch?v=ifWYZj5GbeY

http://www.youtube.com/watch?v=Eu6x7u1m7MM

http://www.youtube.com/watch?v=kMoU9ndHVrg

http://www.youtube.com/watch?v=AucuafJdBB4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=n3StnMhmnHw

http://www.youtube.com/watch?v=ZhVJTwvDmIA&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=95ywci8DVk0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=p35FXT4drA0&feature=channel

http://www.youtube.com/watch?v=cwmSOUKSFLc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KIanyNsP7wY

http://www.youtube.com/watch?v=LMrf4ezuT0I

http://www.youtube.com/watch?v=hzdBj8Izvqc

http://www.youtube.com/watch?v=M2NCUVpeuWg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=8sGRO2EnC7E&NR=1

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Összetett versenyek

Az összetett versenyek nemzetközi története

I. e. 708-tól

Megjelent a pentatlon (távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, stadionfutás, birkózás).

1600-as évek

Corswold Játékok

1851

Much Wenlock Olimpia (magasugrás, távolugrás, nehézsúly lökés, 880 yard futás, kötélmászás).

1880

Német Gimnasztika Bajnokság (kődobás, rúdugrás, távolugrás).

1884

Az USA-ban megrendezték az első 10 számból álló összetett versenyt (100 yard futás, súlylökés, magasugrás, 880 yard futás, gyaloglás, rúdugrás, 120 yard gátfutás, nehézsúlydobás, távolugrás, 1 mérföld futás).

Egy napon rendezték a 10 versenyszámokat, eleinte az amerikába kivándorolt skót és ír atléták voltak a legeredményesebbek.

Az amerikai pontérték táblázat nemzetközileg is elfogadottá vált.

1906

Görögországban újra indították az ókori pentatlont (helyből távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, stadionfutás, görög-római birkózás), a sorrendet a helyezési számok alapján döntötték el.

1911

Németországban rendezték meg a maihoz hasonló első dekatlonversenyt.

Egy nap alatt rendezték meg a versenyszámokat a mainak megfelelő sorrendben.

1912

Az olimpia műsorszámai közé felvették a dekatlont és a csak atlétikai számokból álló pentatlont (távolugrás, gerelyhajítás, 200 méteres futás, diszkoszvetés, 1500 méteres futás) is.

Az összetett verseny ekkor még 3 napig tartott.

Thorpe (USA) indián származású atléta megnyerte mindkét összetett versenyszámot, akit Gustav svéd királytól „a világ legnagyobb atlétája” címet érdemelte ki.

A versenyzők tervszerűen még nem készültek a többpróbára, sok egyéni számban is elindultak.

1920-as évek

Nők hárompróbában versenyeztek (100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

1924

Az olimpia után az ötpróbát törölték a versenyszámok közül, a tízpróba maradt a hivatalos versenyszám.

1932

A női hárompróba bővült a távolugrással és a súlylökéssel, így létrejött a női ötpróba (súlylökés, távolugrás, 100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

100 pontos pontérték táblázatot használtak.

1938

Mauermayer (GER) 419 pont/világrekord

1948-1952

Mathias (USA) 7731 pont/a korszak legkiválóbb tízpróbázója.

Férfi amerikai fölény a világversenyeken.

Fanny Blankers Koen (HOL)/világrekord

1950

A női ötpróba versenyszámait megváltoztatták (a 100 méter helyett a 200 métert, a gerelyhajítás helyett a 80 méter gátfutást vezették be).

A verseny lebonyolítása 2 napos volt:

1. nap: súlylökés, magasugrás, 200 m.

2. nap: 80 m gát, távolugrás.

A női ötpróbát felvették az Európa-bajnokságok műsorába.

1950–1960-as évek

Szovjet fölény alakult ki a női ötpróba világversenyeken (Csudina, Vinogradova, Bisztrova, Press)

1954

Új pontérték táblázatot vezettek be az eltérő értékelési szisztémák megszüntetésére.

1960

Johnson (USA) 8063 pont és Yang (TAJ) párharca a római olimpián

A fejlődést elősegítette a különböző országok bekapcsolódása, a nyugat- és a keletnémet versenyzők előretörése

1961

A női ötpróba sorrendjét megváltoztatták:

1. nap: 80 m gát, súlylökés, magasugrás

2. nap: távolugrás, 200 m

1964

Holdorf (BRD) 7887 pont a tokiói olimpián

A női ötpróba olimpiai szám lett

Press (USSR) 5246 pont/tokiói bajnok

1966

Moltke (BRD) 7740 pont budapesti Eb-n

1967

Bendlin (BRD) 8319 pont/világrekord

1968

Toomey (USA) a mexikói olimpián

1969

Toomey (USA) 8417 pont/világrekord

A női 80 m gátfutást felváltotta a 100 m gát.

1971

Újabb pontérték táblázatot készítettek.

1972

Avilov (USSR) 8454pont a müncheni olimpián

1973

A versenyrendszerben megjelent a tízpróba Európa Kupa.

1976

Jenner (USA) 8618 pont/montreali olimpia

1977

A női ötpróbában a 200 m futást a 800 m futás váltotta fel.

1978

Grebenjuk (USSR) prágai Eb győztes

1980

A női ötpróbát a hétpróba követte.

1. nap: 100 m gát, súlylökés, magasugrás, 200 m.

2. nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 m.

1980-as évek

Jeles tízpróbázók Thomson (GBR), Hingsen (FRG), Kratschmer (FRG)

2004

Bryan Clay (USA)

Serble (CZE) 900 video2

Erki Nool (EST) 9143 pont

Nők:

Lewis (USA)

Az összetett versenyek magyarországi története az országos bajnoki eredmények és a nemzetközi szereplés tükrében

1889

A Szabadkai TE klasszikus pentatlon versenyt rendezett.

1896

Az athéni olimpia után az Óbudai TE még rendezett versenyeket, de érdeklődés hiányában elmaradtak.

1906

Mudin István a nem hivatalos athéni olimpia pentatlon számában II. helyezett lett.

1924

Az ötpróba országos bajnoki versenyszám lett.

Somfai Elemér/ötpróba/16pont/párizsi olimpia II. helyezett.

1925

Farkas Mátyás/tízpróba/5815,89 pont/az első országos bajnok.

1928

Farkas Mátyás/6200 pont/az első hivatalos országos csúcstartó.

1930

Somfay Elemér/7108,995 pont

1932

Bácsalmási Péter/7842,41 pont

Bácsalmási Péter indult a Los Angeles-i és a berlini olimpián.

1944

A női ötpróba országos bajnoki versenyszám lett (súlylökés, távolugrás, 100 m, magasugrás, gerelyhajítás).

Rohonczi Mária/275 pont/az első országos bajnok.

1948

Kiss István/6777 pont

1950

Gyarmati Olga/4157 pont

1953

Kertész Tibor/5392 pont

1961

Somogyi Nándorné/4247 pont

1965

Hubai Gyula/7113 pont

1968

Tóthné Kovács Annamária/ötpróba/4959 pont/mexikói olimpia III. helyezett

1969

Bakai József/7619 pont

1971

Bruzsenyák Ilona/4897 pont

1972

Bakai József indult a müncheni olimpián.

1974

Raáb Tibor/7168 pont

1978

Papp Margit/4650 pont/prágai Eb I. helyezett

1979

Kiss Árpád/8005 pont

1981

Vanyek Zsuzsa/5860 pont/az első hétpróba országos bajnok

1983

Hoffer József/7861 pont

1985

Vanyek Zsuzsa/6158 pont

Vágó Béla/7526 pont

1986

Palombi Margit/6001 pont

1990

Szabó Dezső/tízpróba/8436 pont/spliti Eb II. helyezett

1994

Ináncsi Rita/hétpróba/6404 pont/helsinki Eb II. helyezett

1995

Ináncsi Rita/hétpróba/6522 pont/göteborgi vb III. helyezett

Munkácsi Sándor/7909 pont

1996

Zsivótzky Attila/7582 pont/sydney-i ifjúsági vb I. helyezett

2000

Zsivótzky Attila/8554 pont/OCS/götzisi versenyen

Kürtösi Zsolt/8036 pont

2005

Zsivóczky Attila/tízpróba/8385 pont/helsinki vb III. helyezett

2007

Óvári Zita/5559 pont

2006

Zsivóczky Attila/tízpróba/8356 pont/göteborgi Eb III. helyezett

2010

Farkas Györgyi/5874 pont

Zsivoczky-Pandel Attila/7708 pont

Felhasznált irodalom

Koltai Jenő (szerk.) (1980): ATLÉTIKA II. Sport, Budapest, 377–382.

http://www.youtube.com/watch?v=5qEBkfA3d5M&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=4qsrkaZVOI4

http://www.youtube.com/watch?v=WiWkjM4Rc3Q&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=EKxZngMdMnA

http://www.youtube.com/watch?v=Iu15RTM_Z4c&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ey_qGa6Ya5c&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=HjhqPzs7vz4

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

Az atlétikai világcsúcsok fejlődése a nemzetközi atlétikai szövetség nyilvántartása szerint

http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://wapedia.mobi/en/World_record_progression_long_ju mp&ei=1UdgTJuZF8HF4gbclbDDAQ&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=2&ved=0CCIQ7gEwAQ&prev=/search%3Fq%3Dlong%2Bju mp%2Bworld%2Brecord%2Bwiki%26hl%3Dhu%26sa%3DG%26rlz%3D1R2ADSA_huHU389

Atlétikai világrekordok (IAAF statistics)

http://www.iaaf.org/statistics/recbycat/location=o/recordtype=wr/event=0/age=n/area=0/sex=M/records.html

Kiemelkedő magyar eredmények statisztikái

A magyar atlétika felnőtt bajnokai (1896-tól napjainkig):

Férfiak: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/fob.htm

Nők: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/nob.htm

Magyar atléták világversenyeken: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/eb.htm

Magyar atléták világcsúcsai: http://kerszoft.hu/szepesi/atletika/vrek.htm

2. fejezet - Az atlétikai versenyszámok technikája

Tartalom

Biomechanikai törvényszerűségek az atlétikában

Az atlétikai teljesítményeket befolyásoló külső és belső tényezők
A futás során érvényesülő törvényszerűségek
A dobások biomechanikája
Az ugrások általános jellemzése
Izommechanikai elvek

Az atlétikában használt speciális cipők

Sprinter szöges cipők
Közép- és hosszútávfutó szöges cipő
Távolugró szöges cipő
Hármasugró szöges cipő
Magasugró szöges cipő
A gerelyhajító szöges cipő
Kalapácsvető cipő
Súlylökő- és diszkoszvető cipő
Szöges cipőkre vonatkozó szabályok
A szögek

Futószámok

A rajtok technikája
A rövidtávfutás technikája
Közép- és hosszútávfutás technikája
A váltófutások technikája
A gátfutás technikája
Az akadályfutás technikája

Gyaloglás

A gyaloglás technikája

Ugrószámok

A távolugrás technikája
A hármasugrás technikája
A magasugrás technikája
A rúdugrás technikája

Dobószámok

A súlylökés technikája
A kislabdahajítás technikája
A gerelyhajítás technikája
A diszkoszvetés technikája
A kalapácsvetés technikája

Összetett versenyszámok

Az összetett verseny versenyszámainak technikája

Biomechanikai törvényszerűségek az atlétikában

Az atlétikai teljesítményeket befolyásoló külső és belső tényezők

Az atlétikai csúcsok javulásának egyik tényezője a külső feltételekben keresendő, vagyis olyan tényezőkben, amelyeknek nincs semmi közük a fiziológiai erőkifejtéshez. Ezeket a külső tényezőket a következő kategóriákba sorolhatjuk:

Szabályok

A szabályok szinte minden évben változnak kismértékben. A változásokat elsősorban a célszerűség irányítja, bár újabban a médiának, közvetítéseknek való megfelelés is. Amikor egy atlétikai szám szabályai megváltoznak, akkor az ebben a versenyszámban elérhető eredmények is megváltoznak. Erre példa a gerelyek súlypontjának több alkalommal történt megváltoztatása.

Szerek, sporteszközök, ruházat

Az atlétikai számokban az eredmények legnagyobb változását tatán éppen a szerek okozták. Ezekre példa az L gátak bevezetése a T gátak helyet 1935-ben, a futópályák korszerű felületkiképzése, a Held típusú gerely, a könnyebb cipők, a hajlékonyabb üvegszálas rudak a rúdugrásban.

Klimatikus tényezők

A klimatikus tényezők az atlétikában mindig fontos befolyásoló tényezők voltak, és azok is maradnak. A legjobb példa a szél hatása a vágtázó számok időeredményére. A nagy tengerszint feletti magasság szintén sok számban befolyásolhatja az eredményt, a nagy magasság 1968-ban a mexikói olimpiai játékokon határozottan segítette a hosszabb távú vágtázókat, például a 400 m-es futókat, és rontotta a hosszabb távú versenyzők eredményét.

Pszichológiai tényezők

A versenyző gondolatvilága mindig befolyásolta a versenyző atlétikai teljesítményét. A pszichológiai tényezők fontos szerepet játszhattak a nagy teljesítmények elérésében. A rajtapátia, vagy rajtláz, a motivációs háttér, az akarati tényezők, a monotóniatűrés mind meghatározó eleme a teljesítménynek.

A futás során érvényesülő törvényszerűségek

Súrlódási erő

A futás csak akkor valósítható meg, ha a futó és a talaj között a támaszfázis során megfelelő súrlódási erő áll fenn. Ha ez megszűnik, vagy csökken, akkor a futó teljesítménye akár jelentősen is romolhat, ill. nem tud teljesíteni. A csökkent súrlódást több tényező is okozhatja. Pl. a salakpálya nem megfelelő kezeléséből fakadó gondok. Az edző-, vagy szöges cipő nem megfelelő megválasztása, környezeti, időjárási tényezők stb. Ha a futás során a talaj csúszóssá válik, akkor a támaszfázisok során azt az energiát, amit futó „betáplál”, nem kapja vissza 100%-osan, tehát a sebesség, vagy a teljesítmény csökkenhet. Ha a futó fenn akarja tartani a futási sebességét, nagyobb energiákat kell mozgósítania, ami gazdaságtalan, esetleg idő előtti kimerüléséhez vezethet.

A levegő ellenállása

Az optimális sebességű, technikájú, energiabeosztású futáshoz természetesen még sok más tényező szükséges. Ilyen tényező a levegő ellenállása. A futás közben még szélcsend esetén is kell némi légellenállással számolni. Hogy ez mekkora, az attól függ milyen nagy a futó futási irányára merőleges testfelülete, és attól is, hogy milyen gyorsan fut, továbbá még attól is, hogy fut-e előtte másik versenyző és ezt hogyan tudja kihasználni. Ha nincs előtte más futó, akkor a futás gyorsaságától négyzetesen függ a levegő ellenállása.

A tengerszint feletti magasság és a levegő ellenállása

A levegő sűrűsége nagyobb magasságon kisebb, mint a tengerszinten. Habár az IAAF nem határozza meg, hogy rekordokat milyen magasság alatt hitelesítenek, általánosan elfogadott, hogy 1000 m felett az eredmény „magasság által támogatott”. Moran, Morgan és Pauley (1996) szerint a levegő sűrűsége (ρH), tenger szint felett H méter magasságnál függ a tengerszinten mérhető sűrűségtől a következő egyenlet szerint:

ahol a T a levegő hőmérséklete °C fokban, g a gravitációs gyorsulás, és a gáz konstans R = 287 J/kg. Ennek alapján Mexikóvárosban (2250 m-es magasság) 25°C fok mellett, a levegő sűrűsége ρ = 0,915 kg. Nincs rá bizonyíték, hogy a Cd-t befolyásolja a magasság növekedése, vagy hogy a gravitációs gyorsulás bármely variációjában a helyszín jelentős lenne (Behncke, 1994). Ezért szélcsendes körülmények között a sprintszámokra a tengerszint feletti magasság egyedül a levegő sűrűsége okán lehet előnyös.

Az esetleges szél ereje és iránya szintén jelentősen befolyásolhatja a futószámok kimenetelét. Ha csak a 200 m-es síkfutás példáját vesszük alapul, ahol a versenyzők egy kanyart és egy egyenest futnak, kiderül, hogy azonos erejű és irányú szelek esetén az egyes és a nyolcas pályán futók jelentősen eltérő körülmények között kell, hogy teljesítsék a távot. Sajnos a 200 m-es síkfutás során csak az egyenesben van szélmérés, holott a kanyarban a szélhatások ugyanúgy érik a versenyzőket. Igaz, a szélmérés csak arra hivatott, hogy megállapítsa, mekkora volt a verseny folyamán a szél ereje, de az irány megállapítása nem feladata. A 2m/s-nál nagyobb hátszél esetén az esetleges világcsúcs nem hitelesíthető. A következő táblázat bemutatja a különböző szélsebességek és szélirányok mellett az egyes és nyolcas pályán futók időbeli lehetőségeit (előnyök, hátrányok).

2.1. táblázat - Korrekciós számítás (s) a 200 m-es síkfutásra 2 m/s-os hivatalos szélsebességre

szél irány.	pillanatnyi szélseb.	pálya 1		pálya 8		a 8 pálya átlaga
[θ°]	[m/s]	férfi	nő	férfi	nő	férfi	nő
–7 0	5,8 5	–0,14	–0,16	–0,14	–0,17	–0,16	–0,17
–50,3	3,34	0	0	0,01	0,01	0	0
–30	2,31	0,05	0,06	0,07	0,08	0,06	0,07
0	2	0,10	0,11	0,13	0,14	0,11	0,12
30	2,31	0,15	0,16	0,18	0,20	0,16	0,18
+53,2	3,34	0,20	0,22	0,24	0,27	0,22	0,25
70	5,85	0,30	0,33	0,35	0,38	0,33	0,36

A gravitációs erő

A gravitációs erő szintén befolyásolja a futás teljesítményét. Futás közben a futó tömegközéppontja a repülő- és támaszfázisok egymásutánisága miatt hullámzó mozgást mutat. A felső és alsó holtpont közötti eltérés 3–10 cm-is lehet. A futó tömegközéppontja a támaszfázis közepén van a legalacsonyabb és a repülőfázis közepén a legmagasabb ponton. A nagyobb tömegközéppont ingadozás energiapazarló futást sejtet.

2.2. táblázat - A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)

Magasság (m)	+0,0		+1,0		+2,0
Magasság (m)	férfiak	nők	férfiak	nők	férfiak	nők
0	0	0	0,06	0,06	0,11	0,12
500	0,04	0,04	0,09	0,10	0,15	0,16
1000	0,07	0,07	0,13	0,13	0,18	0,20
1500	0,11	0,11	0,16	0,17	0,22	0,23
2000	0,14	0,14	0,19	0,20	0,25	0,26
2500	0,7	0,17	0,22	0,23	0,28	0,29

Befolyásolhatja a futás sebességét és az energiabeosztást a futó izomzatának lazasága és ízületi hajlékonysága. Az ízületi ellenállás a behajlás során annál nagyobb, minél inkább közeledik a mozgáshatár széléhez, azaz minél jobban behajlik az ízület.

Az antagonista izomcsoportok munkája

Az adott antagonista izomcsoportok munkájának a futás során az egymással való szinkron tekintetében, összehangoltnak kell lennie. Nem akadályozhatják egymás munkáját felesleges feszülésekkel. Amikor az egyik izomcsoport megfeszül, munkát végez, akkor a másik, ellenható izomcsoportnak el kell lazulnia. Ha ez technikai hiányosság, aránytalan erőfölény, vagy gyengeség miatt meghiúsul, az energiatöbblettel szerencsétlen esetben sérülés is járhat. A helytelen táplálkozás, a kalciumhiányos állapot, a görcsösödés is járhat hasonló tünetekkel.

A centrifugális erő és a kanyarfutás problematikája

A futások legtöbbje során a futónak kanyarban is kell futni. A kanyarban futás technikája jelentősen különbözik az egyenesben futástól, a sebesség növekedésével egyre kifejezettebb módon. A sebesség négyzetével egyenes, a körív sugarával fordított arányban változik a centrifugális erő nagysága, amely a futót a sugár irányába próbálja „kitaszítani” a pályáról. Ezért a futónak módosítania kell testhelyzetén (bedöntött), lépéshosszain (lerövidül), lendítésein. Azokon a pályákon, ahol a sugár kisebb, ez a jelenség fokozottabban érvényesül. Kiváltképp a fedett pályás versenyeken, ahol 400 m-es pálya helyett csak 200 m-es pályák vannak, döntött, kis sugarú kanyarokkal.

A futómozgás egyenlete

Az előzőekben felsorolt tényezők szerepelnek a következő modellben is, mely az ún. Keller-féle modell és Newton törvényére épül. A futó mozgás egyenlete a következő^[1]:

ahol a v(t) a futó sebessége t időpontban, a mozgás irányában, az f(t) a futót mozgató erő tömegegységenként. A sebesség ellen, lineáris irányban ható erő v, és a τ az idő konstans. Feltételezzük, hogy a f(t) ≤ F, ahol az F a tömegegységre eső maximális erő, amit a futó ki tud fejteni. A Keller modell kibővítésével, magába foglalja a sprinter reakcióidejét, és a légellenállást, mely függ a sprinter és a levegő között lévő relatív sebességtől. A mozgásra vonatkozó egyenlet a kibővített modellben a következő:

ahol a v_w a szél sebessége a földhöz viszonyítva és

A v_w pozitív értéke hátszelet, amíg a negatív értéke szembeszelet jelent. Az α a ρ-től, a levegő sűrűségétől függ, az M az atléta tömege, az A az atléta frontális felülete, és a C_d a vonatkozó együttható. A C_d függ az atléta testének és ruházatának formájától ill. felületétől és tapasztalat által meghatározott. A C_d korrekt értékének meghatározása vitákra adhat okot és a korábbi szerzők 0,7 és 1,1-es értékeket használnak. Az A a test frontális felülete, mely a sebesség v irányára merőlegesen vetül. Feltételezzük, hogy a frontális felület A, arányos az atléta teljes felületével A_b:

ahol a K az arányosság konstansa, mely tapasztalatilag meghatározott. A K együttható 0,24. A teljes felület függ a magasságtól h és az atléta tömegétől M, az alábbi egyenlet szerint

A dobások biomechanikája

Az atlétikai dobásoknak három kategóriája van. Ezek a hajítás, a lökés és a vetés. Versenyszámai a gerelyhajítás, súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés és az iskolában használatos kislabdahajítás. Az eredményességet elsősorban a kidobás sebessége határozza meg. Nagy kidobási sebesség eléréséhez nagy erőre, gyorsaságra, robbanékonyságra és gazdaságos dobótechnikára van szükség. A jó dobótechnika elsajátítása, gazdaságos végrehajtása nagyfokú ügyességet, ritmus- és egyensúlyérzékelést kíván meg. A dobások elvégezhetők helyből, illetve előzetes lendületből.

Az eredményességet befolyásoló tényezők

Az atlétikai dobások eredményességének fő meghatározóit a ferde hajítás törvénye foglalja magába, ám mivel a dobószer repülésének kezdőmagassága (h) magasabban van, mint a talajt érés helye, a ferde hajítás alapképletéhez még egy képlettagot hozzá kell tenni.

E képlet szerint:

(s = a dobás távolsága; v = a dobószer repülési kezdősebessége; α = a dobószer repülésének kezdőszöge; g = a nehézségi gyorsulás; h = a repülés kezdetének magassága)

Az eredményesség szempontjából tehát a kirepülés kezdősebessége (v) a legfontosabb tényező. A második összetevő, amely az eredményességgel leginkább korrelál a kirepülés pillanatában fennálló kirepülési kezdőmagasság (h). Nagyon fontos tényező még – és az egyes dobószerek esetén más és más optimális értéket mutat – a kirepülés szöge (α), amelynek kedvező eltalálása biztosítja a maximális távolságot. Tehát a dobás eredményességét a következő biomechnikai paraméterek befolyásolják elsősorban:

kirepülés sebessége;
kirepülés kezdőmagassága;
optimális kirepülési szög.

A dobó és az edző számára a legfontosabb feladat a felkészülés során a kirepülési kezdősebesség növelése:

növelni kell a dobószert gyorsító erő hatásának útját;
biztosítani kell, hogy az erőhatás iránya végig kedvező legyen;
növelni kell a dobószert gyorsító erőt.

A dobószert gyorsító erő hatásának útját a dobónak – saját testi adottságaihoz és fizikai képességeihez mérten – a dobószerre való erőhatás olyan optimálisan hosszú útját kell megtalálnia, amely mellett az erő és az út szorzata maximális lesz. Optimális aktív útnak nevezzük a dobószerre ható erőnek azt a leghosszabb útját, amelyen a dobó a dobószert végig gyorsítani tudja. Az optimális, aktív úton a dobószerre ható erő folyamatosan és egyenletesen fokozódjék, így biztosítható az erőhatás legrövidebb idő alatti legnagyobbra növelése.

A dobószer repülési kezdősebességének (v) növelési lehetőségei:

a dobószer hasznos gyorsítására fordított erő növelése;
a gyorsító erőhatás idejének növelése, ami egyet jelent a hatás útjának növelésével;
a gyorsító erőhatás folyamatosságának biztosítása.

Az elmondottak a forgással végzett dobásokra is érvényesek, azzal a különbséggel, hogy a dobótól a centripetális erő létrehozása többletenergiát követel, ami azonban megtérül, mivel a forgással nagymértékben meg lehet hosszabbítani a dobószerrel való erőközlés útját.

Az emberi test erőkifejtési testhelyzetei a dobásokban

Az emberi test a dobószerre 3 testhelyzetből tud erőt kifejteni:

kétlábtámaszos;
egylábtámaszos;
támasz nélküli helyzet.

A dobószerrel történő sebességközlés folyamata

1. Előkészület a lendületszerzéshez, a lendületszerzés megindítása;

2. a lendületszerzés;

3. a kidobó helyzet előkészítése;

4. a lendület átvitele a kidobásba, átmenet a kidobásba és a kidobás elkezdése;

5. a szer kidobása;

6. a kidobás után véghelyzet.

Kirepülés kezdősebessége és kidobási szög

Légüres térben az eldobott, kilőtt tárgy 45° kirepülési szöggel repül a legtávolabbra. Mivel az atlétikai dobások nem légüres térben történnek, ezért a légellenállás nagysága, azaz a dobószer alakja és a kihajítás technikája miatt a kirepülési szög az egyes dobószámokban más és más, de mindig 45° alatti az optimális. Befolyásolhatja még a kirepülési szöget a tengerszint feletti magasság, ugyanis a gravitációs erő, ill. a légellenállás mértéke is különböző az egyes magasságokban. A ferde hajítás képletéből az is fakad, hogy minél kisebb a repülés kezdősebessége, annál kisebb az optimális repülési kezdőszög és fordítva.

Adott kidobási sebesség mellett a kidobási szög fontos tényezői közé tartozik a levegő ellenállása, a dobószerek repülési tulajdonságai és a dobás földrajzi helyének sajátosságai.

P1.: A diszkoszvetésnél és a gerelyhajításnál a levegő felhajtóerejére támaszkodva messzebb repül a szer, mint ha például légmentes térben repülne.

A dobások távolsága elsősorban a kirepülési sebesség nagyságától, azaz a dobószer kezdősebességétől függ.

Az ugrások általános jellemzése

Az el- és felugrások közötti különbség

Az ugrószámok esetén megkülönböztethetünk el- és felugrásokat. A távol- és hármasugrás esetén az elugrás során a tömegközéppont eredő sebességének vízszintes ko mponense nagyobb, ezért az előre és kismértékben felfelé mozog, tehát elugrásról beszélhetünk. A magas- és rúdugrás esetén a függőleges sebességko mponens a nagyobb, tehát ezekben az esetekben felugrásról beszélhetünk.

Az eredményességet befolyásoló tényezők

A nekifutás alapvetően meghatározza az eredményességet. A távol-, hármas- és rúdugrás esetén az eredményt elsősorban a nekifutás sebessége határozza meg. Meg kell jegyezni, hogy a kevésbé képzett ugróknál a nekifutás sebességének az egyéni lehetőségekhez képest optimálisnak kell lennie, mert az egyéni maximális sebességgel végrehajtott nekifutás után az ugrások során létrejövő erőhatásokat ezek az ugrók esetleg nem bírják el. A magasugrás esetén az ugrónak nincs szüksége a maximális sebességére, hiszen a magasugrók a vízszintes sebességet függőlegessé kell, hogy átalakítsák. Ebben az esetben olyan sebességgel kell nekifutniuk, amelyet az elugráshoz használt izmok aktuális ereje és a technikai végrehajtás adott szintje mellett az ugró a legjobban hasznosítani tud.

Az ugrások kutatása során vizsgált biomechanikai jegyek

Az ugrások kutatása során a kutatók az egyes ugrók, ill. ugrások összehasonlítása, bemutatása alkalmával kitüntetett, az ugrásokat, részmozzanatokat jól jellemző biomechanikai paramétereket vizsgálják.

Kiterjedt anyagi testet a biomechanikában gyakran egy ponttal az ún. tömegközépponttal (TKP) szokták jellemezni. Az atléta tömegközéppontjának a nekifutás utolsó lépései során alakuló pályája, földtől való távolsága, vízszintes, függőleges pillanatnyi sebességértékei a szakember számára az ugrás technikai végrehajtási minőségének árulkodó jellemzői. A tömegközéppont szempontjából az ugrás távolsága a talajtól való elszakadás pillanatában dől el. Az elugrás pillanatában az egész testet leíró tömegközéppont legjellemzőbb tulajdonsága a talajtól való magasság (h), vízszintes, függőleges pillanatnyi sebességösszetevők és az ezekből szögfüggvények alkalmazásával megkapható eredő sebesség (v_e), ill. kirepülési szög (α). A fenti paraméterekből, a ferde hajítás képlete segítségével számolható ki az elméleti tömegközéppont talajfogási távolsága:

Ahol a d a tömegközéppont elméleti becsapódásának távolsága, v a tömegközéppont eredő sebessége az elugrás pillanatában, α a kirepülési szög, a h a tömegközéppont talajtól való távolsága az elugrás pillanatában.

A nekifutás kutatása

2.1. ábra - Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálására használatosak^[2]

Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálására használatosak Hay J.G., Nohara H. (1990): Techniques Used by Elite Long Ju mpers for Take-off.Journal of Biomechanics,3:229–239.

Az ugrások nekifutásánál használatos paraméterekkel jól leírható az adott versenyző nekifutásának, lépéseinek technikája. A leírásokban, elemzésekben a következő fázisok vizsgálata használatos: A legmeghatározóbb a tömegközéppont (TKP) és annak térbeli, sebesség, gyorsulás és gyorsulás változás adatai. A TF a talajfogás pillanatát jelöli, a KTF a középtámaszfázis pillanata, amikor a térd a legkisebb szöget eléri és a tömegközéppont az alátámasztási hely közepe fölé kerül, az EL az ellépés pillanata. A hTF a tömegközéppont magassága a talajfogás pillanatában, a hK a ugyanez a magasság a középtámaszfázis pillanatában, ill. a h_EL az ellépés pillanatában. Ezek a magassági adatok árulkodó jelei a nekifutás gazdaságosságának, ill. az utolsó lépések során a tömegközéppont süllyesztés technikai végrehajtása minőségének. A d_TAL a talajfogáskori vízszintes tömegközéppont távolság, amely a tömegközéppont függőleges vetülete és a talajfogás helye között van. Itt vizsgálni szokták a sarokpontot és azt a pontot is, amely az ellépéskor utoljára hagyja el a talajt (lábujjhegy, cipőorr). A d_EL az ellépéskori távolság. A d_R a repülési távolság, melyet a tömegközéppont függőleges vetülete tesz meg az ellépés pillanatától a talajfogás pillanatáig a levegőben.

Az elugrás kutatása, erőplatós vizsgálatok

Az ugrások elugrásának vizsgálata során több kutató alkalmazza az úgynevezett a deszka, vagy az elugró hely helyére beépíthető erőplatót, hogy az elugrás talajfogásakor ébredő erőket tanulmányozhassa, összehasonlíthassa. Ezek az erőplatók a tér három irányában létrejövő erőhatásokat, a felfelé-lefelé, előre-hátra, ill. az oldalra történő erőközléseket mérik.

2.2. ábra - A háromdimenziós erőplató által mutatott, az elugrás során ébredő talajreakció-erők görbéi. Függőleges, vízszintes, előre, hátra ható erők. Függőleges erőcsúcs (F_y1), függőleges erő visszaesés (F_y2), függőleges erő második csúcspontja (F_y3), vízszintes erőcsúcs (F_x1), kontaktidő (t_KON), az előre irányuló vízszintes erő időtartama (t_xa)

A háromdimenziós erőplató által mutatott, az elugrás során ébredő talajreakció-erők görbéi. Függőleges, vízszintes, előre, hátra ható erők. Függőleges erőcsúcs (Fy1), függőleges erő visszaesés (Fy2), függőleges erő második csúcspontja (Fy3), vízszintes erőcsúcs (Fx1), kontaktidő (tKON), az előre irányuló vízszintes erő időtartama (txa)

Az erőplatós elemzések során tehát a következő paramétereket vizsgálják a kutatók: A talajon tartózkodási, vagy kontaktidőt (t_KON), az előre irányuló vízszintes erő időtartamát (txa), ezek százalékos arányát (t_KON-xa%), az első függőleges erőcsúcsot (F_y1), az első függőleges erőcsúcsig eltelt időt (t_y1), az első erőcsúcs utáni erővisszaesés nagyságát (F_y2), és az ezalatt eltelt időt (t_y2), a függőleges erő-idő görbe második csúcsát (F_y3), függőleges erő második csúcsáig eltelt időt (t_y3), a vízszintes erőcsúcsot (F_x1), a vízszintes erőcsúcsig eltelt időt (t_x1).

A talajfogás kutatása

Vizsgálatok tárgya továbbá a távolba ugrásoknál a talajfogás. A talajfogás mozzanatát éppúgy mint a nekifutást, vagy az elugrást további részekre lehet osztani. Ilyen a földetérési, talajfogási, vagy visszaesési távolság. A földetérési távolság egyenlő azzal a vízszintes távolsággal, amely a tömegközéppont és a között a testrész között van, amely először érinti a homokot a talajfogás pillanatában (talajfogási távolság), mínusz az a távolság, amellyel az ugró hátraesett, vagy közelebb érintette a homokot az elugró vonalhoz, mint a talajfogás pillanata történt (visszaesési távolság).

d_FÖ = d_TA – d_VI

Ahol a d_FÖ a földetérési távolság, a d_TA a talajfogási távolság és a d_VI a visszaülési távolság^[3]

2.3. ábra - A földetérési távolság és a talajfogási és visszaülési távolság viszonya

Izommechanikai elvek

Az izommechanika vizsgálata ma a sporttudomány egyik kiemelkedő területe. Jelen bekezdés nem hivatott arra, hogy teljes áttekintést nyújtson, inkább az alapvető, atlétikára is vonatkoztatható elveket szeretné bemutatni.

Az atlétikai mozgások izommechanikai szempontból leginkább auxotóniás tevékenységek, hiszen az izmok hossza és feszülésük mértéke egyidejűleg változik. A mechanikában használt kifejezéssel élve az izmok működésük során nyúlhatnak (excentrikus állapot), vagy rövidülhetnek (koncentrikus állapot). Megkülönböztethető továbbá az auxotóniás izomműködésen belül pozitív és negatív auxotóniás működés. A pozitív auxotóniás feszülésnél az izom feszülése nő, a negatív során csökken.

Az atlétikai mozgások során a tudatos feszülés előtt gyakran jön létre az ún. előfeszítettségi helyzet. Az előfeszülés, ha megfelelő minőségű, akkor pozitív módon járulhat hozzá az erőkifejtés nagyságához. Az előfeszülést okozhatja a test, vagy a rész-tömegközéppontok (végtagok) tehetetlenségi ellenállása, az antagonista izmok munkája és a sporteszközök által létrehozott erő (pl. egy dobószer). Az excentrikus folyamat során pozitív, a koncentrikus folyamat során pedig negatív auxotóniás izomműködés a meghatározó.

Felhasznált irodalom

Behncke, H. (1994). Small effects in running. Journal of Applied Biomechnaics, 10 , 270–290.

Hay, J. G., & Nohara, H. (1990). Techniques used by elite long ju mpers for take-off. Journal of Biomechanics , 3:229–239.

Hay, J. G., Miller, J. A., & Canterna, R. W. (1986). The techniques of elite male long ju mpers. Journal of Biomechanics, 855–866.

Moran, J. M., Morgan, M. D., & Pauley, P. M. (1996). Meteorology: The at mpsphere and science of weather. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall.

Quinn, M. D. (2003). The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint – A szél és a tengerszint feletti magasság befolyása a 200 m-es vágtafutásra. Journal of Applied Biomechanics, 49.

Az atlétikában használt speciális cipők

Sprinter szöges cipők

A sprinter szöges cipőkkel szembeni elsődleges követelmény, a legkisebb súly, a szoros lábtartás. Egyes modellek talpa igen merev. Új keletű kutatások során ugyanis megállapították, hogy a merev talpú szöges cipőkkel az elrugaszkodás során a talpi, lábközépcsonti ízületek behajlásából származó időveszteség elkerülhető. Annak feszítése ugyanis az eredményesség szempontjából nem releváns, ugyanakkor rögzített helyzete segíti a rugaszkodást. Minden olyan futó, aki erős lábikraizommal rendelkezik, előnyhöz juthat a merev talpú cipővel.

A szögek elhelyezkedése a talpon gyártófüggő, de általában megfigyelhető, hogy a talajjal érintkező talpfelület hátsó részén négy szög egymás mellett biztosítja a lehető legnagyobb „kapaszkodást, tapadást”. További négy szög a talp elülső felén négyzetes elrendezésben biztosítja az első lépések során a megfelelő elrugaszkodást.

A légellenállás csökkentése érdekében bizonyos gyártók, egyes modelljeiknél a fűzőt betakaró, háromszög alakú, cipzárral összehúzható borítást alkalmaznak. Egyes szögesekben a cipzár középen, másoknál oldalt halad el. A fűző lebegése ellen ez valóban védelmet biztosít, kérdés a takaró anyag súlya, vagy a fűző által létrehozott plusz légellenállás jelentősebb-e a végső eredményromlás szempontjából.

Vannak sprinterek, akik a súlycsökkentést a cipő megvásárlása után további egyéni átalakításokkal végzik el. Levágják a felesleges csíkokat, az acélszögeket alumínium szögekre cserélik és rövidebb fűzőt fűznek a lyukakba. Pár gramm mindenképpen faragható az egyéni elképzelésekkel.

A mai modern sprinter szöges cipők azonban a legkorszerűbb anyagoknak köszönhetően „pille” könnyűek és valódi, szinte mezítlábas futás élményt nyújtanak, maximális „tapadással” a rajtnál és a futás közben.

2.4. ábra - 100–600 m-ig hatékonyan használható sprinter szöges cipő (merev talpas technológia)

Az atléták az előzőekben bemutatott cipő mellett főleg a hosszabb, 200 és 400 m-es síkfutásnál használhatnak olyan szöges cipőket, melyek talpa nem merev és oldalukon a magasabb kanyarstabilitás érdekében speciális kapaszkodó felület van kialakítva. Természetesen ezek a cipők is rendkívül könnyűek, hiszen minden, feleslegesen a lábon „hordott” gramm, hátrányos a teljesítmény szempontjából.

A kanyarfutás során az ívbelső láb elrugaszkodásakor a láb kissé a külső lábél felé billen. A megfelelő súrlódás érdekében az imént leírt kapaszkodó felületet a talp anyagából kiálló tüskék adják. Tapasztalat szerint ezek a tüskék néhány használat alatt elhajlanak, ill. elkophatnak, és stabilizáló tulajdonságukat elveszítik.

Bizonyos futók lábfelépítésüknek megfelelően használhatnak ún. vakszögeket, melyek becsavarásával a talpi stabilitást, ill. a szögek által okozott esetleges kellemetlen nyomó érzést megszüntethetik. Ha a szögek nem megfelelően, vagy nem megfelelő méretben kerülnek beszerelésre, az az edzések, versenyek során kellemetlen fájdalmakat hozhat létre a bokában, lábfejben, talpban. Ezek mielőbbi diagnosztizálása, felderítése és kiküszöbölése, pl. vakszögekkel, fontos feladat a hatékony edzés és versenyzés érdekében.

2.5. ábra - 200 és 400 m-re használt szöges cipő

Közép- és hosszútávfutó szöges cipő

A középtávfutó szöges cipőknél szintén követelmény a lehetőség szerinti legkisebb súly, ugyanakkor a sarokrész anyaga és vastagsága arra hivatott, hogy a (főleg hosszabb távokon) sarokra érkezés során létrejövő ütközések erejét csökkentse. Ezért ezek a cipők az aktuális legmodernebb anyagokból kell, hogy készüljenek. A szögek száma lehet kevesebb is, ugyanis a középtávfutásnál a rajt szerepe nem meghatározó az eredményesség szempontjából, ahol a tapadás alapkövetelmény.

2.6. ábra - Középtávfutó szöges cipő

A hosszútávfutó szöges nem sokban tér el a középtávfutó cipőtől. A kritériumok ugyanazok mindkét cipő esetén. A fejlesztések során természetesen ahány gyártó annyi elképzelés, anyag, szín és forma található.

2.7. ábra - Hosszútávfutó szöges cipő

Távolugró szöges cipő

Az ugró szögesek alapkritériuma, hogy kiemelten stabilaknak kell lenniük. Erre azért van szükség, mert a talajon az elugrás alkalmával igen nagy erőhatások érik a lábfejet és a bokát. Instabil cipő sérülésveszélyes lehet. Ezért a lábfejet „fognia kell” a cipőnek. Ezt a gyártók különböző megoldásokkal érik el. Van olyan, aki dupla fűzősorral, mások tépőzár, fűző kombinációval. A korai távolugró szögesek sarka vastagabb volt, az újabb konstrukcióknál pedig a talp elülső része alatt készítik vastagabbra az anyagot. Helyes technikával végrehajtott ugrás esetén a vastagabb elülső talprész előnyt jelent, ugyanakkor azok az ugrók, akiknek kismértékben „támaszos” (először a sarok érkezik a deszkára) az ugrásuk, megfájdulhat a sarokcsontjuk.

2.8. ábra - Távolugró szöges cipő

Hármasugró szöges cipő

A hármasugró szöges cipőre ugyanazok a tulajdonságok igazak, mint a távolugró szöges cipőkre, azzal a különbséggel, hogy ezeket úgy gyártják, hogy a sarokrészt kifejezetten vastag, a rázkódásokat nagy hatékonysággal elnyelő rugalmas anyagból készítik. Ugrótól függően a vastagság változhat. Azoknak az élvonalbeli versenyzőknek, akik szerződésben állnak valamelyik szöges cipőt gyártó márkával, egyénre és lábra szabottan tervezik a cipőket. Ezek a cipők igen drágák.

2.9. ábra - Hármasugró szöges cipő

Magasugró szöges cipő

A magasugró szöges cipő fő jellegzetességei a sarokszögek. Az általában négy sarokszöggel ellátott cipők hatékonyan segítik elő a kitámasztást. A kor követelményének megfelelően a magasugrók flop technikával ugranak, melynél a kétszeresen (hátra- és be-) döntött helyzet miatt elsősorban nyújtott lábbal és sarokkal fognak talajt. A közel 8m/s-os sebesség mellett ez a cipőkkel szemben komoly követelményeket támaszt. A sérülések elkerülése és a magas szintű teljesítmény elérése érdekében a helyes szöges cipő megválasztása alapkövetelmény. A magasugró szöges cipő nem magas szárú, ugyanakkor nem szabad, hogy a talajfogás során „lecsavarodjon” a lábról, azaz stabilan kell tartania azt. Erről az egyes gyártók tépőzáras megoldással, vagy jól tervezett fűzőrendszerrel gondoskodnak. A cipő talpán a szögek fészke a menettel süllyesztett, csak a szög vége áll ki a talpból, így csökkentve a sarok, vagy a talp megnyomásának lehetőségét.

2.10. ábra - Magasugró szöges cipő

A gerelyhajító szöges cipő

A gerelyhajító szöges talán a legjellegzetesebb szöges cipő. Magas szárával, sarokszögeivel, erőteljes talpmintázatával a legmarkánsabb a többi között. Az agresszív sarokkal, telitalppal való kitámasztást csak olyan szöges cipő tudja hatékonyan támogatni, ami ilyen tulajdonságokkal rendelkezik. A cipő súlya másodlagos, hiszen az eredményesség nem elsősorban a nekifutás, hanem a kidobás sebességétől függ. Megfelelő kidobási sebességet, pedig csak jól előkészített, stabil helyzetből lehet végrehajtani.

A gerelyhajító szöges rögzítésére fűző és tépőzár, ill. csatos megoldásokat alkalmaznak a gyártók. A cipő belső kialakításában bizonyos gerelyhajítók kereszt és harántboltozat emelőt alkalmazhatnak a nagyobb stabilitás érdekében.

2.11. ábra - Gerelyhajító szöges cipő

Kalapácsvető cipő

A dobócipőkön természetesen nincs szög. A dobókörből való dobás az egyes dobószámok technikájának megfelelően más és más, egyben azonban hasonlítanak a cipő szempontjából. A tapadás nagyon fontos követelmény mindegyik atlétikai dobószámnál. Erre a gyártók a cipőtalp anyagának fejlesztésével tudják leginkább felkészíteni a cipőiket. A tapadás mellett természetesen alapfeltétel a dobás technikájához igazodó kialakítás is. Az egyedi eltérések mellett bizonyos gyártók sokféle „többfunkciós”, több dobószámra is használható cipőket is gyártanak.

2.12. ábra - Gerelyhajító szöges cipő

A kalapácsvető cipő talpfelülete sík, a talp anyaga rendkívül jól tapad a dobókör betonjához (ahány kör, annyi betonfajta). A cipő oldalára a talp anyaga magasan „felhúzott”, hiszen a pörgések során a kalapács-kalapácsvető rendszer által alkotott tengely ferde és a kalapácsvető talpának (cipőjének) oldalát aktívan használja a sarok-talp forgás során. A nagyobb stabilitás érdekében a kombinált, fűzős-, tépőzáras rögzítés használatos.

Súlylökő- és diszkoszvető cipő

2.13. ábra - Súlylökéshez és diszkoszvetéshez használt cipő

A súlylökő cipő és a diszkoszvető cipő élesen nem választható el egymástól. A legtöbb gyártó többfunkciós használatra gyártja ezeket a cipőket. A dobócipők közül egy-egy típust dedikálnak kifejezetten kalapácsvetésre, a többi többfunkciós. Ez nem is meglepő, hiszen a pördületből végzett súlylökés és a diszkoszvetés technikai végrehajtása a láb talajjal való érintkezése szempontjából nagyon hasonló.

Szöges cipőkre vonatkozó szabályok

2.14. ábra - Szöghúzó

Az atlétika szabálykönyve pontosan szabályozza a szögek méretét, számát, ill. a szöges cipőre vonatkozókat. A következő megállapításokat teszi:

A cipő talpát (beleértve a sarkát is) úgy kell kialakítani, hogy legfeljebb 11 szöggel lehessen használni. Ezen belül tetszőleges számú szög használható, de a szöghelyek száma nem lehet 11-nél több.

Műanyag borítású pályán rendezett verseny esetében, a szögek talpból vagy sarokból kiálló hossza nem haladhatja meg a 9 mm-t, kivéve a magasugrást és a gerelyhajítást, ahol ez legfeljebb 12 mm lehet. Az átmérő ellenőrzésekor a szög a hegye felől legalább fele hosszig menjen át egy olyan négyzet alakú mérőlyukon, amelynek az oldala 4 mm.

A talp és/vagy sarok lehet rovátkolt, tarajos, bevágásokkal vagy dudorokkal ellátott, azzal a feltétellel, hogy azok ugyanabból vagy hasonló anyagból vannak, mint maga a talp. A magas- és távolugró cipők talpa legfeljebb 13 mm, a magasugró cipő sarka pedig legfeljebb 19 mm vastag lehet. Bármely más versenyszámnál a cipők talpának és sarkának vastagsága nincs korlátozva. A talp és a sarok vastagságát a fent említett tulajdonságok figyelembe vételével a belső rész teteje (beleértve bármilyen nem beépített talpbélést is) és a talp alsó része között kell mérni.

A versenyzők sem a cipőn kívül, sem azon belül semmiféle olyan szerkezetet nem hordhatnak, amely a talp vastagságát az engedélyezett felső határ fölé emelné, vagy bármilyen előnyt biztosítana viselőjének az előző pontokban leírt cipővel szemben.

A szögek

2.15. ábra - Alumínium és acél szögek, ill. a vakszög

A szöges cipőkben használt szögek hossza tehát a szabályok által meghatározott, azonban az anyaguk nincs rögzítve. A gyártók acél, alumínium és műanyag szögeket is gyártanak, különböző méretben és alakkal. Az alak elsősorban azért fontos, hogy az atléta milyen keménységű műanyag pályán használja, ill. deszkára, akadályra kell-e lépnie vele, vagy sem.

A vakszög funkcióját korábban már leírtuk.

Felhasznált irodalom

First To The Finish. (2011). Forrás: http://www.firsttothefinish.com/: http://www.firsttothefinish.com/items.asp?Cc=fw_foot_sprint

ifj. Mátraházi, I. (2010). Atlétikai szabálykönyv. (i. M. Imre, Szerk.) Budapest, Magyar Atlétikai Szövetség.

Futószámok

A rajtok technikája

Filmanyag

térdelőrajt oldalról HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

térdelőrajt oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

térdelőrajt oldalról, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

térdelőrajt szemből, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt hátulról, lassított – (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt balról és elölről, lassított (448 × 336, 240 képkocka/s)

térdelőrajt balról és hátulról, lassított (448 × 336, 240 képkocka/s)

állórajt hátul lévő lábbal, normál sebesség – (640 × 480, 30 képkocka/s)

állórajt hátul lévő lábbal, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

a rajttámla használat összehasonlítása, lassított – (640 × 480, 240 fps)

Képanyag

térdelőrajt képsorozat oldalról

térdelőrajt képsorozat szemből

féltérdelő rajt oldalról

A rajtok típusai

Az atlétikai futószámok rajttal kezdődnek. A rövidtávfutó számok, a váltófutó számok és a gátfutó számok rajtgépből, térdelő rajttal, a közép-, hosszútáv, az akadály állórajtból és a rövid váltószámok második, harmadik ill. negyedik tagjai, pedig féltérdelő rajtból indulhatnak. A 60 m és 100 m-es síkfutások esetén a rajt kivitelezése döntő módon meghatározza a végeredményt. Szokás ezeket „rajt számokként” is emlegetni. A technikai kivitelezés magas foka teljesítménybefolyásoló tényező. A rajt és az azt követő felgyorsulási szakasz helyes végrehajtása magas erőszintet, koncentrálóképességet és több éves rövidtávfutói tapasztalatot igényel. A rövidtávfutók, gátfutók külön technikai edzésekkel javítják rajttechnikájukat. Azonos távon csak az ér el jobb eredményt térdelőrajtból az állórajtos induláshoz viszonyítva, aki erre külön készül. Szenior atlétáknál bizonyos korosztály felett nem kötelező térdelőrajtból indulni.

2.16. ábra - Rajtgép

A rajt szabályai szerint térdelőrajt esetén a vigyázz-helyzet elfoglalása után a versenyzőknek mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét.

A rajtok típusai a következők:

állórajt
- elől lévő lábbal
- hátul lévő lábbal
térdelőrajt
- szűk támlaállás
- közepes támlaállás
- tág támlaállás
féltérdelő rajt

A rajtok mechanikája

2.17. ábra - A rajthelyzet, térdelőrajt – angol–magyar kifejezések

A rajtolást és a gyorsítás szakaszát együttesen célszerű elemezni, mert már a rajthelyzet is befolyásolja a gyorsítást. A vágtázóknak a vigyázz-helyzet elfoglalása után mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét. A legnagyobb mértékű gyorsulás elérése érdekében a rajttámlákra és az első lépésekben a talajra nagy vízszintes irányú erőt kell kifejteni. Ezért az elrugaszkodás szögének a célnak megfelelően optimálisnak kell lenni. A térd szöge a versenyző korától, felkészültségi szintjétől, anatómiai paramétereitől és az aktuális állapotától is függhet.

2.18. ábra - Ellépés a rajtgépből (Corbis)

A lehetséges kisebb elrugaszkodási szöget az szabja meg, hogy az első támlára, majd a talajra gyakorolt erőközlés közben elegendő helyet és időt kell biztosítani a lendítőláb előremozgásához. Optimális technikai végrehajtás esetén a rajttámla elhagyásának pillanatában az elrugaszkodó erő iránya 42–45°-os szöget zár be a talajjal. A törzs és a láb egy egyenest alkot, amelynek a talajjal bezárt szöge megegyezik az erőhatás szögével. A következő lépések alatt a törzs fokozatosan emelkedik, és ezzel arányosan növekszik az elrugaszkodás szöge is. A futók a törzs emelését a fej emelésével szabályozzák. A rajt után ugyanis nem szabad felkapni a fejet, mert ezzel egyidőben a törzs is felemelkedik, és ez megakadályozza az optimális gyorsítás lehetőségét. A rajt után a négyfejű combizom „toló”, térdnyújtó munkája a domináns, de csak a megfelelő törzshelyzet és segítő karmunka mellett. Ahogy emelkedik a törzs és változnak a comb-csípő és térdszögek a gyorsításhoz használt erő a négyfejű combizomról egyre inkább áttevődik a kétfejű combizomra és a farizmokra. Természetesen a vádli és a szárkapocs izmok a gyorsítás egész folyamata alatt teljes értékű munkát végeznek.

2.19. ábra - A rajt és az első lépés folyamata

A lendítő karok munkája szintén alapvető fontosságú. A rajt folyamatának megindítása után a kilépő lábbal ellentétes kar erőteljesen előrelendül, és gyakran a fej vonalán túl, sőt a tarkó fölé is lendülhet. A másik, hátrafelé lendülő kar elvileg ellentétes erővel hat a törzsre, rontva a rajt dinamikáját. Ha azonban a sprinter a vízszintesen túl lendíti a könyökben hajlított karját, az ettől a pozíciótól kezdve már előrelendül, szintén segítve ezzel a végrehajtás gyorsaságát. A karok lendítő munkája a vállon át jelentős mértékben segíti a láb izmainak munkáját, ezért a helyes végrehajtás elengedhetetlen a gyors és hatékony rajt szempontjából. A vágtázók a távközi futásra jellemző törzstartást a 17–35 m között a gyorsítási út vége előtt 5–10 m-rel érik el.

A vágtázók által a rajttámlára és az első három lépésben a talajra kifejtett erők:

a hátsó rajttámlára ható erő nagyobb maximális értéke általában a jól rajtoló versenyzőkre jellemző;
az első rajttámlára hosszabb ideig fejthető ki erő, ezért itt jön létre nagyobb erőlökés;
a két láb megközelítően egyszerre kezdi a támlára az erőkifejtést;
vigyázz-helyzetben 120–145°-os térdszög az optimális;
a hátul lévő láb és a karok aktív, gyors lendítése arra ösztönöz, hogy aktívabb és teljesebb legyen az elrugaszkodó láb ízületeiben a nyújtás, tehát a lendítést feltétlenül gyorsan és hosszú íven kell végezni;
az első lépések közben a talajfogás pillanatában a támaszpont mindig a súlypont függőleges vetülete mögött van;
a rajttámlákra a lábakat már a vigyázz-helyzetben rá kell feszíteni, hogy a mozgás megkezdésekor előretoló hatás következzék be. Amennyiben a talp nem eléggé támaszkodik a rajttámlákon, akkor a test előre irányuló gyorsítása késve kezdődik el [video].

2.20. ábra - A rajtámlára rányomódó és attól távol lévő helyzet, ill. a helytelenül beállított hátsó támla meredekség

Állórajt

Állórajttal indulnak a közép- (800 m-től) és hosszútávon a versenyzők, továbbá a váltófutások során a csapat második, harmadik, negyedik tagjai. Az állórajt helyes technikájának megtanítása, kialakítása rendkívül fontos, mert a testnevelésórákon, iskolai versenyeken, edzéseken, sőt egyes labdajátékokban, alapvető fontosságú lehet. Az állórajtok elnevezése aszerint történik, hogy melyik lábbal lép ki a futó.

A hátul lévő lábbal történő rajt

Kiinduló helyzet: 1,5 lábfej távolságban, harántterpeszállásban kell elhelyezni a lábakat. A tömeg az elöl lévő lábon van, a törzs előre dől, a fej szintén előre néz. Az elől lévő lábbal ellentétes kar van elől. Az a láb legyen hátul, amelyik az induláskor a természetes mozgást biztosítja. Induláskor a hátul lévő láb előrelép, és az elöl lévő láb térd- és bokaízületének erőteljes nyújtásával indul a futásba a futó.

Az elöl lévő lábbal történő rajt

Kiinduló helyzet: 1-1,5 lábfej távolságban, harántterpeszállásban. Az elől lévő lábbal azonos kar van elől. Súly a hátul lévő lábon van 70%-ban. A kilépés az elől lévő lábbal történik. Az általános iskolában a lányok használják ezt az indulási formát ösztönösen. Versenyhelyzetben akkor alkalmazzák ezt a rajtot, amikor tömegrajt során a jobb pozíció megszerzése a cél.

Féltérdelő rajt

Féltérdelő rajttal csak a 4 × 100 m-es síkfutás esetén a második, harmadik és negyedik ember rajtolhat. Bizonyos esetekben a szenior versenyzők is indulhatnak féltérdelő rajttal, mert ebben a korosztályban nem kötelező a rajtgépből történő indulás.

A féltérdelő rajthelyzet során a lábak egymástól fél-egy lábfej távolságra vannak, a törzs erősen előredöntött, az erősebbik láb van elöl, és az egyik kar támaszkodik a talajon.

2.21. ábra - Féltérdelő rajt az erősebb-, elöl lévő lábbal azonos oldali kéztámasszal

A karon és a lábakon a testsúly egyenletesen oszlik el, azonban vannak sprinterek, akik jobban terhelik a kart. Ez a megoldás főleg a nagy láberővel, vagy rövidebb lábakkal rendelkezőkre jellemző. Az ő esetükben a súly eloszlása 60% a kézen, 40% a lábakon. A lábak esetén mindig az elöl lévő láb viseli a nagyobb terhet.

Az indulási helyzetnél tehát az erősebbik láb van elől és általában az ellentétes karral támaszkodik a talajon az atléta. Bizonyos esetekben, amikor a jobb láb az erősebb, a támasz megoldható azonos karral is. Ez e helyzet leginkább akkor fordul elő, amikor az atléta szeretne megfelelni annak az alapvető kritériumnak, hogy balra hátrafordulva, a bal váll alatt az adott helyzetnek leginkább megfelelő szögből láthassa az indulási segédjelet.

A féltérdelő rajt előnye az állórajtokkal szemben, hogy a tömegközéppont vízszintes megindítása szempontjából kedvezőbb térdszög, és tömegközéppont helyzetet biztosít. Mivel az előre-hátra ható erők szempontjából az állórajtnál kedvezőbb, de a térdelő rajtnál a támlák hiánya miatt kevésbé kedvező ez a rajtpozíció, alapvető feltétel a megfelelő, jó tapadást biztosító, szögekkel ellátott cipő használata.

A féltérdelő rajttal végrehajtott indulás, csak akkor lehet igazán hatékony, ha a lábak munkája erőteljesen támogatott a karmunkával, azaz a karlendítés dinamikája, ritmusa és végpozíciója összhangban van a lábmunkával. A karmunkánál itt is – ahogy a térdelőrajt esetén – ügyelni kell a hátrafelé lendülő karnak a vízszintesen túl történő lendítésére. A hátrafelé lendülő kar ugyanis a vízszintes pozícióig történő lendítése során ellentétes, kedvezőtlen hatást fejt ki a vállon keresztül a futóra. A vízszintes helyzeten túllendülve azonban ismét az előrehaladást segíti. Ez a munka ugyanakkor csak a másik kar megfelelő lendítésével hatásos, mert a túl erősen lendülő, a másik kar munkája által nem támogatott lendítés, kedvezőtlen előreforgást hozhat létre a tömegközépponton át húzott szélességi tengelyen keresztül.

2.22. ábra - A hátrafelé lendülő kar vízszintesen túllendülésének mértéke

Rajtgépből végrehajtott rajtok (térdelőrajtok)

szűk támlaállás – az első támla távolsága a rajtvonaltól 1,5 vagy 2 lábfej (38–44 cm és 50–60 cm) a második támla pedig közel, akár fél lábfejre is elhelyezkedhet az elsőtől. A rajttámlákon az erőhatás ideje rövid, továbbá lehetőség adódik a két támláról közel azonos erővel való elrugaszkodásra, tehát csak kiemelkedően robbanékony versenyzők részére lehet előnyös. Az ilyen rajttámla beállításnál a futó közel van a rajtvonalhoz és az optimális erőkifejtést biztosító térdhajlásszöget csak magas medencehelyzettel tudja biztosítani. Azoknak előnyös, akik kiemelkedő robbanékonyságuk mellett a maximális haladási sebességüket magas lépésfrekvenciával a közepes lépéshosszra érik el. A szűk támlaállás gyakran alkalmazott változata, amikor a két támla közel van egymáshoz, de az első támla a rajtvonaltól távolabb kerül, mint a közepes támlaállásnál szokásos. Az ilyen támlaállásnál mindkét láb térdhajlításszöge optimális, ami nagyobb erőkifejtést és nagyobb kezdeti gyorsulást eredményezhet.

2.23. ábra - Szűk támlaállás

közepes (normál) támlaállás – a támla távolsága a rajtvonaltól 1,5–2, illetve 3 lábfej (40–60 cm). Ez a támlabeállítás biztosíthatja mindkét láb számára az optimális erőkifejtés lehetőségét. A támlákról való kifutás folyamában már az első lépésben segíti a jó ritmus kialakulását és a széles ívű láblendítést. Továbbá jó lehetőséget ad a folyamatos gyorsításhoz a távközi futásba való átmenetnél. Azok részére a legelőnyösebb, akik a végtaghosszhoz arányosan kapcsolódó lépéshosszal és elegendő robbanékonysággal rendelkeznek. A jobb ritmusú kifutás lehetősége miatt a hosszabb vágtafutások specialistái részére is ez az előnyös, továbbá ezt a támlahelyzetet alkalmazzuk az iskolai oktatás és versenyek során.

2.24. ábra - Közepes, vagy normál támlaállás

tág támlaállás – a rajtvonaltól az első támla 1 lábfej, a két támla között pedig alszár hosszúságnyi a távolság, azaz a hátul lévő támla közel 3 lábfejre van a vonaltól (25–30 cm és 65–85 cm). Az első rajttámlán a láb erőkifejtésének hatásideje hosszú, ezáltal itt nagyobb a létrehozható erőlökés, ugyanakkor a hátsó támlán kisebb erőlökés jön létre. Hosszú az egy lábbal történő gyorsítás ideje, ezért csak a – test tömegéhez viszonyított – nagy láberővel rendelkezőknek előnyös. Eredményesen a vigyázz-helyzetben magasra emelt medencével alkalmazható, de így a hátul lévő láb túlzottan nyújtott helyzetbe kerül. A szélesebb a mplitúdójú láblendítést segíti ez a helyzet. Azoknak előnyös, akik elegendő relatív láberővel rendelkeznek, de kevésbé robbanékonyak.

2.25. ábra - Tág támlaállás

Ismert más elgondolású felosztása is a rajtgépből történő rajtoknak. A medence felemelésének magassága szerint két változatát különböztetjük meg:

Rakétarajt

Az ún. rakétarajtnál a támlatávolságok általában 70–75 cm és 90 cm körüliek. A medence csak kis mértékben emelt, hogy az alszárak párhuzamosak legyenek a talajjal. Az optimális térdhajlásszögeket a vállak rajtvonalon túlra való előretolásával is szabályozzák. Indulásnál így a legnagyobb erőkifejtést a combfeszítők izomcsoportja végzi. Végrehajtásához hosszabb ívű térdlendítésre és nagyon aktív csípőízületet nyújtó izomműködésre van szükség. Az első lépések repülőfázisának időtartama rövidebb az átlagosnál, ami folyamatosabb erőhatást eredményez.

Rajt magas medencehelyzettel

Az ilyen indulásnál az első lépések során a törzset a vízszinteshez közeli helyzetben igyekeznek tartani a futók, és a térdlendítést kivezetik majdnem a mellkasig. A mélyebb törzshelyzet miatt a tömegközéppontra, vagy a mögé hat az összegzett erőhatás, ami szinte kényszerítő erővel segíti elő a nagyobb frekvencia korai létrejöttét.

A rajt mechanikai elemzése

A hátul lévő láb és a karok aktív, gyors lendítése leterheli a másik lábat, és arra ösztönöz, hogy aktívabb és teljesebb legyen az elrugaszkodó láb ízületeiben a nyújtás. A rajttámlákra a lábakat már a vigyázz-helyzetben rá kell feszíteni, hogy a mozgás megkezdésekor előretoló hatás következzék be.

Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

2.3. táblázat - Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

	Akusztikai	Optikai	Taktilis
	Grosser	Zaciorszkij	Nöcker
Nem sportolók (100 m: 13–16 s)	0,14–0,31 s	0,20–0,35 s	0,09–0,18 s
Allround sportolók (11,5–13,5 s)	0,11–0,24 s	0,10–0,24 s	0,09–0,18 s
Teljesítménysportolók (10,4–11,2 s)	0,05–0,17 s
Világklasszis vágtázók (~10,2 s)	0,05–0,09 s

Célba érkezés

A célba érkezés technikáját befolyásolja a célba érkezés szabálya. A célba érkezés az atlétikai futószámok történetének korai szakaszában egy úgynevezett célszalag átszakításával történt. A célszalag magassága mellmagasságban volt. Az az atléta nyert, aki hamarabb ért a szalaghoz, aki elszakította. Manapság már nincs célszalag, csak célfotó. Az idő és a helyezés elbírálásában a mell síkjának helyzete számít. Ezért a célba érkezés technikájának végrehajtásánál a futó megpróbálja az utolsó két-három lépés során törzsét előre billenteni, hogy ezzel mellvonalát pár centiméterrel előretolja. Gátfutóknál találkozhatunk egészen extrém ún. „mellbedobásokkal” is (ld. Colin Jackson).

A mellbedobás két fő formája ismeretes. Az első formánál a futó a célba érkezés előtt két-három lépéssel megkezdi a törzs csípőből való előre hajlítását, miközben két karját hátrafelé lendíti, mellét előre felfelé kiemelve. E technika hibája lehet, hogy a túlzott törzshajlítás helyzetét a célbaérkezés után a talajt fogó láb nem bírja el, berogy, és az atléta elesik, vagy izomhúzódást szenved.

A második technika során szintén törzshajlítás előremozgást végez a vágtázó, de a kartartása különbözik az előbb leírtaktól. Valamelyik karjával előre nyúl, ezzel hajlítás mellett egy fordítást is végez, aminek következtében az azonos oldali mell síkja még határozottabban előretolódik, bizonyos mértékű további előnyre szert téve.

Mellbedobással történő célba érkezés előkészítését nem lehet több lépéssel a célvonal előtt megkezdeni, mert az rontja a megfelelő lépéshossz és frekvencia viszonyát, ezzel összehasonlításban rontva a végső eredményt az esetlegesen megszerezhető előnnyel szemben.

Felhasznált irodalom

http://visual.merriam-webster.com. (dátum nélk.). Forrás: http://visual.merriam-webster.com/sports-games/track-field/arena/athlete-starting-block.php: http://visual.merriam-webster.com/images/sports-games/track-field/arena/athlete-starting-block.jpg

http://www.corbisimages.com. (dátum nélk.). Forrás: http://www.corbisimages.com/images: http://www.corbisimages.com/images/42-15140227.jpg?size=572&uid=c28d78e8-d18d-4887-8fa3-59ce1ec1d54a&uniqID=563622a0-20e5-4cdb-a319-a1be79546dd0

A rövidtávfutás technikája

A vágtaszámokról általában

Az atlétikai vágtaszámok vagy más elnevezéssel sprint-, vagy rövidtávfutó számok olimpiai távjai a 100 m, 200 m és a 400 m. Fedett pályás versenyszámai a 60 m, 200 m, 400 m. A 200 m-es síkfutást az elmúlt években ki akarták venni a fedett pályás atlétikai számok közül. Az indok az volt, hogy a 200 m-es, ill. 180 m-es pályákon az egyes pályákon futók, a szűk sugarú, döntött kanyarokban jelentős hátránnyal indulnak a szélső pályákon futókhoz képest, hiszen a centrifugális erő fokozottabb terhet ró rájuk. A sprintszámok nem hivatalos távja továbbá a 150 m-es síkfutás, amelyet több alkalommal megrendeztek már akár fedett, akár szabadtéri körülmények között is. A leghíresebb ilyen verseny volt talán a sokáig 200 m-es és 400 m-es világcsúcstartó Michael Johnson és az akkori 100 m-es világcsúcstartó Donovan Bailey között lezajlott 150 m-es fedett pályás viadal, amely 50 m-es íves és 100 m-es egyenes szakaszból állt.

2.26. ábra - Célba érkezés egykor a 100 m-es síkfutásnál

Az edzések során használt távok 30 m, 60 m, 80 m, 100 m, 120 m, 150 m, 200 m, 250 m, 300 m, 400 m.

A rövidtávfutó számok szakaszai

A sprintszámokat a következő szakaszokra oszthatjuk:

rajt;
gyorsítás szakasza;
távközi futás szakasza (maximális, vagy állandó sebesség szakasza);
célba érkezés előkészítésének szakasza (csökkenő sebesség szakasza);
célba érkezés szakasza;
lassítás.

Természetesen az eredményesség szempontjából az utolsó pontnak már nincs jelentősége, azonban a sérülések elkerülése miatt a lassítás szakasza sem elhanyagolható (más irodalmakban nem tárgyalt pont).

A rajt és gyorsítás szakasza

A vágtázók eredményességét döntően a gyorsítás és az elérhető maximális sebesség határozza meg. A rajt szabályai szerint a vigyázz-helyzet elfoglalása után a versenyzőknek mozdulatlanul kell várniuk az indítás jelét. Optimális technikai végrehajtás esetén a rajttámla elhagyásának pillanatában az elrugaszkodó erő iránya 42–45°-os szöget zár be a talajjal. A következő lépések alatt a törzs fokozatosan emelkedik és ezzel arányosan az elrugaszkodás szöge is.

A sebesség növekedését korlátozó tényezők

A vágtázókat az egyén képességei és futótechnikája által meghatározott sebesség elérése után a további sebességnövekedésben a következő hatóerők akadályozzák:

A növekvő sebesség függvényében csökken a támaszfázis időtartama, és ezzel csökken a kifejthető erő nagysága is.
A növekvő sebességgel négyzetesen növekszik a légellenállás.
A sebesség növekedésével együtt nő a belső fékező erőhatások nagysága az ízületekben, antagonista izmokban.
A sebesség növekedésével a talajfogás helye egyre inkább a test súlyponti vetülete elé kerül. Ezáltal növekszik a talajfogáskor fellépő vízszintes irányú fékezőerők nagysága.
A növekvő sebességgel a lépéshossz és a lépésfrekvencia egyéni maximumának elérésével az ideg-izom kapcsolat vonatkozásában kialakul az ún. gyorsasági barrier (gát).

A maximális vagy állandó sebesség szakasza

Az optimális lépéshossz és lépésfrekvencia létrejöttének előfeltétele, hogy a támaszfázis időtartama és az erőkifejtés feleljen meg a haladás sebességének. Ehhez az egyéni koordináció magas szintjére van szükség. Az optimális erőkifejtéstől való eltérés minden esetben rontja az eredményt. A koordináció szintjének meghatározó szerepe van, elsősorban az aktív talajfogás szakaszában. A mozgás ritmusát zavarhatja a túlzottan rövid támaszidő. A szükségesnél nagyobb erőkifejtés idő előtt elhasználja az izom energiáját és ez a versenyző mozgásának görcsösségét okozza. Ezért van szükség a sprintszámok esetén is a távközi futásban a repülő fázis közben az ún. ellazult futásra, mely azt jelenti, hogy a futás közben az antagonista és agonista izmok megfelelő időben, ritmusosan, összehangoltan legyenek képesek összehúzódni és ellazulni. Ennek hiányában a futás túlzottan görcsössé, vagy aritmusossá válik, mely minden esetben negatívan befolyásolja az eredményességet. A maximális lépéshossz/végtaghossz hányadosa a kiváló vágtázóknál 2,4–2,45 körüli.

A hosszabb lábú versenyzők elsősorban a hosszabb sprinttávokon élveznek előnyt az anatómiai szempontból kialakítható nagyobb lépéshosszuk miatt. A rövidebb lábakkal rendelkező versenyzők pedig az igen intenzív rajt miatt főleg a rövidebb távokon juthatnak előnyhöz. Figyelemre méltó téma és a jövőben kutatható az alszár, a combcsont egymáshoz viszonyított aránya, a lépéshossz, a lépésfrekvencia és az eredményesség összefüggései.

A csökkenő sebesség szakasza és a célbaérkezés

A táv végén bekövetkező sebességcsökkenés élvonalbeli atlétáknál 100 m esetén általában nem állóképességi hiányosságból adódik, hanem a lépéshossz-lépésfrekvencia optimális viszonyának megbomlásából, a futóritmus megváltozásából következik. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy a futónak a célba érkezés előtti lépéséig a minél magasabb frekvencia tartására kell törekednie.

Az általános, vagy középiskolás tanulóknál, ill. kevésbé felkészülteknél a táv végi sebességcsökkenés a speciális állóképesség hiányából fakadó probléma. A célba érkezésnél a felsőtestet kifejezetten előre kell dönteni és ezzel egy időben a lendítőláb irányába, oldalra elfordítani. A törzs döntésével és elfordításával 30–50 cm-es távolságot lehet nyerni és 0,02–0,06 s-al javíthatja az időeredményt.

2.27. ábra - A célba érkezés pillanata

A célba érkezés előtt a fentiekben említett módon a futó előretolja mellkasát, egyes ritka esetekben akár vízszintes helyzetig, mivel a célba érkezésnél a mell síkjának helyzete számít. Ha túl korai a „mellbedobás” megindítása, az lassíthatja az utolsó lépéseket. A mellbedobás két formáját ismerjük. Az egyik a hátra vetett karokkal való törzs előredöntés helyzete, a másik a féloldalas „mellbedobás”. Az atléta egyik karját előre lendíti, minek következtében az előre döntött törzs a kar irányába el is fordul. Így további cm-ek nyerhetők, ha a futó helyes ritmusban végzi az előredöntést. Ha ez a mozgássor túl korai, akkor a teljesítmény romolhat is, hiszen az utolsó lépéseket le is lassíthatja a túl korai „mellbedobás”.

100 m-es síkfutás

A sebesség alakulása, változásai

A 100 m-es síkfutásban a sebesség alakulása jellegzetes. A rajt után fokozatos gyorsulással érik el a futók a maximális sebességüket, amit rövidebb vagy hosszabb szakaszon megközelítőleg állandó szinten tartanak (± 1%). A táv végén csökken a sebesség. Szakaszait tekintve a 100 m felbontható:

rajt;
gyorsítás, vagy felgyorsulás szakasza;
távközi futás (maximális, vagy állandó sebesség szakasza);
csökkenő sebesség szakasza;
célba érkezés szakaszára.

A gyorsaság megjelenési formái a 100 m-es síkfutás során

A motoros képességek közül a gyorsaság az a képesség, ami meghatározó jelentőségű a 100 m-es síkfutás során. Megjelenési formái végigkísérik az egész távot.

A gyorsaság megnyilvánulási formái:

reakciógyorsaság;
mozdulatgyorsaság;
felgyorsulási képesség;
lokomotorikus (haladási) gyorsaság;
gyorsasági állóképesség.

A gyorsaság első megjelenési formája a reagálási gyorsaság. Ennek három formája az akusztikus, vizuális és taktilis (érintésre történő). A 100 m rajtja során magas szintű akusztikus reagálási gyorsaságra van szükségük a vágtázóknak.

2.4. táblázat - Reakció idők 18–25 éves férfiaknál

	Akusztikai	Optikai	Taktilis
	Grosser	Zaciorszkij	Nöcker
Nem sportolók (100 m: 13–16 s)	0,14–0,31 s	0,20–0,35 s	0,09–0,18 s
Allround sportolók (11,5–13,5 s)	0,11–0,24 s	0,10–0,24 s	0,09–0,18 s
Teljesítménysportolók (10,4–11,2 s)	0,05–0,17 s
Világklasszis vágtázók (~10,2 s)	0,05–0,09 s

A mozdulatgyorsaság a következő, amely közvetlenül a rajt után befolyásolja az eredményességet. A mozdulatgyorsaság magas foka határozza meg a kezdő lépés és a lendítő karok munkájának sikerét. Ha a mozdulatgyorsaság jó, akkor az atléta a hatékonyabb karlendítés miatt nagyobb előrehúzó erőt képes produkálni a vállakon keresztül a csípőre és lábra, ezzel segítve a lábak rugaszkodó munkáját, növelve az induláskori sebességet és gyorsulást.

A felgyorsulási képesség függ az aktuális gyorserő szinttől, az izmok ellazulási képességétől és a rajt, ill. a gyorsulási szakaszban megfigyelhető technikai képzettségtől.

2.28. ábra - Vágtázók sebességének alakulása a 100 m-es síkfutás során

Különböző felkészültségű versenyzők átlagos teljesítményeit összehasonlítva megfigyelhetjük, hogy a jobb felkészültségű versenyzők azonos távolságon nagyobb gyorsulásra képesek, és hosszabb úton tudják fokozni sebességüket, emellett hosszabb ideig fenn tudják tartani a gyorsulást (28.ábra^[4]).

Általános iskolások hozzávetőleg 10–15 m-es gyorsításra képesek, majd ezt követően beáll a maximális sebesség. Középiskolások esetén ugyanez 15–25 m-es szakaszra tehető. Középiskolás korú sprinterek felkészültségtől függően már akár 25–35 m-en keresztül is képesek folyamatosan gyorsulni. Élvonalbeli sprinterek 40–50 m-es gyorsulási szakaszt mutatnak. Carl Lewis felgyorsulási szakasza több esetben 60 m-es volt, míg a jelenlegi világcsúcstartó Usain Bolt már ennél is jobb, hosszabb szakaszon gyorsult a világcsúcs futása közben. Természetesen ugyanúgy fellelhető különbség a maximális sebesség fázisában és a táv végi lassulásnál is.

A lokomotorikus más néven haladási gyorsaság képessége a ciklikus sportágak jellemzője. Az egymás után ciklikusan ismétlődő mozdulatok gyorsaságának fenntartása az adott távon és az adott ellenállás leküzdésével, az adott sportágra jellemző magas szintű technikai és gyorserő, ill. speciális állóképességi tulajdonságokat feltételez.

A gyorsasági állóképesség a 100 m-es síkfutás eredményességét csak minimálisan befolyásolja, hozzávetőleg 10%-ban. A 200 m-es síkfutás teljesítményét 30%, amíg a 400 m-es síkfutás eredményességét akár 70%-ban is befolyásolhatja. A gyorsasági állóképesség a maximális gyorsaság fenntartása a lehető leghosszabb ideig. A hosszabb sprintszámok esetén a szervezetben oxigénhiány mellett történő, maximális munkavégzéssel, az izmokban termelődő tejsav által létrejött fájdalom leküzdésével való futást feltételez. A szervezetben alaphelyzetben a tejsav szintje 0,9–1,1 mmol/l. Egy 400 m-es síkfutó vérében a célba való befutás után akár 24–27 mmol/l-es tejsavszint is mérhető^[5].

A futólépés jellegzetességei a sprintszámok során

A rövidtávfutás során a távközi futás technikai végrehajtását két fő tényezővel lehet leginkább leírni. Ezek a lépéshossz és a lépésfrekvencia.

A lépéshossz vizsgálata

A lépéshossz élvonalbeli sprinterek esetén a táv első szakaszán erősen növekszik, majd megközelítőleg állandó marad és a táv végén ismét növekszik. A cél előtt minden futónál megfigyelhető a lépéshossz növekedése. Ennek következményeként a lépéshossz és a lépésfrekvencia optimális összhangja megbomlik. A futók ezzel a második lépéshossz növekedéssel a sebességcsökkenést igyekeznek elkerülni, ill. előkészítik a célba érkezést (29. ábra^[6]).

2.29. ábra - A lépéshosszak alakulása a 100 m-es síkfutás során

A lépésfrekvencia

Lépésfrekvencia a rajt után gyorsan növekszik, majd fokozatosan csökken, a táv végén pedig erősen csökken.

Az első szakaszban a frekvencia kezdeti növekedése nagyon gyors, már 2,5 m megtétele után (kb. a harmadik lépés) eléri a maximális értékének 90–94%-át. E szakasz hossza szintén függ a versenyző felkészültségétől. A világ élvonalához eredményességben egyre közelebb álló versenyzők általában rövidebb idő alatt érnek el nagyobb frekvenciát és hosszabb ideig tudják azt fokozni (30. ábra^[7]).

2.30. ábra - A lépésfrekvencia alakulása a 100 m-es síkfutás során

Az élvonalbeli sprinterek hozzávetőleg 25 m körül, a kevésbé jól felkészültek 10 és 15 m között érik el lépésfrekvenciájuk legjobb értékét.

A táv további részén a lépésfrekvencia enyhén csökkenő tendenciát mutat. Minél kevésbé felkészült versenyzőről van szó, annál nagyobb mértékű a lépésfrekvencia csökkenése.

A táv utolsó szakaszán, a lépésfrekvencia erős csökkenése, figyelhető meg. Ez általában 90–95 m között kezdődik minden csoportnál, tehát lényegében egybeesik a lépéshossz növekedésének második szakaszával.

A lépéshossz és lépésfrekvencia változásait együttesen vizsgálva összefoglalásként megállapíthatjuk:

A gyorsítás első részében mindkét paraméter együtt növekszik és a gyorsítás szempontjából a frekvencianövekedés a hatékonyabb.
A gyorsítás második részében (15–35 m) a frekvencia már általában változatlan, vagy enyhén csökken. Itt tehát a lépéshossz fokozatos növekedése határozza meg a sebesség növekedését.
A táv további szakaszain elsődlegesen meghatározó a lépéshossz és a lépésfrekvencia megfelelő, optimális összhangja és annak megtartása a célig.

A támaszfázis és repülőfázis alakulása

A rajtot követő lépések alatt a támaszfázis időtartama hosszú, amely lehetővé teszi a gyorsítás érdekében szükséges nagyobb erőkifejtést. Később a sebesség növekedésével fordított arányban csökken a támaszfázis időtartama. Az állandó sebesség szakaszában csaknem változatlan. A lépéshossz távvégi növekedésekor a kiváló erőfelkészültségű versenyzők támaszfázisának időtartama alig változik, másoknál pedig növekszik. A lépéshossz távvégi növekedésekor pedig általában növekszik a támaszfázis is.

A repülőfázis időtartama a rajt utáni lépésekben egészen rövid, majd a sebesség és a lépéshossz növekedésével – a gyorsítási szakasz végéig – megközelítőleg arányosan növekszik. A táv utolsó szakaszán a lépéshosszal együtt növekszik.

200 m-es síkfutás

A haladási sebesség és a futólépés paramétereinek változása hasonló tendenciát mutat, mint a 100 m-es síkfutásnál. A végsebesség azonban még a legkiválóbb futóknál is elmarad ehhez képest (0,2–0,6 m/s-al). Az elmaradást a kanyar negatív hatása okozza. A sebességtartalék biztosításán túl a kanyarfutásban a centrifugális erő hatásának ellensúlyozására létrehozott ellenerő – amely a bedőlésen keresztül alakul ki – a lábakra jutó terhelést növeli. Természetesen ebből fakadóan a kanyar íve is befolyásolja a futó technikáját és sebességét. A külső pályákon a kanyar sugara kisebb, ennél fogva a centrifugális erő nem befolyásolja annyira káros mértékben a teljesítményt. A külső pályákon a rajt helye is előretoltabb, ezért az íven futott hossz is más, mint a belső pályán. A kanyar miatt tehát a belső pályán futók kismértékű hátrányban vannak. Még kifejezettebben érvényesül az említett törvényszerűség a fedett pályás versenyeken, ahol a futóknak két kanyart is teljesíteniük kell. A fedett pályán további hátrányt jelent a teljesítmény szempontjából a döntött kanyar, melyre azért van szükség, hogy a versenyzők ne sodródjanak ki a szűk ívben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a külső pályákon futók a kanyarok kezdeti szakaszán egy emelkedőre kell, hogy felfussanak, a kivezető szakaszon pedig lejtőről kell lefutniuk. Az alkalmazkodás szempontjából ez jelentős eltérés lehet negatív irányban, a kinti körülményekhez képest. Ezért a fedett pályás és a normál körülmények között futott 200 m-es eredmények összehasonlítását fenntartásokkal kell kezelni, mert a szél, a kanyar íve és a kanyarok száma miatt a környezeti feltételeket tekintve jelentősek az eltérések. Természetesen a 400 m-es versenyekre is vonatkoznak az iménti megállapítások.

2.31. ábra - 200 m kanyar, Peking 2008

A futóknak a táv teljesítése közben arra kell törekedniük, hogy minél könnyedebben fussanak, a könnyed, szabad futást az egész távon fenntartsák (lehetőleg maximális gyorsaság mellett), hogy a sebesség az egész távon kitartson.

Az állandó sebességű szakasz első részében (a kanyarban) ez a legnagyobb sebességtől való elmaradás a sebességtartalék, optimálisan úgy jön létre, hogy kisebbek lesznek a lépések, mert így biztosítható legjobban a megfelelő ritmusú kanyarfutás.

Az álladó sebességű szakasz második részében (az egyenesben) a lépéshossz eléri az egyénre jellemző maximális mértéket és ilyenkor a sebességtartalékot az alacsonyabb frekvencia adja. Kritikus pont tehát a kanyar befejező szakasza. Megfelelő végrehajtással az energiatartalék egészen 160–180 m-ig kitartható.

A táv utolsó szakaszán a sebesség csökkenését a futóritmus megbomlása és a fáradás eredményezi. A 100 és 200 m-es eredmények szoros összefüggést mutatnak.

Az általános és középiskolás vágtázók, továbbá a kevésbé felkészültek nem tudják a távot „simán”, hanem csak „meghatározott taktikával” végigfutni. A megfelelő erőbeosztás, az ellazult futás lehet csak a siker záloga.

Egy ilyen taktika lehet a következő. A rajt maximális sebességű végrehajtása, az ideális kanyarban alkalmazható frekvencia és lépéshossz értékek mellett 5–7 lépésen keresztül. Miután a versenyző eléri törzs táv közbeni futásban megszokott magasságát (15–25 m), a versenyző megkezdi ellazult, koordinációs jellegű „energiatakarékos”, de természetesen nagy sebességű futását a kanyar középső szakaszában. Ezt a mozgást fenntartja a kanyar kivezető szakaszáig, majd a még fennálló centrifugális erők kihasználásával, sebességét enyhén növelve az egyenesbe indul. Az egyenesben a fennmaradó energiáit kihasználva halad a cél felé, a lehető legnagyobb sebességgel, törekedve az ellazult, a talajfogásokban gyors, a repülőfázisokban ellazult mozgásra.

A jó teljesítmény a következő technikai, motoros képességbeli és taktikai összetevőktől függ:

A rajt technikájától, gyorsaságától;
a kanyarfutás technikájától;
a speciális láberő szinttől;
az speciális gyorsasági állóképességtől;
a laza, szabad futás hosszabb távon és nagyobb sebesség mellett való fenntartásának készségétől;
a erő beosztásának egyénileg tervezett módjától.

A 200 m-es síkfutás esetén más sze mpontokat is figyelembe kell venni az eredményesség tekintetében. Quinn (2003)^[8] a következő megállapításokat teszi a 200 m-es síkfutásra vonatkozóan a légellenállás és a tengerszint feletti magasság szempontjából:

A légellenállás és a tengerszint feletti magasság a 200 m-es síkfutás versenyteljesítményére gyakorolt hatásának meghatározására egy matematikai modellt lehet létrehozni. E modellel a különböző szélsebességek, szélirányok, futósáv helyzetek hatását szimulálja a 200 m-s futószámra vonatkoztatva. A 200 m-es síkfutás szélmérése egyszerű, a szél sebességének csupán az egyenesben ható ko mponensét mérik, de az irányát nem. A szél sebessége nem lehet 2 m/s-nál több, ha a cél egy rekord elérése. Egyértelmű, hogy a hivatalos mérés során kapott széleredmények és az atlétára ható szélviszonyok nagymértékben különböznek egymástól. A modell szerint, ugyanazon szélsebességmérés során kapott eredmények között fennálló viszonyok akár 0,5 s-os időkülönbségeket is eredményezhetnek. Ezen eredmények szerint, sok hivatalos 200 m-es időt érvénytelenít a mérés körülménye. Néhány hivatalosan hátszeles eredmény tulajdonképpen szembeszél által akadályozott volt, melyet átlagoltak a verseny alatt. Ugyanakkor más eredmények, melyeket szembeszélben futottak, általános hátszél támogatott. Quinn számításai szerint, egy átlagosan 2 m/s-os, egyenesben hátulról fújó szél a 200 m-es futót összességében csak 0,95 m/s-os hátszélként segíti.

2.5. táblázat - A szél hatása a 100 m és 200 m-es teljesítményére (Quinn, 2003)

Szembeszél: időveszteség (s)	–5,0	–4,0	–3,0	–2,0	–1,0
Férfiak 100 m	0,340	0,262	0,189	0,121	0,058
Férfiak 200 m	0,318	0,251	0,184	0,121	0,059
Nők 100 m	0,378	0,291	0,209	0,134	0,064
Nők 200 m	0,357	0,280	0,205	0,135	0,065
Hátszél: időnyereség (s)	+1,0	+2,0	+3,0	+4,0	+5,0
Férfiak 100 m	0,053	0,101	0,145	0,183	0,217
Férfiak 200 m	0,056	0,112	0,164	0,214	0,262
Nők 100 m	0,058	0,110	0,156	0,196	0,231
Nők 200 m	0,062	0,123	0,180	0,235	0,287

Megjegyzés: A 200 m-es síkfutásnál a szélirányok csak az egyenesben a 8 pályán mérhető átlagos (θ = 0) hátszél erősséget összegzik

Az alacsonyabb légnyomás, 1500 m-es magasságon 0,11 s-os előnyt jelent 200 m-en, amely körülbelül 2 m/s-os az egyenesben pontosan hátulról fújó hátszéllel támogatott futást jelent tengerszinten.

2.6. táblázat - A hátszélből és magasságból származó idő előnyök 200 m-en (Quinn, 2003)

Szélsebesség (m/s)
Magasság (m)	+0,0		+1,0		+2,0
Magasság (m)	férfiak	nők	férfiak	nők	férfiak	nők
0	0	0	0,06	0,06	0,11	0,12
500	0,04	0,04	0,09	0,10	0,15	0,16
1000	0,07	0,07	0,13	0,13	0,18	0,20
1500	0,11	0,11	0,16	0,17	0,22	0,23
2000	0,14	0,14	0,19	0,20	0,25	0,26
2500	0,17	0,17	0,22	0,23	0,28	0,29

Megjegyzés: A szél irányát az egyenessel egyezőnek vettük (θ = 0), és az időértéket a 8 sávra vonatkozó átlagnak.

A szél és a tengerszint feletti magasság kombinált hatására korrekciós számításokat határoztak meg a 200 m-es síkfutásoknál. Quinn idézett tanulmányában meghatározta az új, a világon valaha futott 5 legjobb női és férfi eredményt, melyet szél és tengerszint feletti magasság hatásokkal korrigáltak.

2.7. táblázat - Minden idők legjobb 200 m-es férfi és női idői a szél és a tengerszint feletti eredményekkel korrigálva (Quinn, 2003)

Világranglista	Atléta	Feldolgozatlan idő	Év	Szélsebesség	Hely, magassága	Kiigazított idő	Új sorrend
Férfi
1	M. Johnson	19,32	1996	4	Atlanta / 315 m	19,37	1
2	F. Fredericks	19,68	1996	4	Atlanta / 315 m	19,73	2
3	P. Mennea	19,72	1979	+1,8	Mexico City / 2250 m	19,97	18
4	M. Marsh	19,73	1992	–0,2	Barcelona / 95 m	19,73	2
5	C. Lewis	19,75	1983	0	Indianapolis / 220 m	19,85	6
7	A. Boldon	19,77	1997	7	Stuttgart / 250 m	19,83	4
10	J. Capel	19,85	2000	–0,3	Sacramento / 10 m	19,83	4
Női
1	F. Griffith Joyner	21,34	1988	13	Seoul / 84m	21,43	1
2	M. Jones	21,62	1997	–0,6	Johannesburg / 1750 m	21,70	3
3	M. Ottey	21,64	1997	+0,8	Bruzelles / 35 m	21,69	2
4	M. Koch	21,71	1979	+0,7	K. Marx-Stadt / 410 m	21,78	6
4	H. Drechsler	21,71	1984	+1,2	Jena / 900 m	21,85	13
6	G. Torrence	21,72	1992	–0,1	Barwlona / 95 m	21,72	4
10	J. Cuthbert	21,75	1992	–0,1	Barcelona / 95 m	21,75	5

Megjegyzés: A szél irányát az egyenessel egyezőnek vettük (θ = 0), és az időértéket a 8 sávra vonatkozó átlagnak.

400 m-es síkfutás

A 400 m-es síkfutás esetén a rajt végrehajtásának sebessége már nem befolyásolja oly mértékben az időeredményt, mint a rövidebb vágtaszámoknál. Természetesen fontos a jó reakcióidővel való, technikailag megfelelő kivitelezés, azonban a 400 m-es futónak ügyelnie kell az energiabeosztásra is. A rajt reakcióidők ezért kismértékben elmaradnak a 100 m-es reakcióidő eredményektől.

2.32. ábra - 400 m-es rajt

A gyorsítási szakaszban döntő jelentősége van annak, hogy a futó minden felesleges erőkifejtést kerülve, könnyed, jó ritmusú futással rövid idő alatt érje el a táv megtételéhez szükséges sebességet. Ez a táv egyéntől függően 40–60 m.

Az állandó sebesség kialakítása után, a megközelítőleg egyenletes sebesség a legcélravezetőbb. A versenyzők az állandó sebességű szakaszban maximális sebességük 86–96%-ával futnak. Ebben a sebességtartományban lehet a legjobban koordinálni a futást, ill. energiát megtakarítani. A 400 m-ben az állandó sebesség szakasza különböző hosszúságú. A versenyzők anaerob állóképességétől, a futómozgás gazdaságosságától, a sebességtartalék mértékétől, a tempóbeosztástól függően 200–300 m között változhat. A gyorsasági állóképesség magas szintje elengedhetetlen. Amíg a gyorsasági állóképesség a 100 m-es síkfutásokban a teljesítményt hozzávetőleg 10%-ban, a 200 m-es síkfutásban 30%-ban, addig a 400 m-nél 70%-ban határozza meg.

A lépések hossza hosszabb lehet az első egyenesben, mint amilyen 100 m-es síkfutás közben. A lépésfrekvencia az egyéni maximum 90%-a alatt lehet, ami biztosítja az elfáradás kitolódását. A harmadik 100 méternél a kanyar miatt a lépéshossz csökkenése törvényszerű, de élvonalbeli atlétáknál elhanyagolható.

A csökkenő sebesség szakaszában a kiváló teljesítményű versenyzőknél is megbomlik a mozgáskoordináció, ami magával hordozza a lépéshossz, és a frekvencia csökkenő értékeit is. A 400 m-es síkfutás befejező szakaszában a fáradás és savasodás hatására, a mozgás térbeli szerkezetében is változás áll elő. Az ízületi elmozdulások beszűkülnek. Felmérések alapján megállapítható, hogy a legjobb 400 m-es futóknál nemcsak a 100–200-as eredménnyel, hanem a legjobb 300–500 m-es eredménnyel is szoros az összefüggés.

Kutatások szerint^[9] (Béres, 2007) középiskolás korú 400 m-es vágtázóknál a savasodás szintje alaphelyzet 0,9–1,1 mmol/l tejsav értékről, akár 15–16 mmol/l értékre is nőhet, majd érték a célba érkezés után 30 perccel 6–9 mmol/l, egy órával 3–5 mmol/l értékre esik vissza.

Egyes edzők, ill. kutatók az eredményesség fejlesztése érdekében a 400 m edzése során mérik a 100 m-es, esetleg az 50 m-es részidőket. Ezek ismeretében következtetéseket vonhatnak le a versenyző aktuális állapotáról. A legújabb módszerek felhasználásával is nyomon követhetőek a változások. A GPS karórák elterjedésével a futás után kielemezhető, hogy a futó a táv melyik részén milyen sebességgel futott. A telemetrikus GPS órák már real time (valós időben) mutatják az aktuális sebességet.

2.33. ábra - A sebességek alakulása a 400 m-es síkfutás közben egy középiskolás atlétánál (Béres, 2007)

2.34. ábra - GPS óra által szolgáltatott helyre és időre vonatkozó adatok

videos\futasok – sprint – 400 m – gps.wmv

Felhasznált irodalom

Béres S., H. I.-n. (2007). Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során. Béres S., Eger.

Béres Sándor, Hegedűs Imréné, László Ferenc, Kiss Gábor. (2007). Rövid távú alkalmazkodás az atlétikai sprint számok verseny bemelegítése során.

Bryan. (2008). Aaaaa. Oly mpics Part II. Forrás: http://brainischina.blogspot.com/2008/09/aaaaa-oly mpics-part-ii.html: http://photos-c.ak.facebook.com/photos-ak-sf2p/v329/235/45/505637941/n505637941_1285114_6053.jpg

D., Q. M. (2003). The effect of Wind and Altidude in the 200-m Sprint. Journal Of Applied Biomechanics, 19/49–49.

Oros Ferenc, Molnár Ferenc. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 51.,52.,). Budapest: Sport.

Közép- és hosszútávfutás technikája

A közép- és hosszútávfutásról általában

A közép- és hosszútávfutó versenyek célja a lehető legoptimálisabb energiabeosztás és futótechnika mellett a lehető legjobb időeredmény elérése az adott távon (35. ábra^[10]).

2.35. ábra - Középtávfutás

A távfutó versenyszámokban alapvető fontosságú tehát, hogy a versenyző milyen módon osztja be energiáját. A versenyen a rajt után egy egyénileg optimális iram felvétele célszerű. A táv közbeni futás egyenletes irama elméletileg a legcélravezetőbb.

Ezekben a versenyszámokban az energiatermelés elsősorban oxigén jelenlétében, aerob módon történik. A kedvező energiafelhasználást, a technikailag az adott futó anatómiai felépítésére szabott, optimálisan koordinált mozgás segíti.

A mozgás gazdaságossága igen fontos a speciális versenysebesség fenntartásában, fokozásában, továbbá a hajrában, ahol fáradt állapotban is fokozni kell a sebességet. A gazdaságosság szintjét a pszichológiai, fizikai állapot, a lépéshossz és a lépésfrekvencia optimális viszonya, valamint ennek stabilitása, mozgékonysága, a morfológiai jegyek viszonya és a táv hosszúsága határozza meg.^[11]

2.36. ábra - Speciális középtávfutó szöges (felül) és könnyített hosszútávfutó verseny cipő

A versenyek lefolyása rendkívül változatos, az egyes versenyeket egymással összehasonlítva is. Az elképzelt taktika, a versenytársak céljai, irama, a kimért, vagy kiméretlen pályán mozgó, egymással esetleg ütköző nagyszámú induló, gyakran az elképzelt, az adott felkészültségi fokon álló versenyző célszerű taktikájától eltérő tevékenységre kényszerítik a futót, az eredményesség érdekében. Sokszor előfordul az optimálistól eltérő, túl erős vagy túl lassú kezdés. Az egyenletes ritmussal szemben, táv közben fokozatos vagy hirtelen beleerősítések, taktikai célból az iram csökkentése, vagy helyezkedési szándékkal különböző ritmusváltások történhetnek. A közép-, vagy hosszútávfutó, ha korábbi versenyekről, már ismeri ellenfelét – annak gyenge, vagy erős tulajdonságait – azokat kihasználva választhat olyan, az élettanilag ideálistól eltérő megoldást, amelyet csak az indokol, hogy őt kevésbé viseli meg, mint ellenfelét.

Versenyszituációk

Helyezkedés

A versenyek során figyelembe kell venni, hogy az energiabeosztás szempontjából hasznos, vagy kevésbé hasznos tipikus szituációk alakulhatnak ki. Ilyen szituáció a bolyban futás, az egyedül futás, vagy egy-két társsal való futás. Ezekben az esetekben a versenyzőnek el kell döntenie, hogy az aktuális helyzetben a fennálló szituáció hasznos-e a számára, vagy sem (37. ábra^[12]).

2.37. ábra - Bolyban futás

Az adott helyzeteknek vannak előnyös, és hátrányos oldalai. Pl. a bolyban futás a légellenállás szempontjából hasznos (ha nem a boly elején fut a futó), ugyanakkor nagyobb figyelmet igényel, hiszen a társak közelsége, a lökdösődés, ill. az esetlegesen „meglépő” társak szemmel tartása igényli azt. Az egyedül való futás hasznos abból a szempontból, hogy akaratát senki sem kényszeríti a futóra, ugyanakkor nem ideális a légellenállás szempontjából. Az egyedül futónak teljes egészében tisztában kell lennie képességeivel és erőszintjével, és jól meghatározott taktikát kell tudni követnie. Ha két-három társsal „bolyozik” a futó, a kialakult helyzettől függően ez hasznos lehet, ha a versenyzők segítik egymást. Ha ez nem valósul meg, az lélektani szempontból és a teljesítmény szempontjából kétes kimenetelű lehet.

Ha a verseny során bármely okból (helyezkedés, megbotlás, lökdösődés, iramváltás miatt) a futó kiesik a ritmusból, azt a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell állítani.

A hajrá

A verseny végén a hajrát az adott szituációtól – nem feltétlenül az adott helyezéstől – függően kezdeményezheti bármely futó. A hajrá hossza különböző lehet. Ez függ a távtól, az adott futó felkészültségétől, energiaszintjétől, érzéseitől, motiváltságától stb. A hajrá indítható „robbantásszerűen”, vagy fokozatosan, de lehet hullámzó módon, beleerősítésekkel is végrehajtani. Ez utóbbi módja rendkívül fárasztó és energiaőrlő.

Előfordulhat, hogy a pillanatnyi körülmények vagy a verseny jellege miatt a két cél ütközik egymással. Célverseny, válogatott viadal esetén egyértelmű, hogy a minél jobb helyezés elérését kell előtérbe helyezni.

A futás mechanikája

A futótechnikát a gazdaságosság követelménye határozza meg. A fő feladat: minél nagyobb haladási sebességet fenntartani, minél kisebb energiaráfordítással. A lehetséges haladási sebesség, a versenyző felkészültsége mellett, a versenytáv hosszától függ. Az élvonalbeli középtávfutók sebessége közel 8 m/s (800 m), amíg a maratoni futók hozzávetőleg átlagosan 5–6 m/s-os sebességgel haladnak.

A gazdaságos futómozgás

A gazdaságos futómozgás alapvető követelményei:^[13]

az ellépésnél csak azoknak az izomcsoportoknak szabad működniük, amelyek az ellépés hatékonyságát valóban segítik;
a repülőfázisban a test tömegközéppontja csak minimális mértékben emelkedhet;
a repülőfázisban az ellépésben résztvevő izomcsoportoknak teljesen el kell lazulniuk;
a talajfogásnak simának, zökkenőmentesnek, az átgördülésnek folyamatosnak kell lennie;
a légzésnek mélységében és ritmusában olyannak kell lennie, amely maximális tüdő-ventillációt eredményez.

A közép- és hosszútávfutásnál is rendkívül fontos a súrlódási erő, hiszen csak ennek segítségével lehet megfelelő erőt kifejteni az elrugaszkodás során. A középtáv és a hosszútáv bizonyos számainál ez biztosított, hiszen ezeket a versenyeket műanyag pályán rendezik, ahol speciális szöges cipők szolgálják a hatékony elrugaszkodást. Az utcai hosszútávú futóversenyek esetén a futók erre a célra kifejlesztett könnyített futócipőket használnak.

A közép- és hosszútávfutó versenyek során tehát elengedhetetlenül fontos, hogy a futó a futólépések során milyen erőt képes a talajra kifejteni és azt a súrlódás folytán, hogyan kapja vissza. Minél nagyobb sebességgel fut a versenyző, ennek annál nagyobb szerepe lesz. Nagyobb elrugaszkodási erő nagyobb sebességet feltételez. Az elrugaszkodás iránya szintén befolyásolhatja a teljesítményt. A futás sebességét és eredményességét természetesen még más összetevők is befolyásolják. Ezek:

ízületi szögváltozások;
az antagonista izmok ellenállásának nagysága;
forgási, tehetetlenségi ellenállás;
a nehézségi erőből adódó sebességváltozás;
kanyarokban létrejövő centrifugális erő;
légellenállás.

A futómozgás fázisai

A futómozgás két fő fázisra bontható:

támaszfázis
repülőfázis

A támaszfázis ideje meghatározó a futás sebessége szempontjából. A rövidebb támaszidő nagyobb sebességű futást feltételez. A középtávfutásoknál a támaszfázisok ideje, távtól és atlétától függően 0,12–0,18 s, a repülő fázisok ideje 0,13–15 s.

A támaszfázis

Támaszfázisnak nevezzük azt az állapotot, mely akkor kezdődik, amikor a futó talpának elülső, külső talpélével (középtáv), vagy sarkával (hosszútáv) megérinti a talajt és addig tart, amíg a talpon való átgördülés után az elrugaszkodáskor a lábujjhegye (cipőorra) el nem hagyja a talajt. A támaszfázis során azt a pillanatot, amikor a tömegközéppont függőleges vetülete áthalad a támasz középpontja (talajon támaszkodó talp) felett nevezzük középtámaszfázisnak.

A hosszú- és rövidtávfutó alsó végtagjának mozgását összehasonlítva kiderül, hogy a hosszútávfutó bokaízülete kisebb, szűkebb és alacsonyabb pályát jár be a futás során. A talajfogás előkészítését vizsgálva kiderül, hogy a hosszútávfutó ízületei alacsonyabb helyzetből kezdik meg a talajfogást.

2.38. ábra - A nagylábujj csípőhöz viszonyított mozgása^[14]

A nagylábujj csípőhöz viszonyított mozgása Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet szerzője: Molnár Sándor, Kertész Tibor – Fejezet: Közép- és hosszútávfutás, 73. o. – 23. ábra – Rajzolta – Tihanyi József

A talajfogás előkészítését a lábfej visszafeszítése jellemzi (pipálás), melyet a szárkapcsi izmok hoznak létre. A talajfogás, a térd függőleges vetülete előtt történik, majd a teljes testsúly a talpra nyomódik. A térd enyhén behajlik, a térd- és a bokaszög csökken, a négyfejű combizom megnyúlik, energiát raktároz, majd a térd megkezdi aktív kinyúlását.

A középtávfutók kétféle talajfogási technikát használhatnak, függően a sebességtől:

lábujjhegyen, vagy a talp elülső-külső részével talajt fogók;
sarokkal talajt fogók.

Akik a talp elülső részével fognak talajt, rövidebbet lépnek, dinamikusabb mozgással. Akik sarokkal fognak talajt a térd függőleges vetülete előtt teszik azt. Az e technikát alkalmazzák kismértékben hosszabbat lépnek, lazább mozgásúak.

Az aktív talajfogást a combhajlító izmok már a talp leérkezése előtt is segítik, megkezdik hátrafelé irányuló, húzó mozgásukat. A nagy farizmok szerepe a hosszabb távokon egyre csökken. A lábszárfeszítők a láb pipáló mozgását végzik. A támaszkodó fázisban a támaszkodó lábak ízületi szögváltozásai is eltérnek a vágtafutókétól.

Talajfogás után a lendítőláb a megkezdett előre irányuló mozgását felgyorsítja. A lassúbb futásoknál is csökken a térdszög, de nem éri el a vágtafutáshoz hasonló kis értékeket. A térd sebessége a legmagasabb értéket a támaszláb talajfogása után éri el, ezután hamar csökken, lendítése is inkább előre, mint felfelé irányul. Amikor a térd eléri legmagasabb pontját, akkor gyorsul fel az alsó lábszár mozgása, lendül előre, míg a comb már süllyedni kezd a már leírt talajfogáshoz. Az elrugaszkodási szög a sebesség csökkenésével viszont egyre nő. Ezt a mozgást főleg a lábikra izom, a talpi hajlítóizmok végzik. A jó képességű hosszútávfutók elrugaszkodáskor bokából és térdből jól kinyúlnak.

A talajfogás során a tömegközéppont sebességének alakulása jellegzetes. A talajra érkezés pillanatában a tömegközéppont vízszintes sebességko mponense kismértékben csökken a támasz miatt, majd a térd behajlásának mélypontjához közeledve a sebességcsökkenés megáll, majd ismét gyorsulás figyelhető meg. Ahogy a táv növekszik, a talajfogáskori sebességcsökkenés mértéke is kisebb. A térd nyújtásával ismét nő a vízszintes sebességko mponens nagysága.

A repülőfázis

Repülőfázisnak nevezzük azt az állapotot, amikor elrugaszkodás után a futó a levegőben tartózkodik a következő talajfogás pillanatáig. A repülési fázis során a futónak a lehető legnagyobb mértékben el kell lazítania izmait, ill. a talajfogást elő kell készítenie.

A talaj elhagyása után a lábszár fel- (a farizom felé), illetve előrelendítésénél a futás sebességétől függő különbségek figyelhetők meg. Kis sebességnél vízszintesig, közepes sebességnél és a hajrában vízszintes fölé-, a nagy farizom közelébe is lendülhet. Legnagyobb sebességét az alszár akkor éri el, amikor a térd a lendítés során eléri a legmagasabb pontját.

A talajfogás előtt a lendítőláb combja a hosszabb távú, kisebb sebességű futásnál sem éri el a csípőtövis függőleges vetületét.

A lendítő láb térde a másik láb talajfogása pillanatában éri el legnagyobb sebességét és a talajfogás után nem felfelé, hanem inkább előre lendül.

A lendítő végtagok sebessége a tömegközépponthoz viszonyítva kb. 10 m/s. A közép- és hosszútávfutásnál a lendítő végtagok sebessége közel azonos a táv folyamán, kisebb ingadozásokat mutat tehát, mint a rövidtáv esetén.

A karok mozgása

A karok lendítő mozgása nagymértékben segíti a futómozgást. E természetes mozgássor fontossága akkor válik kifejezetté, ha pl. a futónak megtiltanák a kar mozgatását. A karoknak nem csak egyensúlyozó, hanem lendítő mozgása is meghatározó a futás szempontjából. A karok mozgása harmonikus ritmusával a lábak munkáját segíti, egészíti ki. A hibás karmozgás ronthatja a teljesítményt, ami fakadhat valamely izom, izomcsoport csökkent erőszintjéből, esetleges sérülésből, anatómiai problémából, vagy rosszul kialakított technikából. Ez utóbbi azért ritka, mert a karmozgás valójában természetes folyamat. Ettől függetlenül az átlagos karmunkán kívül egyes versenyzők karmozgása egészen extrém is lehet. Vannak, akik könyökből teljesen, vagy részben nyújtott karral lendítenek, mások egészen szűk könyökszöggel. Amennyiben a normálistól eltérő karmozgás harmonikusan segíti a futást és nem energiarabló, akkor természetesen van létjogosultsága.

A kartartásnak a közép- és hosszútávfutás alatt semmi esetre sem szabad merevnek lennie. A karok könyökből behajlanak, előre és hátra mozgásuk mértéke függ a futás sebességétől, de általában a felkar tekintetében előre- és hátra is kb. 40–45°-os szögben lendülnek a törzs vonalához képest, úgy hogy hátralendülés során a csukló vonala eléri a törzs vonalát. A karok az előrelendülés során nem léphetnek át a törzs felező vonalán, mert a keresztbe lendítések erővonala nem szolgálja az előrehaladást és nem segíti a gazdaságos futást.

Az ellazult karmozgást tudatosan jól lehet szabályozni. Amennyiben a versenyző azt veszi észre, hogy ujjait, vagy vállát görcsösen felhúzva tartja a futás közben, ezt azonnal korrigálnia kell a lehető legkisebb energiafelhasználásra törekedve. Ilyenkor a karokat el kell lazítani, esetleg le kell rázni futás közben.

Ha a törzs helyzetét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a törzs minden fázisban közel függőleges. Az ideális törzstartás a kissé előredöntött, így könnyebb eltalálni a kisebb sebességhez tartózó elrugaszkodási szöget. A törzs talajfogáskor ugyanakkor kissé hátra-, az elrugaszkodás és repülés szakaszában kissé előredöntött vagy függőleges helyzetet is felvehet.

Lépéshossz, lépésfrekvencia

A lépéshossz és lépésfrekvencia, ugyanúgy, mint a rövidtávfutó versenyszámoknál jó mutatója a futás sebességének. Ezen paraméterek célszerű változtatásával sebességnövelés érhető el:

a lépéshossz növelés, lépésfrekvencia csökkenés nélkül;
a lépésfrekvencia növelés, lépéshossz csökkenés nélkül;
a lépéshossz és lépésfrekvencia együttes emelése.

Táv közben mindhárom megoldás használható, a végküzdelemben viszont általában csak az első és harmadik megoldás vezethet eredményre.

Az egyes rövid-, közép- és hosszútávfutó számok során alkalmazott technika ezen paraméterek változásától, aktuális állapotától tehát jól behatárolható. Úgy is lehetne fogalmazni minden egyes táv technikai végrehajtása – még, ha egy átlagos szemlélő számára szinte megegyezik – valójában jelenetős eltéréseket mutat. Más és más futótechnikákat kell alkalmazni az egyes távok során. Ez természetesen más karakterisztikájú fizikai felkészültséget is feltételez. Nem is beszélve arról, amint azt korábban említettük, hogy az egyes távokat az aktuális felkészültségi állapotnak megfelelő taktikával, „stratégiával” kell lefutni. E „tervet” a futónak a lehetőségekhez képest mindig meg kell beszélnie az edzőjével, aki a legjobban látja, hogy tanítványa az adott versenyen mire képes.

A lépéshossz kialakítása elsősorban az anatómiai adottságoktól függ, a testmagasság, a lábhossz, az alszár, comb hossza, ill. ezek egymáshoz viszonyított aránya stb. határozzák meg. Ha ugyanazon futó egyre hosszabb távokon fut, versenyez, akkor megfigyelhető, hogy a lépéshosszai a táv hosszának növelésével egyre nagyobbak lesznek. A hosszú távú futások esetén a lépéshossz például a láb hosszának akár 2–2,5 szerese is lehet. Ilyenkor a lépésfrekvencia 3–4 lépés/másodperc. Összehasonlításul a sprinterek lépésfrekvenciája elérheti akár a 4,5–5 lépés/másodpercet, ami megegyezik az általános iskolás gyerekek teljes sebességű futása során mérhető lépésfrekvenciájával. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a közép- és hosszútávfutóknál a lépésfrekvencia, nem annyira meghatározó tényező, hiszen – elsősorban a hosszú távú futások esetén – a futók nem érik el egyéni maximális frekvenciájukat.

A lépésfrekvencia ettől függetlenül a távközi futás során növelhető. Közel azonos lépéshossz mellett növelt frekvencia sebességnövekedéshez vezethet, ami egy előzésnél, vagy a hajrában szükséges lehet, azonban ez jelentős energiafelhasználással jár, ami nem tartható fenn hosszabb ideig. Természetesen ez felkészültségtől függ. A felgyorsítás a rajtnál is alapvető fontosságú. A rajt esetén a lépéshossz és a lépésfrekvencia egyenletesen nő, amíg a versenyző el nem éri a távközi futás sebességét. Sokan taktikai szempontból, ill. energiatakarékossági célzattal, nem pazarolják az energiát a rajtnál, hanem hátramaradnak, mások inkább a komolyabb rajtot preferálják. Ezek a stratégiai szempontok táv, felkészültség és beállítódás függők.

Az edzettebb versenyzők ugyanolyan sebességnél rövidebb lépésekkel futnak, gazdaságosabb az elrugaszkodásuk és a repülési fázis lerövidítésére törekszenek. A másik jól megfigyelhető törekvés a futólépések során a tömegközéppont emelkedéseinek normalizálása, csökkentése. Gazdaságosan az a versenyző fut, akinek a „feje” nem emelkedik és süllyed jelentősen a futás során.

A lassabb futásoknál a kisebb elrugaszkodó erő miatt a lépések rövidülnek, de egy idő után nem csak a nagyobb, hanem a rövidebb lépések is nagyobb oxigénfelvételt, több energiát követelnek a versenyzőktől. Energiagazdálkodási szempontból meg kell találni azt az ideális lépéshosszt és -frekvenciát, melynél az energiabefektetés optimális.

Eredményességet befolyásoló tényezők^[15]

Fiatal korban

Fiatal korban, általános iskolában a testnevelők, edzők elsőrendű feladata a tanulók keringési szerveinek, belső szervrendszerének és izomzatának egészséges fejlesztése, munkabírásának fokozása. A futás technikájának elsajátítása nem jelent nehézséget, mert a lassú iramú futást 9–11 éves korban a tanulók, legtöbb esetben, már a gyermekkorban kialakult harmonikus, egyéni ritmusban végzik. Eme kitartó futás célja a szervezet állóképességének, ill. munkabíró-képességének növelése. A terhelés növelését csak fokozatosan és megalapozottan lehet beállítanunk, amit a táv hosszának és intenzitásának emelésével érhetünk el.

Pszichés háttér

A közép- és hosszútávfutás korábbiakban már említett versenyszituációinak megoldására, az edzéseken, edzői irányítással készülnek fel a futók. Az edzések során kapott, egyénre szabott, jól felépített terhelés, képessé teszi a versenyzőket a versenyhelyzetben való helytállásra. A futások során a táv vége felé, természetesen a közel maximális terhelés hatására, erős fáradtság lép fel. A hajrában a versenyzőknek fáradt állapotban kell a maximumot nyújtaniuk. Itt már nem csupán a fizikai felkészültség, hanem az akarati tulajdonságok is jelentős szerepet kapnak. A felkészülés során bizonyos versenyzők igénybe vesznek sportpszichológusi segítséget is, a jobb, a nagyobb teljesítmény elérése érdekében.

Monotóniatűrés

A hosszan tartó edzés- és versenyfolyamatok pszichikai elviselését a monotóniatűrés nagyban megkönnyíti. Az egyhangú, monoton munka azonban mindenki számára nagy idegi terhet jelent, ezért már az edzések tervezésénél gondolni kell arra, hogy a túlzott monotóniát elkerüljük. Ez elsősorban az edzések helyének változatos megválasztásában jelentkezik, természetesen az ésszerűség határai között. Rossz hatású lehet, ha a versenyző egy idő után már szinte „kívülről" tudja, hogy a hét melyik napján, milyen jellegű edzés, milyen hosszú és hány résztáv következik. Helytelen edzői gyakorlat az, ha valaki a célkitűzésektől függetlenül, csupán megszokásból ragaszkodik a hét egy-egy napján, a mindig azonos edzésmunkához.

Gyorsaság

A gyorsaságnak elsősorban a 800 m-es síkfutás során van szerepe, az ennél hosszabb távokon egyre elhanyagolhatóbb a jelentősége. A gyorsaság felmérésére használt teszt a repülőrajtos 400 m.

Az erő szerepe

Az erő szintén nem meghatározó a teljesítmény szempontjából, azonban meg kell jegyezni, hogy a törzsmerevítő izmok, az egyenes és ferde hasizom, a hátizmok megfelelő erőszintje elengedhetetlen, hiszen a láb és a kar egybehangolt munkájához stabil törzsizmokra van szükség. A lábat azonban nem kell „túlerősíteni”.

A hajlékonyság

A motoros képességek közül a hajlékonyság, egészen pontosan az izmok és ízületek lazasága, nem elhanyagolható tényező a közép- és hosszútávfutás szempontjából, hiszen a merev izmokkal való futás gazdaságtalan. Az izmok egymás munkáját akadályozhatják.

A felkészülés szempontjából különösen fontos a csípő, térd, boka, láb, lábfej, lábboltozat kis és nagy izmainak, szalagjainak megfelelő állapota. Ezért ezeket folyamatosan „ápolni” kell.

Állóképesség

A pszichés háttér fejlesztése mellett a közép- és hosszútávfutás versenyszámaiban a legfontosabb az állóképesség fejlesztése. Az izommunkához (futáshoz) szükséges energiát a szervezet két különböző módon biztosítja.

Az energianyerés egyik fajtája oxigén jelenlétében történik (aerob anyagcsere-folyamat), míg a másik oxigén hiányában is létrejöhet (anaerob anyagcsere-folyamatok). Ennek megfelelően az állóképességnek aerob és anaerob jellegű összetevője van.

Az állóképesség fejlesztését célzó munka kétféle terhelésből áll. Az alkalmazott edzésmódszerek egy része aerob jellegű terhelést, más része anaerob jellegű terhelést jelent a szervezetnek. Az edzések hatására az energiaszolgáltatás lehetősége nő. Az aerob energiaszolgáltatás legmagasabb egyéni szintjét nevezzük az illető versenyző aerob, az anaerob energiaszolgáltatás legmagasabb egyéni szintjét pedig anaerob kapacitásának.

Aerob kapacitás

Tartós munkavégzés csak az energiaszükséglet és -kínálat egyensúlya esetén képzelhető el. Az aerob kapacitás színvonalát befolyásoló tényezők:

A légzésfunkció, azaz a maximális oxigénfelvevő képesség és az oxigén felhasználás. A szájon és orron keresztüli ritmusos be- és kilégzésnek automatizálódnia kell.
A keringési rendszer működése. A centrális és perifériás keringés terhelés alatti mozgósíthatósága szabja meg a teljesítmény felső határát. A szív perctérfogatának és verőtérfogatának növelése a teljesítmény fokozásának biztosítéka.
Oxigénszállítás. Működési szintjét a keringő vérmennyiség, a hajszálérhálózat fejlettsége, a totál hemoglobin- és a vastartalom szabja meg. Ezek közül a hajszálerek számának növelésével nyílik a fejlesztésre a legnagyobb lehetőség.

A keringési, légzési rendszer fejlesztésénél a 130–150/perc pulzusszámú terhelések inkább a perifériás rendszerre, a 150–180/perc pulzusszámúak pedig a centrális rendszerre hatnak kedvezően.

Aerob jellegű terhelések esetén, ha az oxigénkínálat és az oxigénszükséglet egyensúlyban van, a szervezet úgynevezett „egyensúlyi” (steady state) állapotban működik. Ilyen feltételek mellett a munkavégzés lehetősége elméletileg rendkívül hosszú ideig biztosítható.

Anaerob kapacitás

Az oxigén hiányában a szervezet különböző biokémiai folyamatok árán lehetőséget biztosít rövidebb-hosszabb ideig tartó munkavégzésre, ha a futó elérte azt a te mpót, amikor már további oxigénfelvételre nincs lehetőség, vagy a futó elérte maximális oxigénfelvevő képességét, de a terhelés tovább nő. Ilyen körülmények között a további munkavégzéshez szükséges energia biztosítására két lehetőség van.

Anaerob alaktacid anyagcsere-folyamat. Foszfortartalmú vegyületek lebontásából keletkező energia. Maximális igénybevétel esetén kb. 10 mp-ig igen magas izommunkára ad lehetőséget.

Anaerob laktacid anyagcsere-folyamat. Glikolízis segítségével, tejsav keletkezése mellett biztosít energiát a szervezetnek. A terhelés mértékétől és jellegétől függően lép működésbe, és maximális terhelés esetén még kb. 40 mp-ig biztosítja a szervezet működését. Mivel e folyamatoknál jelzett „maximális terhelés” nem edzési, hanem élettani kategória, az anaerob jellegű terhelések a távfutás edzésgyakorlatában nem 10–50 s alatt zajlanak le, hanem hosszabb ideig tartanak. Az anaerob jellegű terheléseknél a pulzusszám 180 fölé emelkedhet.

A kétfajta állóképesség fejlesztését célzó edzésmódszereket azonban hatásuk szempontjából mereven elkülöníteni nem lehet. Az egyik kapacitás fejlesztése befolyásolja a másik állapotát is. Az edzés lefolyása olyan is lehet, hogy egyfajta edzésmód felhasználása mellett mind a kétfajta állóképességet hangsúlyozottan fejlesztjük. Például a tartós futás edzéshatása az aerob energiaszolgáltató rendszer fejlődésében nyilvánul meg. Azonban, ha a futás irama az edzés vége felé egy bizonyos sebesség fölé emelkedik, akkor ez az edzés emellett a laktacid energiaszolgáltató rendszer bizonyos fejlesztését is elősegíti. Másrészt az anaerob jellegű szakaszos edzések első felében még elsősorban az aerob jellegű anyagcsere-folyamatok biztosítják az energiát, az anaerob jellegűek csak később kapcsolódnak be.

Futási sebességek^[16]

Rendkívül érdekes tanulmányozni az egyes síkfutó távokon mérhető átlagos vízszintes tömegközéppont sebességeket. A hosszútávfutó versenyszámokat pálya és utcai körülmények között is megrendezik. Érdekes látni például, hogy amíg a 10 000 m-es távon a férfiak és a nők is nagyobb átlagos sebességet érnek el pályán, mint utcai körülmények között, addig a 20 000 m-es versenyeken fordított a helyzet. A férfiak és nők összehasonlításából kiderül, hogy a legjobb férfi futók hozzávetőleg olyan átlagsebességeket érnek el a maratoni futás közben, mint a nők 10 000 m-en pálya körülmények között.

Táv (m)	Férfiak (m/s)	Nők (m/s)
100	10,44	9,53
200	10,42	9,37
400	9,25	8,44
800	7,92	7,06
1000	7,58	6,71
1500	7,28	6,51
1609 mile	7,22	6,36
2000	7,02	6,15
3000	6,81	6,17
5000	6,60	5,87
10 000 pálya	6,34	5,64
10 000 út	6,23	5,49
15 000 út	6,02	5,38
20 000 pálya	5,91	5,09
20 000 út	6,02	5,30
21 097 Half Marathon	6,02	5,29
21 285 One hour run	5,91	5,14
25 000 pálya	5,63	4,78
25 000 út	5,80	5,22
30 000 pálya	5,60	4,72
30 000 út	5,69	5,06
42 195 Marathon	5,67	5,19
90 000 Comrades	4,68	4,23
100 000	4,46	4,24
273 366 24 hour run	3,16	2,82

A maratoni futásról^[17]

A következő pár bekezdés nem a maratoni futás technikájáról szól, hanem a maratoni futás bemutatását, az arra való felkészülést ismerteti, ill. hasznos tanácsokat tartalmaz.

A maraton teljesítése nem feltétlenül egyenlő a fájdalommal és a szenvedéssel. Az 1970-es maratonmánia kitörést követően, egyre több információ került nyilvánosságra arról, hogy miként érje el a sikerhez segítő csúcsteljesítményt a futó, és hogyan is kell edzeni a negyvenkét kilométerre úgy, hogy boldogan és nagyszerű élménnyel gazdagabban térhessen haza a versenyről. A maratonról tudni kell, hogy ajánlatos hozzá legalább egy éves futó múlttal rendelkezni, és az sem árt, ha az illető kényelmesen le tud futni heti harminc kilométert.

A hosszú futás a maratoni edzés legfontosabb eleme, mert lelkileg és fizikailag egyaránt felkészíti a futót a negyvenkét kilométeres távra. Ajánlatos az edzés hosszúságát fokozatosan növelni. A kezdő futók tíz kilométeres hosszú futással kezdjenek, majd hetente egy-két kilométerrel emelhetik a távot. Középhaladók és haladók számára, akik heti ötvenöt–hatvan kilométert futnak, kezdésképpen tizenhat kilométer a javasolt táv.

2.39. ábra - New York maraton^[18]

New York maraton http://rochica.wordpress.com/2010/11/07/marathon-history-and-my-2006-experience/

A pihenőnapok segítenek abban, hogy a futó egészséges maradjon és nem utolsósorban a maratonra való felkészülés második legfontosabb elemét képzik. A rengeteg megtett kilométer miatt a sportoló gyakran megerőlteti, túlerőlteti a testét. Erre bizonyos mértékben szükség is van. „Az edzés lényege, hogy a sportoló lefárasztja a szervezetét, hogy később erősebbé váljon, mint valaha.” (Scaff) A csontváz-izomzati rendszernek általában két napra van szüksége ahhoz, hogy a kemény munka után regenerálódjon. E nélkül megsérülhetnek az izmok, fáradásos törés következhet be, vagy felső légúti megbetegedés jelentkezhet. Mindezek hátráltatják az edzést, és korlátozzák a teljesítőképességet. A kezdőknek az a legjobb, ha pénteken és hétfőn tartanak pihenőnapot. A középhaladó és haladó futók kocoghatnak, esetleg nyújtógyakorlatokat végezhetnek.

A keresztedzés segítségével regenerálódhat és edzhet is egyszerre a sportoló. Azon kívül, hogy aerob jellegű tevékenységet folytat az ember, a keresztedzés pihenteti a futás során igénybevett izmokat. A kerékpározás és az úszás kiváló keresztedzés.

A ritmusedzés rendkívül nagymértékben járul hozzá a versenyen elért sikerhez. „Ha valaki a megfelelő ritmusban fut, gond nélkül teljesítheti a maratoni távot. ” Vaughan két módszert ajánl arra, hogy a sportoló miként számolja ki a maratoni idejét. Szorozza meg 4,65-tel az utóbbi idők legjobb tíz kilométeren futott idejét, vagy szorozza meg kettővel a félmaratonon elért idejét, és az eredményhez adjon hozzá tíz százalékot.

A gyorsító edzés segítségével képes az ember az egyéni rekord felállítására. Ha a futó először fut maratont, akkor nincs szüksége erre a típusú edzésre. A haladóknak ajánlott a heti egy intervallumos futás, dombfutás vagy fartlek. Ajánlott még a heti egyszeri te mpófutás, amelynek a középső szakaszát a maratoni sebességénél gyorsabban tegye meg a futó.

Közepes intenzitású futás

A kezdőknek, a középhaladóknak, a haladóknak egyaránt szükségük van könnyed futóedzésekre, melyeket intenzív tréningjeik (hosszú futás, te mpófutás és gyorsítóedzés) közé ajánlatos betervezni.

A pihenőnapok nem jelentenek megfelelő védelmet a túledzettséggel szemben. A legtöbb kiváló maratoni edzésterv pihenőheteket is tartalmaz. Ez nem jelenti azt, hogy hét napig nem sportol a futó. A pihenőhét során csökkenteni kell a hétvégi hosszú futás távját. Utoljára a maraton előtt négy héttel ajánlatos csökkenteni a kilométerek mennyiségét. Mindenkinek szüksége van arra, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészüljön a maratonra.

A maraton előtti versenyzés: Főleg a kezdő futók számára rendkívül fontos, hogy bevezessenek néhány versenyt a nagy kihívás előtt. De a futó a felkészülés során ne induljon túl sok versenyen.

A rápihenés a teljesítmény növelésére szolgáló regenerálódás és a feltöltődés időszaka. „Sok futó közvetlenül a maratonig edz, ami helytelen, hiszen időt kell hagyni a szervezetnek, hogy regenerálódhasson az intenzív edzések után” (Dimicco) Az utolsó két hét során ajánlatos csökkenteni a kilométerek számát, és a verseny előtt két-három nappal keveset futni. Ebben az időszakban pihennek a fáradt, esetleg sérült izmok és helyreáll a glikogénháztartás is.

A legfontosabb, hogy az eddig leírtakat a motiváció fogja össze. A motivációnak belülről kell fakadnia. A maraton teljesítéséhez bátorságra, kitartásra és elszántságra van szükség. „Ha negyvenkét kilométer lefutása könnyű lenne, mindenki megtehetné. Amennyiben nem a sikerre koncentrál, nem is ér el sikereket. Ha pedig nem edz megfelelően, sohasem győzhet. Hogyha sikeresen akarja teljesíteni a maratont, áldozatot kell hoznia” (Wenmark).

Felhasznált irodalom

http://en.wikipedia.org/wiki/. (dátum nélk.). Forrás: http://en.wikipedia.org: http://en.wikipedia.org/wiki/Running#Limits_of_speed

http://www.all-athletics.com/files/news_image/. (2010. 01 25). Forrás: http://www.all-athletics.com/: http://www.all-athletics.com/files/news_image/running5000.jpg

Mackó, K. (dátum nélk.). http://www.hunrun.com/. Forrás: http://www.hunrun.com/: http://www.hunrun.com/amit-maraton-futasrol-tudni-kell

Marathon History, and my 2006 experience!! (2010). Forrás: http://rochica.wordpress.com/2010/11/07/marathon-history-and-my-2006-experience/: http://rochica.files.wordpress.com/2010/11/marathonnewyorkjpeg.jpg

Molnár, S., & Kertész, T. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 71.,). Budapest: Sport.

Molnár, S., & Kertész, T. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 73.). Budapest: Sport.

Szabó, M. (1978). Közép-, hosszútávfutás. In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 69–74.). Budapest: Sport.

Track and Field Oregon Western Regionals Matthew Centrowitz AJ Acosta. (2011). Forrás: http://www.dailyemerald.com/2011/05/26/seventeen-ducks-advance-at-ncaa-west-preliminary-round/track-and-field-oregon-western-regionals-4/: http://www.dailyemerald.com/wp-content/uploads/2011/05/110526.mtc.RUN_.WestReg.6359-940x626.jpg

A váltófutások technikája

Filmanyag

(a felvételek a 2011-es MEFOB-on készültek, Debrecenben)

4 × 100 m, egykezes felső váltás, lassított felvétel (640 × 480, 120 fps)

4 × 400 m, első váltások, lassított felvétel (640 × 480, 120 fps)

4 × 400 m, második vagy harmadik váltások (640 × 480, 120 fps)

Képanyag

féltérdelő rajt oldalról képsorozat

A váltófutásokról általában

2.40. ábra - Alumínium váltóbotok

Az atlétikai számok talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó versenyszámai a váltófutások. A váltófutások jellegegüknél fogva rendkívül izgalmas, fordulatokban bővelkedő, több futó összehangolt munkáját igénylő, technikáját tekintve magas fokú precizitást és sok gyakorlást feltételező versenyszám. Olimpiai váltófutó számok a 4 × 100 m és a 4 × 400 m. Természetesen az egyes országos, területi, megyei, ill. iskolai versenyein több hivatalos váltófutó szám is létezik. Ilyenek a 4 × 200 m, 4 × 800 m, 4 × 1500 m, svédváltó stb. Mind a két esetben 4 futó küzd, de a csapatoknak kötelező 2 tartalék versenyzőt is nevezniük. A váltófutásoknál használt eszköz a váltóbot, melynek méreteit a versenyszabályok rögzítik. A versenyzők a váltásokhoz nem mindig használtak váltóbotot. A váltóbot végső formája, több más atlétikában használt szerhez hasonlóan, az atlétika története folyamán alakult ki.

2.41. ábra - Iskolai 4 × 100 m-es váltófutó verseny

A váltófutás célja

A váltótagok által, a szabályok betartásával, a váltóbotnak, a rajttól a célig történő legrövidebb időn belüli eljuttatása. A cél megvalósítása komoly követelményt jelent a futó számára:

A kezdő ember számára szükséges a kiváló rajkészség elsajátítása;
magas szintű futógyorsaság kialakítása;
komoly pszichikai felkészülést igényel a nagy idegi koncentráltság és sebesség fokozása mellett a bot átadása, átvétele, és a váltóhatár figyelése;
a váltótagok számára nagy összehangoltság szükséges, a sebességtörés nélküli váltások végrehajtásához.

A váltóversenyek és az azokra történő felkészülés nemcsak a fizikai és pszichikai képességek fejlesztése szempontjából jelentős, hanem kitűnő eszköze a jó közösségi és küzdő szellem kialakulásának, az egyéni és a közösségi érdek összehangolásának, és ezen keresztül a személyiség formálásának.

A váltófutó számok technikája szintén fokozatosan, több technikai végrehajtási mód kipróbálásával alakult ki. A váltóbot átadásának és átvételének módja, technikája napjainkban a következő jellegzetességeket mutatja.

A váltóbot átadásának és átvételének technikája alapvetően különbözik a rövid váltó futó számoknál (4 × 100 m, 4 × 200 m) és a hosszabb váltófutó számok esetén (4 × 400 m, 4 × 800 m, 4 × 1500 m).

A váltófutás, a váltótagok által végrehajtott megfelelő résztávok lefutásával, váltózónán belüli váltásokkal történik.

A 4 × 100 m-es, valamint a többi rövidebb távú váltófutásnál a váltások jelentősen befolyásolják a váltófutás eredményességét, mivel a bot átadás-átvétel pillanatában nagy sebességkülönbségek lehetnek az egyes váltótagok között.

A hosszabb távú váltófutásoknál, a váltásoknak egyre kevesebb a jelentőségük. E váltófutásoknál a botot átvevő futó néhány futólépéssel kialakított lassú futás közben veszi át a botot.

A 4 × 100 m-es váltófutásnál ahhoz, hogy a váltóbot átadása, átvétele mérsékelt sebességcsökkenést okozzon, a bot átadásakor a két futónak megközelítőleg azonos sebességet kell elérni. Az érvényben levő szabály lehetővé teszi a majdnem maximális sebesség melletti váltást azzal, hogy a csapat tagjai az első futó kivételével, 10 m-rel a 20 m-es váltóterület előtt kezdhetik meg a futást. A váltótagok összehangolt, gyors indulással, az indulás és a kézletétel pontos végrehajtásával, a váltás kivitelezésének automatizálásával, igyekeznek a mind jobberedményt kialakítani.

A rövid váltófutó számoknál használt technikákat két csoportba oszthatjuk a bot átadásának iránya és az átvételük szerint. Ezek a technikák a jobb eredmények elérése érdekében alakultak ki.

A váltóbot átadása – átvétele a bot átadásának iránya szerint (4 × 100 m)

A váltóbot átadása az átadás iránya szerint kétféle módon történhet. Alulról felfelé, és felülről lefelé. A két átadás elnevezése ezért alsó váltás és felső váltás.

Alsó váltás

Az alsó váltás esetén az átadó alulról felfelé irányuló mozdulattal, nyújtott karral adja át a botot, az átvevő rézsútosan hátranyújtott, hátra felé néző tenyerébe. Az átvevő kéz ujjai zártak, a hüvelykujj távol van a többitől, a mutató és hüvelykujj egy fordított V alakot formázva, melybe a bot biztonsággal belehelyezhető, belelendíthető. Az átadónak ügyelnie kell arra, hogy a botot ne „szúrja” a társa tenyere felé, hanem alulról felfelé, nyújtott, vagy enyhén hajlított karral lendítse. Csak így érhető el a legnagyobb biztonsággal a helyes botátvétel.

2.42. ábra - Alsó váltás – helyes kéztartás

Itt kell megemlíteni, hogy a botot az átadó egy hangjel segítsége után helyezi botot kapó kezébe. A jelet („Most!”, „Bot!”…) az átadó akkor kiáltja, amikor úgy ítéli meg, hogy olyan közel kerül a társához, hogy azt biztonsággal a kezébe tudja helyezni. Ez a távolság az atléták antropometriai méreteitől függ, de alapvetően más a felső és más az alsó váltás esetén. A botot hozónak továbbá ügyelnie kell arra, hogy a ne a jel kiáltásával egyidőben lendítse a botot a társa felé, hanem várnia kell egy-két tized másodpercet, ha kell többet is, amíg a társa hátralendíti, fixálja a kezét, hogy az átvevő tenyérbe biztonsággal lendíthesse a botot.

2.43. ábra - Az alsó váltás – a bot átadásának folyamata

Az alsó váltás kivitelezésének pillanatában a botot hozó és botot kapó váltótag között a szabad távolság karhosszaktól függően 0,35–0,5 m lehet.

Felső váltás

A felső váltásnál az átadó a váltóbotot felülről lefelé irányuló mozdulattal, nyújtott karral, az átvevő hátranyújtott, fölfelé néző tenyerébe, határozott ütésszerű mozdulattal adja át. Az átvevő kezének ujjai zártak, a hüvelykujját 90°-os szögben távol tartja a többitől.

2.44. ábra - A felső váltás folyamata

A botot kapó társ fokozottan figyel arra, hogy a hátra, közel vízszintesig nyújtott karja a teljes sebességű futás közben se térjen ki jobbra, vagy balra. Próbálja meg azt a lehető legjobban rögzíteni, hogy biztos átadási pontot nyújtson a botot átadó társának. Ezt a folyamatot gyakorolni kell.

2.45. ábra - Egykezes felső váltás sorozatkép. Készült az 2011. évi debreceni MEFOB (SZTE női váltó – a botot hozó Szlatárovics, a botot kapó Hódi)

E váltási forma előnye, hogy mindkét futó teljesen, vízszintesen kinyújtott karral adja át a botot, ezért a köztük lévő távolság a lehető legnagyobb, azaz a bot sebességében a lehető legkisebb a törés. Ez a távolság hozzávetőleg 0,9–1,10 m. Ha mind a három váltásnál figyelembe vesszük a váltótagok közötti távolságokat, akkor az alsó váltásnál mérhető távolságokkal szemben kiderül, hogy a felső váltással váltó csapat körülbelül 1,50–1,80 m előnyre tehet szert a táv egésze folyamán.

Ugyanakkor az átadás hátránya, hogy ennél a váltási formánál a hibalehetőség több. A felülről lefelé történő átadás során, ha a váltótagok valamelyikének keze oldalirányban mozog, akkor a bot mellé lendülhet a botot kapó társ tenyerének, vagy nagy valószínűséggel lecsúszik róla. A botnak a felfelé tartott tenyérre való ráhelyezése során nincs semmi, ami „megakasztaná” a botot, mint az alsó váltásnál a hüvelykujj. A másik ok, ami miatt a felső váltás nehezebben végrehajtható, mint az alsó, az az, hogy ezt a váltási formát csak teljesen pontos, jól időzített „érkezéssel” lehet hatékonyan átadni. Ha a botot hozó túl közel ér a társához, akkor bár lehet, hogy az átadás megtörténik, de a nyújtott karral történő, távolságot nyerő előny elvész, mert mindkettejük karját be kell hajlítani a biztonságos átvételhez. Ilyenkor a bot elejtésének a veszélye is megnő.

2.46. ábra - Felsőváltás – folyamatábra

A váltás technikája a bot átvételének technikája szerint (4 × 100 m)

A váltásnak többféle technikája alakult ki. Napjainkban a leggyakrabban használt váltó technikák:

kétkezes váltási technika
egykezes váltási technika

Kétkezes váltás

A kétkezes váltási technikánál a bot átadása mindig a bal kézzel történik, átvétele mindig a jobb kézzel. A futó, a jobb kézzel történő bot átvétel után azonnal átteszi a botot a bal kezébe, és a következő váltáskor a társa jobb kezébe adja át (8. ábra). Ügyelni kell azonban arra, hogy az utolsó váltáskor, a befutó váltótagnak a bot társtól való átvétele után már nem kell a váltóbotot a jobb kezéből a balba áttennie, mert ez fölösleges, és az eredményességet esetlegesen veszélyeztető (bot elejtése) mozdulat. Az utolsó váltótag, már nem veszi át a botot jobb kézből balkézbe.

2.47. ábra - Kétkezes váltási technika

Mindkét technikai végrehajtásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Alkalmazásuk és megtanításuk előtt a tanárnak, ill. edzőnek mérlegelnie kell, melyiket választja, aszerint, hogy milyen képzettségű atlétákról van szó. Alapvetően a kétkezes alsó váltás inkább kezdőknek, ill. általános iskolásoknak, míg az egykezes felső váltás inkább haladó atlétáknak való.

A kétkezes váltási technika előnye:

A legegyszerűbb, a legkönnyebben elsajátítható és alkalmazható váltási technika. E váltási formánál mindegyik váltás egyformán történik, ezért nem igényel különösebben összeszokott váltó párokat. Kevés gyakorlással már egészen jó eredményt lehet elérni. A kezdő futók, valamint az iskolai testnevelési órákon kevésbé összeszokott váltótagok többnyire ezt alkalmazzák.
A váltóbot átvétele biztonságosabb, mivel mindig a jobb kézzel történik és a közvetlen átvételnél a botnak a nagyobbik fele szabadon van.

Hátránya:

Minden váltásnál a váltóbotot bal kézben vivő átadónak, az átvevő jobb oldalára kell futni, hogy a jobb kezébe adhassa át a botot, amely út többletet, és ezáltal időveszteséget jelent (47. ábra^[19]).

2.48. ábra - A kétkezes „A” és egykezes „B” váltás kivitelezése felülnézetből a sávon belüli helyezkedés szempontjából. Érdemes megfigyelni a kinagyított ábrán a kétkezes technikánál a sáv külső részére, az egykezes technikánál a sáv belső részére helyezkedést

A kétkezes „A” és egykezes „B” váltás kivitelezése felülnézetből a sávon belüli helyezkedés szempontjából. Érdemes megfigyelni a kinagyított ábrán a kétkezes technikánál a sáv külső részére, az egykezes technikánál a sáv belső részére helyezkedést

Minden váltásnál a botot átvétel után a bal kézbe kell áttenni, amely annak elejtését és a sebesség csökkenését okozhatja.

Egykezes váltás

Az egykezes váltást alkalmazó váltócsapatok első futója a jobb kezében viszi a váltóbotot, és váltáskor átadja a második futó bal kezébe (48. ábra), aki ugyanezzel a kézzel adja át a harmadik futó jobb kezébe, majd a negyedik futó ismét a bal kézbe kapja a váltóbotot.

E váltási technika előnye:

A váltás után a váltóbotot nem kell egyik kézből átvenni a másikba, ezért a futás ritmusa kisebb mértékben törik meg, a bot elejtése ritkább és a sebességcsökkenés is kevesebb.
A váltóbot útja egyenesebb és rövidebb, mivel a kanyarfutók, akik a jobb kezükben viszik a botot, a futópálya belső szélén futnak. Ezáltal rövidebb utat tesznek meg.
Az egyenesben futók számára előnyt jelent a futósáv külső szélén történő felállás, mert a váltóbotot balra-hátra fordulva várják, és így jól láthatják a kanyarban futó társukat.

E váltási technika hátránya:

E technika hátránya lehet az úgynevezett „bot elfogyás”. Mivel a váltás után nem veszik át a váltóbotot az egyik kézből a másikba, ezért a négy futó közvetlenül egymásután fogja meg a botot. Abban az esetben, ha a bot megfogása nem közel, ráfogással, hanem egymás melletti fogással történik, előfordulhat, hogy az utolsó váltótagnak már nem jut váltóbotból.
Másik hátránya lehet, hogy a csapattagok nem variálhatóak szabadon. A gyakorlás során mindenkinek megvan a saját posztja és az annak megfelelő helyre áll, továbbá a posztra jellemző kézzel veszi át és adja át a botot.

Az egykezes és kétkezes váltási technika összehasonlításából kiderül, hogy eredményesség szempontjából az egykezes váltás jobb, mint a kétkezes.

A váltó eredményességét meghatározó tényezők

Sztipics szerint (1999), ha a váltó végső eredményességének összetevőit elemezzük, a következő fontossági sorrendet lehet felállítani:

100 m-es egyéni futóteljesítmény;
a pontos indulás képessége;
magas szintű gyorsasági állóképesség 125 m-ig;
jó kanyarfutó technika;
stabil gyorsulási képesség módosított rajthelyzetből;
megbízható botátadási és -átvételi technika;
az indulási jel helyének pontos megállapítása.

Bár az indulási segédjel helyének meghatározása a hetedik helyre került, ennek az összetett feladatnak kritikus helye van a sikeresség szempontjából a felkészülésben.

100 m-es egyéni futóteljesítmény

A csapatban edzés előnyt jelenthet. Az edzések hatékonyabbak, a versenyhelyzet, a konkurencia biztosítja a mozgósítási képesség magas színvonalát. Természetesen mindig figyelembe kell venni az egyéni eltéréseket. Nem mindenki és főleg nem mindig szeret együtt edzeni másokkal. Vannak a felkészülésnek szakaszai és vannak gyakorlatok, amikor fölösleges, sőt káros lehet a csapatot „összekényszeríteni”. Ez a kényes egyensúly kisebb mértékben szakmai, döntő mértékben pedagógiai sze mpontok érvényesülésével hozható létre.

A pontos indulás képessége

A pontos indulás képessége az ügyesség egy igen speciális fajtájának nevezhető, melynek pszichológiai faktorai is vannak. A nagy sebességgel érkező társ mozgására történő reagálás, melyet erős stresszhelyzetben kell megoldani. Ez a reagálás – egyénektől függően – lehet késleltetett vagy korai, de többnyire akkor történik, amikor a botot hozó eléri az ellenőrző jelet. Az edzőnek a gyakorláshoz ismernie kell versenyzőjét.

Vannak olyan futók, akik szinte ösztönösen – különösebb gyakorlás nélkül – érzik a pontos indulást és vannak, akiknek ez kevésbé megy. A probléma az, hogy amíg az edzéseken már úgy tűnik, mindig időben indul az atléta, a versenyen mást csinál, azaz megbízhatatlan. Az indulás nem történhet sem korábban, sem később, mint, amikor a társ a jelhez ér. A javítási vagy ismétlési lehetőség szinte teljesen kizárt.

Ha egy jó képességű futó többször elrontja az indulást „éles helyzetben”, vagyis rendszeresen hibázik, úgy az vagy kezdő helyre kerül, vagy kimarad a csapatból.

Magas szintű gyorsasági állóképesség 125 m-ig

A váltófutásoknál némileg módosult a gyorsasági állóképesség kérdése a 100 m-eshez viszonyítva. Amíg a 100 m során akár 80 m-től már fokozatos lassulást mutathat az atléta, ez nem szerencsés a váltó során, ahol akár 125 m-t is teljes sebességgel kell teljesítenie. Ezért a felkészülés során erre oda kell figyelni. A váltócsapat tagjait rendszeresen el kell indítani 200 m-en, másrészt, a gyorsasági állóképességi edzéseket úgy kell tervezni, és végrehajtatni, hogy a futó speciális állóképessége alkalmas legyen a feladatra. Amikor ez már nem megoldható, akkor az indulás helyét úgy kell ésszerűen módosítani, hogy ezzel az effektív futáshossz csökkenjen az adott atléta számra. További módszer a hiba elkerülésére, hogy tétversenyen nyert adatok (film) és azok alapos elemzése alapján az edző megítéli, hogy az egyes futók hogyan képesek sebességüket megtartani, illetve milyen mértékű a sebességcsökkenésük.

Megfelelő kanyarfutó technika

A kanyarban teljesített 100 m időeredménye egyénenként különböző mértékben tér el az egyenesben teljesítettől. A nagyobb frekvenciával és ennek megfelelően rövidebb lépéshosszal futók könnyebben „vehetik” a kanyart, amennyiben a relatív láberejük is jobb az átlagosnál. Ez csak akkor érvényesül, ha az illető futó elsajátítja a helyes technikát, vagyis sokat gyakorol a kanyarban. Az edzői gyakorlat alapján az egyes atléták 0,2–0,5 másodperccel lassabban képesek teljesíteni a 100 métert kanyarban, mint egyenesben, a hivatalos kutatások szerint ez az idő kevesebb.

100 méteren (egyenesben) mért idő nem elégséges alap arra, hogy megállapítsuk, ki tudja a kanyart a lehető leggyorsabban teljesíteni, mivel meglehetősen nagy egyéni eltérések tapasztalhatók e téren. A csapatépítésnél és a válogatásnál ezt a technikai sze mpontot alaposan mérlegelni kell. A legegyszerűbb, kézenfekvő megoldás; kanyarban 120 vagy 130 méteres válogatóverseny a jelöltek között.

Stabil gyorsulási képesség módosított rajthelyzetből

A váltófutás első embere, valamint a botot váró váltótagok az indulási helynél, különböző rajthelyzetekben helyezkedhetnek el.

2.49. ábra - A bot fogása a rövid váltófutó számok rajthelyzete közben

A váltófutás első embere a futás távjának megfelelően álló, vagy térdelő rajttal indul. A 4 × 100, 200 és 400 m-es váltófutás esetén az első ember térdelőrajttal, 4 × 800 és 4 × 1500 m esetén állórajttal indul.

A futó, a térdelőrajtnál, a kétkezes váltásnál a bal, egykezes váltásnál a jobb kezében tartja a váltóbotot. A hüvelyk-, a mutató-, és a középső ujj a rajtvonal mögött támaszkodik. A gyűrűs-, és a kisujj, a váltóbot végét fogja. A rajtolás pillanatában, amikor a kezek elszakadnak a talajtól, a többi ujj ráfog a botra (49. ábra).

A váltásnál a rajthelyzet végrehajtható:

az állórajt mindkét formájával
féltérdelő rajttal (félig álló és félig térdelő rajttal)

2.50. ábra - A helyes fejtartás váltófutás féltérdelő rajtja esetén

Az állórajttal történő indulásnál, a gyorsabb indulás érdekében az átvevő a fejét mérsékelten a bal válla fölött hátra fordítja, hogy jól láthassa a botot hozó váltótársát, és azt a pillanatot kell figyelnie, amikor a botot hozó társ eléri a pálya felületén megjelölt (műanyag pályán tapasz, salakpályán karcolás stb.) indulási segédjelet, hiszen akkor kell elrajtolnia (50. ábra).

A féltérdelő rajttal történő indulásnál, a kéz és a két láb a talajon támaszkodik. Ezáltal a súlypont az indulás pillanatában kedvezőbb helyzetben van (51. ábra)

2.51. ábra - Féltérdelő rajtból történő indulás

Az elrajtolás során a hirtelen előre kapott fej képzetlen váltófutó esetén hirtelen egyensúlyvesztést okozhat, melynek következményeként a futó nem előre, hanem kis kitérővel oldalra indul. Ez veszélyes lehet azért, mert átléphet a másik pályára, ami kizárással járhat. A gyakorlás során ennek kiküszöbölésére is ügyelni kell.

Szintén figyelembe kell venni, hogy az indulási segédjelet milyen szögből látja az állórajt során a botot kapó váltótag. Féltérdelő rajt alkalmazása esetén ugyanis, bár kedvezőbb feltételeket biztosít a megindulásra és a felgyorsulásra a mélyebb helyzet, ugyanakkor jóval kisebb szögből látja a segédjelet, mintha állórajtból indulna el, ami a nagy sebességgel közeledő társ a segédjelhez érésének helytelen megítéléséhez, ezáltal rossz rajthoz vezethet.

Az indulásnál ki kell alakítani, hogy az állórajtos indulásnál melyik láb legyen elől. A legtöbb esetben az elől lévő, erősebb lábról rugaszkodnak el a versenyzők, hiszen így tudják a legmegfelelőbb gyorsulást létrehozni. Ha azonban az erősebb láb a bal, akkor a felállás során a bal váll felett való visszafordulás és a segédjel figyelése kedvezőtlen, kicsavart helyzetet hoz létre. Ezért a botot kapónak figyelembe kell vennie, hogy a rajthelyzetén esetleg módosítania kell.

A botot várónak arra is figyelnie kell, hogy a sávon belül hova helyezkedik el. Attól függően, hogy egykezes, vagy kétkezes technikáról van szó a sávon belül a belső ívre (egykezes váltás „A”) vagy külső ívre (kétkezes váltás „B”) a vonal mellé kell helyezkednie (52. ábra). A felállásnál a rajtolónak arra is kell ügyelnie, hogy a lába nem érhet hozzá az felgyorsulási zóna kezdetét jelölő 5 cm vastag vonalra, mert a csapatát ezért kizárják.

2.52. ábra - A botot kapó ember és sávon belüli helyezkedésének pontos helye kétkezes váltás (A), és egykezes váltás (B) esetén

Az első futó kivételével a többiek álló vagy féltérdelő helyzetből indulnak. A rajthelyzetek előnyei:

jó rálátási lehetőség a botot hozó társra és az indulási jelre;
kényelmes, stabil helyzet, amely hatékony rajtot és gyorsulást biztosít.

A fenti két sze mpont, ha nem is zárja ki egymást, csak kompromisszumok árán egyeztethető össze. Minél jobb a rálátási lehetőség, annál nehezebb az abból történő indulás. Az egy kézre letámaszkodó atléta, aki ráadásul a hónalja alatt néz hátra, nehezebben tudja megállapítani az indulás pontos pillanatát, mint az, aki felegyenesedve, magas helyzetből fordul hátra. Ugyanakkor az előbbi versenyző nagyobb sebességet tud elérni az első métereken.

Ha a két sze mpontot rangsorolni kell, akkor feltétlenül a jó rálátás lehetőségét kell előnyben részesíteni. Természetesen minden rajthelyzetből lehet pontosan indulni, gyakorlással ez is fejleszthető, de nem mindenki számára ez a járható út. Az egyéni érzés, a megszokás fontos sze mpont és nem lenne helyes ezeket figyelmen kívül hagyni, mielőtt belekezdenénk a rajthelyzet megváltoztatásába.

A rajttal kapcsolatosan felmerül még egy kérdés, melyben a szakirodalom és a gyakorló edzők véleménye meglehetősen megosztott. Szükséges-e maximális gyorsulásra törekednie a botot várónak vagy elfogadható-e az az egyes szakemberek által képviselt vélemény, hogy az úgynevezett ellenőrzött gyorsulással történő indulás lazább, erőlködésmentes futást és jobb sebességtartást eredményez. Ez az „ellenőrzött” sebesség nem szubmaximális, hanem tulajdonképpen közel maximális sebesség és a lazább futáson túl bizonyos korrekciókra is lehetőséged ad, amennyiben a rajt idő előtt történt. Bár a rajtot és a felgyorsulást, mint technikai folyamatot automatizálni kell (az atléta minden idegszálával csak a gyorsításra kellene, hogy koncentráljon), de e közben meg kell oldania egy feladatot, nevezetesen a bot átvételét. A figyelmet bizonyos fokig meg kell osztani a gyorsítás és egy külső inger felfogása, illetve az arra adandó válasz között. A gyakorlatban – a nemzetközi szintet is beleértve – ezért elterjedtebb a biztonságot is jobban szem előtt tartó, úgynevezett ellenőrzött sebességgel történő indulás.

Megbízható bot átadási és átvételi technika

A bot átadás-átvételének technikájáról a fentiekben már beszéltünk. Ami viszont szintén fontos, az a fáradt állapotban történő célzás, továbbá az átadás-átvétel ritmusa, időbeli szinkronizációja. Ez csak a két versenyző jól begyakorolt együttműködése révén valósulhat meg. Fontos sze mpont, hogy a botot hozó futó az optimális átadási távolság előtt legalább egy lépéspárral hamarabb adjon hanginformációt a társnak, mivel a válaszreakcióhoz – kéz hátralendítése – némi idő kell. Optimális esetben egyik futónak sem kell valamelyik kezét passzívan tovább fenntartani, mint egy lépésen keresztül. A gyakorlatban ez ritkán fordul elő, jellemzőbb a két, esetleg három lépésen keresztül történő kéztartás. Ez természetesen némi sebességcsökkenéssel jár.

Az indulási jel távolságának meghatározása

Azok a váltótagok, akik kapják a botot, ún. indulási segédjelet, vagy segédvonalat használnak a pontos elindulásuk érdekében. Az indulási segédjelet a felgyorsulási zóna kezdetét jelző vonaltól visszafelé kell mérni, kb. 15–25 lábfej távolságra, amely távolság függ a botot hozó végsebességétől és a botot vivő felgyorsulási képességétől (53. ábra). Amikor a botot hozó váltótag odaér az indulási segédvonalhoz, az átvevő elindul. A váltóhatár előtt, kb. 3–5 m távolságnál a botot hozó társ hangjelére („Bot!”, „Most!” stb.) a botot váró kezét leengedve, karját hátralendíti a csípő mögé. Kéztartás a korábbi ismertetés szerint történik.

2.53. ábra - A váltózóna sematikus ábrája, a botot kapó felállási helye és a bot átadásának ideális helye

A segédjel helyének meghatározása és kimérése kimagaslóan a legfontosabb feladat, mely az egyéni futóeredmény után a legdöntőbb mértékben befolyásolja a csapat eredményességét. A jel meghatározása három ember összehangolt, koncentrált munkáján múlik, a botot hozó, a botot kapó és az edző együttműködésén.

A távolság elméleti kiszámítása egyszerű, a szükséges adatok könnyen mérhetők. Optimális esetben a váltás 5 méterrel a váltózóna előtt történik:

az állórajtból induló futó idejének mérése 5 m-el a váltó zóna előttig;
a botot hozó idejének mérése ugyanezen a távolságon (100 méter lefutása után, vagyis repülőrajtból),
megkapjuk a két 25 méteres futás időkülönbségét;
kiszámítjuk, hogy az adott időkülönbség alatt hány métert tesz meg a botot hozó (a botot hozó utolsó 25 méteren teljesített átlagsebességét (v) szorozzuk a megtételéhez szükséges idővel (t), tehát: s = v * t.

Ha az induló futó a számítás alapján kapott távolságra helyezi le az indulási segédjelet és pontosan is indul, akkor a két futó elméletileg egyszerre éri a váltóhelyet. Természetesen az elméletileg kapott távolság fontos, de csak tájékoztató adat, hiszen a versenyen nem mindig az történik, mint az edzésen.

A testnevelő tanárnak, edzőnek elfogulatlanul, abszolút objektíven kell megítélnie az egyes futók várható teljesítményét, figyelembe véve minden olyan apró momentumot, ami befolyásolhatja a váltótagok teljesítményét. Formahanyatlás vagy javulás, kisebb, gyakran eltúlzott vagy elhallgatott sérülések mind olyan tényezők, melyek az előzetesen kiszámított indulási jel távolságát módosíthatják.

Ha minden úgy történik, ahogy terveztük, még mindig ott van egy végső sze mpont: a követendő taktika. Ha csapatunk az eddigi eredmények és a pillanatnyi futóforma alapján a legjobb mezőnyben vagy a legjobbak közt van és előfutamot is rendeznek, teljesen egyértelmű, hogy a biztonságot és csakis a biztonságot kell tekinteni a fő sze mpontnak. Ez csupán az indulási távolság két-három lábfejes csökkentését jelenti.

4 × 200 m-es váltófutás

A 4 × 200 m-es váltófutás végrehajtási módjában eltérések vannak a 4 × 100 m-es váltófutáshoz viszonyítva. Mivel minden váltótagnak 200 m-t kell futnia, minden futó kanyart is fut, sőt minden futó kanyarban indul.

Az első futók a pályaelőnynek megfelelő indulóhelyről indulnak térdelő rajttal. A 200 m-es távot saját futósávjukban futják végig és a túlsó kanyar váltózónájában álló társuknak adják a botot. A második futó szintén saját sávjában futja végig a távot. A harmadik futó a saját sávjában, a váltózónában veszi át a botot, majd a kanyar lefutása után a tényleges táv 500 m-énél, a nyolcsávos pálya külső és belső sávjánál letűzött két zászló között húzott képzeletbeli egyenes vonalnál vághat be sávjából az egyes pályára. A bevágást akkor oldják meg helyesen a pillanatnyi állás ellenére is, ha a saját sávjukból a legrövidebb úton közelítik meg a túlsó kanyart, azaz egyenesen futnak a következő kanyar érintési pontjáig, ahol a negyedik váltótag várja a botot.

A 4 × 200 m-es váltások során nem minden esetben van már szükség a 10 m-es felgyorsulási zóna kihasználására, hiszen itt már némileg kisebb a sebesség, a váltótagok fáradtabban érnek a váltózónába. Ezért a felgyorsuláshoz kimért segédjel és a felgyorsulási zóna kezdetét jelző vonal (vagy az indulás helye a felgyorsulási zónában, ha a botot kapó nem a vonalról indul) között a távolság is kisebb. Az utolsó váltás során az indulási segédjelek alkalmazása már nehézkes, mert itt már attól is függ az indulás sorrendje, hogy a társ hányadikként vág be. A harmadik váltás során már nem célszerű felső váltást alkalmazni.

4 × 400 m-es váltófutás

A 4 × 400 m-es váltófutó versenyszám általában az atlétika versenyek legutolsó és legizgalmasabb versenyszáma.

A rajt térdelőrajttal történik és speciálisan kimért rajtelőnnyel, mely különbözik a 200 m-es síkfutáshoz kimért rajtelőnyöktől. Az első futó saját sávjában futja végig a távját és a második váltótagnak kell bevágnia, miután a botot átvette, majd 100 m-t még saját sávjában megtett a teljes 1600 m-es táv 500 m-énél az imént leírtaknak megfelelően.

2.54. ábra - 4 × 400 m-es futás első váltás. Minden csapat a saját pályáján vált. A botot kapó félig hátrafordulva veszi ki a botot hozó kezéből a botot

A második váltás már a célvonalnál, attól előre és hátra 10 m-rel kimért 20 m-es váltózónában történik. A harmadik váltótagokat a versenybírók egymás mögé állítják abban a sorrendben, amelyben a célegyenesre forduló utolsó kanyarban megjelentek a botot hozó csapattagok.

2.55. ábra - 4 × 400 m második, vagy harmadik váltás. A botot kapó csapattagok a versenybírók által beállított sorrendben várják a társaikat a váltózóna elején

4 × 400 m második, vagy harmadik váltás. A botot kapó csapattagok a versenybírók által beállított sorrendben várják a társaikat a váltózóna elején

A botot hozók alsó, vagy feltartott ún. fáklyatartással adják át a botot a társuknak. A botot hozó előre nyújtja a váltóbotot, az átvevő pedig félig hátrafordulva kiveszi azt a kezéből. Segédjelet itt már nem alkalmaznak. A botot átvevő megfigyeli társának mozgását, és annak megfelelően indul gyorsabban, vagy lassabban, hogy mennyire fáradt a társ, lehetőség szerint arra törekedve, hogy a bot sebességében a lehető legkisebb törés jöjjön létre.

A váltófutások sajátságai

Ha a 4 × 100 m-es váltófutást vizsgáljuk aszerint, hogy a végeredmény mennyi lett, akkor kiderül, hogy a váltótagok egyéni 100 m-es eredményeinek összegénél jobb. Ez több összetevőből adódik. A legfontosabb, hogy a 4 × 100 m-en 3 repülőrajt történik. Repülőrajttal egyenesben átlagosan 0,8–1,0 s-mal, kanyarban 0,6–0,8 s-mal képes a futó jobbat teljesíteni, mint a 100 m-es eredménye.

A 30 m-es teljes zónán belüli felgyorsulás mértéke, ha a bot átadás-átvétele optimálisan, azaz a 20 m-es váltózóna harmadik harmadában történik, tehát a felgyorsulás távolsága 25–28 m, akkor a felgyorsulás mértéke az egyéni maximális sebességhez képest, annak kb. 90–97%-a. A második váltótag, aki a „hosszú” egyenesben fut, a futás során bot átvétel helyétől függően 105–125 m-t is futhat. Ezen a távon, minimális sebességcsökkenés mellett, maximális sebességének 94–98%-át is tudja tartani. Ideális technikai végrehajtás mellett, a bot sebességének csökkenése tehát minimális. További teljesítményjavító faktor a felső váltás technikája fejezetben már leírt szabad távolság, mellyel további 0,3–0,4 s nyerhető. Figyelembe kell továbbá venni, hogy a váltófutó számok esetén a „felelősség megoszlik”, a csapattagok felszabadultabban, kisebb „lelki teherrel” futhatnak, ami némely futó teljesítményére pozitívan hathat.

A 4 × 400 m-es váltó esetén szintén megtalálható az egyéni eredmények összegénél kapott jobb végeredmény a váltóverseny során, akár 2–3 másodperccel is. A jobb eredményt itt is segíti elérni a repülőrajtos indulás és a lelki okok.

A 4 × 100 m-es váltó összeállításának szempontjai

A 4 × 100 m-es váltó helyes összeállítása jelentősen javíthatja a teljesítményt. A váltó csapatnak nemzetközi versenyeken 4 + 2 tagot kell számlálnia. Ebből 4-en futnak 2 tartalék. Íme, néhány sze mpont, ami segítheti a tagok helyes sorrendjének kialakítását.

Az első váltótag lehetőség szerint a legjobb rajtolási tulajdonságokkal rendelkező ember legyen, továbbá jó kanyarfutónak kell lennie. Ideális esetben az első ember nem túl magas és rendkívül robbanékony. Az első embernek a bot szabályos átadásáig (elő-, vagy túlváltás elkerülésére figyelve) hozzávetőleg 91–109 m-t kell futnia.

A második váltótag futja az ún. „hosszú egyenest”. Az elnevezés találó, hiszen ő futja a leghosszabb távot, akár 129 m-t is a bot átadásig. Ez egyben kiváló gyorsasági állóképességi szintet is feltételez. A második futónak, mivel a leghosszabb távot futja, a leggyorsabb váltótagnak kell lennie. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a második és a harmadik váltótag kétszer vált, ezért nekik kettőjüknek kell a legbiztosabb hozó, és kapó bot átadó technikával rendelkezniük.

A harmadik váltótag a „túlsó” kanyart futja, ebből következően jó kanyarfutónak kell lennie. Ideális esetben alacsonyabb emberről van szó, akinek nincsenek „túl hosszú” lábai, hiszen a centrifugális erő hatására kanyarban a több talajfogás kedvezőbb a kisodródás elkerülésére. A harmadik tag 102–129 m-t futhat attól függően, hogy hova áll és hol kapja meg a botot.

A negyedik váltótag a befutó. A befutó természetesen amellett, hogy jó sprinter, nagyon jó pszichés tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen. Igaz, 100 m-en már nagyon nehéz egy rontás után „újítani”, ugyanakkor egy közel azonos állás esetén, azonos fizikai képességekkel rendelkező futók esetén eldöntheti a versenyt a futók lelki beállítódása, küzdőképessége.

A váltó összeállításánál figyelembe kell venni azt a helyzetet, hogy a váltó csapatok tagjai ismerhetik egymást a több éves együttversenyzés okán. Ilyenkor szerepet kaphat a csapatösszeállításnál az a tény is, hogy más csapatok pl. tartanak a legjobb futótól. Az ilyen helyzetet is ki lehet használni a csapat kiállításánál.

Felhasznált irodalom

Oros, F., & Molnár, F. (1980): In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 81.,). Budapest: Sport.

Sztipics, L. (1999): A váltók felkészítésének koncepció. Atlétika, 9–12. o.

A gátfutás technikája

Filmanyag

gátvétel (gátmagasság 0,91 m) oldalról, normál sebességű felvétel (1280 × 720 – HD – 30 képkocka/s)

gátvétel (gátmagasság 0,91 m) oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

Képanyag

gátvétel képsorozat oldalról

gátvétel képsorozat szemből

A gátfutásról általában

A gátfutás célja az adott táv (100 m, 110 m, 400 m) minél rövidebb idő alatt történő teljesítése, a pályára kihelyezett 10 gát leküzdésével. A gátak a szabályok által meghatározott távolságra vannak egymástól az egyes távokon, és a magasságuk szintén távonként eltérő.^[20]

2.56. ábra - Kiss Dániel magyar gátfutó olimpikon

A gátfutó és síkfutó technika összevetése

A gátfutás során használt futótechnikának alkalmazkodnia kell a gátak vételéhez, ezért a futás bizonyos szakaszaiban módosult a síkfutás technikájához képest. A gátfutó célja a legnagyobb sebesség elérése és annak az egész távon át minél magasabb szinten tartása. Ennek érdekében törekednie kell arra, hogy a legkevésbé térjen el a lépéshosszak alakításában és a tömegközéppont haladási pályájában maximális sebességű síkfutó mozgásának egyéni jellemzőitől.^[21]

A gátfutó és síkfutó technika összehasonlítása során számba kell venni a két futási forma során a futók által kialakított lépéshosszakat. Ezek különbözősége már a rajtok során is szembetűnő. Amíg ugyanis a síkfutó vágtázó lépéshosszainak alakításában elsősorban a lehető legnagyobb gyorsítás játssza a főszerepet, addig a gátfutónak az előbbi cél mellett törekednie kell az ideális, lehető leggyorsabb, tehát megfelelő technikájú gátvételre is. A távközi futások alkalmával a gátfutó behatárolt hosszúságú teret „kap” lépései hosszának kialakítására, ezért az egyes lépéshosszak jelentős mértékben hasonlítanak hosszban egymásra, amíg a síkfutó vágtázóknál a lépéshosszak alakulása jóval nagyobb változatosságot mutat.

A másik jelentős eltérés a két futási forma között a futók tömegközéppont magasságának alakulásában van. A síkfutó támaszfázisai során csökken a tömegközéppont magassága, a repülő fázisai legmagasabb pontjáig pedig nő. A gátfutó esetén (természetesen ez függ a gátmagasságtól) a gátfutó tömegközéppontjának pályája nagyobb a mplitúdójú utat tesz meg, mint a síkfutás során. A jelentős mértékű emelkedéseket és süllyedéseket némileg korrigálja a különböző „rész-tömegközéppontok”, végtagok, aktuális helyzete, mozgása. Az elrugaszkodó láb megfelelő magasságra emelését más testrészek (törzs, lendítőláb és karok) süllyesztésével kell ellensúlyozni. Számítások szerint egy gátülésben ülő, törzsét 45°-os szögben előre hajlító gátfutó tömegközéppontja a talajtól 23–27 cm –re található. A gátvétel során ez a távolság elvileg fennáll, azonban ennél a legtöbb esetben a tömegközéppont közelebb halad el a gát felett, mert a gátvétel során az egyes „rész-tömegközéppontok”, testrészek mindegyike nincs a gát síkja felett. A medence áthaladásakor, pl. a lendítőlábnak már erőteljesen közelednie kell a talajhoz, a lehető legjobb talajfogás elérése érdekében. Az említett törvényszerűségektől függetlenül a síkfutás során a tömegközéppont magasságingadozása jelentősen kisebb a gátfutás során mérhetőétől.

2.57. ábra - Gát megközelítése (400 m-es gátfutás)

A gátfutás során felvett futóritmus szintén eltér a síkfutásnál kialakítható ritmusszerkezettől. A gátfutás ritmusa a rövid gátfutó számok esetén jellegzetes hármas beosztást mutat, míg a 400 m-es gátfutások esetén – mivel itt a gátak távolsága megegyezik a férfiaknál és a nőknél is – magasságtól és felkészültségtől függően 13 és 17 lépés között alakul. A lépéshossz alakításában meghatározó szerepe van a gátak közötti távolságnak és annak, hogy a gátvétel utáni első futólépést nem lehet teljes hosszúságú vágtalépésként végrehajtani.

A gátvételt előkészítő, gát előtti utolsó lépés lerövidül és így elérhető, hogy a tömegközéppont magasabb helyzetbe kerül és az erő a tömegközéppont fölé hat. Előreforgást hoz létre, ami a gazdaságos gátvétel alapfeltétele. A gyors gazdaságos gátvétel másik alapfeltétele a törzstől távoli végtagok, időben történő (gát feletti) közelítése, vagyis hajlítása a tömegközépponthoz. Ez a megkezdett előreforgatást gyorsítja meg. A gátfutó lábait a gátvétel közben lendítő- és kiemelt (áthúzó) lábként említjük.

A versenytávok minél rövidebb idő alatti teljesítésének alapfeltétele a gátvételek és a gát közötti futás jó technikai végrehajtása, illetve a kondicionális és koordinációs képességek magas szintje.

A versenyszabályok koronként és nemenként meghatározzák a versenyszámok távját és a gátak számát, a gátak magasságát, valamint a rajt és az első gát, az egyes gátak, valamint az utolsó gát és a cél közötti távolságot. Ezek befolyásolják a rajtolást, a gátvételt és a gátak közötti futást is.

2.8. táblázat - A gátfutó számok gátmagasságai, gátszámai, gáttávolságai (m), az egyes férfi és női korosztályoknál

	Férfi		Női
	B	K	B	K
1 60 m gát 76,2 cm 6 gát 11–7–14		gyermek		gyermek	1
2 80 m gát 76,2 cm 8 gát 12–8–12	S13		S13, 14		2
3 100 m gát 76,2 cm 10 gát 13–8,25–12,75			S15	S14	3
4 100 m gát 76,2 cm 10 gát 13–8,50–10,50			ifj.	S15, jun.	4
5 100 m gát 84,0 cm 10 gát 13–8,50–10,50	S15	S14	jun., up., feln.,	ifj.	5
6 100 m gát 84,0 cm 10 gát 13–8,25–12,75	S14				6
7 100 m gát 91,4 cm 10 gát 13–8,50–10,50					7
8 110 m gát 91,4 cm 10 gát 13,72–8,80–17,18	ifj.	S15			8
9 110 m gát 99,0 cm 10 gát 13,72–9,14–14,02	jun.	ifj.			9
10 110 m gát 106,7 cm 10 gát 13,72–9,14–14,02	up., feln.	ifj., jun.			10
11 300 m gát 76,2 cm 7 gát 45–35–45	S15	S14	S15, ifj.	S14, jun.	11
12 300 m gát 84,0 cm 7 gát 45–35–45	ifj.	S15			12
13 300 m gát 91,4 cm 7 gát 45–35–45		ifj., jun.			13
14 400 m gát 76,2 cm 10 gát 45–35–40			jun., up., feln.	ifj.	14
15 400 m gát 91,4 cm 10 gát 45–35–40	jun., up., feln.	ifj.			15

A versenytávok minél rövidebb idő alatti teljesítésének alapfeltételei:

a gátvételek és a gát közötti futás jó technikai végrehajtása;
a kondicionális és koordinációs képességek magas szintje.

A versenyszabályok koronként és nemenként meghatározzák:

a versenyszámok távját és a gátak számát;
a gátak magasságát;
a rajt és az első gát, az egyes gátak, valamint az utolsó gát és a cél közötti távolságot.

A fentiek befolyásolják:

a rajtot;
a gátvételt;
a gátak közötti futást.

A gátfutás szakaszai

rajt;
ráfutás az első gátra;
gátvétel;
futás a gátak között;
futás az utolsó gáttól a célig;
célba érkezés.

Rajt, ráfutás az első gátra

A gátfutó számok térdelőrajtból indulnak. A rajt helyzete nagyjából megegyezik a síkfutások rajthelyzetével. A különbség (főleg a rövidebb számoknál) csak annyi, hogy a „vigyázz helyzetben” a versenyző tömegközéppontja kismértékben magasabban van, mint a síkfutó számok esetén. Ezzel biztosítja a rajtjel utáni gyorsabb felállást biztosítja és előkészül az első gát vételére. Általában a közepes támlaállás és a 4–6 cm-rel a vállmagasság fölé emelt medence biztosítja a legjobb ritmusú indulást. A törzs rajt utáni felemelkedésének fokozatosnak kell lennie, és az utolsó előtti lépésben kell elérni a gátra lépéshez szükséges testhelyzetet. A korábbi felemelkedés rontja a gyorsítás lehetőségét, a későbbi pedig nem teszi lehetővé az optimális gátra lépés kialakítását.

A távolság az első gátig 13,72 m, ezen a szakaszon kell a lehető legnagyobb gyorsulást elérni. Ha időben fel tud egyenesedni, a gát előtti lépést le tudja rövidíteni, és ez megkönnyíti a gátvételt. A férfi gátfutók 7–8 lépéssel futnak az első gátig. Az első gátra futás lépéseinek hossza a rajttól az utolsó előtti lépésig növekvő, de egyre kisebb mértékben. A gát előtti utolsó lépés rövidebb, mint az előző. A rálépés távolsága 7 lépésnél 2,19 ± 0,10 m, 8 lépésnél 2,09 ± 0,10 m. A gát előtti rövidebb lépés úgy jön létre, hogy a lépés repülőfázisát és ezzel kapcsolódóan a gátralépés támaszfázisának első részét kell lerövidíteni a tömegközéppont függőleges vetületéhez közelebbi aktív talajfogással. Fontos, hogy az utolsó lépés rövidülése ne járjon együtt a tömegközéppont süllyesztésével.

Gátvétel

A gátvételt említik gát megtámadásaként, vagy gátra lépésként is a szakirodalomban.^[22] A gátvételt az atléta az azt megelőző lépés, lépések során készíti elő. A cél az, hogy a gát fölött úgy jusson át a versenyző, hogy a lelépésnél az egyensúlyi helyzete megmaradjon, továbbá a lehető leghamarabb megtörténjen a gátvétel. A futás ritmusa, bár megtörik a gátvétel során, azonban arra kell törekedni, hogy az addig felvett ritmustól ne térjen el nagymértékben.

A gátvétel előkészítése

A gátvétel előkészítése az utolsó lépés rövidítésével történik meg. Az elrugaszkodó láb aktív talajfogása lehetővé teszi, hogy a tömegközéppont szabályozott módon, optimális magasságban haladjon át a gát felett és annak vízszintes sebessége a legkevésbé törjön meg.

A gátra lépés

A gátfutó kb. 58–66°-os szöggel, távolról a teljes gátvétel távolságának 2/3-áról lép rá a gátra. Az elrugaszkodó láb^[23] a gátra lépés támaszfázisa során talajt fog, térdízülete kis mértékben behajlik, majd a tömegközéppontnak a támaszpont fölötti áthaladása után fokozatosan gyorsulva kinyúlik a négyfejű combizmok összehúzódás következtében. A boka a vádli összehúzódása következtében erőteljesen kinyúlik elősegítve az elrugaszkodást.

Fontos, hogy a gát megtámadása ne nyújtott lábbal történjék, hanem a megfelelő mozdulatgyorsaság eléréséhez a lendítőláb térde hajlított legyen. Így a lendítés sebessége nagyobb lehet kisebb erőbefektetés mellett. A lendítőláb a lendítés során akkor éri el a legnagyobb sebességét, amikor a rugaszkodó láb mellett elhalad és a térdhajlításának foka a legnagyobb. A gátra lépés a térd emelkedésével történik, majd a lendítőláb lábszára kissé előrelendül, de közben a kiemelt láb is megkezdi az áthúzást. A térdlendítés sebessége a lassított felvételes elemzések szerint az emelkedés során lelassul, hiszen a térdszög az alszár nyújtása miatt növekszik, ugyanakkor, az alszár gyorsuló nyújtása figyelhető meg. Az alszár a nyújtás közben hozzávetőleg 65–90°-os térdszögnél éri el a legnagyobb sebességet. Ekkor az atléta az elrugaszkodó lábával még nem hagyta el a talajt, de közel van a talajról való elszakadáshoz. Miután a rugaszkodó láb elhagyja a talajt, teljesen kinyúlik.

A csípő a gátvétel előtt és közben nyúlik. A térdízület gyorsuló nyújtásához kapcsolódik, hogy az atléta elrugaszkodik a talajtól. Ekkor jön létre az erőközlési csúcsérték, (erőplatóval történt mérések során a görbe legmagasabb pontja), ami elősegíti a jó egyensúlyi helyzetű gátvételt. Az elrugaszkodás pillanatában, amikor a futó cipőjének orra elhagyja a talajt, az eredő erő iránya hozzávetőleg a csípőízület felé mutat. Mivel ebben a helyzetben a tömegközéppont előrébb helyezkedik el, ezért a vektor iránya e mögé esik. Ez a helyes technikai végrehajtást jelzi. Az említett helyzet természeténél fogva előreforgást okoz, hiszen a szélességi forgástengely a tömegközépponton megy át. Ez az előreforgás a gátvétel után elősegíti a gátról való minél gyorsabb „lelépést”, talajfogást a lendítőlábbal.

2.58. ábra - Az elrugaszkodási szög. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α)

Az elrugaszkodási szög. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α)

A kutatások során gyakran előfordul az ún. elrugaszkodási szög vizsgálata. Az elrugaszkodási szög jól jellemzi a gátfutó gátvételi technikáját. E szög nagysága jelentősen összefügg és fordított arányban áll a végső teljesítménnyel. Az elrugaszkodási szög az elrugaszkodás pillanatában az utolsó támaszpont (ahol az elrugaszkodó láb utoljára érinti a talajt) és a futó tömegközéppontját összekötő egyenes és a talaj által bezárt szög (α). Mérések alapján ez a legjobb 110 m-es gátfutók esetén 65–75°.

A gát feletti helyzet a gátülés helyzetéhez hasonlít (az ülés elnevezése is innen ered). A versenyző a gát felett kissé előredönti a törzsét, ezzel felgyorsítja a lendítő láb talaj felé közelítő mozgását, ezzel a talajfogást. A tömegközéppont a gát felett van a legmagasabb helyzetben. A kiemelt láb áthúzása meggyorsítja az átjutást. A törzs kiegyenesítésével a lendítőláb lefelé gyorsul, tehát ez a gyors talajfogást segíti elő. A gát utáni gyors lelépés a gát feletti repülő szakaszt rövidíti le, így ennek tökéletes végrehajtásával a gát felett passzívan eltöltött idő lerövidül. Ez nagymértékben beleszámít a gátfutó végső idejébe. A helyes talajfogás feltétele még a feszes boka és magas bokaszög, amely később lehetővé teszi a dinamikus előrehaladást, és nem okoz végzetes, nagy időveszteséggel járó ritmustörést. Mindent együttvéve a gátközi futás felgyorsulását segíti elő, tehát a gátvétel végrehajtását a rálépés, a gátközi futást pedig a jól végrehajtott talajfogás határozza meg. A lelépés távolsága kb. 120–130 cm, ami a teljes repülési szakasz 1/3 részét teszik ki.

Repülőfázis

Miután az atléta elhagyta a talajt, megkezdődik a repülőfázis, mely az ismételt talajfogásig tart. A tömegközéppont a repülőfázisban megközelítőleg szimmetrikus parabolapályán mozog.^[24]

2.59. ábra - A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. (400 m gát)

A repülőfázisban a lendítő láb térde tovább nyúlik, de már nem sokat, és még mielőtt a talp elérné a gát síkját, majdnem teljesen nyújtott helyzetbe kerül. A női 100 m-es gátfutók esetén ez a térdnyújtás nem minden esetben teljes, hiszen a gátmagasság nem indokolja. A férfi versenyzők esetén, ha a lendítő láb térde nem nyúlik ki, teljesen az mindenképpen magasabb tömegközéppont helyzetet jelent a gát felett, ami viszont időveszteség, azaz hosszabb gátvételi idő, tehát teljesítményromboló lehet.

A kiemelt láb oldalt gyorsulva mozog előre. Ez a felgyorsuló mozgás jól megfigyelhető és legkifejezettebb akkor, amikor a lendítő láb sarka már elhagyta a gátat. A kiemelt láb a gát felett történő áthaladása során a bokaízületnek a térd mögött kell haladnia, az alszár nem lóghat. Szintén nincs helye a lábfej lógásának, hiszen mindkét esetben a gáthoz közel elhaladó láb beleütközhet a gátba, mely egyrészt sérülést, másrészt időveszteséget okoz.

Talajfogás a gátvétel után

A gátvétel után a talajfogás hogyanja meghatározó a végső eredményesség szempontjából. A futóritmus fenntartása érdekében a gátfutó megpróbálja a gátvétel során felgyorsítani a mozgását, ezzel a lehető legkevésbé megtörni a futóritmust. Ennek elérésére a gát utáni talajfogás lehető leghamarabbi kivitelezésére kell törekedni. A talajt fogó láb talaj felé közeledésének felgyorsítását a gát felett a törzs előrehajítása, a gátvétel után pedig a törzs emelése segíti. Természetesen a legnagyobb szerepet a csípőfeszítő izomcsoport hozza létre. A gátfutásban a legnagyobb mértékű sebességveszteség a gátvétel repülőfázisban következik be. Ezért az eredményesség érdekében mindig a gátvétel időtartamának, hosszának csökkentésére kell törekedni.

2.60. ábra - Talajfogás a gátvétel után

A talajfogás a talp elülső felére történik. Lassított felvételeken látható, hogy a lábujjak „hegyére” történik. Miután a láb megérintette a talajt, az erőhatás következményeként a boka behajlik, és a sarok közelít a talajhoz. A megfelelő lábszárerővel rendelkező gátfutó minimalizálni tudja a boka behajlását, ezzel időt nyer. A térd a talajfogás pillanatában nyújtott és utána sem hajlik be.

A gátvétel mozgásfolyamatát a karok munkája aktívan segíti. A karok lendítő szerepük mellett, egyensúlyozó, korrigáló funkcióval is bírnak. Legtöbbször abban az esetben, ha pl. a gátfutó még kezdő, aki tanulja a technikát, vagy esetleg a csípőízület hajlékonyságának szintje még nem éri el a kívánt mértéket. Ilyenkor a törzs egyenesben tartásának feladata a karokra és azok egyensúlyozó munkájára hárul. Igaz, ez az energiafelhasználás szempontjából nem gazdaságos. A lendítőlábbal ellentétes kar a gátvétel megkezdésekor megkezdi előrelendülő munkáját a lendítő lábbal párhozamosan, közel nyújtva, majd miután a lendítőláb áthaladt a gát felett és süllyedni kezd, megkezdi hátrafelé történő, lehetőleg a test mellett vezetett mozgását, mialatt könyökben behajlik. Ez a hátrafelé mozgás egyben a kiemelt, korábbi elrugaszkodó láb helyzetét ellensúlyozza a rész-tömegközéppontoknak a tömegközépponthoz viszonyított helyzete ellensúlyozásaképpen. A kar mozgásának tehát összhangban kell lennie az alsó végtag és a törzs mozgásával.

A karmozgások végrehajtásának módja természetesen az előbbiekben említett felkészültségi, hajlékonysági szint különbözősége, ill. a gátmagasság és a táv eltérő volta miatt eltéréseket mutat, ezért többféle végrehajtási forma ismeretes. Az egyik az ún. ellentétes karmozgás, az imént leírt mozgásformával végrehajtott mozdulatsor, amely során a lendítőlábbal ellentétes kar egészen előre, a lendítőlábhoz, a másik pedig hátra lendül. A másik végrehajtási forma a páros karmozgás, mely során a lendítőlábbal ellentétes kar az előzőekben már leírt pályán mozog, de vele együtt a másik kar is előre és fölfelé irányuló mozgást végez. Ennél a végrehajtási formánál a gátfutó annyiban kerül előnybe a másik végrehajtási formával lendítő társához képest, hogy így a gátra lépés közben, a tömegközéppont előrébb és magasabbra kerül. Hátránya, hogy a dupla lendítés eltér a természetes futómozgástól, és károsan befolyásolhatja, vagy megzavarhatja a mozgást.

A gátra lépés közben a törzzsel végzett mozgások helyes kivitelezése nagymértékben javíthatja, vagy ronthatja a gátvétel eredményességét. Teljesen kezdők esetén akár sérülésveszélyt is okozhat a helytelenül kivitelezett törzstartás. A gátra lépéshez való elrugaszkodás közben a törzsnek gyorsabban kell előremozognia, mint a csípőnek, így az elrugaszkodó láb talajról való elszakadásának pillanatában, annak meghosszabbításába kerül, azaz előredőlt helyzetet vesz fel. Ha a gátfutó ebben a pillanatban túlzásba viszi a törzs döntését, esetleg fejét előrehajtja, az károsan befolyásolhatja a gátvételt, hiszen a rész-tömegközéppontok káros áthelyeződése okán a tömegközéppont magassága csökken, túlzott terhet róva az elrugaszkodó lábra. Ha a törzsdöntés mértéke kisebb, mint az ideális, az azért hiba, mert az elrugaszkodó láb által kifejtett erő iránya a tömegközéppont mögé fog hatni, ami hátraforgást hoz létre, továbbá nő az elrugaszkodás pillanatában mérhető kirepülési szög. A túlzottan nagy kirepülési szög növeli a gátvétel magasságát és idejét, következésképp rongálta az ideális gátfutó ritmust.

2.61. ábra - Collin Jackson a gátvétel repülőfázisában. Törzsét előredöntve alakítja ki a kedvező forgásokat

A talajról való elszakadás után a repülőfázisban a törzs előredöntöttségi helyzete nő. A döntés mértéke attól függ, hogy milyen tömegű rész-tömegközéppontokat (testrészeket) és mennyire kell felemelni a gát fölötti áthaladásig. A fő faktorok, amelyeket ellensúlyozni kell, az a lendítőláb, melyet teljes egészében, ill. a kiemelt láb, melyet részben kell, hogy kiegyenlítsen a törzs előredöntése. A fej az elrugaszkodás pillanatához képest a repülési helyzetben kismértékben előreesik, süllyed. Ebben a helyzetben ugyanis már inkább a gáton való minél gyorsabb átjutás a cél és ennek érdekében a szélességi tengely körüli előreforgás fontosabb. Ezután a törzs ismét emelkedni kezd. Ebben a helyzetben a tömegközéppont 10–20 cm-el a gát felett van, és még kismértékben emelkedik. A törzs felemelkedése a talajfogásig kifejezett. Ha a gátvétel túlzottan magas, vagy túlzottan hosszú a gát utáni repülés, az optimálisnál nagyobb mértékű lesz a felemelkedés, a törzs közel kerül a függőlegeshez és ezáltal romlik a gát utáni gyors futás lehetősége.

A gátfutás ritmusának helyes kialakításában kulcsszerepet játszó gátvétel repülőfázisának időtartama tehát a technikai végrehajtástól, a haladási sebességtől függően változó (0,34–0,46 s között)^[25]. A gátvétel ideje annál rövidebb, minél képzettebb a gátfutó, úgy fizikálisan, mint technikailag.

A gátvétel repülési távolsága nem csak az idejének megjelölésére, hanem a távolságra is vonatkozhat, melyet a gátfutó az ellépés és a gátról való lelépés talajfogásának helye között mérhetünk. A 110 m-es gátfutás esetén az átlagos hossz 3,45–3,65 m. E távolság megtétele alatt a tömegközéppont útja 2,85–3,05 m. A két távolság azért különbözik, mert az ellépés pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete már jóval az ellépési pont előtt van (kb. 50 ± 5 cm-rel), talajfogáskor pedig a talajfogási pont előtt (15 ± 7 cm-rel).

A gátvétel hosszán belül a rálépési távolságot a következők befolyásolják:

a gátfutó neme
a gát magassága
a táv hossza
a gátfutó aktuális fizikai állapota
a futó alsó végtagjának hossza
a gátvétel technikája
- a futó haladási sebessége
- a gátra lépés támaszfázisában a lendítő láb vezetésének gyorsasága
- a gátra lépés támaszfázisának végén a test tömegközéppontjának magassága
- a gátra lépés szögének és a tömegközéppont felrepülési szögének nagysága

Gátközi futás

A gátközi futás fontos meghatározója (többek között) a gátvétel és a gát utáni lelépés milyensége. A gát utáni első lépésnek 20–30 cm-el kell hosszabbnak lennie, mint egy normál futólépés, ha jól sikerül a lelépés. A második lépésnek kell a leghosszabbnak lennie. A harmadik lépés pedig a háromból a legrövidebb.

2.62. ábra - A gátközi futás. Támasz és repülőfázisok^[26]

A gátközi futás. Támasz és repülőfázisok http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml

A gátközi futásban a sebesség csúcsértékét a jó gátfutók a második és harmadik lépésben érik el, míg a gyengébbek a második lépésben, harmadik lépésük pedig már lassul. A sebességi csúcsérték elérését enyhe, majd erősebb sebességcsökkenés követi az utolsó gátig. A gátfutásban az eredményességet az „egyenletes” sebességű haladás segíti elő a legjobban.

A 110 m-es gátfutásban a gátak közötti futásra hasznosan felhasználható távolság hozzávetőleg 5,5 m, ami a rendelkezésre álló hossz (9,14 m) 61%-a. A gátközi futás során a gátfutók szinte kivétel nélkül az ún. háromlépéses futólépést alkalmazzák. Ez négy támaszfázist és három repülőfázist jelent, ha a gátról való lelépést és a gátra való elrugaszkodást nem vesszük számításba. A három lépés jellegzetesen alakul.

Az első lépés a mérések alapján rövidebb a másodikhoz képest. Azonos futó síkfutó lépéshosszaihoz viszonyítva az első lépés hossza jelentősen, akár 0,6–0,7 m-el is rövidebb. Ez a lépés azért rövidebb, mert a gátról való lelépés során a kiemelt láb a gát elkerülése érdekében magasan van, majd a magas térdhelyzet megtartása mellett a combcsontnak be kell fordulnia a törzs elé, ahonnan a térd megkezdi süllyedését, az alszár pedig a nyúlását a következő talajfogásig. Ez a leggyorsabb módja a továbbfutás és a következő lépés repülőfázisa törésmentes létrehozásának. Viszont csak annak árán érhető el, ha az első lépés hossza lerövidül, ugyanakkor a megfelelő törzstartás esetén, felülről lefelé irányuló aktív talajfogással folytatható a futás.

A második lépésben a technikai végrehajtás már normalizálódik, a kar és a lábmunka és a vágtalépéshez hasonló hosszúságú (2,16 ± 0,06 m).

A harmadik lépés mindig rövidebb 10–25 cm-rel a másodiknál, a gyorsuló ritmusú és magasabb tömegközépponti helyzetű gátralépés előkészítése érdekében.

Futás az utolsó gáttól a célig

Az utolsó gátról való jó lelépéstől függhet a sikeres beérkezés. Kedvező lelépés esetén a célba futásig még nőhet a sebesség. Az utolsó gátról való lelépés és a befutás helyezéseket dönthet el! Az utolsó gát vétele után a gátfutó arra törekszik, hogy a tömegközéppontjának függőleges vetülete a lehető leghamarabb kerüljön a támasz helye elé. Ezt a törekvését úgy oldja meg, hogy törzsét a szokásos helyzetéhez képest előredöntöttebb helyzetbe hozza. Ennek segítségével növelheti az utolsó lépések során a sebességét. A létrehozott helyzet veszélye az, hogy a gátfutó az utolsó lépéseket a törzshelyzet miatt nem bírja el, és előreesik. Előnye a gyorsítás mellett viszont az, hogy a mell síkja az előredöntöttség miatt hamarabb éri el a cél síkját.

Célba érkezés

A célba érkezés előtt, a fentiekben említett módon a futó előretolja mellkasát, egyes ritka esetekben akár vízszintes helyzetig (ld. Colin Jackson), mivel a célba érkezésnél a mell síkjának helyzete számít.

2.63. ábra - A célba érkezés pillanata

A mellbedobás két formáját ismerjük. Az egyik a hátravetett karokkal való törzs előredöntés helyzete, a másik a féloldalas „mellbedobás”. Az atléta egyik karját előrelendíti minek következtében az előredöntött törzs a kar irányába el is fordul. Így további cm-ek nyerhetők, ha a futó helyes ritmusban végzi az előredöntést. Ha ez a mozgássor túl korai, akkor a teljesítmény romolhat is, hiszen az utolsó lépéseket le is lassíthatja a túl korai „mellbedobás”.

A gátfutók sebességének alakulása

A gátközi futás során a gátfutók legnagyobb sebességüket átlagosan a második és harmadik lépésben érik el. A gátvétel csökkenti a tömegközéppont sebességét, ugyanakkor a jól felkészült versenyzők a gátvétel utáni talajfogástól, már az első lépésben növelni tudják a sebességüket. A gyengébbeknél azonban előfordul az, hogy a sebesség még az első lépés alatt is csökken.

A táv egészét vizsgálva kiderül, hogy a 100 és 110 m-es gátfutások alkalmával a férfiak esetén a második, harmadik gátig növekszik a sebesség, onnan stagnál, majd enyhén csökken. A nőknél a sebességnövekedés a harmadik gátig növekszik. A sebességcsökkenés az utolsó gátig tart, mert onnan lelépve a célbaérkezésig nő a sebesség.

A 400 m-es gátfutásnál az optimális energiabeosztásnak az kedvez leginkább, ha a sebesség egyenletes a táv során. A távközi sebességet már az első gát után el kell érni és lehetőleg tartani az utolsó gátig. Természetesen kismértékű sebességcsökkenés létrejön, de az a helyes törekvés, hogy ezt 1,5 m/s-on belül tartja a gátfutó.

Több futó alkalmazza 400 m-es gátfutás közben az ún. ritmusváltást. Ez azt jelenti, hogy az aktuális felkészültségtől függően az ötödik-hetedik gáton az addig fenntartott lépésszámra egy lépést rátesz. Erre azért lehet szükség, mert a savasodás miatt a lépéshossz beszűkülésével csak így tudja megfelelő technikával venni az utolsó gátakat. Igaz, ez a másik lábbal való gátvételt jelent.

100 m-es női gátfutás

A 100 m-es női gátfutás jellegét tekintve eltér a 110 m-es gátfutástól. Nemcsak a rövidebb táv és kisebb gáttávolságok miatt, hanem a gát magasságából adódó jelentős eltérés miatt is (ffi 1,06 m – női 0,84 m). A gátmagasságok aránytalan különbsége miatt a technikai végrehajtás is kismértékben különbözik.

Rajt és ráfutás az első gátra

Az első gát távolsága a rajtvonaltól a nőknél 13 m, a férfiaknál 13,72 m. A különbség nem jelentős, ezért a rajt és az első gátig történő futás végrehajtása sem tér el nagymértékben. A cél természetesen itt is a lehető legjobb felgyorsulás úgy, hogy az első gáthoz pontosan érjen a versenyző, amiből a legjobb gátvételi technikát alkalmazhatja. A rajtnál figyelembe kell venni, hogy a síkfutó rajtoktól eltérően, ahol a törzs fokozatosan emelkedik, itt a futás megkezdése után, az első három lépés során már közel teljesen fel kell emelkedni, hogy a gátvételnél a tömegközéppont magassága már ideális lehessen. Az első gátig 8 lépést tesznek meg a futók. A 13 m-es távolságot ennyi lépéssel lehet megtenni a leggyorsabban úgy, hogy az imént említett feltételek teljesülhessenek. A gátra lépés előtti utolsó lépés rövidebb, mint az azt megelőző. A férfiak esetén ugyanez a tendencia figyelhető meg, bár ott a rövidülés mértéke kicsit nagyobb. A gátra lépés távolsága a nőknél 2,00–2,05 cm (férfiaknál kb. 2,19 m a 7 lépéses, és 2,09 m a 8 lépéses ráfutásnál).

Gátvétel

A gátra lépés támaszfázisának végén a tömegközéppont a 100 m-es gátfutásban is az erő irányvonala elé kerül. Mivel a női gátfutók gátmagassága jelentősen kisebb, ezért náluk a tömegközéppont emelkedésének magassága is kisebb, csakúgy, mint a szükséges előreforgás mértéke (nők 0,05–0,15 m – férfiak 0,15–0,25 m). A támaszfázisban a medencének a támaszpont fölötti áthaladása után a lendítőláb mozgásában itt is megfigyelhető a térd megközelítőleg teljes behajlása, a lendítés minél gyorsabb végrehajtása érdekében. A gátra lépés támaszfázisának végére az elrugaszkodó láb térdízülete teljesen kinyúlik. Az elrugaszkodás szöge 60–68°-os.

A repülőfázis során a tömegközéppont emelkedésének szöge kisebb (10–19°), mint a férfi gátfutóknál. A kiemelt láb mozgása hasonló a férfiakéhoz, itt is fokozatosan gyorsulva oldalt mozog előre, a térde a gát fölötti áthaladás után éri el a legnagyobb sebességét, ami megközelítőleg kétszerese a tömegközéppont sebességének. Az áthúzás végéig a térdízület fokozatosan behajlik úgy, hogy a lábfej a térd mögött, annak vonalában mozog előre.

Amikor a lendítőláb sarka a gát fölé ér, bizonyos versenyzőknél a térdízület majdnem teljesen kinyúlik, mások behajlítva hagyják. A talajfogás előkészítése érdekében a gátvétel után a lendítőláb kinyúlik.

A gátra lépés támaszfázisának végére a törzs helyzete a laposabb elrugaszkodási szög kialakítása érdekében nem kerül teljesen az elrugaszkodó láb meghosszabbításába, attól általában 4–6°-kal elmarad, mert a medence a gát megtámadásakor gyorsan mozog előre a kisebb gátmagasság miatt.

A gátvétel repülőfázisának időtartama rövidebb, mint a férfi gátfutóknál (0,30–0,40 s). A gátvétel hosszúsága a rálépéstől a talajfogásig a jó gátfutó nőknél 2,95–3,25 m között változik.

A talajfogás a férfiak végrehajtási módjához hasonló. A karok mozgása a gátvételnél ellentétes irányú.

Futás a gátak között

A gátról való lelépés távolsága átlagosan fél méterrel rövidebb, mint az azt követő első lépés. Ha ilyen, az a jó technikai végrehajtás mutatója. Ha az első lépés jelentősen rövidebb és alig hosszabb, mint a gátról való lelépés, az technikai végrehajtási hibára utal és károsan befolyásolja az összteljesítményt. Ez általában akkor következik be, ha a kiemelt lábat a gátfutó oldalról nem hozza be a törzs elé, ill. a térdmagasság nem megfelelő. A hibát a gyakorlatlanság mellett okozhatja a merev csípőízület és a nem kellően erős csipőhorpaszizom is. A 8,50 m-es a gáttávolságból hozzávetőleg 5,40 ± 0,10 m esik a futás szakaszára. A gátvétel folytatásaként a háromlépéses futóritmus a következőképpen alakul:

az első lépés 1,50 ± 0,10 m;
a második lépés a vágtafutó lépéshosszhoz hasonló (2,04 ± 0,06 m);
harmadik lépés, ha jó a futás ritmusa, mindig rövidebb 8–15 cm-rel az előzőnél.

Futás az utolsó gáttól a célig és a célba érkezés

Megegyezik a férfiakéval, csak a rövidebb távolság miatt (10,50 m) a lépések száma eggyel kevesebb.

400 m-es férfi és női gátfutás

A 400 m-es gátfutás magas fokú speciális állóképességet (savasodástűrő-képesség), megfelelő technikai, ill. erőbeli felkészültséget és stabil ritmusérzéket igényel. Fontos hogy a gátfutó mindkét lábával magas szintű technikai végrehajtással tudja teljesíteni a gátvételt, illetve megfelelő sebességű, jól beosztott, egyenletes ritmusú (pontosan megtervezett lépésszámú) futásra legyen képes. Az ellazult, magas tömegközéppontú, optimális energiabeosztású futás elengedhetetlen feltétele a magas szintű teljesítmény elérésének.

Rajt és ráfutás az első gátra

A rajt a 400 m-es síkfutás rajhelyétől történik. A futók kanyarban futják az első 100 m-t. A pályabeosztás sorsolással történik, a döntőben pedig az előfutamok eredménye alapján. A futáshoz a legoptimálisabb pályák a 3-as, 4-es, és 5-ös pálya, mert ezeken a sávokon a sugár már nem túl kicsi, ugyanakkor a külső pályákkal ellentétben a futó még kontrolálhatja az előtte futók aktuális helyzetét.

Az első gátra való ráfutás első szakaszában a gátfutó először a sebesség megszerzésére koncentrál (25–35 m, felkészültségtől függően), majd kialakítja az egyenletes sebességű szakaszt. A rajt végrehajtásakor figyelembe kell venni, hogy a túlzottan nagy erőkifejtéssel járó rajt esetleg károsan befolyásolhatja energiaraktározási sze mpontok miatt a táv utolsó szakaszának technikai végrehajtását.

Az első gátig tartó szakasz kanyarban történik. A gátfutónak törekednie kell arra, hogy az első gátat a bal lábával vegye, mert a gátvétel után a futó sebességétől függően a centripetális erő a kanyarból kifelé lendíti a futót. Ha bal lábbal történik a gátvétel, azaz lelépés, akkor a jobb lábával korrigálhat a futó. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kanyarfutás során nem mindegy, hogy a sáv belső, vagy inkább külső részén fut az atléta. Ennek megválasztásával szabályozhatja, hogy melyik lábával veszi az első gátat.

Az első gátig való futás ritmusát és lépéshosszait tekintve a gát előtti 20 m-en már hasonlónak kell lennie a gátközi futás során használt lépésbeosztáshoz.

Az egyes gátakra való ráfutás során az utolsó három lépésben sebességét enyhén növeli az atléta. Emellett célszerű a térdhelyzeteket a lendítési szakaszban enyhén emelni. Ezekben a lépésekben már nem a távolság korrigálása a cél, hanem a gát helyes megtámadása. A távolság beállítása, korrekciója, az ezt megelőző lépések során történik.

Gátvétel

A 400 m-es férfi gátfutásnál használt gátmagasság a 110 m-es férfi (1,06 m) és a 100 m-es női gát (0,84 m) magassága között helyezkedik el (0,91 m). A gátvétel technikai végrehajtását természetesen befolyásolja a gát magassága, de a futás sebessége is. A 400 m-es gátfutás gátvételi technikáját a két rövidtávú gátszámnál alkalmazott végrehajtás közé illeszthetnénk az egyes biomechanikai paraméterek szempontjából. Természetesen, hogy melyik irányba közelít a végrehajtás, az függ az adott versenyző motoros képességeitől, anatómiai felépítésétől, továbbá technikai felkészültségétől. A magasabb, jobban felkészült férfi versenyzők 400 m-es gátvétele inkább a 100 m-es női technikánál alkalmazott mozgássorra hasonlít.

A gátvétel során törekedni kell olyan kedvező, törésmentes talajfogásra, melyből a legkisebb sebességveszteséggel lehet a futást folytatni. A táv harmadik harmadában, amikor az energianyerő biokémiai folyamatok miatt felszaporodott tejsav értéke már jelentősen megnő, és alkalmasint rontja a mozgás technikáját, a könnyedségre akkor is tudatosan törekedni kell.

A rövid távú gátfutó versenyszámokkal szemben itt jelenik meg a kanyarban történő gátvétel. Kanyarban a centrifugális erő optimálisabb kezelése miatt célszerű belső íves, azaz bal lendítőlábas gátra lendítést alkalmazni, mert a gát leküzdésében a jobblábas elrugaszkodás és az ellentétes (jobb) karú lendítés stabilabb továbbhaladást eredményez. Egy esetleges jobblábas lendítéssel történő gátvétel kisodródást is eredményezhet, a következő lépésben való korrigációs lehetőség nélkül. A jobblábas lendítés másik hátránya az, hogy ha a versenyző szabályosan, vonalra lépés nélkül akar haladni, akkor sávjának közepén kell futnia, ami nagyobb táv megtételét feltételezi (akár 1,5–2,5 m-el is).

Futás a gátak között

Amint azt már említettük, nagyon fontos a futás ritmusa. A gátak közötti lépésbeosztás megtervezéséhez figyelembe kell venni az atléta aktuális (akár napi szintű) felkészültségét, állapotát. A lépésszámot alapvetően az anatómiai méretek, a láb hossza, ill. az aktuális súly-teljesítmény arány befolyásolja. Tehát az ellépések ereje ill. az izomzat ellazulási képessége, hossza szintén befolyásolják a lépések hosszát. A gátak között 35 m a távolság, melyből férfiaknál 31,35–32 m, nőknél 31,90–32,40 m jut a futás szakaszára. A 400 m-es táv teljesítése során a fáradás és a második kanyar a legjobb felkészültség mellett is bizonyos lépéshossz-rövidülést eredményez

Miután a gátvétel megtörténik, az atlétának arra kell törekednie, hogy minél hamarabb visszaszerezze egyensúlyát, sebességét és fenntartsa az addig létrehozott ritmust. A szabályozó lépések után következik a szabad futás szakasza, ahol gazdaságos erőbeosztással és egyenletes sebességgel kell futni.

Futás az utolsó gáttól a célig, és a célba érkezés

Az utolsó gáttól a célig történő futás nagymértékben a speciális állóképesség szintjétől és a táv előző részének gazdaságos technikai végrehajtásától függ. Ha a gátfutó optimálisan osztotta be az erejét, akkor az utolsó gáttól a célig már nem tud jelentős sebességnövekedést elérni. A célba érkezéskor természetesen a törzs előrehajlításával itt is lehet még némi előnyre szert tenni, de ennek eltúlzása nem szerencsés, mert fáradt lábakkal bukáshoz vezethet.

Felhasznált irodalom

http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml. (dátum nélk.). Forrás: http://bcsd.k12.ny.us: http://bcsd.k12.ny.us/middle/Canuto/track_and_field_study_guide_files/filelist.xml

http://www.nemzetisport.hu/data/cikk. (2008. 08). Letöltés dátuma: 2008. 08 04, forrás: http://www.nemzetisport.hu: http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/3/96/60/cikk_2039660/REU_540.jpg

https://www.e mpireofsports.com/typo3temp/. (dátum nélk.). Forrás: https://www.e mpireofsports.com: https://www.e mpireofsports.com/typo3te mp/GB/a1ef95baf7.png

Oros Ferenc, Kertész Tibor. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 91., 97., 99.,). Budapest: Sport.

Az akadályfutás technikája

Az akadályfutásról általában

Az akadályfutás külön kategóriát alkot az atlétikai futószámok között. Az atlétika egyetlen olimpiai akadályfutó száma a 3000 m-es akadályfutás. Bevezetésekor a férfiak számára került megrendezésre, azonban 2008 óta a nők számára is olimpiai versenyszám.

2.64. ábra - Akadályvétel gátvételi technikával

Az akadályfutás leginkább a 400 m-es gátfutáshoz hasonlítható, hiszen viszonylag hosszabb síkfutó szakaszok után kell leküzdeniük az atlétáknak az akadályokat. A futók sebessége azonban kisebb, mint a 400 m-es gátfutásnál, továbbá az egyes akadályok közötti lépésritmus, lépéshossz és lépésszám jelentősége sem akkora, mint a 400 m-es gátfutásnál, ahol az egyes futók lépésszáma, pl. állapottól és felkészültségi szinttől függően pontosan behatárolt, előre megtervezett az egyes gátak viszonylatában. Ugyanakkor az élvonalbeli akadályfutóknál szintén nem ritka az akadályok közötti azonos lépésszám, ill. a mindkét lábbal történő akadályvétel sem.

Az akadály alakja és vételének lehetősége szintén különbözik. Az akadály talpa fordított T és nem L alakú, a felső része pedig széles, megfelelő felületet adva a rálépésre. Az akadályt tehát nem lehet eldönteni, ezért az akadályok vétele már csak balesetvédelmi szempontból (és más okokból, pl. futás sebessége stb.) is kismértékben eltér a gátfutásnál használt technikától.

Az akadályfutáshoz természetesen szükséges a jó síkfutó forma is. A 3000 m-es akadályfutás a teljesítménykarakterisztika szempontjából szintén különbözik a hosszabb távoktól, mint pl. az 5000 m, vagy a 10 000 m.

Egy élvonalbeli akadályfutó (pl. 8 perc 10 s) 6,12 m/s sebességgel fut, miközben a futómozgás energiafelhasználásához képest jelentős energiatöbblettel küzdi le az akadályokat, illetve a vizes árkot. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a vizesárok vétele során az akadályfutó cipője vizes lesz, ami a legjobban megtervezett speciális szöges cipők esetén is súlytöbbletet jelent az első vizesárok vétele után. Az akadályvételekre (gáttechnikával) összességében hozzávetőleg 25–30 másodperc időt használ fel a versenyző. A jobb akadályfutó eredmény tehát 8 percen belüli síkfutó tudást (6,45 m/s) feltételez 3000 méteren.

Az akadályvétel történhet gátvétellel, vagy rálépéssel. Az élvonalbeli versenyzők leginkább gátvétellel (64. ábra^[27]), kezdők és kevésbé felkészült versenyzők rálépéssel veszik az akadályokat. A vizesárok vételét egészen az elmúlt évekig rálépéssel hajtották végre a versenyzők, azonban élvonalbeli versenyzőknél gátvétellel is történhet.

2.65. ábra - A IAAF által elfogadott szabványos akadály

A 3000 méteres akadályfutásban összesen 35 akadályt, köztük 7 alkalommal a vizes árkot kell leküzdeni a versenyzőknek úgy, hogy az első 200 méter után körönként négy akadály (65. ábra^[28]) és egy vizesárok esik az útjukba.

A versenyző teljesítményét a megfelelő állóképességi és futástechnikai paraméterek mellett nagyban befolyásolja, hogy milyen technikával, milyen gyorsan tudja venni az akadályokat, ill. hogy az akadályátvétel mennyi energiát követel tőle a futáshoz felhasznált energián felül. E két sze mpont alapján az a célszerű, hogy a versenyző a gátvételhez hasonlóan vegye az akadályokat, úgy, hogy emiatt ne kelljen a futás alapritmusán változtatnia. Ritkábban, egyedi esetekben elképzelhető, hogy az úgynevezett rálépéses technikával eredményesebben oldható meg a gyors akadályvétel. Ennek több oka lehet. Egyrészt a futó koordinációs képességei nem megfelelőek, esetleg anatómiai adottságai miatt, vagy a hajlékonyság hiánya miatt (merev csípőízület). Az eredményes vizesárokvétel előkészítésénél szintén fontos, hogy a futás ritmusa változatlan maradjon.

Akadályvétel rálépéssel

A futó, vizuális kontrol útján alakítja ki a pontos elrugaszkodás helyét. Az esetleges korrekciókat nem az utolsó három lépésben, hanem korábban, az akadály előtt 10–15 méterrel hajtja végre, ahol kissé felgyorsítja futóritmusát. Az akadályra lépés helye az akadály előtt 1,10-1,25 m-re van. A lendítéssel egy időben a futó törzsből kismértékben előredől, majd a lendítőláb térdének vezetésével megkezdi az akadályra lépést. Talpát könnyed, puha mozdulattal helyezi a gátra (66. ábra^[29]). Kezével egyszerre végez lendítést és egyensúlyozó mozgást. Lendítő lábával ellentétes karja előrelendül, ezzel elkerülve, hogy a törzs elforduljon. Másik karjával rézsútosan hátul, oldalt egyensúlyoz. A futó elsődleges célja, hogy tömegközéppontjának pályája a lehető legkisebb mértékben térjen ki a futás közben bejárttól. Alacsonyabb versenyzőknél ez kismértékben emelkedik. Náluk az a cél, hogy minél közelebb jusson át az akadály fölött, magasabb versenyzőknél viszont nem szabad süllyeszteni a tömegközéppont útját. Az akadály után az akadály mögé viszonylag közel, 1,00–1,15 m-re kell lépni, így a tömegközéppont hamar átjut a talajt fogó lábon. A talajfogás lábujjhegyre történik, mely során a boka behajlik, előkészítve a következő lépés elrugaszkodását.

2.66. ábra - Akadályvétel gátvételi technikával

A leérkezést követő lépés erőteljes legyen, mert ezzel biztosítható a legkisebb sebességvesztés. Élvonalbeli akadályfutók mindkét lábukkal elsajátítják a technikailag helyes akadályvételt; úgy a rálépéses, mint a gátvétel jellegű végrehajtási módot.

Akadályvétel gátvétel technikával

A kezdőnek is minél előbb el kell sajátítani a gáttechnikával végrehajtott akadályvételt. Ez, amint azt már korábban említettük, a 400 m-es gátfutás technikájához hasonló, de figyelembe kell venni, hogy az akadályfutó sebessége kisebb, illetve az akadály rögzített. Ezért az elrugaszkodás közelebbről, 1,20–1,60 méterről történik, így az ellépés szöge meredekebb. Ennek következménye, hogy az akadályhoz közelebb (1,00–1,20 m) fog talajt a futó leérkezéskor. Az akadály feletti áthaladás kissé magasabb lesz biztonsági okokból, mint a gátfutás gátvétele (mivel az akadály nem dönthető). Az akadály előtt most is törekszenek a versenyzők a futóritmus felgyorsítására, valamint az ellépő lábbal végzett utolsó lépés lerövidítésére, felgyorsítására. Ezzel is segítik az akadály előtti magasabb súlyponti helyzetet és a gát utáni gyors talajfogást. Az akadályfutók közel azonos lépésszámmal futnak az akadályok között és szükség szerint mindkét lábbal képesek az akadályvételre.

2.67. ábra - Akadályvétel gáttechnikával szemből

A vizesárokvétel technikája

A vizesárokvételt – aminek „előiskolája” a rálépéses akadályvétel – meghatározza, hogy a vizesárok 366 cm hosszú, illetve az alja sajátos kiképzésű. A vizesárok előtt 15–20 méterrel az atléta felgyorsítja futását, majd a rálépéses akadályvételhez hasonlóan, kissé távolabbról fellép az akadályra. A gerendára lépés a futócipő szöges (talpi) részével történik. Amikor a futó tömegközéppontja túlhalad a támaszkodó láb felett, előre és némileg felfelé elrugaszkodik, a támaszlábbal ellentétes kar lendítésével segítve a mozgást. A vizesárok vételénél nem az árok átugrására kell törekedni, hanem a puhán érkezésre annak utolsó harmadába, és a minél gyorsabb továbbfutásra (68. ábra^[30]). Ennek érdekében az erősebb lábra leérkezett futó tömegközéppontja minél közelebb kell, hogy legyen a támaszláb függőleges síkjához. Itt is törekedni kell a következő erőteljes lépésre, amelyet már az árkon kívül tesz meg a versenyző. A lépéshosszat fokozatosan kell növelni a vizesárok elhagyása után. Az előrehajló törzstartás némileg mérséklődik, amikor az akadályról elrugaszkodik és csak a vizesárok elhagyásakor szűnik meg, amikor a sportoló futótechnikájának megfelelő testtartással halad tovább.

2.68. ábra - Vizesárok vétel technikája

A vizesárok technikájának fejlesztésével, csiszolásával akár több másodperces javulás is várható, azonos futóteljesítmény mellett.

Felhasznált irodalom

http://www.art-saloon.ru/mini/. (dátum nélk.). Forrás: http://www.art-saloon.ru: http://www.art-saloon.ru/mini/item_5081.jpg

http://www.boston.com/. (2008). Forrás: http://www.boston.com/: http://www.boston.com/bostonglobe/ideas/brainiac/steeplechase.jpg

http://www.etoday.ru. (dátum nélk.). Forrás: http://www.etoday.ru: http://www.etoday.ru/uploads/2008/01/16/steeplechase_panamericangames.jpg

Track and Field Equipments. (2011). Forrás: http://www.trackandfieldsports.com/: http://www.trackandfieldsports.com/ek mps/shops/trackfield/images/dima-steeplechase-barrier-378-p.jpg

Gyaloglás

A gyaloglás technikája

Filmanyag

gyaloglás oldalról, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gyaloglás oldalról, normál sebesség HD (1280 × 720 – 30 képkocka/s)

gyaloglás szemből, lassított felvétel (640 × 480 – 120 képkocka/s)

gyaloglás szemből, normál sebesség HD (1280 × 720 – 30 képkocka/s)

Képanyag

gyaloglás, sorozatkép oldalról

gyaloglás, sorozatkép szemből

A versenygyaloglásról általában

A gyaloglóverseny célja egy adott távnak a szabályok által meghatározott technikával történő minél jobb idő alatti teljesítése.

2.69. ábra - Utcai gyaloglóverseny

A versenygyaloglás olyan lépésekkel történő előrehaladás, melynek során a versenyző (emberi szemmel) látható megszakítás nélkül kapcsolatban marad a talajjal. Az elöl levő lábnak nyújtva kell lennie (nem hajolhat meg térdben) a talajjal történő érintkezés első pillanatától kezdve a láb függőleges helyzetének eléréséig.

A gyaloglás és a járás közötti különbség

A versenygyaloglás technikája némileg eltér a normális, emberi járás végrehajtásától. A gyalogló térdízülete a talajfogás előtt hozzávetőleg teljesen kinyúlik, és a talajfogás pillanatáig nyújtva is marad, míg a hétköznapi járásnál a térd a talajfogás pillanatában hajlított. A versenygyaloglás során a csípőízület és a medence főleg függőlegesen, de vízszintesen is nagyobb a mplitúdójú mozgást végez. A karok lendítőmunkája jelentősen aktívabb, hiszen segítő lendítőmunkájuk alapvető a lábak aktívabb tehermentesítése szempontjából, mint a hétköznapi járás során. A könyökök végig körülbelül 90°-os szögben hajlítva vannak. E technikai módosulások következményeként a versenygyaloglás során mérhető lépéshossz és lépésfrekvencia jelentősen nagyobb.

Az egyes versenyzők technikája a következő jellegzetességektől függ:

anatómiai méretektől (főleg a láb hossza, ill. az alsó lábszár és a combcsont egymáshoz viszonyított mérete);
alapvető motoros képességektől, úgy mint, állóképesség, erő, lazaság, lokomotórikus gyorsaság, koordináció;
izomrostok minőségétől (gyors és lassú rostok arányától, kapillarizáció szintjétől stb.);
idegrendszeri adottságoktól;
ritmusérzéktől;
pszichés tulajdonságoktól (monotóniatűrés foka).

Járás esetén az átlagos lépéshossz férfiak esetén kb. 0,7–0,85 m. Ilyenkor a lépésfrekvencia 1,5–2 lépés/másodperc. Versenytechnika esetén ezek a paraméterek 1,05–1,2 m, ill. 3–3,4 lépés/másodperc. Közepes sebességű járás esetén egy hétköznapi ember körülbelül 5-7 km-t tesz meg óránként, amíg a versenygyaloglók sebessége elérheti, sőt meg is haladhatja a 12–14 km/órát.

A gyaloglás kutatása során korábban a mozgást az ún. egyláb-, és kétlábtámaszos helyzetre bontották. A ciklikussága miatt azonban célszerűbb a gyaloglás mozgásfolyamatát ciklusokra bontva, azaz kettős lépésre bontva vizsgálni. A kettős lépés egy bal- és egy jobblábas lépést, tehát egy lépéspárt jelent. Ez a felosztás azért alkalmasabb az elemzések szempontjából, mert a kétlábtámaszos helyzet ideje nagyon rövid.

A gyaloglás elemzése tehát a futás elemzésénél használt felosztáshoz hasonló. A gyaloglásnál repülőfázis nincs.

A gyaloglás mozgásfolyamatának szakaszai^[31]

A támaszkodó lábmunkája

támaszfázis első része
középtámaszfázis
támaszfázis második része

A lendítő láb munkája

lendítőfázis első része
lendítőfázis második része

A gyaloglás kutatása a fázisokat a következő aspektusból vizsgálja:

az egyes fázisok hol kezdődnek és végződnek
a mozgáson belül mi a fázis pontos funkciója
a mozgásfolyamatok egymásutánisága a működő izmok bekapcsolódásának sorrendje alapján
az erőkifejtések iránya és nagysága

A támaszfázis első szakasza

A támaszfázis első része akkor kezdődik, amikor a lendítőláb sarka megérinti a talajt és akkor fejeződik be, amikor eléri a középtámaszfázist, azaz azt a pillanatot, amikor a tömegközéppont függőleges vetülete a támaszláb középpontja felé ér.

2.70. ábra - A támaszfázis első szakasza

70. ábra

A talajfogás során a gyalogló elsődleges célja, hogy az ütközés erejét minimálisra csökkentve, a lehető legkisebb fékezőerőt hozza létre, továbbá az aktív erőkifejtést az elrugaszkodásban előkészítse. Ha ezek a feltételek létrejönnek, akkor az elrugaszkodás a legkisebb energiafelhasználás mellett a legnagyobb vízszintes tömegközéppont sebességet produkálja. Az előbbieket akkor tudja megfelelő módon kivitelezni a gyalogló, ha a lendítőlábat laposan, a talajhoz közel viszi előre és a talajt fogó láb a talajfogás előtt a nagy farizmok, térdhajlító izomcsoportok segítségével visszafelé, hátrafelé aktív erőt tud kifejteni. A talajfogás pillanatában a térd enyhén hajlított, mert a teljesen nyújtott térddel való talajfogással nagyobb a sebességtörés is.

2.71. ábra - A támaszfázis első szakasza szemből nézve

2.72. ábra - A lábak talajra helyezésének helyes módja

Miután a sarok a talajra érkezett, a talp a külső talpélen keresztül a talajra nyomódik. Ha a talpnyomokat felülnézetből vizsgáljuk, akkor az látható, hogy a talpnyomok megközelítőleg egy vonalra esnek, gyaloglóktól függően a belső talpélek legfeljebb 2–5 cm-es távolságra vannak egymástól.

A talpnyomok enyhe befelé rotált állapotot mutatnak (73. ábra^[32]).

2.73. ábra - A talpak rotált helyzete és viszonya a képzeletbeli középvonalhoz képest

Kezdő gyaloglók a talajfogáskor kitámasztanak, támaszfázisuk első része hosszabb, elrugaszkodásuk rövidebb és nem fokozatos.

2.74. ábra - A középtámaszfázis helyzete

A talajfogás után az enyhén hajlított térd szinte azonnal teljesen kinyúlik így fogva fel a gyalogló testsúlyának terhelését, és a biztos alátámasztás miatt az izommunka is minimalizálódik. A térd körülbelül a középtámaszfázis helyzetéig, de a függőleges pozícióig biztosan nyújtva marad (74. ábra^[33]).

A kedvező talajfogás és a megfelelő térnyerés érdekében a gyaloglók aktívan használják a csípőt és a csípőízületet. A medence lépes közbeni, erőteljes függőleges tengelyen keresztüli előreforgatásával továbbá elősegíti a kedvező egyensúlyi helyzetet kialakítását is (75. ábra^[34]). Ilyenkor a tömegközéppont a támaszláb fölé kerül és a támaszláb oldali váll a csípő tengelyéhez viszonyítva erőteljesen hátrafelé fordul, majd a támasz végére ismét visszanyeri eredeti helyzetét.

2.75. ábra - A medence elforgatásával szerezhető lépéshossz növekedés felülnézetből

Karmunka

A karok munkája meghatározó a mozgás szempontjából. A helyes karmunkával energia takarítható meg és nagymértékben segíti a lábak munkáját. A karmunka is természetesen egyéni jellegzetességeket mutat, ugyanakkor néhány technikai elvnek meg kell felelnie.

A könyök hajlítva van a karmunka egésze folyamán. A könyökszög a lendítés kezdetén kb. 90–95°, majd a fázis végére kismértékben kinyúlik. A lendítés a test mögül indul viszonylag magas helyzetből, majd a test mellett halad előre, majd enyhén befelé, a test középvonala felé lendül, de azt nem lépi át. A kézfej laza tartású.

A támaszfázis második szakasza

A támaszfázis második része a középtámaszfázis pillanatától (az a helyzet, amikor a tömegközéppont a támaszláb felett van) a talajról való elszakadás pillanatáig tart. A támaszfázis második része felelős az optimális tömegközéppont sebesség létrehozásáért. Ebben a fázisrészben a gyalogló mozgása gyorsuló.

2.76. ábra - A támaszfázis második szakasza

Miután a versenyző nyújtott térddel elhagyta a középtámaszfázis helyzetét a térd továbbra is nyújtott helyzetben marad. Az elrugaszkodás csak akkor lesz megfelelő sebességű és gyorsító hatású, ha az elrugaszkodás előtt, de még a támaszhelyzetben a térd behajlik. A négyfejű combizom csak így tudja kifejteni térdfeszítő munkáját. A túlzott térdfeszítő izomcsoport használata nem indokolt, mert az szabálytalan gyalogló technikához vezethet.

2.77. ábra - A támaszfázis második szakasza szembőlnézetből

A rugaszkodásban ennek ellenére főleg a lábikraizom és a talpi hajlító kis izmok munkája a domináns. A gyaloglók tehát elsősorban a csípőízület és a bokaízület nyújtását végző izmok segítségével rugaszkodnak el a talajról. A talpon átgördülés folyamata közben a boka szöge növekszik és a térd behajlik (78. ábra^[35]). Ezután a bokaszög tovább nő, ami gyorsuló elrugaszkodásra utal.

A törzs a támaszfázis során függőleges, azonban a hossztengely körül elcsavarodik a medencéhez viszonyítva. A legnagyobb elcsavarodás a támaszfázis végén figyelhető meg.

2.78. ábra - Gyaloglás folyamatábra

A gyalogló technika hatékonysága jól mérhető. Ez a talajra érkezési és az elrugaszkodási szögek összehasonlításával állapítható meg. Ezeket a szögeket úgy mérjük, hogy az elrugaszkodás pillanatában a cipő orrán azt a pontot, amely ekkor utoljára érintkezik a talajjal, összekötjük a tömegközépponttal (α). A talajfogási szög, a talajfogás pillanatában a cipő sarka, ahol megérinti a talajt, összekötjük a tömegközépponttal (β). Akkor beszélhetünk jó technikáról ha az elrugaszkodás szöge kisebb, mint a talajfogás szöge.

2.79. ábra - Talajra érkezési (α) és elrugaszkodási szög (β)

A lendítőfázis első szakasza

A lendítőfázis akkor kezdődik, amikor a támaszkodó láb elhagyja a talajt, majd addig tart, amíg lendítőláb tömegközéppontja a test tömegközéppontja alá nem kerül. Ekkor a medence, váll, könyök körülbelül egy vonalban van. A szakasz időtartama megegyezik a támaszfázis első részével.

Ebben a fázisban az előzőleg terhelt láb bizonyos izomcsoportjai pihennek. A lendítés első szakasza nem annyira aktív, majd egyre gyorsulóbb mozgást mutat. Az elrugaszkodó láb sarkának nem szabad felcsapódnia, hanem laposan előrefelé kell törekednie. A lábszár előrelendülése közben a medence ismét megkezdi előrefordulását hossztengelye körül egyszersmind azonos oldala némileg le is süllyed és a lendítés végén eléri a legmélyebb pontot. A vállöv ellentétes irányba fordul el.

A jó lendítés fokozatosan gyorsuló. Ezt a fázist a combfeszítő izmok fokozatos bekapcsolódása jellemzi. A lábszár bokaízületen áthaladó izmai ellazult állapotban vannak.

A lendítőfázis második szakasza

E szakasz a középtámaszfázis helyzetétől a lendítőláb talajfogásáig tart. A szakasz időtartama megegyezik a támaszfázis második részével.

A lendítőláb továbblendítésével a gyalogló kialakítja az optimális lépéshosszat. A térd a lendítés során teljesen kiegyenesedik. A térd túlzottan magasra emelését a lendítés során kerülni kell. A lábfej laposan halad előre. A talajfogás előtt a sarok vezeti a mozgást. A szárkapocsizmok összehúzódása a lábfejet pipáló helyzetbe kényszerítik és a visszafeszített lábfej helyzete mellett történik meg az aktív talajfogás.

A túlzottan hosszúra nyújtott lépés káros a teljesítmény szempontjából, mert a tömegközéppont nagymértékű süllyedését okozza, mely a talajfogáskori fékezéssel jár együtt.

A korábbi elemzések a kétlábtámaszos helyzetet nevezték a gyaloglás technikáját meghatározó helyzetnek, mert a szabályoknak csak úgy lehet megfelelni, hogy a lendítő láb hamarabb kerül a talajra, mint ahogy az elrugaszkodó láb elhagyná azt. Ennek megállapítása a versenybírók feladata. Mivel ez a helyzet rendkívül rövid (0,014–0,016 s), ezért, csak gyakorlott bírok tudják versenykörülmények között pontosan megállapítani, hogy a végrehajtási technika szabályos-e vagy sem.

A gyaloglás sportöltözete^[36]

jó sportcipő (futócipő);
szabad mozgást biztosító és az időjárásnak megfelelő sportöltözet;
a testtel érintkező ruházat nem műszálas, hanem pamut alapanyagú;
sportoláskor sem ajánlott semmilyen szoros ruhanemű.

2.80. ábra - Könnyű, stabil felépítésű, verseny gyalogló futócipő

Felhasznált irodalom

A Detailed Analysis of Elite Race Walking Technique. (dátum nélk.). Forrás: http://www.racewalk.com/Shop/LATB.asp: http://www.racewalk.com/Shop/LATB.asp

Gyaloglás. (dátum nélk.). Forrás: http://www.magyar.sport.hu/: http://www.magyar.sport.hu/sport/jatekszabalyok/j_gyaloglas.htm

http://s7ondemand1.scene7.com/is/image/roadrunnersports/. (dátum nélk.). Forrás: http://s7ondemand1.scene7.com/: http://s7ondemand1.scene7.com/is/image/roadrunnersports/MIZ686?wid=438&hei=432&fmt=jpeg&qlt=75,0&op_sharpen=0&resMode=bicub&op_usm=1.1,1.0,5,0&iccEmbed=0

http://www.coachr.org/. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org/: http://www.coachr.org/correc1.jpg

Molnár, S. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 118., 119.). Budapest: Sport.

Monspart, S. (2005. 10 31). http://www.futanet.hu/eterv/gyaloglas/. Forrás: http://www.futanet.hu: http://www.futanet.hu/eterv/gyaloglas/ms_gyaloglas.html

Ugrószámok

A távolugrás technikája

Filmanyag

Lépő légmunka technika, oldalról – (640 × 480, 30 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – szemből, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Lépő légmunka technika – szemből, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, lassított (640 × 480, 240 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – szemből, HD (1280 × 720, 30 képkocka/s)

Másfeles olló légmunka technika – szemből, lassított (640 × 480, 240 képkocka/s)

Képanyag

Az utolsó lépés végrehajtása – oldalról, montázs

Elugrás végrehajtása – oldalról, montázs

Lépő légmunka technika – oldalról, sorozatkép

Lépő légmunka technika – oldalról, montázs

Másfeles olló légmunka technika – oldalról, sorozatlép

Másfeles olló légmunka technika oldalról, montázs

A távolugrásról általában

A távolugrás célja a lehető legnagyobb távolság ugrása egy lábról a szabályok adta lehetőségeken belül. Az ugrók az ugrás végrehajtására meghatározott hosszúságú nekifutás után az elugrógerendáról ugranak el és a homokkal teli ugrógödörben fognak talajt. Az ugrók elugrás után a repülés során olyan mozgásokat végeznek, mellyel biztosíthatják a lehető legkedvezőbb talajfogást (81.ábra^[37]). A távolság mérése ugyanis a homokban hagyott legutolsó nyomtól történik az elugródeszka homok felőli éléhez. A talajfogás történhet egy vagy két lábbal, esetleg oldalra. A távolugrás eredményessége elsősorban a nekifutás sebességén múlik.

2.81. ábra - Marion Jones, 7,11 m, Sacramento, 2004

2.82. ábra - A homokkal teli távolugró gödör, az elugró gerenda (20 cm széles, 120 cm hosszú), a belépést jelző plasztilin, vagy gyurma csík (10 cm széles)

A távolugrás szakaszai

a) Nekifutás vagy lendületszerzés

a lendületszerzés megkezdése;
a nekifutási sebesség kialakítása;
az elugrás előkészítése.

b) Az elugrás

az ugróláb munkája, a kitámasztás ;
az ízületek behajlásának szakasza;
az ízületek kinyúlásának szakasza, vagy elrugaszkodás;
a lendítést végző végtagok munkája;
a lendítés gyorsuló szakasza;
a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása;
a talajfogás, illetve a talajra érés előkészítése.

d) Talajfogás vagy talajra érés.

A nekifutás vagy lendületszerzés

Az ugrások távolsága elsősorban a nekifutás végsebességén múlik. Az elugrás talajfogásakor mérhető sebesség nagysága meghatározó az ugorható távolság szempontjából. Az ugrók a nekifutás során több elképzelés alapján, de általában fokozatosan gyorsítva érik el a számukra optimális nekifutási sebességet. Ez a sebesség a legjobb távolugrók esetén, az egyéni maximális sebességet jelenti, kevésbé felkészült, vagy korosztályos ugróknál az egyéni maximum alatt kell lennie, hogy az elugrás technikája megfelelő legyen az esetleges felkészültségbeli, vagy fizikális képességek hiánya miatt.

A távolugrók nekifutásának hosszát meghatározhatjuk lépésszám, méter, vagy lábfej alapján. Az ugrók legtöbbször lábfejjel határozzák meg, mérik ki a nekifutás hosszát. A legjobb ugrók 42–48 m közötti távolságról futnak neki, ami a lábfej méretétől függően 125–150 lábfejet jelent. Ez hozzávetőleg 16–24 futólépés. E lépésszámmal biztosítani tudják azt az optimális nekifutási végsebességet, amely:

a legjobb férfi távolugróknál 10,3–11,3 m/s;
a legjobb női távolugróknál 9,5–10,1 m/s.

A távolugrás nekifutására a roham kifejezést sajnos széles körben alkalmazzák. Ez nem szerencsés, más jellegű jelentései miatt. Edzéseken és az oktatásnál használjuk a nekifutás fogalmat!

A nekifutás lehet páratlan lépésszámú is. Ez az ugrótól függ és attól, hogy melyik lábával kezdi meg a nekifutást. Célszerűbb a páros lépésszámú nekifutást alkalmazni, mert így a nekifutás megkezdésénél az elugró láb van elől. Ilyenkor a nekifutás hosszának csökkentése, vagy növelése kevésbé zavarja meg az ugrót.

A kezdők lépésszáma minden esetben kevesebb, mint a magasabb szintű versenyzőké. A haladó ugrók edzéseik során szintén nem a teljes nekifutásukat alkalmazzák, hanem annál rövidebbet (6–12 futólépés)^[38]. Ennek oka, hogy ilyenkor nem használnak annyi energiát, viszont az utolsó három lépés és az elugrás technikáját megfelelő módon tudják gyakorolni. Kutatások szerint a 6 futólépésből végrehajtott technikát javító ugrások már nem feltétlenül alkalmasak azon technikai jegyek gyakorlására, amelyek a teljes nekifutásból végrehajtott ugrásokra jellemzőek.

Az iskoláskorú vagy kevésbé felkészült versenyzők nemritkán 12–18 futólépéses nekifutásból versenyeznek.

A nekifutás lépésszáma mindig összefüggésben van az ugró felkészültségi szintjével is. A 23–24 futólépéses felső határt nem célszerű túllépni, ugyanis ekkor már az ugró oly nagy végsebességet is elérhet, amit az elugrás során nem tud gazdaságosan felhasználni. A lassúbb távolugróknak célszerű kevesebb lépésszámú nekifutást alkalmazni, mert az egyéni optimális sebességet is hamarabb érik el, s így fennállhat annak a veszélye, hogy az utolsó lépések alatt már csökken a nekifutás sebessége.

A lendületszerzés megkezdése

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ugrógerendát pontosan érje el az ugró.

Nekifutását az ugró megkezdheti:

nyugalmi (álló) helyzetből;
előzetes mozgásból.^[39]

2.83. ábra - Álló helyből történő nekifutásba indulási forma

Az álló helyzetből történő megindulást az ugrók egy hátul lévő lábas állórajtból hajtják végre. Ha az ugró az elugró lábát helyezi a segédjelhez, akkor a nekifutás páros, ha a lendítőlába van elöl, akkor páratlan lépésszámú lesz a nekifutás.

Az álló helyzetből végzett nekifutásba indulás előnye, a nagyobb pontosságú deszkafogás.

Hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges, mely energiaveszteség az elugráshoz felhasználható energiát csökkentheti, ezáltal az elugrás technikai szintjét ronthatja.

Előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – itt nagyobb lehet a nekifutás végsebessége – természetesen az optimális értéken belül – hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya lehet, hogy az előzetes lendületszerzés során az ugró nem pontosan érkezik a segédjelhez, továbbá az első lépések hossza is változó lehet, ami a „deszkafogás” pontosságát károsan befolyásolhatja. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek.

Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése. Ez történhet:

kísérleti módszerrel
méréses módszerrel

A kísérleti módszer lényege az elugrási vonaltól a nekifutás végrehajtása visszafelé, edzői felügyelettel. Az elugró láb a kívánt lépésszám utáni talajfogása pillanatában a lábujjhegy vonalába helyezett segédjel lerakásával. A méréses módszer történhet lábfejezéssel, vagy mérőszalaggal. Fontos, hogy a deszkát, mindig ugyanazzal a lábával érje el az ugró.

A nekifutási sebesség kialakítása

A távolugrónak, az imént leírtaknak megfelelően, a nekifutás végére optimális sebességet kell elérnie. Az optimális sebesség az élvonalbeli ugrók esetén a maximális sebességet jelenti, képzetlenebb ugrók esetén pedig azt a sebességet, amiből a legnagyobb távolságot tudják elérni anélkül, hogy az elugrás során berogyna a lábuk. Az optimális nekifutási végsebesség kialakításának alapvető követelménye, hogy az ugró tömegközéppontja minél magasabb pályán mozogjon (84. ábra^[40]). Ennek fontosságát az ábra szemlélteti. Feltételezve ugyanis, hogy mindkét esetben ugyanolyan nagyságú erőkifejtések zajlanak le, messzebb jut el az az ugró, akinek a tömegközéppontja a talajtól való elszakadás pillanatában magasabban helyezkedett el. Ezt a magasabb pályát a következő mozdulatok segítségével tudja biztosítani a távolugró:

nekifutás közben közelebb van a törzs a függőleges helyzethez, mint vágtafutásnál;
a térdek magasabbra lendülnek fel, mint vágtafutásnál;
a lépések valamivel rövidebbek, mint a vágtafutóknál.

2.84. ábra - A tömegközéppont magasságának pályája a nekifutás során és az ugrott távolság összefüggése

Mindez a tömegközéppont magasabb pályán való mozgatásán túl azt is jelzi, hogy a szabályozott sebesség és lépéshosszúság egy sajátos ritmusú nekifutást eredményez. Azaz, a legnagyobb eredmény elérése érdekében nem szabad sem a sebességet fokozni, sem a lépéshosszúságot megváltoztatni, mert ezek kedvezőtlen elugrási helyzetet teremthetnek. A sajátos futóritmus kialakítását elősegítheti:

a sok gyakorlás;
segédjelek alkalmazása gyakorlás közben.

A távolugrás során egy, kettő, vagy három segédjelet használhatnak az ugrók. Egy segédjellel ugrik az ugrók többsége. Két segédjelet azok használnak, akik előzetes mozgásból indulnak. Az első az elindulás, a második a futás megkezdésének helyét jelöli. Ritka esetben alkalmaznak egy harmadik jelet is, ahol a futásban ritmusváltásra van szükség.

A nekifutás pontosságát több tényező is befolyásolhatja. Hatással lehet rá például az időjárás, az ellenszél, a hátszél, a pálya minősége, az edzettségi állapot, a pszichés ráhangoltság stb., ezért is kell a sok gyakorlás. A nekifutás pontossága, azaz a belépés könnyen ellenőrizhető. A végsebesség alakulásának mérésére elfogadott módszer a nekifutás utolsó kétszer 5 m-ének időellenőrzése. (Ezt lehet kézi ellenőrzéssel is végezni, de a legbiztosabb a fotocellás mérés.) Itt az a megkötés, hogy az utolsó 5 m idejének jobbnak kell lenni, mint az azt megelőzőé volt, mert csak így biztosított a végig egyenletesen gyorsuló nekifutás. A világ élvonalbeli ugrói az utolsó 5 méteren nagyobb sebességek elérésére képesek, mint a legjobb sprinterek a 100 m során.

Az utolsó három lépés, az elugrás előkészítése

Az utolsó három lépés során az ugró előkészül az ugrásra, lépéseinek hosszát és a törzsét olyan helyzetbe hozza, hogy az a lehető legjobban segítse az elugrást. Ebben a szakaszban már megkezdődik a tömegközéppont pályájára állítása.

Az utolsó három lépés során tömegközéppont süllyesztés jön létre. A tömegközéppont süllyesztés nagysága távolugrásnál kb. 8–10 cm. Célja a tömegközéppont pályára állítása már az előkészítő szakaszban. A süllyesztés során pályája a legmélyebb pontját követően fokozatosan emelkedik. Ekkor az ugró úgy támaszkodik az elugrás közben majd lendítést végző lábán, hogy a tömegközéppont az alátámasztási pont felett van, a törzs pedig megközelítőleg merőleges a talajra. A szükséges tömegközéppont süllyesztést a támaszláb térdízületi szögének csökkentésével, valamint a lendítést végző végtagok könyök- és térdízületi szögeinek növelésével éri el az ugró. (Az utolsó előtti lépésben még kissé előredöntött helyzetből való felegyenesedése a törzsnek ugyanis a tömegközéppont emelkedését idézi elő.)

A lépésszerkezet megváltozása a legkifejezettebb a távolugrásnál, ugyanis itt a leghosszabb az utolsó előtti lépés, ami szoros összefüggésben van az előzőekben említett tömegközéppont süllyesztéssel.

A sok ezer mérési adat tanúsága szerint az utolsó három lépés – az elugró-gerendától visszaszámlálva – több mint 90%-ban az N–H–R szerkezeti beosztást követi (85. ábra^[41]). (N = az optimális nekifutás alatti lépéshossz, ehhez viszonyítottan a H = hosszabb és az R = rövidebb futólépés.)

2.85. ábra - A távolugrás nekifutása utolsó három lépésének alakulása (NHR), normál–hosszú–rövid lépés

Ez jellegzetesen az ún. „európai iskola” által oktatott tömegközéppont süllyesztést elősegítő technikai elem. Az „amerikai iskola” a süllyesztést nem a hosszabb lépéssel oldja meg, hanem a lendítő láb oldalra való kilépésével hajtja végre.

A törzs helyzete. Az igen fontos azonban, hogy a törzs „lemaradása” az utolsó lépés alatt valóban az ugróláb felgyorsított előremozgásának következménye legyen.

Az utolsó lépés ritmusának felgyorsítása több tényező miatt is fontos:

az utolsó előtti talajfogásnál – mivel az ugró a tömegközéppont vetülete előtt fog talajt a hosszú (H) lépés közben – némi vízszintes sebességvesztés következik be, ami a gyorsabb elrugaszkodással némileg csökkenthető;
ha az ugróláb felgyorsítva halad előre, akkor a talajjal való ütközése gyors lesz, s így elérhető, hogy a törzs csak megfelelő mértékben kerüljön a függőleges mögé;
a medence felfelé, hátrafelé döntésével a rectus femoris előfeszített állapotba kerül, ami a lendítés során igen jól kamatoztatható.

A nekifutás biomechanikai elemzésének paraméterei

Az ugrások nekifutásánál használatos paraméterekkel jól leírható az adott versenyző nekifutásának, lépéseinek technikája.

2.86. ábra - Biomechanikai paraméterek, melyek a lépésfázisok karakterizálása használatosak

A leírásokban, elemzésekben a következő fázisok vizsgálata használatos: a legmeghatározóbb a tömegközéppont (TKP) és annak térbeli, sebesség, gyorsulás és gyorsulásváltozás adatai. A TF a talajfogás pillanatát jelöli, a KTF a középtámaszfázis pillanata, amikor a térd a legkisebb szöget eléri és a tömegközéppont az alátámasztási hely közepe fölé kerül, az EL az ellépés pillanata. A h_TF a tömegközéppont magassága a talajfogás pillanatában, a h_K a ugyanez a magasság a középtámaszfázis pillanatában, ill. a h_EL az ellépés pillanatában. Ezek a magasságadatok árulkodó jelei a nekifutás gazdaságosságának, ill. az utolsó lépések során a tömegközéppont süllyesztés technikai végrehajtása minőségének. A d_TAL a talajfogáskori vízszintes tömegközéppont távolság, amely a tömegközéppont függőleges vetülete és a talajfogás helye között van. Itt vizsgálni szokták a sarokpontot és azt a pontot is, amely az ellépéskor utoljára hagyja el a talajt (lábujjhegy, cipőorr). A d_EL az ellépéskori távolság. A d_R a repülési távolság, melyet a tömegközéppont függőleges vetülete tesz meg az ellépés pillanatától a talajfogás pillanatáig a levegőben.

Az elugrás

Az ugró a nekifutás által szerzett mozgási energiát az elugrás során használja fel és egészíti ki annak érdekében, hogy a tömegközéppontját az előkészítés segítségével olyan pályára irányítsa, mely a legnagyobb eredmény elérését teszi lehetővé.

2.87. ábra - Az elugrás folyamata

Az eddigi ciklikus mozgást úgy kell átalakítani aciklikus mozgássá, hogy az elugrás egymással összefüggő, de időben elkülönülő részmozdulatainak végrehajtási sorrendje, az erőkifejtések nagysága és ideje, a tömeg- rész-tömegközéppont elmozdulások nagysága és iránya együttesen biztosítsák a legjobb feltételeket a minél nagyobb teljesítmény eléréséhez.

E feladatok megvalósításában jelentős szerepet tölt be a talajon támaszkodó ugróláb, két szempontból is. Egyrészt, mert az elugrás teljes ideje alatt végig érintkezésben van a talajjal, s így az energiát átalakító, valamint erőkifejtéseket közvetítő szerepe döntő. Másrészt, mert a nagyobb mérvű vízszintes elmozdulás közben e lábnak kell a jó elugráshoz szükséges függőleges sebességko mponenst is biztosítania.

Az elugrás támaszfázisa, talajfogás

A talajfogás során az ugró a térdben nyújtott elugró lábát úgy helyezi le az ugrógerendára, hogy először a sarok fog talajt. A törzs – a tömegközépponton át húzott függőleges mögött – kissé hátradöntött helyzetben van. A kitámasztás során az ízületekben létrejövő szögértékek jellegzetesek (88. ábra). Az ábra a legjobb ugrók adatainak összegezését mutatja. Az ugróláb talajra helyezését azzal a tudattal kell végrehajtani, hogy e mozdulattal megkezdődik a tömegközéppont új pályára való terelése.

2.88. ábra - A távolugrás elugrásának talajfogása pillanatában a tömegközéppont függőleges vetülete és az ugró ízületeinek szögei

A talajfogás pillanatában igen nagy teher hárul az ugróra. Ennek nagysága – több tényezőtől függően – az ugró testtömegének többszöröse is lehet (akár tízszerese is). Ezért az ugrónak sarokkal és térdben nyújtott lábbal kell kitámasztania, mert a csontos kitámasztás révén könnyebben viseli el a lábára ható terhelést. Az is fontos, hogy minden ízületben „rögzített” legyen az ugró. Egyrészt azért, nehogy a felesleges ízületi behajlások, elmozdulások idő előtt túlságosan nagy energiát nyeljenek el. Másrészt azért is, mert a kitámasztás pillanatában kezdődnek azok a káros forgások, melyek a távolugrás nagyságát negatívan befolyásolhatják.

Az ízületek behajlásának szakasza

A sarokkal történő ütközés után a teljes talp törésmentesen, a legrövidebb időn belül lenyomódik a talajra. E részmozdulattal az ugró fontos követelményeknek tesz eleget.

a teljes talpú talajfogással biztosítja a szilárd alátámasztást;
lehetővé válik a talajfogáskor keletkezett ütközés rugalmas csökkentése a támaszláb megfelelő izmainak megnyúlása révén;
biztosítja, hogy a tömegközéppont csak a kellő mértékben térjen ki addigi útjából (mint tudjuk a kitámasztás révén keletkezett erő forgatónyomatékot létesít és a vízszintes irányba haladó testet felfelé téríti ki).
lehetővé teszi, hogy a tömegközéppont vízszintes sebességében ne következzen be még nagyobb mértékű veszteség.

Ügyelni kell, hogy a csípőízületi szög ne változzon, hisz a talp lenyomása közbeni csípőízületi szögváltozások a káros forgások érvényre jutását jeleznék.

Az ízületi szögváltozások során a térdszög talajfogáskor kb. 170°, mely az ébredő erők hatására 145°-ra csökken, közben a tömegközéppont pályája enyhén emelkedik a rész-tömegközéppontok (lendítő végtagok) munkájának köszönhetően. A támaszláb ízületi behajlásának befejező pillanatában megfigyelhetjük, hogy az ugró teljes talpával úgy támaszkodik a talajon, hogy a tömegközéppont függőleges vetülete az alátámasztási pont elé került (89. ábra). A támaszláb térdszöge elérte a legmélyebb behajlását. A törzs a tömegközépponton át húzott képzeletbeli függőleges előtt – kissé előredöntve – helyezkedik el. A lendítést végző végtagok a törzs, illetve a támaszláb közelében helyezkednek el.

2.89. ábra - A középtámaszfázis pillanata

Az ismertetett változások a tehetetlenségi erő hatására jönnek létre. Az ugró előrehalad, a támaszláb izmai megnyúlnak, ízületei behajlanak. Az ízületi behajlást, az izmok előfeszülési állapotának növekedését fokozzák a lendítést végző végtagok mozgatásából származó erőkifejtések is. A törzs előremozgása lényegében a kitámasztással megkezdődött, mert az ott keletkezett forgatónyomaték előrebillenti a testet. Itt az egész testnek mint egy „merev rendszer” kell előre haladnia. Ha a törzs előremozgása a csípőszög túlzott csökkenésével jár együtt, akkor a forgatónyomaték a szélességi tengely körül előreforgatta az ugrót.

Az ízületek behajlásának szakasza tehát akkor fejeződik be, amikor a támaszláb térdszögének hajlása elérte a 140–145°-ot. Ekkor a távolugró izmaiban mindazon energia tárolódik, melyet a nekifutás révén szerzett, illetve az elugrás eddigi fázisában megőrzött és kiegészített. Éppen ezért két okból is fontos, hogy a térd hajlásszöge az említett szögértéknél ne legyen kisebb. Egyrészt, mert ez energiaveszteséget jelent, másrészt, mert a mélyebb térdhelyzetben a vízszintes sebesség hosszabb ideig csökken, s így megbomlik az elugrás „fékező” és „gyorsító” fázisának aránya. Ezután az ún. „átkapcsolási folyamat” zajlik le az izmokban.

Az ízületek kinyúlásának szakasza

A csípőből – térdből – és bokából való teljes kinyúlás, azaz az elrugaszkodás is döntő mértékben befolyásolja az ugrás nagyságát. Az elrugaszkodás gyorsasága döntően meghatározza az elugrás kezdősebességét (90. ábra). A távolugrásnál a vízszintes irányú elmozdulásnak kell nagyobbnak lenni a függőlegeshez képest. Az ugró e sebességnövelő követelményeknek csak akkor tud gazdaságosan eleget tenni, ha

az elrugaszkodás szöge (ß) 70–80° között van;
a vízszintes és függőleges sebességösszetevők aránya kb. 3 : 1;
a törzs dőlési szöge (ß1) 10–25° között van:
a kifejtett erők összhatásaként a tömegközéppont 18–24°-os kirepülési szög (α) mellett folytatja útját a levegőben.

2.90. ábra - Az ugró tömegközéppontjának eredő, vízszintes és függőleges sebességkomponensei ill. a kirepülési szög az elugrás pillanatában

Az elrugaszkodás befejezésének pillanatában a talajjal még érintkező ugróláb teljesen kinyúlt. A törzs szinte az ugróláb meghosszabbított vonalában – kissé azonban mögötte – van. Az egyik kar a törzs előtt, a másik mögötte helyezkedik el, könyökben kb. 90°-ban hajlítva. A lendítőláb combja a vízszintesig emelkedett, s a láb alszára megközelítőleg párhuzamos az elrugaszkodást végző lábbal.

A lendítést végző végtagok mozgása az elugrás során

A távolugrók váltott és hajlított karlendítést, valamint térdben hajlított láblendítést alkalmaznak. A lendítéssel szemben fontos követelmény, hogy rövid ideig tartson és járuljon hozzá a függőleges sebességkomponens növeléséhez.

2.91. ábra - A lendítést végző végtagok munkája

A lendítés gyorsuló szakasza

A lendítés gyorsuló szakaszának helyes végrehajtása különösen a teljes talp talajra helyezésének pillanatától igen fontos. Lényeges szögváltozások, valamint tömegközéppont, résztömegközéppont elmozdulások is létre jönnek e fázisban (91. ábra^[42])

A teljes talp talajfogása pillanatában a támasztás helyzetéhez viszonyítva a két comb közötti szögérték (30–50°-ra) csökken, míg a lendítőláb térdszöge jelentősen nem változik. A talp rögzítése után a lendítőláb combjának olyan gyorsan kell akcióba lépnie, amennyire csak lehetséges, majd ugyanilyen gyorsan meg is kell állítani a lendítést. A karlendítésnél is a maximális gyorsításra kell törekedni.

A lendítés gyorsuló fázisában – a támaszláb előremozgásakor – arra kell törekedni, hogy:

az elugróláb lábszára olyan korán érje el a maximális lassulását, amint az csak lehetséges, nehogy túlzottan a merőleges helyzet elé kerüljön;
az ugróláb combjának előremozgása lassuljon;
az egész test csak kevéssé mozogjon előre.

A törzs mozgása azért fontos, mert a teljes testtömegnek megközelítőleg 55%-a, így előremozgása jelentős erőt fejthet ki, mely a támaszláb leterhelésében jut kifejezésre. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy e szakaszban a legkisebb terjedelmű legyen a törzs előremozgása (5–15°).

A lendítés lassuló szakasza

A lendítőláb combja a tömegközépponton át húzott képzeletbeli vízszintessel lehetőleg minél kisebb (10–30°) szöget zárjon be (92. ábra^[43]). A lendítőláb térdszöge egyénenként nagy eltérést mutathat, de a legjobb az, ha az alszár megközelítőleg párhuzamos az elrugaszkodást végző lábbal. A két kar a törzs előtt, illetve mögötte helyezkedik el úgy, hogy a hátul lévő kar felkarja viszonylag hegyesszöget zár be a váll csúcsában húzott képzeletbeli vízszintessel és könyökszöge nagyobb, mint 90°. Az elöl lévő kar 90° körüli könyökszöggel úgy előzi meg a törzset, hogy a kéz kb. az áll magasságáig emelkedett fel.

2.92. ábra - A comb és a könyök szögeinek alakulása a lendítés lassuló szakaszában

Az ugrás eredményessége szempontjából a nekifutás sebességén kívül egyes szerzők,^[44]^[45] az elugrás közben mért talajon tartózkodási idő nagyságát is meghatározónak tartják. Az elugrás összideje a legjobb távolugróknál 0,11–0,14 s^[46].^[47].

A tömegközéppont útját illetően alapvető követelmény, hogy elugrás közben a tömegközéppont törésmentesen, emelkedő pályán mozogjon (az ábrán szaggatott vonal jelzi, 93. ábra^[48]). A tömegközéppont mozgási távolsága a kitámasztástól általában 90–120 cm-nyi utat tesz meg.

2.93. ábra - Az elugrás során a tömegközéppont törésmentesen emelkedő pályáján halad

A kirepülési szög nagysága, mely távolugrásnál meglehetősen széles skálán mozog, a kifejtett erők irányától, illetve a vízszintes és függőleges sebességösszetevők arányától függ. A kutatók mind a vízszintes, mind a függőleges sebesség megállapításánál külön-külön, de megközelítőleg azonos értékekről adtak számot. A függőleges sebesség nagyságát 2,9–3,7 m/s-ban, míg a vízszintes sebességet 8,2–8,7 m/s-ban határozták meg.

A kirepülés szöge kisebb jelentőségű az ugrás távolsága szempontjából, mint a gerendán töltött idő, tehát az elugrás összideje.

Az elugrás közbeni forgások

Az elugrás közbeni forgások távolugrásnál elsősorban a szélességi tengely körül hatnak negatív előjellel. E forgás először a kitámasztás pillanatában, utoljára az elrugaszkodás befejezésének pillanatában jut érvényre. A kitámasztás helyzete ismert. Itt az erő a tömegközéppont mögött hat (94/a. ábra), ezért e helyzetben szélességi tengely körüli előreforgással találkozunk. Mivel e helyzet csak minimális ideig tart, és mert az ugró továbbra is érintkezésben marad a talajjal, ezt az előreforgást a fékezőfázis alatt teljes egészében megszüntetheti az ugró.

2.94. ábra - Az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek

A repülési távolság nagyságát viszont döntően befolyásolhatja az elrugaszkodás pillanatában elfoglalt tömegközépponti helyzet, illetve az ekkor érvényesülő forgási lehetőségek (94. ábra^[49]).

E helyzetben három változat lehetséges:

nem jön létre forgás (94/b ábra), azaz a kifejtett erő a tömegközéppontra hat (ez lenne az ideális, de ritkán valósítható meg);
előreforgás jön létre (94/c ábra), az erő a tömegközéppont mögött hat (a legtöbb esetben ezzel a forgással találkozunk);
hátraforgás jön létre (94/d ábra), az erő a tömegközéppont előtt hat (leginkább a homorító technikával ugró kezdőknél figyelhető meg).

Legtöbbször előreforgás jön létre, melyet az ugrók a törzs és a lendítést végző végtagok megfelelő helyzetének kialakításával igyekeznek a minimumra csökkenteni.

Légmunka technika^[50]

Mint tudjuk, a talajtól való elszakadás után a tömegközéppont útja már nem változtatható meg. Ez azt jelenthetné, hogy a nekifutással és az elugrással eldőlt az ugrás távolsága. A valóságban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis a levegőben végzett mozdulatok segítségével befolyásolhatjuk az ugrás centiméterekkel ellenőrizhető nagyságát.

A légmunkák célja tehát a repülés közbeni forgási impulzusok szabályozásával az egyensúly tartása és a legkedvezőbb talajfogási feltételek biztosítása. E cél érdekében az ugrók a levegőben különféle mozgásokat végeznek. E mozgások alapján a következő végrehajtási formákat ismertetjük.

	Kép
Guggoló technika – Az elugrást követően a lendítőláb előrelendülése után közvetlenül az ugróláb mellé zár. Ezzel egyszerre az ugró mindkét karját a törzse mögé lendíti rézsútos mélytartásba. Az ugró „gugguló” helyzetben repül, majd lábait előre nyújtja a talajfogáshoz. A guggoló technika a legkevésbé eredményes mozgás, ugyanis a zsugorhelyzet elfoglalásával – azzal, hogy a fő forgási tengelyhez közel kerültek a testrészek – a szélességi tengely körüli előreforgás felgyorsul, így az ugró kénytelen korán kinyújtani a lábát, ennek eredményeként hamar leérkezik a homokba, tehát teret veszít.
Lépő technika – Az elrugaszkodás után az ugró megtartja az elugrás helyzetét, csupán közvetlenül a talajfogás előtt hozza előre az ugrólábát és a két lábát együtt nyújtja előre a homok felé. E technikánál az ugró azzal, hogy testrészeit távol tartja a fő forgási tengelytől, csökkenti az előreforgás lehetőségét. Hátránya, hogy az ugró csak passzívan repül a levegőben, tehát más mozgást nem végez az előreforgás csökkentésére.
Homorító technika – Az elugrás utáni légmunkát azzal kezdi az ugró, hogy a lendítőlábát leengedi hátra, az ugróláb mellé. Ezzel egyidőben medencéjét oly mértékben nyomja előre, hogy homorítani kezd. A homorítás nagyságát növeli az ugró azzal, is, hogy mindkét lába sarkát hátul kissé felcsapja és karjait karkörzéssel magastartásba, vagy hátsó-oldalsó középtartásba lendíti. A repülés leszálló ágában az ugró a törzs és a láb hirtelen előrehozásával, bicskamozdulattal megszünteti a homorítását és így „összezárulva” közeledik a leérkezőhely felé. E technika – különösen, ha a karok magastartásban vannak és a sarkok felcsapódása minimális – kedvezőbb helyzetet teremt az előreforgás csökkentésére, mint a lépő technika. A bicskahelyzet felvételekor arra kell ügyelni, hogy a lábak térdben nyújtva kerüljenek előre, mert ellenkező esetben a törzs előre lefelé irányuló forgásai ismét megnőnek, s ez túl korai lábleengedést eredményez.
Ollózó technika – másfeles olló – Ez a technika a legfejlettebb a káros forgások (előreforgás) kiküszöbölésének terén, hiszen a végtagok azzal ellentétes rotáló mozgást végeznek. Az elugrás után az ugró lendítőlába térdének pillanatnyi lépő helyzetben való megtartása után kinyúlik és folytatja a futó mozgássort a levegőben. A hátra irányuló mozgása során, amikor a láb a törzs meghosszabbított vonala mögé kerül, a sarok is felcsapódik. A lendítőláb előzőekben leírt mozgásával egyidőben az elrugaszkodó láb térdben hajlítva előrelendül, majd a törzs mögött levő láb is ugyanígy előre mozog. A kar könyökben kinyúlva, rézsútosan oldalra, hátra és felfelé mozog majd magastartáson át előreköröz. A kar és lábmozgás befejeztével az ugró törzsével előredől és így közeledik a talajfogáshoz.
A kettő és feles olló – végrehajtása közben az ugró az első kar- és lábtartás csere után még egy kar- és lábváltást végez. Nagyobb ugrás esetén ez a technika az ellentétes végtagmozgások hosszabb végrehajtása miatt kismértékben hatékonyabb, mint a másfeles olló. A karmunka közben a törzs ugyan elfordul a hossztengely körül, de ezzel egyidőben a csípő ellenkező irányú elmozdulása is megfigyelhető, így e két elfordulás egyensúlyban van egymással.

A talajfogás formái

A talajfogás eredményessége függ az ugrás során létrejött forgások nagyságától és az alkalmazott légmunka technikától. Ha a test előreható forgatónyomatéka túl nagy, azaz nehéz szabályozni, akkor a lábak kényszerűen lebillennek, így nincs mód a tömegközéppont pályájának megfelelő kihasználására (95. ábra^[51] – alsó a ábra).

2.95. ábra - A talajfogás során a túlzott előreforgás károsan befolyásolhatja az eredményességet

Ha ez a forgatónyomaték kisebb, akkor megfelelő légmunkával a hatása csökkenthető, s így a röppálya is kedvezőbben kihasználható (95. ábra^[52] – felső b ábra). A talajfogás hasznossága tehát minden esetben attól függ, hogy az ugró milyen mértékben tudja csökkenteni a távolságot a homokba csapódó sarok nyoma és a között a pont között, ahol a tömegközéppont pályája a talajt metszi.

A következő talajfogási formák használatosak:^[53]

Beleguggoló technika

Ennél a technikai végrehajtásnál a sarkak már elérték a homokot, az ugró térdben erősen behajlítja a lábát, karjával energikus lendítést végez előre, így guggoló helyzeten keresztül halad tovább az ugrás addigi irányába.

2.96. ábra - Beleguggoló talajfogás technika

Ez a technika nem szerencsés abból a szempontból, hogy a talajfogás során a stabil guggoló helyzet eléréséhez az ugrónak hajlított térdhelyzetben kell talajt fognia, ezért a sarkak hamarabb érnek a talajra, mintha nyújtott lábbal történt volna a talajfogás.

Ezt a módszert elsősorban a kezdő, vagy korosztályos távolugrók alkalmazzák ill. előfordul még az elit távolugróknál is, elsősorban a két és feles ollózó technikánál, ahol már nincs idő a teljes nyújtott lábas talajfogára (pl. Carl Lewis – 97. ábra^[54]).

2.97. ábra - Carl Lewis beleguggolásos talajfogása elsősorban a két és feles olló légmunka technika miatt alkalmazott

A kiüléses technika

Az ugró már a repülés során kismértékben balra vagy jobbra dől. A talajfogás pillanatában lábát megemeli, és a talajfogás után nem az alátámasztási ponton keresztül halad előre, hanem valamelyik oldalra kiül a sarka által hagyott nyom mellé. E technika előnye abban van, hogy nem szükséges újabb energiakifejtés vagy -megőrzés annak érdekében, hogy a talajfogási pont felett áthaladjon az ugró. Hátránya annyi, hogy az oldalra való billenés az ideálisnál korábbi bal, vagy jobb sarok letételt eredményezhet, továbbá a térdízületet erőteljesebb csavaró hatások érhetik a talajfogás pillanatában, mint a másik két végrehajtási forma esetén.

2.98. ábra - Az oldalra kiüléses technika

A beleüléses vagy becsúszó technika

A becsúszó technika esetén az ugrók arra törekednek, hogy lábukat minél hosszabb ideig maguk előtt felemelve tartsák, vagy egy második ütemben újra emeljék azt. A sarkak talajfogásakor a lábak előre felfelé mozogjanak kirúgva az előttük lévő homokot. Egyesek előrenyomják, kissé megemelve, míg mások a homok felszínén előrecsúsztatják lábaikat. Így végül a nagy farizomra érkeznek. E technika előnye, hogy a sarkak által hagyott nyom és a tömegközéppont pálya elméleti metszési pontja között kisebb a távolság. Ebből a szempontból, talán a legelőnyösebb forma a többihez viszonyítva. Hátránya lehet, hogy a homok érintése után túlzottan felkapja az ugró a lábát, esetleg nem megfelelően erős csípő-, horpasz- és egyenes hasizommal rendelkezik, vagy nem volt megfelelő a hátra, lefelé történő karlendítés ereje és ezen hiányosságok hátra, visszagördülést okozhatnak. Így a hát által hagyott nyom közelebb lesz az ugrógerendához, mint a sarkaké volt.

2.99. ábra - A becsúszásos, vagy beleüléses technika

Felhasznált irodalom

Bedi, J. C. (1977). Take-off in the Long Ju mp, Angular Momentum Considerations. Journal of Biomechanics , 9:541–549.

Béres, S. (2005. 05). A távolugrás utolsó lépéseinek és elugrásának biomechanikája. 20., Budapest.

Béres, S. (1996). A Távolugró Talajfogás Biomechanikai Elemzése. Atlétika , 40./12. 8–13. o.

Bhowmick, S. (1992). Biomechanical features of the take-off in the running long ju mp. Track & Field Quarterly , 4:14-16.

Bosco, C., Luhtanen, P., Komi P.V. (1976). Kinetics and Kinematics of the Take-off in the Long Ju mp. (K. P.V., Szerk.) Biomechanics V-B. Baltimore, MD: University Park Press, 174–180.

Flynn, M. (1973). Cinematographic Study of the Cinematic and Te mporal Analysis of the Take-off in the Running Long Jump. Track and Field Quarterly Re-view, 4:222–229.

http://www.benwoitenasculptor.com/Carl%20Lewis%20%28photo%29.jpg. (dátum nélk.). Forrás: http://www.benwoitenasculptor.com: http://www.benwoitenasculptor.com/Carl%20Lewis%20%28photo%29.jpg

http://www.tribuneindia.com/2004/20040717/sp6.jpg – AP/PTI photo. (dátum nélk.). Forrás: http://www.tribuneindia.com: http://www.tribuneindia.com/2004/20040717/sp6.jpg – AP/PTI photo

Zarándi, L. (1980). In K. Jenő (Szerk.), Atlétika II (old.: 154). Budapest: Sport.

A hármasugrás technikája

Filmanyag

hármasugrás oldalról, lassított felvétel – (640 × 480, 120 képkocka/s)

hármasugrás szemből, lassított felvétel – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Kép anyag

hármasugrás sorozatkép oldalról

hármasugrás sorozatkép szemből

A hármasugrásról általában

A hármasugrás a távolba ugrások közé tartozik. Célja a szabályok adta lehetőségeken belül a lehető legnagyobb vízszintes távolság elérése. A hármasugrás teljesítménye a távolugráshoz hasonlóan elsősorban a nekifutás sebességétől függ.^[55] Az ugró az ugrások során a nekifutással megszerzett vízszintes sebesség megtartására törekszik. Az ugrások talajfogása során azonban ez a sebesség ugrásról ugrásra csökken. A sebességcsökkenés mértéke élvonalbeli ugróknál az első talajfogás során 0,5–0,8 m/s, a második és a harmadik talajfogás során 0,8–1,5 m/s.^[56] Ez a fokozatos csökkenés az ugrások irányával és magasságával van összefüggésben, hiszen az elugrások során nem csak előre, hanem kismértékben felfelé is kell rugaszkodni (101. ábra^[57]).

2.100. ábra - Idowu Eb aranyat érő hármasugrása közben. Barcelona, Olimpiai Stadion 2010

Az elrugaszkodások során az ugró célja, hogy a vízszintes sebességet minél kisebb veszteséggel vigye át az egyik ugrásból a másikra. Az ugrások talajfogásakor az adott ugrólábra a testsúly akár 5–8 szorosa is eshet, melyet az ugró intenzív kar- és láblendítésekkel kísérel meg ellensúlyozni. A lendítést végző végtagok munkája igen számottevő is lehet, helyes technikai végrehajtás esetén. Jó példa lehet ennek bizonyítására egy mérlegen álló ember helyes technikával végrehajtott, az orr magasságában megfogott karlendítése után a mérleg által mutatottak leolvasása. Egy 70 kg-os ember esetén a mérleg mutatója visszaeshet akár 15–20 kg-ra is, ami a lendítés jelentős szerepét mutatja.

2.101. ábra - Idowu Phillips hármasugrása (Peking)

Az ugrások támaszfázisának végrehajtását ezért az ugrók úgy igyekeznek végrehajtani, hogy az maximális erővel, a lehető legrövidebb idő alatt megtörténjen. Ennek színvonalát a támaszfázis ideje mutatja meg. Élvonalbeli ugróknál a talajfogási idők 0,12–0,17 másodperc között vannak. A második és a harmadik ugrás általában hosszabb a fogyó sebesség és energia miatt.

Olimpiai sportág, azonban valamivel kisebb népszerűségnek örvend, mint a távolugrás. Ezt bizonyítja fejlődéstörténete is. Különösen a magyar hármasugrásra igaz ez a kijelentés, ahol a II. világháborúig, csak beugró távolugrók versenyeztek ebben a számban.

A hármasugrás végrehajtásának módját a szabályok által rögzített formában bal, bal, jobb, vagy jobb, jobb, ballábas ugrással kell végrehajtani. Az elugrógerendától való elrugaszkodás után a következő elugrást ugyanazzal a lábbal kell végrehajtani, majd az ismételt repülőfázis után lábtartás cserét kell végezni. Az utolsó, harmadik elugrás után a gödörbe úgy kell megérkezni, mint a távolugrás esetén. A cél a lehető legnagyobb távolság elérése a három ugrással.

Két jellegzetes technikai végrehajtás ismeretes a hármasugrásban, a karlendítések során használt technikák különbözőségétől eltekintve. Ezek az ún. lapos és meredek technika.^[58]

A lapos technika jellegzetességei közé tartozik az ugrás laposabb íve, ezzel a vízszintes sebesség megőrzésének nagyobb lehetősége. A váltott karú lendítés megőrzésének lehetősége mind a három ugrásnál. Az ugrások hosszának százalékos megoszlási arányának kedvezőbb volta.

A meredek technika jellegzetességei közé tartozó technikai elemek az utolsó két ugrásnál használatos páros karú karlendítés az elugrás után. A lábtartáscsere utáni fokozottabb, akár vízszintes fölé történő térdemelés és az aktívabb talajfogás.

Az ugróknak ügyelniük kell arra is, hogy az ugrások során a talajfogások helyei lehetőség szerint egyenes vonalra rendeződjenek, mert az ettől jobbra vagy balra történő eltérések csökkenthetik az ugrás távolságát. Ideális esetben ez az egyenes vonal merőleges a deszkára, hiszen az ugrásokat mindig a homokban hagyott utolsó nyomtól mérik visszafelé, alkalmasint a deszka homok felőli élének a nekifutó sáv oldalán túlra való meghosszabbításával, ha az utolsó nyom annyira a gödör szélére került.

A hármasugrás szakaszai

A hármasugrás szakaszai részben megegyeznek a távolugrás ill. az összes többi ugrás szakaszaival azzal a különbséggel, hogy itt három ugrás történik:

a) Nekifutás vagy lendületszerzés

a lendületszerzés megkezdése;
a nekifutási sebesség kialakítása;
az első elugrás előkészítése.

b) Az ugrás, ugrások

az első elugrás;
a második ugrás;
a harmadik ugrás.

Az ugrások során az ugróláb munkája a kitámasztás;
az ízületek behajlásának szakasza;
az ízületek kinyúlásának szakasza vagy elrugaszkodás.

A lendítést végző végtagok munkája;
a lendítés gyorsuló szakasza;
a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása;
a harmadik elugrás során a talajfogás, illetve a talajra érkezés előkészítése.

d) Talajfogás vagy talajra érkezés.

A hármasugrás technikáját az imént felsorolt pontok alapján mutatjuk be.

A nekifutás

A hármasugrás nekifutására jellemző, hogy ritmusában, magasságában, sebességében, hosszában és technikájában szinte megegyezik a távolugrás nekifutásával. A nekifutás során az ugrók hozzávetőleg 10,1–10,9 m/s sebességet érnek el az utolsó lépések során. Ekkora sebesség kialakításához 22–24 futólépést kell megtenniük az indulástól a deszkafogásig. Vannak versenyzők, akik nem használnak ennyire hosszú nekifutást, ők 14–16 lépést tesznek meg. Ifjúsági versenyzők 12–14 lépéses nekifutást is alkalmazhatnak.

A nekifutás feladata:

az ugró fizikális és pszichikai felkészültségének megfelelő optimális (minél magasabb szintű versenyzőről van szó, annál inkább közelít az optimális sebesség a maximális sebességhez) sebesség kialakítása;
a nekifutási sebesség veszteségmentes átvitele az ugrásba;
pontos lécfogás kialakítása.

A nekifutás hossza az alábbiaktól függ:

az ugró anatómiai méreteitől;
a maximális vágtagyorsaságától;
a felgyorsulási képességtől;
a technikai végrehajtás szintjétől (ritmus, térdhelyzet, karlendítések minősége stb.);
az aktuális állapottól (pszichés állapot, napszak, esetleges apróbb sérülés stb.)
az ugróhely adott környezeti viszonyaitól (pályaminőség, szél, időjárás stb.)

Az ugrás hossza alapvetően nem változik jelentősen az edzések során gyakorolttól, azonban a fent említett esetek miatt, kismértékben módosulhat.

A nekifutásba indulás, vagy lendületszerzés megkezdése

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ugrógerendát pontosan érje el az ugró.

Nekifutását az ugró megkezdheti:

nyugalmi (álló) helyzetből;
előzetes mozgásból.^[59]

Az álló helyzetből történő megindulást az ugrók egy hátul lévő lábas állórajtból hajtják végre. Ha az ugró az elugró lábát helyezi a segédjelhez, akkor páros, ha a lendítő lába van elöl, akkor páratlan lépésszámú lesz a nekifutás.

Az álló helyzetből végzett nekifutásba indulás előnye, a nagyobb pontosságú deszkafogás.

Hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges, mely energiaveszteség az elugrás felhasználható energiáját csökkentheti, ezáltal az elugrás technikai szintjét ronthatja.

Az előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – itt nagyobb lehet a nekifutás végsebessége – természetesen az optimális értéken belül – hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya lehet, hogy az előzetes lendületszerzés során az ugró nem pontosan érkezik a segédjelhez, továbbá az első lépések hossza is változó lehet, ami a „deszkafogás” pontosságát károsan befolyásolhatja. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek.

Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése. Ez történhet:

kísérleti módszerrel
méréses módszerrel

A nekifutás sebességének kialakítása

Bár az hármasugrás teljesítményét elsősorban a nekifutás vízszintes sebessége határozza meg, csak a legjobban felkészült ugrók kiváltsága, az egyéni maximális sebesség eléréséből való hatékony elugrás. A legtöbb versenyző az egyéni legjobb vágtasebességből nem képes jobb kísérlet elérésére, mint esetlegesen kisebb sebességből. Ez azért lehetséges, mert az első ugrás talajfogása során nem képesek elviselni talajt fogó lábat érő impulzust, ill. nem tudják szabályozni kellő mértékben a káros forgásokat. Ezért a nekifutás végrehajtásának technikai mutatóit az edző felelősége szabályozni, az aktuális helyzetnek megfelelő hosszúságú nekifutás beállításával.

Az ugrónak a nekifutás során ügyelnie kell a ritmusosságra, a könnyed, erőlködésmentes, magas tömegközéppontú futásra, melyet a mellkas kiemelésével és a magas térdhelyzetű futólépésekkel érhet el.

Az első elugrás előkészítése

A nekifutás utolsó három lépése során, hasonlóan a távolugráshoz, a tömegközéppont pályára állítását elő kell készíteni. Ez azt jelenti, hogy az ugró az elugráskor ellépésének pillanatában a nagymértékű vízszintes sebesség mellett el kell, hogy emelkedjen a talajtól, tehát függőleges sebességre is szert kell tennie. A tömegközéppont a kirepülési szög által meghatározott pályára áll. Az ugró tömegközéppontjának emelkedése azonban nem az ugrás pillanatában kezdődik, hanem az utolsó három lépés során, leginkább az utolsó előtti lépés repülőfázisakor. A hármasugrás esetén is megfigyelhető a kissé hosszabb utolsó előtti lépés, mely során tömegközéppont süllyesztés jön létre. Mértéke 4–8 cm, amely természetesen kisebb, mint a távolugrásnál. A legmélyebb pontról a tömegközéppont már fokozatosan emelkedik. Ez azért kisebb mértékű, mert az első ugrás laposabb, mint a távolugrás, hiszen a cél a lehető legnagyobb vízszintes sebesség megőrzése.

Az utolsó lépések beosztása normál–hosszú–rövid, azaz N–H–R. Az elugrás előkészítésének másik mutatója a törzs helyzet a talajhoz viszonyított változása. A hármasugrás esetén a törzs hátradöntött helyzete az elugrás talajfogásakor kisebb mértékű, mint a távolugrásnál. Az ugrónak arra kell törekednie, hogy az elugró lábával az elugrás talajfogása előtt közvetlenül szinte „be kell lépnie maga alá”, lerövidítve az utolsó lépését, azt érezve mintha „átfutna” a deszkán. Ilyenkor a lendítőláb sarka erőteljesen közeledik a farizomhoz, ezzel előkészítve a lendítést és lerövidítve az elugrás támaszfázisának idejét a talajon. Csak így érhető el a legkisebb sebességvesztés.

A karlendítések formáját az ugró anatómiai paraméterei, ill. a tanult mozgásforma határozzák meg. Három formája lehetséges:

Az ugró mind a három elugráshoz váltott karú karlendítést alkalmaz.
Az első és második ugrásnál váltott karral, a harmadik elugrásnál páros karral lendít az ugró.
A második és a harmadik elugrásban is páros karral lendít az ugró.

Váltott karú karlendítésnél az ugró hossztengely körül fordulhat, páros karlendítésnél pedig szélességi tengely körüli elfordulás jöhet létre.

Az ugrások

A hármasugrás angol elnevezése nagyon szemléletes a végrehajtás szempontjából. Az angol a hop, skip, (vagy step) and ju mp kifejezést alkalmazza a hármasugrás helyett.^[60] Ez annyit tesz szökkenés, lépés, ugrás. Magyar szakkönyvekben is megtalálható a hármasugrás angol felosztás szerinti tárgyalása.^[61]

2.102. ábra - A hármasugrás ugrásainak angol elnevezései

Jelen jegyzet marad az első, második és harmadik ugrás megnevezésnél.

Az első ugrás („szökkenés”)

Az első ugrás a deszkáról történik és a repülőfázis után ugyanazzal a lábbal érkezik az ugró a talajra, mint amelyikről elugrott. Az ugrók az erősebb lábukkal hajtják végre az első ugrást a másik, lendítőlábuk erőteljes lendítésével támogatva. Az elugrás előkészítése és megfelelő technikai kivitelezése után az ugrónak kettős követelménynek kell eleget tennie. Az elugrásból a lehető legtávolabbra kell elrugaszkodnia úgy, hogy a vízszintes sebességveszteség a lehető legkisebb legyen. A kis vízszintes sebességveszteséget csak lapos ugrással lehet elérni, viszont akkor rövidebb lesz az ugrás. Hosszabb ugrást csak nagyobb kirepülési szöggel lehet kivitelezni, ilyenkor azonban a vízszintes sebességvesztés nagyobb. Az említett okok miatt az ugrónak ko mpromisszumot kell kötnie. Meg kell találnia azt az adottságaihoz mért optimális kirepülési szöget, amellyel a lehető legkisebb a sebességvesztés, és technikailag a legjobb végrehajtással tudja a következő ugrást elvégezni. Bizonyos ugróknak az egyik, másoknak a másik technikai végrehajtási mód alkalmasabb.

Az elrugaszkodás támaszfázisának ideje átlagosan 0,13–0,15 s körül található. A kirepülési, talajhoz viszonyított szög átlaga 17° körül van. Az első ugrás hossza hozzávetőleg 35-37% a teljes ugráshosszhoz viszonyítva.^[62]

Az első ugrás légmunkáját a következő összetevők határozzák meg:^[63]

a második elugrást ugyanarról a lábról kell végrehajtani, mint az elsőt;
nem kell kihasználni a tömegközéppont teljes repülési távolságát;
az elugrásnál létrejövő forgásokat (leginkább előreforgás) szabályozni kell;
a karokat a második elugrásnál alkalmazandó karlendítésnek megfelelően kell mozgatni;
optimális talajfogás előkészítése.

A légmunka közben jellegzetes lábmunka figyelhető meg, melynek célja az aktív talajfogás előkészítése. A deszkáról való elrugaszkodás után a lendítőláb térde vízszintesig emelkedik, majd megkezdi a lefelé, hátrafelé történő mozgását, mellyel egy időben az elugró láb előrefelé mozog. Megtörténik a lábtartás csere és megkezdődik az aktív talajfogás előkészítése. Ennek során az elugró láb lábfeje előre, lefelé mozog, majd megindul hátrafelé, gyorsul és teljes talppal talajt fog úgy, hogy a talajfogás után a térd a négyfejű combizom teljes feszülése mellett behajlik, előkészítve a második elrugaszkodást.

A lendítőkarok aktív munkája eközben segíti a mozgást. Egyensúlyozó, korrigáló és előre húzószerepük alapvető fontosságú. A karok helyzete a lendítés közben egyéni jellegzetességeket mutat, mely elsősorban az ugró anatómiai és aktuális fizikai képességeitől függ. Karlendítést az ugró végezhet váltott, vagy páros karral. A váltott karú karlendítés során az első ugrásban a lábak mozgásával szinkronban történik meg a kartartás cseréje is a levegőben. Amennyiben a második elugrásnál páros karú karlendítési technikát alkalmaz az ugró, az elugrás befejeztével a törzs előtt lévő kar ott is marad, a másik kar hátulról előrefelé mozog. A lábtartás cseréje közben mindkét kar a törzs előtt helyezkedik el, majd mindkét kar hátrafelé indul, közben a könyökszögek nőnek, majd ismét előre indulnak, megkezdve aktív előrehúzó munkájukat, a tulajdonképpeni lendítést. Fontos, hogy a lábak és karok az első ugrás légmunkája közben egymással összhangban, de nem azonos ritmusban mozognak, amely hatással van az egyensúlyi helyzetre.^[64] A törzs helyzete az elugrás után közel függőleges és a karlendítés formájától függően a törzs a hossztengely körül elfordulást végezhet. A törzs izmainak esetleges gyengeségeit, ill. az ugró csípőízületi merevségeit ellensúlyozandó, a karok helyzete a lendítésben meghatározó lehet a törzs rossz helyzetének korrigálásában.

A második ugrás („lépés”)

A második elugrás végrehajtását természetesen befolyásolja az előtte létrejött mozgássor. A talajfogás ugyanazzal a lábbal történik, mint a deszkáról történő elugrásnál. Ekkor az ugró célja, hogy a nekifutás során megszerzett, majd az első ugrás után magas szinten tartott vízszintes sebességet a lehető legnagyobb mértékben megőrizze, amit igen aktív talajfogással kísérel meg elérni. A második ugrás talajfogása rója a legnagyobb terhelést az ízületekre. Talajfogáskor a talajt fogó lábat egy 70 kg-os ugró esetén egy 16 m-nél nagyobb ugrás során akár 5000–6500 N terhelés is érheti. A talajon eltöltött ún. kontakt idő kismértékben hosszabb, mint a távolugrás elugrásának ideje, mert itt átlagosan 0,15 s, amíg a távolugrásnál 0,13 s.

A talajfogás sarokkal történik. A térdszög a talajfogás pillanatában kisebb, mint az első elugrásnál. A törzs kismértékben hátradöntött helyzetben van. A végtag ízületek behajlanak. Ez az ízületek behajlásának szakasza. A térdízület behajlása során figyelembe kell venni, hogy míg az elugrás során az ugró szinte „átfut” az elugráson, addig ehhez a talajfogáshoz másként „érkezik” meg az ugró. Az első ugrásban ugyanis a tömegközéppont pályára állt, ennél fogva a futás magasságánál magasabbról fog talajt az ugró, tehát az erőhatások is nagyobbak. A talajfogás nem nyújtott, hanem hajlított térddel történik. Ezért a térd berogyásának veszélye is nagyobb. Az ugró másik feladata, hogy olyan kirepülési szöget érjen el ebből az ugrásból is, hogy az a következő ugrás során megfelelő távolságot eredményezzen, de az emelkedés ne legyen túlzott sem. Ennek elérése érdekében igen fontos az előzőekben említett aktív talajfogás kivitelezése.

Az aktív talajfogás során a talajt fogó láb talajfogás előtti mozgására jellemző, hogy az előre lefelé, majd a talajfogás pillanata előtt erőteljes hátrafelé történő mozgást végez. Ezt a gyorsuló mozgást a hajlító és a farizom együttes munkája hozza létre. Természetesen, a talajfogást előkészítendő, a négyfejű combizom is nagymértékben előfeszül. A talajfogás előtt tehát a láb összes izma tónusba kerül, megfeszül. A talajfogás után az említett izmok teljes feszülése ellenére a térd behajlik és hozzávetőleg 140°-os szögig hajlik. Ez a szög kisebb, mint az elugrás, vagy a távolugrás esetében az elugrás alatt mérhető szög. Az izmok előfeszülnek, energiát raktároznak, s ez a plusz a talajtól való elszakadás pillanatában segíti az ugrót.

A megfelelő elugrás természetesen csak a jól kivitelezett (jó ritmusú és megfogott) lendítő mozgásokkal érhető el. Alkalmazható a váltott, vagy páros karú karlendítés. A váltott karú karlendítés a természetes mozgást követő, könnyebben megtanulható forma. Előnye, hogy káros forgásokat nem hoz létre, hátránya azonban az, hogy e lendítés egyszerre hat előre és hátrafelé is. A páros karú karlendítés hátránya, hogy a lendítés végén a szélességi tengely körül kismértékű káros hátrafelé forgást hozhat létre, ugyanakkor a lendítés megfogásakor a lendítés által létrehozott erő mindkét kar esetén előrefelé mutat.

2.103. ábra - Magas térdhelyzet a második ugrás repülőfázisa során

A második ugrás légmunkája (103. ábra^[65]) során az ugrónak elő kell készülnie a lábcserére, amellett, hogy a megmaradó vízszintes sebességet a lehető legjobb arányban továbbra is fenn kell tartania, mindezt úgy, hogy a repülés során a káros (előre)forgásokat a lehető legnagyobb mértékben csökkentse. A lendítő végtagok munkáját pedig módosítania kell az utolsó ugrásban használt lendítésekhez.

A harmadik ugrás („ugrás”)

A harmadik ugrásnál az ugró tömegközéppontjának vízszintes sebessége jelentősen csökkent. Amíg az első ugrásban a vízszintes sebességvesztés 0,6–0,8 m/s a nekifutáshoz képest (6,6%), addig a második ugrás során ez 0,8–1,3 m/s (9%), addig az utolsó ugrásban ez már 1,1–1,5 m/s (14%) is lehet. Természetesen a harmadik ugrás során az elugrás technikája és egyéb paraméterei eltérnek az első ugrásétól. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az ugró technikai végrehajtásában már más stratégiát kell, hogy alkalmazzon, a megváltozott körülmények miatt. Az első ugrásban pl. a TKP emelkedése a repülőfázis alatt akár 60 cm is lehet, a második ugrás során ez már csak 42 cm, majd az utolsóban már csak 36 cm.

Más aspektusból vizsgálva egy 18m-es ugrás eléréséhez hozzávetőleg 11m/s-os vízszintes tömegközéppont sebesség szükséges. Az ugrások talajfogásakor bekövetkező sebességcsökkenés miatt ez a sebesség az első ugrás kirepülésének pillanatában már csak 10,5 m/s, a második ugrás talajtól való elszakadásának pillanatában 9,5 m/s, a harmadik ugrásnál ez a sebességérték már csak 8,5 m/s.^[66]

A harmadik ugrás talajfogása során az ugró szintén sarokkal ér talajt, a térd a talajfogás pillanatában az előző ugráshoz hasonlóan szintén kissé hajlított. Ez a talajfogáskori végrehajtás tehát nagyon hasonlít a második ugráskor végrehajtottakkal, azzal a különbséggel, hogy a sebességek és az erők már jelentősen kisebbek, ugyanakkor a támaszidő nagyobb. A karlendítés tekintetében használatos a páros, vagy váltott karú karlendítés is. A karmunka elsődleges feladata a megfelelő kirepülési szög elősegítése.

A talajtól való elszakadás után kezdődik meg a légmunka, melynek elsődleges célja hasonlóan a távolugráshoz az, hogy a káros előreforgást megakadályozza és a lehető legnagyobb elérhető távolság elérését biztosítsa azáltal, hogy a homokot fogó lábak minél előrébb nyúljanak úgy, hogy a törzs ne dőljön hátra.

A talajfogás

A talajfogás során az ugró célja itt is mint a távolugrásban a lehető legkisebb távolságvesztés.

A következő talajfogási formák használatosak:

A talajfogás formái	Kép^[a]
A beleguggoló technikánál, amikor a sarkok már elérték a homokot, az ugró térdben erősen behajlítja a lábát, karjával energikus lendítést végez előre, így guggoló helyzeten keresztül halad tovább az ugrás addigi irányába.
A kiüléses technikánál az ugró már a repülés során kismértékben balra vagy jobbra dől. A talajfogás pillanatában lábát megemeli, és a talajfogás után nem az alátámasztási ponton keresztül halad előre, hanem valamelyik oldalra kiül a sarka által hagyott nyom mellé. E technika előnye abban van, hogy nem szükséges újabb energiakifejtés vagy -megőrzés annak érdekében, hogy a talajfogási pont felett áthaladjon az ugró.
A beüléses vagy becsúszó technikánál az ugrók arra törekednek, hogy lábukat minél hosszabb ideig maguk előtt felemelve tartsák, vagy egy második ütemben újra emeljék azt. A sarkak talajfogásakor, a lábak előre, felfelé mozogjanak, kirúgva az előttük lévő homokot. Egyesek előrenyomják, kissé megemelve, míg mások a homok felszínén előrecsúsztatják lábaikat. Így végül a nagy farizomra érkeznek. E technika előnye, hogy a sarkak által hagyott nyom és a tömegközéppont pálya elméleti metszési pontja között kisebb a távolság. Hátránya lehet, hogy a homok érintése után túlzottan felkapja az ugró a lábát, és ez hátragördülést okozhat. Így a hát által hagyott nyom közelebb lesz az elugrógerendához, mint a sarkaké volt.
^[a]Atlétika II – Testnevelési Főiskolai Tankönyv – Sport Kiadó, Budapest, 1980 – Szerkesztette: Koltai Jenő – Fejezet: A hármasugrás, 172. o./99. ábra – a) b) c) – Fejezet szerzője: Zarándi László, Rajzolta: Tihanyi József

A hármasugrás megfelelő technikai végrehajtásának feltétele a kellően előkészített izom-ízületi rendszer, úgy a lábak, mint a törzs és a karok tekintetében. Mivel az ugrások a váz- és izomrendszert nagymértékben megterhelik, ajánlatos csak azoknak elkezdeni a versenyzést, akik mögött komolyabb edzésmúlt áll, vagy korábban ugrottak távolt. Az egyéni fejlődés kulcsa elsősorban nem a technikai elemek csiszolásában, hanem a fizikai felkészülésben rejlik.

2.104. ábra - Hármasugrás – Larry Achike Peking döntő – talajfogás előkészítése

Az egyes ugrószámokban, ill. a felkészülés során alkalmazott futó és szökdelő iskolai gyakorlatokban nagy szerepe van a ritmusnak, a végrehajtás minőségét illetően. A technikai végrehajtás megfelelő kivitelezésének ellenőrzését tehát nemcsak vizuálisan, hanem hallás alapján is el lehet végezni. A helyes ritmus kialakítása és kialakíttatása gyakran hatékonyabb az akusztikus módszerrel.

A hármasugrás ritmusa az egyes ugrások távolságának arányain alapszik.^[67] Több kutatás alapul a hármasugrás egyes ugrásai hosszának százalékos aránya vizsgálatán. Az egyes kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a meredek és a lapos technikával ugrók elsősorban fizikai felkészültségük miatt ugranak az egyik, vagy a másik jellegzetességet mutató technikával, nem pedig azért, mert az egyik vagy a másik „iskolához” tartoznak. A gyorsabb versenyzők a lapos, a ruganyosabb, az „ugró” típusú versenyzők pedig a meredek technikát alkalmazzák.

A hármasugrás teljesítménye elsősorban tehát azon áll, hogy az ugró milyen vízszintes sebességet képes elérni a nekifutás során, és azt mennyire tudja megtartani az egyes ugrások végrehajtása során. Az ugrások ritmusa ideális esetben ugyanolyan, ami azonos ugráshosszakat feltételez. Ennek a követelménynek azonban csak akkor tud eleget tenni az ugró, ha az első ugrás hosszát az általa lehetségesen ugorható hosszhoz képest csökkenti, azaz rövidebbet ugrik, amivel a vízszintes sebesség megőrzéséhez járul hozzá, kamatoztatva azt a következő két ugrásban. Az egyenletes ritmusra törekvés tehát egyúttal a gazdaságosságra való törekvést jelenti a vízszintes tömegközéppont sebességben.

Felhasznált irodalom

http://www.coachr.org. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org: http://www.coachr.org/approach_speed_and_performance_in_the_horizontal_ju mps.htm

http://www.coachr.org. (dátum nélk.). Forrás: http://www.coachr.org/approa2.jpg

http://www.sporting-heroes.net/athletics-heroes. (2005). Forrás: http://www.sporting-heroes.net: http://www.sporting-heroes.net/athletics-heroes/printableversion.asp?HeroID=8119

Larry-Achike-qual-triple-ju mp-Beijing-2008_1122370. (2008). Forrás: http://images.teamtalk.com/: http://images.teamtalk.com/08/08/800x600/Larry-Achike-qual-triple-ju mp-Beijing-2008_1122370.jpg

Mutschler, M. (1978). In Z. Fejes (Szerk.), Korszerű edzés az atlétikában (old.: 141., 143., 144.,). Budapest, Magyar: Sport.

Zarándi, L. (1980). In J. Koltai (Szerk.), Atlétika II (old.: 154., 172., 181., 182., 183., 192.,). Budapest: Sport.

A magasugrás technikája

Filmanyag

magasugrás oldalról, HD – (1280 × 720, 30 képkocka/s)

magasugrás oldalról, lassított – (640 × 480, 120 képkocka/s)

Képanyag

magasugrás, utolsó három lépés képsorozat

A magasugrásról általában

A magasugrás célja, hogy az ugró bizonyos hosszúságú, formájú és végsebességű nekifutás után, egy lábról elugorva, majd különböző légmunkákat alkalmazva a lehető legnagyobb magasságot teljesítse. A talajra érkezés (amely legtöbb esetben szivacsbála, de oktatás során lehet homok is) célja a sérülések elkerülése. A magasugrás eredményessége több tényező együttes alakulásán múlik.

2.105. ábra - Ivan Ukhov fedettpályás Európa-bajnokság, 2.32 m. (aranyérem) (Getty Images)

A magasugrás technikájának kialakulása jellegzetes utat járt be. A technikák formálódása biomechanikai szempontból is egyre hatékonyabbá vált. Az ugrók tömegközéppontja ennek a folyamatnak köszönhetően a légmunkafázis léc feletti szakaszában egyre közelebb kerül a léchez, ezzel biztosítva a hatékonyabb emelkedési és teljesítmény arányt.

A magasugrás szakaszai

A többi atlétikai ugrószámhoz hasonlóan, a magasugrást is a következő szakaszokra lehet bontani:

a) Nekifutás, vagy lendületszerzés

a lendületszerzés megkezdése
- állásból;
- előzetes mozgásból;
a nekifutási sebesség kialakítása (optimális sebességre törekvés);
az elugrás előkészítése (utolsó három lépés).

b) Az elugrás

Az ugróláb munkája, a talajfogás;
az ízületek behajlásának szakasza;
középtámaszfázis;
az ízületek kinyúlásának szakasza vagy elrugaszkodás.

Az elugrás a lendítést végző végtagok munkája alapján való felosztása:
- a lendítés gyorsuló szakasza;
- a lendítés lassuló szakasza.

c) A légmunka

a forgások létrehozása – a távolba ugrásoktól különböző szakasz, mert ott az előreforgás megakadályozása, vagy lassítása a cél;
talajra érés (szivacs, vagy homok) előkészítése.

d) Talajra érkezés.

A magasugrás teljesítménymodellje^[68]

A magasugrónak 6–8 m/s-os nekifutási végsebesség után 0,13–0,22 mp alatt 3000–5000 N közötti függőleges erőt kell kifejtenie a felugrásnál. Az aktív erőkifejtést a nekifutás után az ugróláb végzi el, amit a lendítőláb és a karok a lendítéssel agresszívan segítenek. Az aktív erőkifejtés azonban az egész testet, mint egységes rendszert is érinti. Ezért a törzsizomzat erőkifejtő képessége az aktív erőkifejtés lehetséges nagyságát jelentősen meghatározza. Az erőkifejtés jellegét pedig az szabja meg, hogy a nekifutással vízszintes sebességben jelentkező energiát függőlegessé kell alakítani. Ezt a horizontális sebesség fékezésével oldja meg az ugró. Ezzel a fékezéssel történik meg elsősorban az ugróláb, de az egész test előfeszítése is. Ennek az előfeszülésnek a segítségével valósítható meg a robbanékony – akción-reakción alapuló – gyors erőkifejtés, amely a felugrást jellemzi.

2.106. ábra - A léc feletti helyzet felülről fotózva (Getty Images)

Az emberi test úgy viselkedik a felugrásnál, mint egy erős, rugalmas pálca. A sarok, majd a talp gyors talajra nyomódása támaszhelyzetet teremt. A talaj reaktív ereje a törzsre is áttevődik és így jön létre az egész test előfeszülése. Ennek következtében halmozódik fel az izmokban az a helyzeti energia, melyet részben a nyúlási reflex, részben az akaratlagos mozgás alapján, átkapcsolás után az elrugaszkodás gyorsító szakaszában felhasznál az ugró. Tehát a magasugrás vezető műveletét a fékezés–átkapcsolás–gyorsítás szakaszai jellemzik. Ebben a teljesítménymodellben a lendítésnek kettős szerepe van. A lefelé irányuló szakaszában fokozza az ugróláb terhelését, és ezzel előfeszítettségét is. Majd gyors mozgásának az átkapcsoláskor történő befejezésekor azzal segíti a gyorsító szakasz célszerű végrehajtását, hogy tehermentesíti az ugróláb izomzatát.

A magasugrás fajtái

A magasugrás „fajtáit” a jellegzetes légmunka technikák alapján különböztethetjük meg. Az 1968-as mexikói olimpián Dick Fosbury forradalmasította a magasugrás légmunka technikáját, azóta nem találkozunk más ugrási formákkal a magasugrás-versenyeken. Ezért a technikai leírás során elsősorban a Fosbury flop technikával foglalkozunk. A többi légmunka technikát, csak felsoroljuk, ill. kiemeljük főbb jellegzetességeiket.

Átlépő légmunka technika

A legegyszerűbb, legkönnyebben elsajátítható technika, az erők felhasználása szempontjából gazdaságtalan, ezért csak a kezdők felkészítésénél, olykor bemelegítő gyakorlatként alkalmazzák.

Nekifutás a lendítőláb oldaláról, hegyes szögből, egyenes vonal mentén, a felugrás előtti lépések felgyorsításával;
lendítés megközelítően nyújtott lábbal;
felugrás a léctől távolabbi lábról;
repülés a léc felett ülőhelyzetben, lábcsere;
talajra érkezés a lendítő lábra, boka és térd utánaengedéssel történik.

Ollózó légmunka technika

Ma már csak nagyon ritkán alkalmazott magasugró-technika. Hasonlít a lépő magasugráshoz a nekifutása és felugrása, a különbség a légmunkában van. A csípő léc feletti áthaladása után az elugróláb lefelé, a lendítőláb pedig felfelé mozog. A talajra érkezés az ugrólábra történik.

Guruló légmunka technika

Nekifutás az ugróláb oldaláról, lendítés nyújtott lábbal a léc fölé, felugrás a léchez közelebbi lábról;
a léc fölött a törzs helyzete megközelítően függőleges, majd a lendítőláb hátraemelésével, az ugróláb felhúzásával 90°-os fordulat a nekifutás irányába;
talajra érkezés az enyhén hajlított ugrólábra és kétkéz támaszra.

Hasmánt légmunka technika

Nekifutás az elrugaszkodó láb oldaláról, felugrás a léchez közelebbi lábról. A léc felett először a nyújtott lendítőláb, majd a lazán nyújtott test kerül át.
A léc felett a hosszúsági tengely körüli forgás kifejezett, melyet a térdben felhúzott elugrólábnak kifelé forgatása segít („lefordulás a lécről”).
A talajfogás a lendítőláb oldalára és a vele megegyező karon való folyamatos átgördüléssel történik.

2.107. ábra - A hasmánt technika léc feletti mozzanata

Az egyenes (nem köríves) nekifutással végzett ugrások nekifutásának technikája

Az egyenes nekifutás során az ugró a nekifutás megkezdésétől a befejezéséig egyenes vonalon halad. Az átlépő, ollózó, guruló és hasmánt technikára jellemző nekifutási mód. Továbbá korábban a szemből magasugrást is egyenes nekifutással hajtották végre.

Az egyenes nekifutással végrehajtott elugrások előtt a tömegközéppont pályája megváltozik. Az elugrás előtti lépések során a láb talajfogási helyéhez képest egyre hátrább kerül és a talajtól való magassága pedig csökken. Az ugró így készíti elő a felugrást. Csak ezekkel a módosításokkal tudja a tömegközéppontjának vízszintes sebességét hatékonyan, nagy arányban függőleges sebességgé változtatni az elugrásban.

A tömegközéppont ún. süllyesztésének két formáját alkalmazzák a nekifutás során a magasugrók, attól függően melyik nekifutást használják az ugrók. Az állóhelyből történő indulásra jellemző, hogy a tömegközéppont útja először alacsonyabb helyzetű, majd emelkedik a sebesség megszerzésének szakaszában, utána ismét süllyed az elugrás előkészítése során. Az előzetes mozgásból történő nekifutás során a tömegközéppont magassága fokozatosan csökken.

A magasugró a nekifutás során elsősorban a ritmusosságra kell, hogy törekedjen. A magasugró nekifutás során az ugró fokozatosan növeli a sebességét. A futás technikája eltér a vágta számok futástechnikájától, de a többi ugrószám nekifutásának technikájától is. Azoknál még könnyedebb, „pattogósabb”, nagyobb lépéshosszú, magasabb tömegközéppontú. Meg kell, jegyezni, hogy a nekifutás megkezdése után az ugró megtesz néhány futólépést melynek technikája nevezhető normális futásnak. Ebben a szakaszban az ugró ritmuskereső, lépéshossz beállító törekvéssel fut, majd (ahogy azt a legtöbb ugró alkalmazza) ritmusváltás következik be, mely során az ugró megkezdi a jellegzetes magasugró nekifutását.

Az egyenes nekifutást igénylő ugrásoknál az ugrók, vagy a nekifutás elejétől sarkon átgördüléses futással szereznek lendületet, vagy csak az utolsó egy-két lépésnél térnek át a sarkon átgördülésre. Erre azért van szükség, mert a kitámasztást előkészítendő, a hátirányú döntött helyzet ezt megkívánja. Az íves nekifutás esetén nem alkalmazzák ezt a formát, mert itt, a hátradöntött helyzet helyett, kétirányú kitámasztást alkalmaznak az ugrók.

A flop magasugrás

A flop magasugrás nekifutásának technikája

A nekifutás a magasugrás talán legfontosabb része, főleg a Fosbury flop technika esetén, hiszen az ugró a nekifutás során alakítja ki azt a sebességet és azokat az erőviszonyokat, amelyek segítségével létrehozza a megfelelő elugrási helyzetet, és amelyek képessé teszik a talajtól való hatékony, függőleges elszakadásra. Az egyes magasugró technikák megegyeznek abban, hogy a nekifutás pályája egyenes, ahogy azt korábban említettük. Kivétel ez alól a flop technika, ahol a nekifutás pályájának formája egy J alakot formáz, azaz a nekifutás második szakasza íves. Az íves nekifutási pálya a következő előnyökkel járhat:

nagyobb vízszintes sebesség;
a levegőben való hatékonyabb forgás;
megfelelő elugrási pozíció létrehozása;
könnyű tanítani.

2.108. ábra - Dick Fosbury, 1968, Mexico

A magasugrás nekifutásának egyenletesen gyorsulónak kell lennie, sem nem vágta, sem pedig jogging jellegű, sokkal inkább megfelelően kontrolált „ritmusos” futólépésekkel kell kialakítani. A nekifutás hosszának hozzávetőleg 8–12 lépésből kell állnia, mely során az ugró magas, „szökkenő”, „gazella” jellegű futást kell, hogy produkáljon. Hangsúlyozottan a helyes futástechnikára kell figyelnie az atlétának.

A nekifutás első szakaszában a sebességet az ugró a lépéshosszai növelésével éri el, a második szakaszban pedig a lépésfrekvencia növelésével. Ettől függetlenül a lépésfrekvenciát folyamatosan növelni kell, és az utolsó lépés során éri el, a maximális érteket. Fontos megállapítás, hogy az elugrás talajon tartózkodási ideje fordított arányban áll a frekvencia értékkel. Minél nagyobb a nekifutás frekvenciája az utolsó lépésben, annál rövidebb az elugrás ideje.

A nekifutás során a férfi ugrók 8,0–9,0 m/s-os (hasmánt technika esetén: 7,0–7,5 m/s) és a női ugrók 6,5–7,5 m/s-os (hasmánt: 6,0–6,5 m/s) sebességre tesznek szert.

A nekifutás végsebességét meghatározó kritériumok^[69]

Meghatározó, az ugró technikai tudásának aktuális szintje;
a felugrásban résztvevő izmok ereje – nagyobb erőszint – gyorsabb nekifutást eredményez;
a felugrás robbanékonyságának jellege;
a fékezés mértéke a felugrás során.

Az optimális végsebesség eléréséhez szükséges lépésszámot befolyásoló tényezők:

az ugró futógyorsasága (lassabb ugrónak hosszabb nekifutás célszerű);
a futó technika stabilitása;
technikai tudásszint;
koncentrálóképesség.

A flop technika esetén nagy figyelmet kell fordítani az íves szakasz megkezdésére.^[70]

A lendületszerzés megkezdése a flop technika esetén

A nekifutásnak egyenletesen gyorsulónak kell lennie, az ugrónak a végére kell elérnie az optimális sebességet. Fontos, hogy az ideális elugrási helyet pontosan érje el az ugró.

A nekifutás az ugró megkezdheti:

nyugalmi (álló) helyzetből;
előzetes mozgásból.

A nyugalmi helyzetből megkezdett nekifutás lényegében állórajttal történő megindulást jelent. Felállásnál az ugró attól függően helyezi el az általa kimért indulási helyen a lábát, hogy páros vagy páratlan lépésszámmal teszi-e meg a nekifutás távját. Ha az ugrólába van elől, akkor páros, ha a másik, akkor páratlan lesz a lépésszám. Ennek az indulási formának kétségtelen előnye, hogy könnyen szabályozható az első lépések hossza, és ezen keresztül a pontos elugrási hely elérése. Ugyanakkor hátránya, hogy a meginduláshoz nagyobb erőkifejtés szükséges.

Az előzetes mozgásból történő indulás azt jelenti, hogy az ugrók járásból, könnyed szökdelésből, vagy lassú ráfutásból érkeznek az indulási helyhez. E végrehajtási forma előnye, hogy – azonos lépésszámú nekifutás esetén – kevesebb az energiafelhasználás, hiszen az ugró a tulajdonképpeni nekifutás megkezdésének pillanatában már bizonyos nagyságú mozgási energiával rendelkezik. Hátránya, hogy mivel nem mindig azonos ritmusú az előzetes lendületszerzés, az első lépések hossza is változó lehet, ami a pontosság rovására mehet. Bár a mozgásból végrehajtott nekifutást eredményesebbnek tartjuk, azt ajánljuk, hogy az ugrók eleinte nyugalmi helyzetből kezdjék a nekifutást. A másik változatot csak a kivételesen jó mozgáskoordinációval rendelkező ugróknál tartjuk egyértelműen célravezetőnek. Mindkét nekifutási formánál lényeges a távolság pontos kimérése.

A távolság kimérésének két módszere ismeretes:

a kísérleti módszer;
a méréses módszer.

A méréses módszer történhet lábfejezéssel, vagy mérőszalaggal.

A nekifutási sebesség kialakításához szükséges

a sok gyakorlás;
segédjelek alkalmazása gyakorlás közben.

A magasugrók egy, kettő, vagy három segédjelet használhatnak. Egy segédjellel ugrik az ugrók többsége. Két segédjelet azok használnak, akik előzetes mozgásból indulnak. Az első az elindulás, a második a futás megkezdésének helyét jelöli. Ritka esetben alkalmaznak egy harmadik jelet is, ahol a futásban ritmusváltásra, vagy lépéshossz módosításra van szükség.

A nekifutás pontosságát több tényező is befolyásolhatja. Hatással lehet rá, például az időjárás, az ellenszél, a hátszél, a pálya minősége, az edzettségi állapot, a pszichés ráhangoltság stb. Ezért is kell a sok gyakorlás. A nekifutás pontosságát két szempontból is figyelni kell. Az egyik a léctől való, a léc vonalára merőlegesen vett távolság, a másik a léc középvonalához (vagy az állványhoz viszonyított), a léc vonalával párhuzamos vonalon vett távolság.

A nekifutás pályája a léchez viszonyítva a flop technikánál^[71]

A flop magasugrás nekifutása íves pályán történik. A tömegközéppont felülnézeti íve fokozatosan eltávolodik a lábakéval párhuzamos pályától az ív középpontja felé. Az atléta az íves futás során az ív középpontja felé dől. A döntött testhelyzet célja:

fokozott támasz létrehozása;
a tömegközéppont mélyebb helyzetbe hozása.

Az íves nekifutás alapvetően kétféle lehet:

köríves nekifutás;
simuló köríves nekifutás, ahol a sugárhossz fokozatosan csökken a kitámasztásig.

Fontos sze mpont, hogy az utolsó lépések során az atléta ne lépjen le az ívről és a sebesség, ill. az ív növekedésével a bedőlés is nőjön.

2.109. ábra - A nekifutás pályája a léchez viszonyítva az egyenes és a köríves nekifutás esetén (rajz: Tihanyi)

Az íves nekifutási pálya viszonyát, a léchez a kitámasztás pontjában meghatározó körív érintője és a léc által bezárt szöggel jellemzik általában, amely szög optimális értéke 15–30°. A futás során az ugró a lábait hosszabban helyezi maga elé. Ez az ún. átgördüléses technika. A futásnak ritmusosnak kell lennie, mely ritmusos nekifutás lehetővé teszi az elugrás „tervezhető” előkészítését. A futólépések támaszhelyzete során a tömegközéppont függőleges vetülete a támasz mögött helyezkedik el. A nekifutás te mpója fokozatos és folyamatosan gyorsuló legyen. Az ugr&